Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-05 / 183. szám
o 1977. augusztus 5., péntek KHslUI&Tti Az Országos Béketanács ügyvezető elnökségének ülése HÍREK HÍREK HÍREK TELEX MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Szpirosz Kip- rianu ügyvezető ciprusi elnökhöz intézett táviratában részvétét fejezte ki Maka- riosz ciprusi köztársasági elnök, a neves államférfi és politikus elhunyta alkalmából. □ BELGRAD Az őszi belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozót előkészítő tanácskozás csütörtökön elhatározta: az őszi találkozó október 4-én kezdődik az új belgrádi kongresszusi palotában. Arra törekszenek, hogy december 22-ig befejezzék a munkát, de szükség esetén 1978 január közepén folytatják a megbeszéléssorozatot. □ BANGKOK Miután a thaiföldi kormány szerdán azzal fenyegetőzött, hogy „politikai és katonai lépéseket” tesz Kambodzsa ellen, csütörtökön — mint egy katonai szóvivő bejelentette — .thaiföldi páncélosokat és gyalogsági v egységeket vontak össze Bangkoktól 250 kilométerre keletre. Thaiföld minden alap nélkül azzal vádolja Kambodzsát, hogy csapatai betörnek thaiföldi területre. Kambodzsában azonban ismételten bejelentették, hogy a veszélyes konfliktusért a thaiföldi hadsereg a felelős. □ PÁRIZS A francia vállalkozók egy- milliárd frankot fordítottak a választási kampány előkészítésére és arra, hogy megakadályozzák« a baloldali szövetség győzelmét az 1978 tavaszán tartandó parlamenti választásokon. A leleplezés, amelyet Francois Mitterrand, a szocialista párt első titkára közölt sajtókonferenciáján, továbbra is mozgásban tartja a francia belpolitikai életet. A CNPF, a gyáriparosok szövetsége nyilatkozatban sietett kijelenteni, hogy „a közlés minden alapot nélkülöz, és túllépi a politikai vita határát”. □ SALISBURY Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszter csütörtökön — két hónapon belül harmadszor — Rhodesiába érkezett. A dél-afrikai diplomácia vezetőjét Ian Smith rhodesiai kormányfő üdvözölte. A Smith—Botha közötti tárgyalások témájáról hivatalosan semmit sem közöltek. Dél-afrikai sajtójelentések szerint a megbeszélések középpontjában az augusztus 31-ére kitűzött általános választások utáni politikai helyzetre vonatkozó Smith-terv, valamint a rhodesiai helyzet rendezésével összefüggő amerikai—brit kezdeményezések szerepelnek. □ TEL AVIV Csütörtökön hajnalban a Tibérias-tó körzetében, a jordániai határ mellett fegyveres összecsapás zajlott le izraeli járőrök és arab gerillák között. Az izraeli rádió az összecsapásról kiadott katonai jelentés alapján közölte, hogy a tűzpárbaj során három arab gerilla életét vesztette, kettő pedig sebesülten izraeli fogságba esett. Katonai megfigyelők véleménye szerint a gerillák aktivitásának fokozódása Izrael határain belül arra utal, hogy a palesztin ellenállási mozgalom Vance közel-keleti látogatókörútja' idején hallatni akar magáról, hogy ezzel is bizonyítsa: nem lehet figyelmen kívül hagyni létét. Púja Frigyes Mongóliába utazik Púja Frigyes külügyminiszter a közeli napokban a Mongol Népköztársaság kormányának meghívására hivatalos, baráti látogatást tesz Mongóliában. (MTI) Waldheim Pekingben PEKING Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár csütörtökön reggel egyhetes hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett. A főváros repülőterén a vendéget Huang Hua külügyminiszter fogadta. Kifogástalan a nemzetközi bioszputnyik Kifogástalanul végzi munkáját a világűrben a Kozmosz—936 műhold, amelynek kutatási programját kilenc ország tudósai állították össze. A sorrendben második nemzetközi biológiai laboratóriumot szerdán irányították Föld körüli pályájára. A kísérleti program kidolgozásában bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli, román, szovjet, valamint amerikai és francia tudósok vettek részt. Az első ilyen kísérletet 1975-ben hajtották végre a Kozmosz— 782 mesterséges hold segítségével. * * * A mostani kísérlet során a súlytalanság, a mesterséges nehézségi erő hatását, valamint azt tanulmányozzák, hogy a kozmikus sugárzás miként hat az öröklődé- si mechanizmusra, valamint a Szputnyikon elhelyezett növények és állatok szöveteiben és sejtjeiben végbemenő folyamatokra. A laboratórium egyik biológiai