Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-05 / 183. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANACS LAPJA 1977. AUGUSZTUS 5„ PÉNTEK Ara: 80 fillér XXXII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM Biztató kezdet Hét hónapos a BUGE Tiltakozunk a tömegpusztító fegyverek ellen! flz Országos Béketenács ügyvezető elnökségének ülése Szerelt esztergagépek lapkahely marását végzik ezzel a félautomata optikai vonalmásoló marógéppel Békéscsabán, a Forgácsolószerszám-gyárban. A dupla fej biztosítja a termelékenység növekedését, hiszen a gépen egyszerre két darabot munkálhatnak meg Fotó: Veress Erzsi Új utak épülnek megyeszerte Hét hónap áll a Békéscsaba és környéke Agráripari Egyesülés mögött. Ennyi idő alatt az egyesülés igazgatósága jó kapcsolatot alakított ki a tagüzemekkel és így viszonylag hamar sikerült összehangolni az üzemi elképzeléseket az egyesülés céljaival. Megszületett az agráripari egyesülés ötödik ötéves terve, elkészültek azok az átfogó ágazatfejlesztést előirányzó középtávú programok, amelyeknek megvalósításában már eredményeket elértek. Első helyen említhetjük az előbbiek közül a zöldségtermesztést, amelyben az egyik legfontosabb eredmény a zöldségtermő terület 20 százalékos növekedése mellett az, hogy a BAGE közreműködésével összhangot teremtettek egyrészt a feldolgozó kapacitások kihasználásában, illetve sikerült a termelést és a feldolgozást egymásnak megfelelően, párhuzamosan fejleszteni. Az agráripari egyesülés központosított forrásból három borsókombájnt, hat zöldbab-betakarító gépet és két paradicsomkombájnt vásárolt. Ezzel és a feldolgozók közötti egyeztetéssel elérték azt, hogy ebben az évben egyetlen hektár zöldborsót nem kellett kizárni a termés „elöregedése”, miatt. Ugyancsak az egyesülés közreműködésével alakítják ki a konzervgyárban azt a fogadóhelyet, ahová a kombájnnal betakarított paradicsomot viszik feldolgozásra a Békéscsabai Állami Gazdaságból, valamint a békéscsabai Szabadság Tsz-ből. A BAGE üzemeinek szerepét a zöldtermesztésben mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ez idő szerint az egyesülés gazdaságai adják a konzervgyári szükséglet 40, a hűtőházi igények 64 és a ZÖLDÉRT által felvásárolt zöldségek 24 százalékát. Nem kisebb a jelentősége az egyesülésnek a gabonavetőmagvak termesztésében sem. A hagyományokra, a jó természeti feltételekre, a megfelelő műszaki bázisra alapozva a körzetben mintegy 10 és fél ezer hektáron termesztettek az idén vetőmagot, csaknem 240 millió forint értékben. A Hidasháti Állami Gazdaság hibridüzeme — amelynek rekonstrukciója ezzel az évvel fejeződik be — tette lehetővé, hogy a hibrid kukoricavetőmag termőterületét 2700 hektárról több mint 4 ezerre növeljék. Az eredményesség fokozására a BAGE három önjáró hibrid kukoricavetőmag-be- takarító adaptert vásárolt A cukorrépa-vetőmag termesztésének fejlesztésére az egyesülés a KITE-vel és a cukoriparral közösen egy ve- tőmagelőkészítő bázis kiépítésébe fogott, míg a Hajdúsági Agráripari Egyesüléssel, a szegedi Gabonakutató Intézettel és a KITE-vel összefogva egy gabonamag-társu- lás létrehozására készül. Az utóbbi célja a tudomány, a kutatás eredményeinek az átlagosnál gyorsabb hasznosítása. Központosított fejlesztési alapból épül ki az egyesülés agrokémiai hálózata is, amelynek központja Hidashát, míg a két nagy befogadó képességű tárház felállítási helye Szabadkígyós és Telekgerendás. A beruházás költsége 70 millió forint. Emellett — elsősorban a zöldségprogram megvalósítására — a BAGE közreműködik az öntözés fejlesztésében is. Az ötezer hektárra tervezett öntözésfejlesztés eredményességének biztosítására kísérleti öntözőberendezéseket vásároltak, a legmegfelelőbb típusok kiválasztásához. A hústermelés növelését az agráripari egyesülés alapvetően a meglevő nyolc szakosított telep kibocsátó képességének fokozásával, illetve új baromfihizlaló telepek építésével igyekszik elérni. A sertéstelepek a tervidőszak végére a jelenleg folyamatban levő rekonstrukciók eredményeként a mostani 100 ezerrel szemben 160 ezer sertést hizlalnak meg egy év alatt, amiből 100 ezret a békéscsabai MÉK-vá- góhídon dolgoznak majd fel. A sertéstelepekhez hasonlóan növeli baromfitelepének teljesítményét a gyulai Munkácsy és a Köröstáj, a kon- dorosi Egyesült, a békéscsabai Szabadság, meg a muro- nyi Tsz, Kamuion és Hu- nyán pedig új telep épül. A szarvasmarha-tenyésztésben az a terv, hogy a telepeket .központi üszőnevelőből látják el egységes tenyész- anyaggal és a 14 tsz-ben meg két állami gazdaságban 1980- tól összesen nyolcezer tehenet tartanak majd. Csütörtökön ülést tartott — a HNF Belgrád rakparti székházában — az Országos Béketanács ügyvezető elnöksége. Elsőként Szilágyi Béla, az OBT alelnöke méltatta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet helsinki záróokmánya aláírásának második évfordulója kapcsán az értekezlet történelmi jelentőségét. Méltatta — egyebek között — azokat a társadalmi erőfeszítéseket is, amelyeket a kontinens országaiban kifejtenek a záróokmányban foglaltak megvalósításáért. Dr. Sütő Gyula, az OBT titkára előterjesztése alapján A Gyoma-Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ Radnóti Miklós KISZ-szervezete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára való felkészülés jegyében augusztus 6—7-én kétnapos ifjúsági találkozót rendez Endrődön. Ezen a békési, a dévaványai, a gyomai, a kondorosi, a szarvasi és a hunyai ÁFÉSZ-ekben dolgozó fiatalokat látják vendégül. A szövetkezeti KlSZ-szer- vezetek közötti kapcsolat kibővítése és egymás munkájának megismerése céljából gazdag programot állítottak össze a vendégvárók. A kölcsönös bemutatkozás alkalmából a fiatalok elaz ügyvezető elnökség úgy határozott, hogy ez év október 12. és 14-e között az OBT és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzetközi találkozót szervez Debrecenben „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója, a békedekrétum jelentősége, a Szovjetunió és a szocialista országok békepolitikája” témában. A találkozón Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió békeharcosainak küldöttei vesznek részt, a magyar békemozgalom képviselőivel együtt. (Folytatás a 2. oldalon) mondják, hogyan dolgoznak, milyen gondjaik vannak, milyen a szervezeti életük. Eztán már sor kerülhet a kül- és belpolitikai, valamint a szakmai vetélkedőkre. Az első helyezett nyeri az „ÁFÉSZ-fiatalok I. találkozójának” vándorserlegét. Az ismerkedési esten sem unatkozik majd a fiatalság. A zenét a „Cibere disco” szolgáltatja és lesz vidám tréfával, ötletekkel fűszerezett tánc is. Vasárnap délelőtt járőr csapatversenyen bizonyíthatják be a KISZ-esek, hogy terepismeretben és honvédelemben is megállják a helyüket. A Hódmezővásárhelyi Közúti Építővállalat gyulai fő- épitésvezetősége, az előjelekből ítélve úgy tűnik, teljesíteni tudja az ez évre előirányzott 180 millió forintos tervét. Pedig nem úgy kezdődött az év, hiszen terven felül már a kora tavaszi hónapokban hozzá kellett látni a téli fagyok által megrongált úttestek rendbehozatalához. Különösen sokat romlott a Békéscsaba—Doboz, Gyula—Vésztő—Szeghalom közötti útszakasz, amelynek javítása 30 millió forintba került. Ezt követően megkezdték Békéscsabán a 44-es útvonalat megkerülő szakasz építését, amelyet kiváló minőségben határidő előtt elkészítettek. Ennek értéke is 30 millió forint volt. Tanácsi megrendelésre Gyulán és a megye többi részén nem kisebb feladat vár a főépítésvezetőségre a második fél évben sem. A húskombinát mellett, a kétegy- házi és újkígyósi út között készítenek új útszakaszt és tárgyalások folynak ugyancsak Gyulán, az állomás előtti tér, valamint a Csókos út közötti szakasz aszfaltszőnyegezésére. Ezenkívül felújítják a Kiss Ernő és Kálvin utcát. A Mátyás király utcában egy 77 férőhelyes Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB I őszi menetrendjét. A sorsolás kedvező a Békéscsabai Előre Spartacus számára. A lilafehérek kilenc mérkőzést vívnak hazai környezetben és nyolc alkalommal játszanak idegenben. Az első két találkozóra Békéscsabán kerül sor.A csabai gárda programja a következő: Szeptember 3.: Békéscsaba —Zalaegerszeg, szeptember 7.: Békéscsaba—Diósgyőr, szeptember 10.: Ú. Dózsa— Békéscsaba, szeptember 17.: Békéscsaba—Pécsi MSC, szeptember 21.: Rába ETO— Békéscsaba, szeptember 24.: Békéscsaba—MTK-VM, október 1.: Haladás VSE—Békéscsaba, október 15.: SZEOL gépkocsi-parkolóhelyet építenek. Antnál, Remetén és a mályvádi árvíztározóhoz bekötő út készül mintegy 4 és fél millió forint értékben. A Sarkadi Cukorgyárnak Gyo- mán, Mezőberényben és Sarkadon répaátvevő helyet alakítanak ki mintegy tízmillió forintért. Endrődön új út épül a Selyem utcában és felújítják a Kocsis utcát. Békéscsabán a kétegyházi út mellett az ATI-nak korszerű tanpályát építenek. A Hidasháti Állami Gazdaság fehérháti üzemegységében is üzemi út készül mintegy 23 millió forint értékben. A békési Egyetértés Termelő- szövetkezet csárdatelepi részére új bekötő útat készítenek 13 millió forintért. A főépítésvezetőségnél tevékenykedő szocialista brigádok szabad szombatjaikon társadalmi munkával sportudvarokat alakítanak ki több iskolában. Augusztus 6-án a KISZ-szervezet a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában kézilabdapályát épít társadalmi munkával. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulójára vállalták, hogy hatékonyan, jó minőségben és lehetőleg határidő előtt adják át az új létesítményeket. AK—Békéscsaba, október 22.: Békéscsaba—Videoton, november 5.: Csepel—Békéscsaba, november 12.: Békéscsaba—Bp. Honvéd, november 16.: Békéscsaba—Tatabánya, november 19.: Székesfehérvári MÁV Előre—Békéscsaba, december 3.: Békéscsaba—Vasas, december 10.: Dunaújváros—Békéscsaba, december 14.: Kaposvár—Békéscsaba, december 17.: Békéscsaba—Ferencváros. Ezzel még nem ér véget az őszi labdarúgószezon. December 21-én és december 26-án játsszák le a tavaszi bajnokság első két fordulójának mérkőzéseit. A párosításra a későbbiekben kerül sor. Az NB I részletes sorsolását lapunk holnapi számában közöljük. K. E. P. Megnyílt a „Nagy Október fényei” kiállítás A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban szerdán megnyílt a „Nagy Október fényei” című kiállítás, amelyet a Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeumának anyagából válogattak. Képűnkön az első látogatók (MTI-fotó — Friedmann Endre felvétele) ÁFÉSZ-fiatalok első találkozója Endrődön itthon játssza a Bcs. Előre Spartacus