Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-10 / 187. szám

1977. augusztus 10., szerda I Veteránok találkozója Békéscsabán A békéscsabai I. kerületi pártalapszervezet, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt augusztus 8-án veterántalál­kozót rendezett, amelyre meghívták a kerületben élő felszabadulás előtti párttago­kat, azokat, akik annak ide­jén a munkásmozgalomban vettek részt és az 1919-es vö­röskatonákat. A vendégeket Budai István, a pártalapszer­vezet titkára üdvözölte_/najd dr. Pankotai István, a váro­si pártbizottság osztályveze­tője ismertette azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyo­mán az emberiség elért. Ur- bán István, a megyei pártbi­zottság tágja emlékeztetőül egy régi élményét idézte vissza. A beszédeket rövid zenés műsor és szavalat követte, utána Hankó Mihály, a vá­rosi párt vb-tagja, ország- gyűlési képviselő, a Lenin Tsz elnöke és Unyatinszki Pál, a tsz párttitkára a ter­melőszövetkezet ajándéka­ként egy-egy szép könyvet adott át az idős emberek­nek, akiket aztán uzsonnával, itallal is megvendégeltek. Közben volt alkalmam arra, hogy néhány régi történetet is feljegyezzek. Urbán Zsilák Györgynek, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettjének még ma is jól az emlékezetében él annak a 70 asztalosnak a gyalogmenete Békéscsabáról Gyulára, akik munkát, ke­nyeret akartak követelni. a főispántól. Az 1930-as évek elején történt. — Mennyivel más ma a helyzet! Van mun­ka, csak győzzék az asztalo­sok, van kenyér és szalonna is hozzá. Egy másik emlékét így mondta el: — Sváb volt a mesterem. Azt követelte a segédektől, hogy egy nap alatt 30 négy­zetméter parkettát rakjanak le. Nekem eleinte nem ment. Egy hét múlva el is zavart. Másik mesterhez mentem. Alig 2-3 hét után már 35—40 négyzetméter parkettát le­raktam egy nap alatt. Egy­szer megjelent a sváb mester és azt mondta: „Nem jönne vissza hozzám ? Megtoldom a keresetét négyzetméteren­ként 20 fillérrel.” Mentem én. Egy nagy családot kellett eltartanom. A harmadik élmény akkor jutott az eszébe, amikor Má­té Mátyásra pillantott: — Emlékszel — mondta neki —, amikor 1930. szep­tember 1-én véres kézzel szaladtál Budapesten, a Nagykörúton? Még kiabáltam is neked: bújj a kapu alá, mert jönnek a zsaruk! Máté Mátyás keserű em­lékekkel gondolt vissza: — Igen, szaladtam. A Ro­yal Szálló előtt utolértek a zsaruk. Az egyik kapu alá menekültem, de oda is be­jöttek és kardlapoztak. A fejünk fölé tartott kézzel védtük magunkat. Az ütéstől véres lett a kezem. Zsebre- dugott kézzel menekültem to­vább. .. Máté Mátyásné, aki a fér­jével együtt a Szocialista Ha­záért Érdemrend tulajdono­sa, az 1930-as tüntetés idején Békéscsabán, a Hubertusz- ban dolgozott és a szakszer­vezet vezetőségi tagja volt. — Tüntettünk — mondot­ta. — Én a csoportomat át­vezettem a városház oldalá­ra, amit azonban megtiltot­tak. Nagy kavarodás támadt. „Mit csinálnak?” — ordítot­ta valaki. Nekünk is süthet a nap — válaszoltam és mentünk... Aztán 1944-ben röpiratokát szórtunk: Le a háborúval! — Tagadjátok meg a behívást! Dukát Andrásnak a leg­élénkebben egy választási harc él az emlékezetében, amiről így beszélt: — Éljen Szeder Ferenc! — meszeltük a betűket Búd Já­nos választási irodájának a falára. Ha elkaptak volna minket, talán agyon is ver­nek. Kiszely András 1944 őszé­től az ideiglenes városi ta­nács elnöke volt. Neki a Malinovszkij marsallal való első találkozás jelentett rend­kívüli élményt. Bencsik Mihály 1919-ben három testvérével