Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-14 / 191. szám

1977. augusztus 14., vasárnap o Új lisztből sül a kenyér Miért nem készült el 240 lakás? Békés megyében az év első (elében 1120 lakás készült el, hat hónap alatt ennyi otthon még sohasem épült ná­lunk. A nyáron 124 állami, 100 szövetkezeti és 341 OTP- értékesítésű otthonba költöztek be, míg a többi lakás OTP-kölcsönnel vagy anélkül, magánerőből készült. La­kásépítésben — a statisztika szerint — a korábbi évek­nél lényegesen kedvezőbben alakult a helyzet. Igaz, az igénylők száma is gyarapodott. Csak a megyeszékhelyen mintegy négyezer lakásigénylőt tartanak számon. Hogy számuk nem csökken, abban ludas az építőipar is. Szer­ződés szerint az átadott lakások számának többnek kellett volna lennie. Hogy miért nem készült el 240 la­kás? Ezt kutattuk Szegeden, a DÉLÉP-nél. A sütőipari vállalat gyulai kenyérgyárában már az új lisztből is kevernek a tava­lyihoz. Szaporán jár a da­gasztógép karja, jól átforgat­va a kenyértésztát. Finom, lisztpor tölti be a termet és a frissen sült kenyér illata. Varga Ferenc csoportvezető éppen 30 évvel ezelőtt állt először a sütőkemencéhez. Igaz, akkor még rőzsével, izikkóróval fűtötték fel-' a megfelelő hőmérsékletre és kézzel csinálták a legnehe­Gémes Péter munka közben zebb munkát is, de mégis szépek voltak azok az idők, márcsak azért is, mert 30 évvel fiatalabb volt. — Nagyot változott a vi­lág a pékszakmában is. Lát­ja — mutat körbe — a leg­nehezebb munkát, a dagasz- tást már gép csinálja, de gép formálja a kenyeret, a cipót meg a veknit is, olaj­jal fűtjük a kemencéket, az automatikus hőszabályozó akkor kapcsol ki, amikor a legoptimálisabb a hőmérsék­let. Só helyett sóoldatot ke­verünk már a tésztába, auto­matikus mérleg méri a liszt mennyiségét. Jó ez a nagy kényelem, össze se lehet ha­sonlítani a tág munkatermet a valamikori sötét, szűk pékműhellyel. De azért higy- gya el, mégis jólesően gon­dolok vissza azokra az idők­re, micsoda kenyerek sültek akkor. Nem lehet panasz a mostanira sem, de azért va­lahogy más volt még, ami­kor kisipari módszerrel csi­náltuk. Magam sem tudom miért, hiszen a mostani technológia alapjaiban nem tér el a régitől. Fiatal péksegéd Gémes Péter. Az idén végzett az új- kígyósi szakiskolában. — Én már a nagyüzemi technológiát tanultam, nem idegen számomra az itteni munka. Hogy mikor sütöt­tem az első kenyeret önálló­an? Jól megjegyeztem a dá­tumot: július 4-én. Nem fo­gom talán azt a napot soha elfelejteni, úgy izgultam, mint a kezdő színész az első fellépésénél. Vajon, hogy fog sikerülni? De nem volt sem­mi baj. Szépek voltak, szin­te kedvem támadt, hogy be­leharapjak. Aztán olyan gondolatok is megfordultak a fejemben, vajon kinek az asztalára fog kerülni, ízlik-e majd azoknak is, akik jó nagy karéjt vágnak belőle. Különben nem könnyű mun­ka ez, a hőséget árasztó ke­mencéknél órákat eltölteni. Nyolcvan kenyeret kell egy- szer-egyszer bevetni és ki­szedni, amikor megsül. Fo­lyamatosan megy a sütés, így nem sok pihenő marad, szusszanni is alig tudok, mert a kemence nem vár, a kenyér nem éghet meg. A frissen kisült kenyeret kézikocsin tolják a raktárba, ott rövid ideig hülni hagy­ják, aztán rakodás a kenyér- szállító gépkocsikra. Szállít­ják az üzletekbe a cipókat, vekniket, amelyekből egy szelet talán már a déli ebéd mellé kerül. B. O. VMMMMMMIIflIiMfNMMin Békéscsabán, a Lencsés! úton, a dinamikusan fejlő­dő lakótelep új színfoltjai lesznek a tízemeletes, közép­magas lakóházak. Valamivel több mint egy esztendeje láttak hozzá az első épület szereléséhez a DÉLÉP épí­tői. „Jól haladnak” — álla­pították meg az arra lakók és a lakáskiutalásra várók. Er­re feljogosította a leendő tulajdonosokat az, hogy szer­ződés szerint a négy töm­böt, vagyis 240 lakást ez év június 30-ra átadják. Nos, nem így történt, a négy la­kóház - közül egyetlenegy sincs olyan állapotban, hogy beköltözhető legyen, sőt az utolsó szerelést a közel­múltban, jóval az átadási határidő után fejezték be. — Ebben az évben 2262 lakás gyártását terveztük, a tavalyról áthúzódókkal együtt az idén 2565 lakást adunk át Békés és Csong- rád megyében — kezdte a beszélgetést Heim János, a DÉLÉP termelési igazgató- helyettese. — Házgyári ka­pacitásunk kihasználása mintegy 80 százalékos, ezért a jövőben Békésben több lakás építését vállaljuk. Ügy tervezzük, hogy a tervidő­szakban a megyében 1450 la­kást építünk, melynek há­romnegyed része OTP-érté- kesítésű. Ezen túl több lé­tesítményt valósítunk meg, Békés megyében az idén mintegy 225 millió forintos termelési értéket hozunk létre Az V. ötéves terv lakás- építési programját megyénk állami és szövetkezeti építő­ipara nem tudta volna meg­valósítani. A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat poligonüzeme is csak a kö­zelmúlttól gyártja teljes ka­pacitással az úgynevezett pé­csi típusú lakóházakat. Min­denképpen szükséges és ész­szerű volt a csabai üzem re­konstrukciója, a termékvál­tás, vagyis a középblokkos technológia felváltása. A tervidőszak első évében, de az elkövetkezendő eszten­dőkre nézve is jól jött a DÉLÉP segítsége, szabad kapacitásának megyénkben való foglalkoztatása. — Békés megye jelentős panelgyártó, mélyépítő ka­pacitást köt le. Annak ide­jén úgy terveztük: fokoza­tosan fejlesztjük a megyé­ben kapacitásunkat — foly­tatja az igazgatóhelyettes. Tavaly nyáron megkezd­ték az első épület összesze­relését. Bámulatos gyorsa­sággal haladt — gyakorlott szerelők jöttek Szegedről. Aztán, amikor összeszerel­ték az épületet, többségüket visszahelyezték eredeti mun­kahelyükre. Űj építőmunká­sokat vettek fel, zömmel megyénk építőegységeitől. — Azért indult később a következő épületek szerelé­se, mert elhúzódott a foga­dószint építése — mondta. .Természetes, hogy elhúzó­dott, ugyanis az új munkások soha nem készítettek ilyen technológiájú épületet, ma­gukra maradtak, gyakorlat­lanságuk kiütközött. Aztán következtek a befejező mun­kák. — A szakipart a saját és a környező szabad kapacitás­ra alapoztuk, sajnos ez nem mindig jött be, így átmene­tileg gondok jelentkeztek. Igyekszünk a kisebb egysé­gek, igy a szövetkezetek, a termelőszövetkezetek és a vállalatok részlegeivel ko­operálni, elsősorban festő, hidegburkoló, hőszigetelő és vülanyszerelő munkákban — kapcsolódott a beszélge­tésbe Mácsai Lajos termelé­si főosztályvezető. Végül is összeszerelték az épületeket, az első tömb mű­szaki átadása két hónapja megtörtént. Készen van az épület, mégsem lakható. — A lakóházakhoz magas- nyomású víz szükséges, en­nek a munkának a kezdése a késői tervszolgáltatás mi­att elhúzódott. Késve ké­szülnek a vezetékek és a nyomásfokozó — sorolta to­vább a főosztályvezető. Arról van szó ugyanis, hogy az ivóvizet fel kell jut­tatni a tizedik emeletre és a tetőtéri melegvízkazánokhoz. Amíg víz nincs, nem tudják kipróbálni az egyébként ösz- szeszerelt kazánokat, hűtő­egységeket, ivóvízhálózatot. Mindez csak a nyomásfoko­zó elkészülte után valósulhat meg, az ígéretek szerint ok­tóberben. Közben az épít­kezés tovább folyik, újabb hat, a meglevővel azonos típusú középmagas ház épül még a lakótelepen — re­mélhetően gyorsabb ütem­ben. A DÉLÉP hazánk egyik legjobban gépesített, jól szer­vezett építőipari vállalata hírében áll. Igaz, megyénk­ben szinte a nulláról in­dult, s vállalta azt, hogy fo­kozatosan fejleszti kapacitá­sát és részt vesz a beruhá­zási célkitűzések megvalósí­tásában. A vállalat ezt az ígéretét megtartotta, ám me­gyénk más építőegységeitől „szipkázta” el a munkaerőt. Ezzel nem sokat segített, sőt a már meglevőket együtte­sen lassította. Egyszóval: a DÉLÉP a beruházásoknál eddig nem nyújtotta azt, amit ígért. Szekeres András JEGYZET FMKT A fiatal műszaki értelmi­ség és az agrárszakemberek szervezettségéről tárgyalt a napokban a KISZ békéscsa­bai városi bizottsága. Ezek­nek a fiataloknak egyre na­gyobb hányada vállal társa­dalmi-közéleti feladatokat — állapították meg a bizottsá­gi ülésen. Az elmúlt két év­ben az agrárszakemberek szervezettsége az ifjúsági szövetségben megkétszerező­dött. Egyre több helyen hozzák létre a vállalati, intézményi szervezeteiket, a Fiatal Mű­szakiak és Közgazdászok Ta­nácsát, az FMKT-t. Békés­csabán 9 helyen, 116 taggal működik az üzemi FMKT. A Békéscsabai Állami Gazda­ságban, a Kner Nyomdában, a MAV-nál újabbak létreho­zásán fáradoznak. A Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa szer­vezett formát biztosít az eszmecserére, az elképzelé­sek gyakorlati megvalósítá­sára. Segíthet a vállalatok előtt álló gazdasági célkitű­zések ésszerű végrehajtásá­ban. így a műszaki fejlesztés megvalósításában, a munka termelékenységének növelé­sében, a munkaerő jobb ki­használásában stb. Az FMKT tehát elsősorban ter­melési feladatok megoldását segítheti, úgy, mint a KISZ más ilyen jellegű mozgal­mai, a Kiváló Ifjú Mérnök, technikus, közgazdász ver­senyformák. A KISZ KB ál­tal meghirdetett országos versenyeken három megyei vállalat, a tégla- és cserép­ipari vállalat, a baromfifel­dolgozó vállalat és a kon­zervgyár fiataljai előkelő he­lyezést értek el. A fiatal műszakiak, köz­gazdászok, technikusok KISZ által irányított mozgalmai azonban még nem minde­nütt hódítottak teret maguk­nak. Elterjedésük egyik leg­főbb akadálya, hogy a gaz­dasági vezetők egy része még nem ismerte föl: a szunnyadó elképzelések fel­színre hozásához, az újítá­sokhoz a fiatalok alkotó kö­zössége csak az ő támogatá­sukkal járulhat hozzá. —nyes— Hétfőn próbaüzem A Békés megyei ZÖLDÉRT Vállalat húsfeldolgozó üzeme elkészült a megyeszékhelyen. A megnövekedett igények­nek megfelelően többféle húskészítménnyel segít a megyei és a fővárosi ellá­tásban. Az üzemben évente 100 ezer hízott sertést dol­goznak fel, így jelentősen megnövekszik majd a csa­bai kolbászból az export. A próbaüzemelés hétfőn kezdődik, s a jövő hónaptól teljes kapacitással dolgozik majd az új üzem. BÉKÉSCSABAI PANORAMA Fotó: Martin Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents