Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

1977. augusztus 11., csütörtök SZERKESSZEN VELÜNK! Mi lesz ebből? Segít a Radar Szerkesztői üzenetek Tóth Pálné, Orosháza: pa­naszát eljuttattuk az oros­házi Városi Tanácshoz ki­vizsgálásra. Hamarosan ér­demleges választ küldünk. Békéscsabán, Erzsébethelyen a tervezett fürdő területére nap mint nap újabb türmelékkupacok kerülnek. Vajon mi lesz ebből? — kérdi több olvasónk WWWWWWWWWMMWWWWWWWWWWWWVt» Nem maradnak tej nélkül A „Ki intézkedett így?” című cikkre az újkígyósi Aranykalász Termelőszövet» kezet válaszolt. „A tejbegyűjtő csarnoká­ban a tej árusítását-hosszabb ideje tartó alapos tanulmá­nyozás után július 15-én szüntettük meg. A tervezett intézkedést egy héttel a vég­rehajtás előtt közhírre tettük a községben. Az árusítás megszüntetését több körül­mény tette szükségessé. A termelőszövetkezetnek a köz­ségben egy tejbegyűjtő he­lye van. A tej árusítása mel­lett itt történt a tej átvétele is. A korszerűtlen épület a közegészségügyi előírásoknak nem felelt már meg. A tej­begyűjtőbe 106 termelőszö­vetkezet különböző helyekről szállított tejet. Előfordult, hogy olyan helyekről is, ahol a tej közegészségügyi ellen­őrzésére nem került sor. Emiatt minőségi kifogások is fölmerültek. Problémát oko­zott a szállítóktól átvett tej zsírtartalmának elszámolása is. A vevők természetesen a magasabb zsírtartalmú tejet keresték. Mivel a megma­radt tejet a termelőszövetke­zet esetleg visszaszállítás után nem tudta elkülönítet­ten kezelni, fennállt annak a veszélye, hogy többezer liter tej megsavanyodik. Ilyen kö­rülmények között a tasakolt tej árusítását tartjuk a leg­célszerűbb megoldásnak. A tejipari vállalattal tárgyalást is folytattunk ennek biztosí­tásáról. Vállalták a szállítá­sát. A község tehát nem ma­rad tej nélkül.” Hajmeresztő Hiányzik az árcédula Balogh Istvánná Mezőko- vácsházáról arról ír, hogy a Mozaik Áruházban sok eset­ben nem teszik ki az árcédu­lákat. Előfordul, hogy a hen­tesáruért a ténylegesnél töb­bet fizettetnek a vásárlóval. Sőt egyes eladók olyan gyor­san leveszik az árut a mér­legről, hogy a vevőnek nem marad ideje ellenőrizni. Üres ülőhelyek Sipos Zoltán békéscsabai lakos Kisvárdáról gyorsvo­nattal szeretett volna haza­utazni, de az állomás pénz­táránál nem kapott helyje­gyet. Családjával így kényte- telen volt személyvonatra szállni. A szolnoki pályaud­varon hasonlóképpen járt. Ott sem adtak helyjegyet, pedig — amint írja — nagy meglepetésére a vonat „majdhogy üresen” érkezett és indult tovább. Arra sze­retne választ kapni, kiknek tartják fenn az ülőhelyeket. Május 5-én a mintegy 14 ezer forint forgalmi értékű Trabantomat műszaki vizs­gára való előkészítésre be­vittem a Szarvasi Vasipari Szövetkezet autószervizébe — kezdi levelét Fabó György békésszentandrási olvasónk. Kálváriájáról a következőképpen számol be: „Munkamegrendelésemet, melyen tételesen felsorol­tam a kért javításokat, elfo­gadták és szóban megjelöl­ték a várható költségeket. Munkamegrendelésemben írásban rögzítettem, hogy a javítási költségeket 12 ezer forintig vállalom. Két hét múlva érdeklődtem a Tra­bantom sorsa után. A kocsit szétszerelt állapotban talál­tam. A szerviz vezetőhelyet­tese, elmondta, hogy nem folytathatták a javítást, mert rám vártak. Az alváz és a karosszéria javítása ugyanis mintegy 7000 forintba kerül­ne, de akkor se lenne töké­letes. Megmutatta az udva­ron levő Trabant Combi ko­csiszekrényt azzal, hogy a javító futóművet, a motort csak egyszerűen abba kell átrakni, így elmaradna a karosszéria alváz javítása. S így mintegy 25 ezer forin­tért egy megbízható jármű­Nem ritka dolog a meg­rongált hirdetőtábla látvá­nya a városokban. Ezt tettük szóvá a Szerkesszen velünk című rovatban. A közelmúlt­ban levél érkezett szerkesz­tőségünkbe az Orosházi Üveggyár Radar brigádjától. A brigád dolgozói azt írják, hogy vállalják társadalmi munkában a hirdetőtáblák javítását. Most már az ille­tékeseken a sor, hogy elfo­gadják a Szocialista Brigád címért küzdő brigádtagok segítségét. Szabó Lászlóné, Almáska­marás: a Szerkesszen Ve­lünk című rovatban megje­lent keserű hangú levelére hamarosan intézkedések tör­téntek. A hallókészüléket az OMKER budapesti 4-es szá-' mú szaküzlete m múlt hó­napban elküldte. Űjkígyósi olvasóink pana­szát a Volán 8-as számú Vállalat orvosolta. Szeptem­ber 1-től az esti órákban is­mét indul autóbusz Újkí­gyósról Békéscsabára. Pontos menetrend A „Hol a menetrend?” cí­mű cikkünkre a Volán 8-as számú vállalat válaszolt. Va­lóban hiba történt. Időköz­ben azonban intézkedtek, hogy a hiányzó menetrendé­Négyet fizet — hármat kap? Lukács Béláné gyulai ol­vasónk egy olyan esetről szá­mol be, amely mélységesen felháborította. Néhány héttel ezelőtt kislányának adott 30 forintot azzal, hogy a gyulai ÁFÉSZ, Mártírok útja 124. szám Matti boltjából hozzon négy üveg sört. A gyereke — nagy meglepetésre — csak három üveggel tért haza. Azt mondták neki az üzletben, hogy még tíz fillérrel tarto­zik. Lukács Béláné erre ma­ga ment el a boltba, hogy tisztázza a „tartozást”. A he­lyiségben három részeg em­ber tartózkodott. Az üzletve­zető a „Reklamációt nem fo­gadunk” feliratú táblára mu­tatva elutasítóan válaszolt. A panaszos kérte, hogy a gye­reket ne csapják be. Erre az üzletvezető 5 forint 20 fillért eléje lökött azzal a megjegy­zéssel: lássa, kivel van dol­ga! Másnap Lukács Béláné el­ment az ÁFÉSZ-irodába, ahol megígérték neki, hogy kivizsgálják az ügyet. Értesí­tést azonban eddig még nem kapott. számla vet kapnék. Az ajánlat logi­kusnak tűnt, megrendelése­met eképp módosítottam. Megkaptam a KPM engedé­lyét is. A megállapodást kö­vetően május végén érdek­lődtem, hogy áll a kocsi ja­vítása. Megdöbbenve láttam, hogy a Combiba egy másik motor futóművét építik be. Azt a felvilágosítást kaptam, hogy egy ügyfél ugyancsak KPM-engedéllyel jelentke­zett és neki nagyon sürgő­sen szüksége volt kocsira. A szerviz vezetője megnyugta­tott, hogy megrendelték a másik kocsiszekrényt. Júli­usban közölték velem, hogy megkezdték a munkát. Jú­lius 27-én el is vittem, s el­mentem vele a műszaki vizsgára Békéscsabára. Az első kilométer megtétele után azonban a kézifék el­romlott. Egy szerelő javítot­ta ki. A következő napvisz- szatértem Szarvasra a szer­vizbe. Akkor közölték ve­lem, hogy a javítás költsé­gének kigyűjtése most folyik, de valószínű, hogy mintegy 42 ezer forintot tesz majd ki. Nagyon megdöbbentem. A kocsit otthagytam, smost nem tudom, hogy mitévő le­gyek.” két az autóbusz-állomásokon pótolják. A „Várszínházi vá­rakozás” és a „Színház után gyalogtúra” című cikkekben közzétett panaszokat is meg­vizsgálták. A gyulai Várfür­dő bejárata előtt induló autó­busz menetrendszerű járat, amely a hivatalos autóbusz- menetrendkönyvben is sze­repel. E járatnak menetrend­szerűen kell közlekedni. Am a várszínházi előadásokra való tekintettel, ha az előadás 23.20 óráig nem fejeződik be, akkor a járatnak meg kell várnia az előadás végét és csak ezután indulhat. Reméljük, hogy ez az in­tézkedés a jövő színházi évadban is érvényben lesz. Rendezik a kárt Fodor Attila orosházi la­kos panaszát az Állami Biz­tosító Békés megyei Igazga­tósága kivizsgálta. A követ­kezőkről tájékoztatta szer­kesztőségünket : A panaszos, akinek CAS­CO biztosítása volt, jármű­ve ez év januárjában meg­rongálódott. Szeverényi And­rás kárszakértő a gépkocsit január 5-én, tehát a károso­dást követő harmadik napon megszemlélte a békéscsabai AFIT-telepen. Ugyanakkor kiállította az AFIT Vállalat részére az értesítő levelet, amely szerint a számla ki­fizetését ügyfelünk helyett közvetlenül az Állami Biz­tosító fogja rendezni, még­pedig a jogalap tisztázása után. Óra mulató nélkül Békéscsabán a Szigligeti utcával szemben levő ABC előtt díszeleg ez a mutató nélküli óra. Hogy ez csak ke­veseknek tűnik fel, arra en­ged következtetni, hogy meg­szokott dolog köztéri óráink hasonló állapota. JOGÁSZUNK VÁLASZOL Szabó Lászlóné, Mezőbe- rény: A szülő nőt 20 hét szü­lési szabadság illeti meg. Szakorvosi javaslatra 4 hét­tel meghosszabbítható. A szülési szabadságból 4 hetet a szülés előtt ki kell adni. Ettől azonban a dolgozó nő kérésére el lehet tekinteni, ha az a szakorvos véleménye szerint egészségének veszé­lyeztetésével nem jár. Kére­lemre a vállalat a szülési szabadság letelte után a gyermek gondozása céljából 3. életéve betöltéséig, a gyer­mek betegsége tartamára pe­dig az otthoni ápolás érde­kében a gyermek 10 éves koráig fizetés nélküli szabad­ságot köteles biztosítani. A fizetés nélküli szabadság a gyermekét egyedül nevelő apát is megilleti. A szülési szabadság, valamint a fizetés nélküli szabadság tartama alatt a társadalombiztosítási, illetőleg a gyermekgondozási segélyre vonatkozó szabályok szerint jár a dolgozó nő ré­szére ellátás. A szoptatás el­ső hat hónapjában naponta kétszer háromnegyed óra, ezt követően a 9. hónap vé­géig egyszer háromnegyed óra munkaidő-kedvezmény jár. A napi 4-6 órában fog­lalkoztatottakat csak az első hat hónapban és naponta egyszer illeti meg ez a ked­vezmény. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény az ikrek számának megfelelő mértékben jár. A munkaidő­kedvezmény a dolgozó nő kérelmére a munkaidő kez­detén, vagy végén egyszerre is kiadható, annak tartama munkaidőnek számít és arra átlagkereset jár. A dolgozó nőt és a gyermekét egyedül nevelő apát évenként a 14 évesnél fiatalabb egy gyer­meke után kettő, két gyer­meke után öt, három és ennél több gyermeke után pedig kilenc fizetett szabad­nap illeti meg. A szabadna­pokat a dolgozó kívánságá­nak figyelembevételével egy­szerre, vagy részletekben kell kiadni. A szabadnapok­ra való jogosultság megálla­pításakor a gyermeket utol­jára abban az évben kell fi­gyelembe venni, amikor a 14. életévét betölti. Annak a dolgozó nőnek és a gyerme­két egyedül nevelő apának, aki legalább két 14 évesnél fiatalabb gyermekét gondoz­za, háztartásának ellátása ér­dekében havonként egy fize­tés nélküli szabadnapot kell engedélyezni, ha azt kéri. Sz. l'.-né, Gyula: Az ingat­lan közös tulajdonának meg­szüntetése esetében vagyon­átruházási illeték kiszabásá­nak abban az esetben van helye, ha a megosztás foly­tán valamelyik tulajdonos­társ a korábbi tulajdoni há­nyadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jut. A va­gyonátruházási illetéket az értékkülönbözet alapulvéte­lével szabják ki. Ugyan ez a helyzet a házastársi vagyon­közösség megszüntetésekor. Az értékkülönbözetet az in­gatlanok és az ingók értéké­nek figyelembevételével ál­lapítják meg. Ha valamelyik fél csak azért kap a közös vagyonból