együtt je­lentkezett vöröskatonának. Hogy miért? — Apám napszámosként hol dolgozott, hol nem. Ki­lenc gyerek volt a családban. Ennyi az egész — mondotta, s több magyarázat nem is kellett hozzá. S ami a találkozón elhang­zott, az a mai és a jövő ge­nerációnak okulásul szolgál­hat. Pásztor Béla Augusztusban még korán, kel a Nap, de a bucsai em­bert nehéz megelőzni. Itt hajnali fél négytől már éb­redezik a falu. A háztáji portákon etetnek', itatnak, rendbe szedik az ólakat, is­tállókat, öntöznek a vete­ményesben, a virágoskert­ben, az asszonyok készítik a reggelit, az uzsonnát. A bisztró és a kisvendég­lő hajnali ötkor nyit. E két helyiség ugyanis az alkal­mi „buszváró”. Itt találkoz­nak azok az emberek, akik naponta eljárnak Karcagra, a Szeghalmi Állami Gazda­ságba és más munkahelyre dolgozni. Várakozás közben jólesik a frissítő lángos — a két üzletben naponta több mint 800 darab elkél —, a forró feketekávé, .az üdítő ital, no meg a háromcent vagy éppen a féldeci. Szíves örömest meginnák a meleg­ben a frissen csapolt sört is, de néha egész héten át nem érkezik a kedvelt italból Bu- csára. Ugyancsak hajnali ötkor foglalja el placcát a bisztró előtt Rostás Györgyné házi­asszony, aki fólia alatt ter­melt gyönyörű zöldpaprikát, paradicsomot kínál eladásra Az uzsonnára becsomagolt szalonnához, kolbászhoz, sülthöz sokan veszik a vita­mindús paprikát, paradicso­mot. A község másik részé­ben, a pékség előtt mások árulják a frissen szedett paprikát, paradicsomot. A háztáji portákról mint­egy félszáz tehenet hajt a csordás a legelőre. Megéri a legeltetés, mert csupán a pásztor bérét kell a gazdák­nak megfizetniük, legelőbér Bucsán nincs. A legelőn ter­mészetesen ennél sokkal több állatot látni, hiszen a Béke Tsz szarvasmarháinak százait, juharnak ezreit tart­ják a legelőn. Korán érkezik a három boltba a tej és a kenyér. Manapság Bucsán is pékle­gények dagasztanak a házi­asszonyok helyett, a búbos­kemencét inkább emlékként őrzik néhány házban. Még meleg a kenyér, a foszlós bélű fehér cipó és a péksü­temény, amikor megkapja a vásárló. Menet közben jól­esik egy kis terefere, megbe­szélik a napi gondokat, örö­möket. Az orvosi rendelő előtt hárman ülnek a kispadon. Mint kiderül, a mentőautót várják, a gyulai József Sza­natóriumba szállítják Borsi Imre tsz-nyugdíjast, őt kí­sérte ide felesége és egyik menye. A 74 éves öregember szeme könnybelábad, amint reszkető kezekkel előkeresi belső zsebéből a féltve őr­zött újságkivágást. Borsi Im­rét, feleségét és 10 felnőtt gyermekét örökítette meg a Képes Üjság abból az al­kalomból, amikor a nyolca­dik ifjú bevonult katonának. Akkor aranyérmet és pénz­jutalmat kapott az édesanya. Az édesapa pedig a szanató­riumba is magával viszi a képet, hogy ott is szerettei­vel „töltse” a napokat. A menye vigasztalja. — Ne sírjon, apám! Ott nagyon jó helye lesz, meg­látja. Az orvosok segítenek, meggyógyítják, hamarosan hazajön. Az öregember még le sem törli könnyeit, amikor meg­érkezik egyik nászúra, Már­ton Lajos, aki éppen egy zsák táptakarmányt visz ha­za a háztáji jószágnak. Ki­gombolja az ingét, mutatja a műtét helyét és büszkén mondja: egy jó esztendeje műtötték Karcagon. A szí­vemmel volt baj. Nagy ma már az orvosi tudomány. Meggyógyítottak, áldja meg az isten őket. Meggyógyíta­nak téged is, Imre... A mentő pontosan érke­zik, s még egy beteget fel­vesz, Mészáros Istvánt; — Mindketten tüdőgyulla­dáson estek át, voltak Kar­cagon kivizsgáláson, de azt szeretnénk, hogy teljesen meggyógyuljanak, azért küldjük őket szanatóriumba — magyarázza Podani Pál- né, a körzeti orvos mellett dolgozó ápolónő. — A dok­tor urat igen sokan felkere­sik, s ő addig nem nyug­szik, amíg az arra rászoru­lók kórházba vagy szanató­riumba nem kerülnek. A mentő gyorsan tovább­robog, a faluban pedig zaj­lik a hétköznapi élet. Egye­bek között 35 belvízrongálta ház újjáépítésén fáradoznak a bajba jutott családok és a segítségükre siető rokonok és jó barátok. — a — Döntött a Legfelsőbb Bíróság Három gyerekkel három műszakban? Egy gyári munkásnő, aki­nek három kiskorú gyerme­ke van, megbetegedett. Fel­épülése után az orvos, ami­kor munkaképesnek nyilvá­nította, csak egy műszakban való foglalkoztatást javasolt. A gyár ennek ellenére nem volt hajlandó az asszonyt egy műszakos beosztásba helyez­ni, ezért az munkahelyétől négy hétig távol maradt. Ek­kor írásban felszólították, ha nem jelentkezik, jogellenes kilépőnek tekintik. Az asz- szony elment a gyárba, de a munkát nem vette fel, ezért a munkakönyvébe írt „kilé­pett” bejegyzéssel elbocsá­tották. Ilyen előzmények után az asszony a munkakönyvi be­jegyzés törléséért, továbbá a munkaviszonya helyreállítá­sáért és elmaradt fizetése megtérítéséért pert indított. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke­rült, amely a következőket mondta ki: — Nincs tisztázva és így nem állapítható meg, hogy a munka felvételének elmara­dása miatt a gyár illetékes vezetőit vagy az asszonyt ter­heli-e felelősség. Ezért meg kell hallgatni főművezetőjét, valamint a munkaügyi osz­tály vezetőjét, akik — a munkásnő állítása szerint — mereven elzárkóztak az egy műszakban történő foglal­koztatása elől. A Munka Tör­A feleség megtudta, hogy férje egy elvált nővel meg­csalja, mire válópert indított ellene, és a bíróság a házas­ságot felbontotta. Később a volt férj és barátnője között a viszony megromlott, s egy veszekedés közben az asszony a mosáshoz használt maró­hatású vizet a férfi arcába öntötte, aminek következté­ben az illető egyik szemére megvakult. A történtek mi­att a támadót a bíróság ma­radandó testi fogyatékosságot előidéző súlyos testi sértés bűntette miatt elítélte. Ilyen előzmények után a férfi a merénylő asszony el­len kártérítési pert indított. A járásbíróság, majd felleb­bezésére a megyei bíróság a merénylőt a betegség alatt felmerült keresetveszteség megtérítésére és havi jára­dék fizetésére kötelezte. Az asszony azonban a bírói íté­leteknek nem tett eleget, mi­re rövidesen új kereset érke­zett a járásbírósághoz. Ezút­tal a férfi volt felesége indí­totta a támadó nő ellen. El- I mondta, hogy elvált férjé­nek megbocsátott, újból együtt él vele, a merénylőt terhelő összeget a szorult anyagi helyzetben levő volt férjének kifizette és most azt az összeget az asszonytól visszaköveteli. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely határozatában megállapította: a férfi két tanú által aláírt írásbeli nyi­latkozata szerint a kárössze­get, amely támadóját terheli, elvált feleségétől megkapta és ennek ellenében a me­rénylőjével szemben fennál­ló követelését volt feleségére engedményezte. A Polgári Törvénykönyv értelmében a jogosult követelését másra átruházhatja, és ilyenkor az engedményes lép helyébe. Tehát a sérült férfi mind­azokat a jogokat, amelyek támadójával szemben meg­illették, feleségére átruház­hatta, és az asszony a kere­seti követelést jogosan ér’vé­vénykönyve értelmében ugyanis a dolgozó nem köte­les teljesíteni az utasítást, ha annak végrehajtása egészsé­gét vagy testi épségét köz­vetlenül és súlyosan veszé­lyezteti, vagy érdekeit védő jogszabályokba ütközik. A továbbiakban a Legfel­sőbb Bíróság megállapította: amikor az asszony munkára jelentkezett, terhes volt, ezenkívül olyan tartalmú or­vosi javaslattal rendelkezett, miszerint egészségi állapotá­ra tekintettel csak egy mű­szakos munkakör ellátására alkalmas. Ha pedig ennek el­lenére továbbra is három műszakban kívánták foglal­koztatni, ez a Munka Tör­vénykönyvébe ütköző, olyan munkáltatói intézkedésnek minősül, ami az asszony ’ egészségét feltehetően köz­vetlenül és súlyosan veszé­lyeztette volna. Amennyiben megállapítható, hogy ez volt • a helyzet, a munkásnőnek joga volt a munkavégzésre vonatkozó utasítást megta­gadni. Végül azt is vizsgálni kell, hogy a gyár kollektív szerződése tartalmaz-e olyan rendelkezést, amely a három­vagy többgyermekes anyák három műszakban történő foglalkoztatását tiltja. Csak mindezek ismeretében lehet megnyugtató módon eldön­teni, hogy az asszony köve­telése megalapozott-e vagy sem. nyesítheti. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság dönté­sében a perbe vont nőt kö­telezte, hogy a kifizetett összeget a sérült ember volt feleségének térítse meg. JEGYZET Kálvária Végső elkeseredésében jött be szerkesztőségünkbe egy idős ember. Kezében üres üvegekkel telt szatyrot szo­rongatott. Elpanaszolta, hogy több mint két hete Budapes­ten, a Keleti pályaudvaron többed magával hűsítő italo­kat vásárolt, de az üres pa­lackokat azóta sem tudja visszaváltani. Valamennyi élelmiszerboltban, sőt az Utasellátónál is elutasították azzal, hogy az ilyen üvegeket nem lehet átvenni. Mi itt a teendő? Talán az, amit ilyenkor a legtöbb vá­sárló tesz, egyszerűen a vo­natban hagyja a palackokat, vagy bedobja a szemétbe, és ezzel el van intézve a dolog? A bökkenő ott van, hogy például az alacsony nyug­díjból és fizetésből élő embe­reknek különösen fontos az a néhány forint is, amelyet az üvegekért kapnának. Talán futná belőle egy liter tejre, néhány buszjegyre vagy va­lami másra. Biztosan meg tudják magyarázni például az Utasellátó vezetői, miért töltik másfajta palackokba az üdítő italokat? Az már nem érdekli őket, mi lesz a sorsuk az üres üvegeknek. Az utasok egy kis része vagy kidobálja a vonatablakon vagy egyszerűen otthagyja a fülkében. Az utóbbi még ve­szélytelenebb, sőt mindig akadnak olyanok, akik ösz- szeszedik azzal a szándékkal, hogy valahol csak beváltják őket. Vagyis: az egyik ember zsebéből a pénz átvándorol a másikéba. Lényegében nem nagy ügy­ről van szó, de mégis igaz­ságtalanság húzódik emögött. Nemcsak pénzt vesznek el a fogyasztóktól, hanem elra­bolják idejét is. Felháborító az a kálvária, amelyet kény­telenek végigjárni egyesek. Az út végén az erőfeszítések eredménytelensége letöri őket, becsapottnak, kisemmi­zettnek érzik magukat. Ezen­túl sokan meggondolják majd, érdemes-e máskor is vásárolni ilyen üdítő italokat, melyeknek palackját lehetet­len visszaváltani. Hajdú Endre —y —n Reggel a békéscsabai postán Békéscsabán, az István király téri postahivatalban nyáron kétszeresére megnő a munka, a hivatalos levelek mellett sok üdvözlőlap és más küldemény keresi gazdáját. Sok esetben a pontatlan és hanyag címzés késlelteti a levelek érkezését, megnehezíti a posta munkáját és hogy mégis eljutnak az ilyen küldemények gazdáikhoz, ez a posta lelkiismeretes munkáját dicséri Fotó: Gál Edit Megbocsátó feleség — kontra barátnű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents