Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

1977. augusztus 11., csütörtök NÉPÚJSÁG TELEX MOSZKVA A Novoje Vremja című szovjet folyóirat bonni tudó­sítója megemlékezik a szov­jet—nyugatnémet szerződés aláírásának hetedik évfordu­lójáról. Sokat várnak az NSZK- ban a küszöbön álló csúcs- találkozótól, Leonyid Brezs- nyev látogatásától. A közelgő csúcsmegbeszélések különbö­ző politikai körökben, a la­kosság legkülönbözőbb réte­geiben — és ez a mai Német Szövetségi Köztársaságra szintén jellemző — pozitív visszhangra találnak. A nyugatnémet sajtó sze­rint Helmut Schmidt kancel­lár nagy jelentőséget tulajdo­nít ennek a találkozónak. Genscher külügyminiszter fontos eseménynek minősítet­te Leonyid Brezsnyev közel­gő látogatását. □ BUDAPEST Joseph Biden szenátor, az Amerikai Egyesült Államok szenátusa külügyi bizottsá­gának tagja néhány napos látogatásra Budapestre érke­zett. A szenátort fogadta Hu­szár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnöké, Nagy János külügyminiszter, helyettes és Török István, külkereskedelmi miniszter- helyettes. Darvasi István, az ország- gyűlés külügyi bizottságának tagja ebéden látta vendégül az amerikai szenátort. HAVANNA Fidel Castro, a kubai ál­lamtanács és a miniszterta­nács elnöke, kedden fogadta Frank Church amerikai sze­nátort, aki hétfőn érkezett Havannába. Castro és Church autós sé­tát tett a kubai fővárosban, majd meglátogatta Ernest Hemingway egykori vülá- ját. □ COTONOU Cotonou-ban megnyílt a Benin Népi Forradalmi Párt­ja első országos konferenciá­ja. A résztvevők megvonják az alkotmánytervezet és az első állami terv feletti orszá­gos vita mérlegét, és megha­tározzák a köztársaság új külpolitikai feladatait a for­radalmi erők és a felszabadí- tási harc aktivizálódásának fényében. □ * JERUZSÁLEM A közel-keleti körúton tar­tózkodó Cyrus Vance ameri­kai külügyminiszter szerda délelőtt három és fél órás megbeszélést tartott Mena- hem Begin izraeli miniszter- elnökkel. A kormányfő a találkozó után sajtóértekezletén kije­lentette, hogy Vance egy szó­val sem gyakorolt nyomást Izraelre annak érdekében, hogy fogadja el a Palesztinái Felszabadítási Szervezet részvételét a közel-keleti rendezésben. □ NICOSIA A damaszkuszi rádió szer­dán Khaled El-Fahumra, a PFSZ Központi Tanácsa el­nökére hivatkozva közölte, hogy augusztus 25-ére ha­lasztották el a központi ta­nács ülését. A testület a PFSZ és az Egyesült Államok esetleges párbeszédével kap­csolatos álláspontját, illetve a párbeszéddel szemben tá­masztott feltételeit dolgozná ki. □ BEJRŰT A UPI hírügynökség je­lentése szerint szerdán foly­tatódtak a harcok Dél-Liba- nonban. Az izraeliek támo­gatta jobboldali libanoni erők és a baloldali Paleszti­nái egységek közötti össze­csapásokban tüzérséget, harckocsikat és aknavetőket vettek be. Púja Frigyes Mongóliában ACZÉL ENDRE, AZ MTI KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓJA JELENTI: A Mongol Népköztársaság kormányának meghívására szerdán hatnapos hivatalos, baráti látogatásra Ulánbátor­ba érkezett Púja Frigyes magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia ve­zetőjét a mongol főváros re­pülőterén kollégája, Mangá- lin Dügerszüren fogadta. Je­len volt Kádas István, Ulán­bátort magyar nagykövet, a mongol külügyminisztérium több vezető beosztású mun­katársa, valamint a Mongó­liában akkreditált diplomá­ciai képviseletek számos ve­zetője és tagja. Röviddel megérkezése után Púja Frigyes koszorút helye­zett el a mongol forradalom két kiemelkedő alakjának, Szuhe Bátornak és Csojbal- szannak síremlékén. A hivatalos mongol—ma­gyar külügyminiszteri tár­gyalások csütörtökön kezdőd­nek meg. • • • Szerdán este Mangalin Dü­gerszüren díszvacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére, aki hivatalba lépése óta most tesz először hivatalos látoga­tást Mongóliában. Változatlan forgatókönyv I Centropress szerda esti kommentárja Amióta a világ világ, had­gyakorlat mindig volt, s nincs okunk feltételezni, hogy a jövőben másként lenne. Csakhogy hadgyakorlat és hadgyakorlat között is mu­tatkozhat különbség. Amire például mostaná­ban már javában készülnek a NATO tábornokai, az jóval meghaladja a szokott kerete­ket és formákat, amelyek csupán azt firtatják, vajon egy ország hadserege kellő mértékben elsajátította-e a harcászati tudnivalókat, s adott esetben képes-e meg­védeni az államhatárokat. A hamburgi Spiegel augusz­tus 1-i számában olvastuk: „Néhány nappal azt megelő­zően, hogy Helmut Schmidt kancellár októberben Leo­nyid Brezsnyev szovjet ál­lamfővel és pártvezetővel a Rajna mentén a nyugat és kelet közötti kapcsolatod megjavításáról tárgyalna, Alexander Haig tábornok, az amerikai NATO-főparancs- nok német földön a második világháború óta legnagyobb szabású hadgyakorlatot ren­dezi meg.” Való igaz: az idei őszre tervezett harminc­egy észak-atlanti hadgyakor­lat közül tíz az NSZK terü­letén zajlik majd. S aligha lehet a véletlenek összeját­szásának tulajdonítani, hogy szeptember közepétől valósá­gos feltételezett „csatamező­vé” válik az NSZK keleti határvidéke, Alsó-Szászor- szágtól Hessenen át Bajoror­szágig, beleértve Észak-Raj - na-Vesztfáliát és Pfalzot. Százezer katona manőverei­nek színhelye lesz majd ez a térség — amely aligha mel­lékesen a Varsói Szerződés tagállamai nyugati határvi­dékének tőszomszédsága... Megismétlődik majd a Reforger elnevezésű gyakor­lat, amely elsősorban az Egyesült Államokból Euró­pába átdobott mintegy. 12 ezer amerikai katona gyors bevetésének módozatait te­szi próbára. Az óriás szál­lítógépeken helyet foglalnak majd a hírhedt amerikai tengerészgyalogosok, a „ran­gers” alakulatok, amelyek Vietnamban alapozták meg kegyetlen hírnevüket. Részt vesz a hadgyakorlatokon a nyugatnémet Bundeswehr és több más NATO-tagállam hadereje is. Katonai szakértők szerint az atlanti tábornokok — el­lentétben a nyilvánosságra hozott tervekkel — valójá­ban támadó hadműveleteket vezényelnek csapattesteik­nek. Azt talán mondani is fölösleges, hogy az újabb, nagyszabású provokatív had­gyakorlatokon a „feltételezett ellenség” ismét a Varsói Szerződés. Változatlan tehát a forgatókönyv, csupán a légkört hevítik a korábbinál magasabb hőfokra. Ebben sajnálatos módon a NATO tábornokai bizonyos politikai körökben megértő szövetsé­gesekre leltek. Gyapay Dénes Vessenek véget az etiépiai— Szomáliái viszálynak Az Afrikai Egységszervezet felszólította Etiópiát és Szo­máliát arra, hogy szüntessék be az Ogaden terület hova­tartozása kérdésében kirob­bant fegyveres harcot. Az Addisz Abeba-i rádió jelen­tése szerint az AESZ közve­títő bizottsága Libreville-i ülésén szorgalmazta, hogy a két ország a viszály rende­zése érdekében tartsa tiszte­letben az egységszervezet el­veit, amelyek kimondják, hogy az AESZ tagállamainak területi integritása és szuve­renitása sérthetetlen, s ennél fogva véget kell vetni az etiópiai—Szomáliái ellensé­geskedéseknek. Addisz Abeba-i diplomáciai források szerint a rendezés érdekében . tevékenykedik Szaleh Muszleh Kaszem, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság belügyminiszte­re is. Kaszem az elmúlt na­pokban érkezett Addisz Abe- bába és találkozott Mengisz- tu Mariam alezredessel, az etiópiai államfővel. Az Ad­disz Abeba-i rádió jelentése szerint a miniszter átnyúj­totta Mariamnak kormánya üzenetét. II. Erzsébet királyné Észak-frországban Szerdán kora délelőtt megérkezett a belfasti öböl­be a Britannia nevű királyi jacht, amelynek fedélzetén II. Erzsébet angol királynő utazott ezüstjubileumi észak­írországi látogatására. A belfasti öböl vizét előzőleg egy különleges vízalatti ész­lelőberendezéssel felszerelt tengeralattjáró és a Britan­niát kísérő torpedo-romboló kutatta át. A királyi csalá- dott több ezer főnyi protes­táns tömeg üdvözölte, és 21 ágyúlövés köszöntötte. II. Erzsébet ezután — a látogatások sorozatában első ízben ■— helikopter fedélze­tén tette meg a Belfasttól mintegy 18 kilométerre levő hillsborough-i kastélyig ve­zető utat. A rendkívüli biz­tonsági intézkedésekre jel­lemző, hogy a királynő az éjszakát is a hajón tölti. Ulsterben értesülések sze­rint viszonylagos nyugalom van. (MTI) Harcok Dél-Libanonban Képünk egy géppuskáját ellenőrző falangista fegyverest ábrázol. Dél-Libanonban, az izra­eli határ közelében tovább folytatódnak a harcok. A baloldali és palesztin erők, vala­mint a jobboldali mliicisták közötti összetűzésekbe az izraeli tüzérség és a légierő Is beavatkozik. Ezt hétfőn Menahem Begin miniszterelnök is beismerte (Telefotó — AP — MTI — KS) HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Tiborc napja A Nap kél 4.34 — nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 1.17 — nyugszik 16.34 órakor. ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. augusztus 11-én szüle­tett és húsz évvel ezelőtt 1957. novemberében halt meg — 65 éves korában — Giuseppe di Vittorio, az Olasz Kommunista Párt har­cosa, a nemzetközi szakszer­vezeti mozgalom kiváló veze­tője. Szinte már ifjúkorában vált Giuseppe di Vittorio a szegény délolasz nép nyomo­rának és harcainak kemény iskolájában kiváló munkás­vezetővé. A fasiszta uralom időszakában a kommunista párt harcosaként vezette az ellenállást Apuliában. A spa­nyol polgárháborúban Mad­rid alatt verekedett, majd 1940-ben Párizsban a néme­tek kezére került, akik ki­szolgáltatták olasz cinkosaik­nak. Hazája felszabadulása­kor az olasz szakszervezeti mozgalom vezetője lett; 1949- ben megválasztották a Szak- szervezeti Világszövetség el­nökévé. Élete végéig a mun­kásegység kimagasló forra­dalmi harcosa volt, s magas tisztségében is népe ügyét, a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit szolgálta. — EGYEDI TÍPUSÚ LIF­TEK. A békési Start Sport­szergyártó Szövetkezet az idén a fővárosi lakóházakba 120 egyedi típusú liftet gyárt. Az elektromos kiegészítő be­rendezésekkel együtt értékük meghaladja a 19 millió fo­rintot. — TALAJJAVÍTÁS. Vas megyében az aratási munkák befejezése után folyamato­san végzik a kémiai talajja­vítást. November végéig 7 ezer vagon mészkőport, lápi meszet és mésziszapot teríte­nek szét a földeken. A mun­kák zömét az Őrségben és a nyugati határvidéken lévő közös gazdaságokban végzik. — ZÁRVA A MÚZEUM. Belső építési munkák miatt a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeum augusztus 19- ig zárva tart. — JÁTÉKKÖLCSÖNZÉS A BÉKÉSCSABAI STRANDON. A békéscsabai úttörő- és if­júsági ház a strandon játé­kokat kölcsönöz kisiskolások­nak. Ezeket a tárgyakat a kisdobos és úttörő igazolvá­nyok felmutatásával válthat­ják ki a szünidőt élvező diá­kok. — MUNKANÉLKÜLISÉG. 250 ezer portugál fiatal nem talál munkát. Legtöbbjük most fejezte be tanulmánya­it. Ok alkotják az ország egyre növekvő munkanélküli seregének felét — ez derül ki a portugál katolikus mun­kásfiatalok szervezetének most közzé tett jelentéséből. — KÉTHETES gazdag prog­ram után augusztus 12-én, délelőtt 11 órakor kerül sor a II. országos szlovák nem­zetiségi olvasótábor záróün­nepségére a békéscsabai Fenyves Szállóban. — GAZKEMENCE és VIL- LANYSÜTÖ. A Békés me­gyei Vendéglátóipari Válla­lat gyulai cukrászüzemében a közelmúltban tértek át a korszerű tüzelésre; mintegy 100 ezer forint értékben két gázkemencét és egy villany, sütőt adtak át. — MÁSODSZORRA virágzik a liliomfa a szarvasi arboré­tumban. A hússzínű, bárso­nyos szirmú virág a kert egyik szép látványa. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, ismétlődő záporok­kal, zivatarokkal. Egy-két helyen a zivatart jégeső is kíséri. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő, változó irányú széL Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hó-* mérséklet 25—28 fok között. (MTI) — MŰEMLÉKVÉDELEM. Helyreállítják Székesfehér­vár egyik legérdekesebb épí­tészet-történeti ' műemlékét, egy 700 éves belvárosi lakó­házat. A földszinten üzlete­ket rendeznek be, az emele­ten pedig lakások lesznek. Az épület helyreállításán már dolgoznak. — FALIKÉP ZOMÁNCBÓL Tizennyolc négyzetméter nagyságú zománc faliképet kap a nógrádmegyeri általá­nos* iskola. Radics István fes­tőművésznek, a képző- és iparművészeti rektorátus ál­tal jóváhagyott alkotását a ZIM salgótarjáni gyárában készítik a vállalat tűzzomán- cozó szakembereinek segítsé­gével. A falnagyságú zo­mánckép elhelyezésére még az idén sor kerül a nógrác - megyei körzeti általános is­kolában. — BANKRABLÁS. Hét, vagy nyolc ember kedd reggel el­rabolta Roland Bemard Mal­let francia bankárt, aki ép­pen kutyáját sétáltatta a Boulogne-i erdőben. A né­hány hónappal ezelőtt elra­bolt Ravelli Beaumont esete azonban nem ismétlődött meg. A rendőrség tüzetes házkutatások után elfogta a rablókat, s az üzletember sértetlenül úszta meg a reg­geli sétának indult kalan­dot. — PARTRENDEZÉS. A Kö­zépdunántúli Vízügyi Igaz­gatóság balatoni kirendeltsé­ge több évre szóló program szerint rendezi a Balaton egyes partszakaszait. Az uralkodó észak-nyugati sze­lek hatására a rendszeres hullámverés különösen a dé­li parton okoz gondot. Sok helyen a viz romboló munká­ját csak szilárd kőgátak épí­tésével lehet megakadályoz­ni — A NEMZETKÖZI Termé­szetvédelmi Egyesülés meg­jelentette tanulmány adatai szerint drasztikusan csökken az afrikai elefántok száma. Az afrikai kontinensen össze­sen kb. egymillió elefánt él (a legtöbb Zairében, Tanzá­niában és Zambiában). Az állatokat igen nagy számban pusztítják különösen Kenyá­ban és Ugandában. — A XI. SZAZADBÓL való erődítmény maradványaira bukkantak a régészék a nyugat-berlini Spandauban. Miután a talajvíz több mint 1 métert süllyedt, teljes ép­ségben levő tárgyak kerültek elő, köztük egy 8 cm nagy­ságú, bronzból készült és arannyal díszített, jellegzetes szláv hercegi bőrpajzsról va­ló köldök. Ez az eddig fel­tárt legértékesebb ilyen tí­pusú szláv fegyverlelet. — SLÁGER A GYÜMÖLCS­KÉSZÍTMÉNY. A vendéglá­tóipari vállalat gyulai cuk­rászüzemének dolgozói az elmúlt hat hónapban két­millió forint értékű süte­ményt készítettek. Kedvelt az ananász csemege süte­mény, a gyümölcszselés ké­szítmények és különböző gyümölccsel töltött lepények. — KÖZLEMÉNY. Békéscsa­ba város Tanácsa vb műszaki osztálya tájékoztatja a lakos­ságot, hogy a Kórház utcai hidat 1977. augusztus 10-én, 12 órától a közúti és gyalo­gosforgalom dől meghatáro­zatlan időre lezárják. Ezt a híd életveszélyessé válása tette szükségessé.

Next

/
Thumbnails
Contents