nagyobb részt, mert a közös tartozásból is többet vállalt át, s így az. át­vállalt tartozás összege az ér­tékkülönbözetet kiegyenlíti, illeték kiszabásának nincs helye. Az élettársi vagyonkö­zösség megszüntetésével kap­csolatban a joghasonlatosság alapján a házastársi vagyon­közösség megszüntetésére vo­natkozó illeték-jogszabályo­kat alkalmazzák. Így hát, ha a vagyonközösség megszünte­tésekor az egyik fél sokkal nagyobb értékhez jut, mint a másik, az értékkülönbözet után vagyonátruházási, illet­ve okirati illetéket kell fizet­ni. Ha a többletátvétel ellen­szolgáltatás fejében történik, s ingatlanban jelentkezik, viszterhes vagyon ingatlanát­ruházási illetéket, ha ingóban jelentkezik, okirati illetéket kell leróni. Ha pedig a több­letátvétel ellenszolgáltatás nélkül történik, ajándékozási illeték kiróvására kerül sor. Többeknek: A 3/1977. (IV. 2.) KipM számú rendelet a kisiparban foglalkoztatott dolgozók bérezéséről szóló 3/1968. (I. 16.) KipM számú rendeletet módosította. (dr. Serédi) MIT MOND II JOGSZABÁLY? A lakásvásárlásról Általános feltétel az, hogy a vevőnek meglegyen a tu­lajdonszerzési jogosultsága. Ilyen jogosultság általában akkor áll fenn, ha még nincs saját tulajdonú laká­sa, vagy házingatlana, ille­tőleg, ha azt egyidejűleg el­adja. Am a tulajdonszerzési korlátozás alól fölmentést is kaphat. Ilyen fölmentést ké­relemre a községi, a városi tanács végrehajtó bizottsá­gának igazgatási feladato­kat ellátó szakigazgatási szerve adhat. A tulajdon- szerzési korlátozásba ütkö­ző szerződés ugyanis sem­mis. Az adásvételi szerződés, illeték kiszabása végett el­fogadni és a tulajdonjog be­jegyzésére való kérelmet tel­jesíteni csak akkor szabad, ha a vevő igazolja, hogy nem esik tulajdonszerzési korlátozás alá, avagy föl­mentést kapott ez alól. A hatósági igazolást, illetőleg a fölmentést az értékesítéskor be kell mutatni, csatolni kell a szerződéshez. Természetesen az eladónak is jogosultnak kell lennie az ingatlan értékesítésére. A másokat megillető jogok ugyanis kizárhatják. Az is előfordulhat, hogy akár az eladó, akár a vevő személyét illetően olyan sajátos körül- mélyek forognak fenn, ame­lyek miatt csak különleges szabályokat alkalmazva bo­nyolítható le az adásvétel. Ilyesmi fordul elő, ha az in­gatlan közös tulajdonban áll. A saját tulajdoni hányadá­val bármelyik tulajdonos­társ önállóan rendelkezhet. A közös tulajdonból őt meg­illető hányadot eladhatja, ehhez a többi tulajdonostárs hozzájárulása nem szüksé­ges. A többi tulajdonostár- sat — ha a tulajdonszerzési jogosultságuk fennáll — a tulajdoni hányadra nézve elővásárlási jog illeti meg. Azaz, a hányadot elő­ször nekik kell vételre fel­ajánlani. Az egész ingatlan feletti tulajdonjog átruházá­sához viszont a tulajdonos­társak egybehangzó elhatá­rozására van szükség. A szerződést valamennyiük­nek alá kell írni. A szövet­kezeti és a társasházi laká­soknál, de a családi házzal is előfordulhat, hogy a tu­lajdonos OTP-kölcsönt vett föl. A kölcsöntartozást ki kell egyenlíteni, de az OTP hozzájárulhat ahhoz is, hogy a vevő átvállalja a kölcsön­tartozást. A magánforgalmú ingat­lan adás-vételkor a vásárló a tulajdonjog megszerzéséért az ingatlan forgalmi értéke után számított 17 százalékos vagyonátruházási illetéket köteles fizetni. Nem kell il­letéket fizetni akkor, ha a lakást a tanácstól vagy az OTP-től vásárolják, vagy a szövetkezeti lakásokat egy­más között cserélik el. To­vábbá akkor sem, ha az ilyen lakásokat első ízben öröklik. —di

Next

/
Thumbnails
Contents