életterében csehszlovák tudósok által kitenyésztett fehér patkányok „utaznak”. A patkányok a súlytalanság állapotában most először „érzékelhetik” saját testsúlyukat, amennyiben lakóhelyük egy különleges centrifugán helyezkedik el. A második kísérleti állatcsoport a súlytalanság állapotában él. Ezzel a kísérlettel összemérhető, hogy az élő szervezetekben milyen folyamatok zajlanak le a súlytalanság állapotában és a mesterséges gravitáció esetén. Az űrlaboratórium két életteréből telemetrikus csatornák továbbítják a Földre a hőmérséklet, a levegő nedvessége, a légnyomás, valamint az oxigéntartalom adatait. (TASZSZ) (Folytatás az 1. oldalról) Annak kapcsán, hogy a Béke-világtanács augusztus 6—13-ra nemzetközi tiltakozó kampányt kezdeményez a tömegpusztító fegyverek ellen; az OBT ügyvezető elnöksége nyilatkozatot fogadott el. A nyilatkozat a következőket tartalmazza : „Ezekben a napokban a békeszerető emberek világszerte Hirosimára, az első atomtámadás áldozataira emlékeznek. A Szovjetunió és a szocialista országok következetes békepolitikáját támogatva, a békemozgalom létrejötte óta következetesen fellép a fegyverkezés, a tömegpusztító fegyverek gyártása, elterjesztése, alkalmazása ellen. Az utóbbi időben újabb nyugtalanító híreket kapunk a tömegpusztító fegyverek továbbfejlesztéséről. Az Egyesült Államok szélsőséges körei — figyelmen kívül hagyva még a szövetséges országok körében is erősödő tiltakozást — olyan új atomfegyvernek, a neutronbombának a gyártását tervezik, amely a tömegpusztító fegyverek eddig ismert fajtái közül a legembertelenebb: alkalmazása azonnali vagy lassú pusztulásra ítélné a hatókörében található élőlényeket. A Béke-világtanács titkársága felhívta a világ közvéGyászolnak a Csütörtökön már a kora reggeli órákban a ciprusiak ezrei áltak sorba, hogy végbúcsút vegyenek a nicosiai Szent János székesegyházban felravatalozott elnöküktől, Makariosz érsektől. Szpirosz Kiprianu, aki az alkotmány értelmében az elnökválasztásig az elnöki teendőket látja el, a rádió által közvetített gyászbeszédéleményét: tömegakciókkal akadályozza meg, hogy az Egyesült Államok agresszív, imperialista erői minőségileg új fegyverrendszerek létrehozásával fokozzák a nukleáris háború veszélyét, akadályozzák az enyhülést, nehezítsék a leszerelési tárgyalásokat. E tömegpusztító fegyver- rendszerek további kihívást jelentenek a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog ellen. A tömegpusztító fegyverek gyártása, terjesztése és velük való fenyegetés ellentétben áll azokkal az ünnepélyesen vállalt kötelezettségekkel is, amelyeket Helsinkiben 35 állam vezetői aláírásukkal erősítettek meg. A magyar békemozgalom nevében — csatlakozva a BVT által 1977. augusztus 6 —13. közötti időre meghirdetett nemzetközi akcióhoz — mindazokkal együtt, akik számára drága az élet és felelősséget éreznek az emberiség jövőjéért: követeljük a tömegpusztító fegyverek betiltását, a neutronbomba gyártásának megakadályozását! Meggyőződésünk, hogy a világ békeszerető millióinak tiltakozása, mint már annyiszor, lefogja azoknak a kezét, akik nem tanultak a hi- rosimai tragédiából és készek lennének az emberiséget a nukleáris háború szakadékéba sodorni. ” (MTI) ciprusiak ben hángoztatta, hogy Makariosz korai halála fájdalmas csapás a ciprusi nemzetre. Kötelességünk —mondotta —, hogy Makariosz nyomdokaiban haladjunk és folytassuk a harcot országunk fennmaradásáért. Politikai megfigyelők egyetértenek abban, hogy Makariosz utódlása problémát jelent az állami egységének megőrzéséért küzdő Ciprus számára. Nicosiában bejelentették, hogy a szigetország négy legnagyobb politikai pártja közös jelölttel kíván indulni az elnökválasztáson. A négy párt vezetői hangoztatták, hogy hűek maradnak a Makariosz elnök által lefektetett politikához és megőrzik a ciprusi nép egységét. A ciprusi görög politikai vezetők a képviselőház csütörtöki rendkívüli ülésén az ország szerdán elhunyt elnöke, Makariosz érsek által folytatott politika követése mellett szálltak síkra. Ennek jegyében egysége megőrzésére szólították fel a ciprusi népet. A képviselők egyperces néma csenddel, majd imával adóztak az érsekelnök emlékének. Ezután a parlamentben képviselt pártok méltatták Makariosznak a Ciprus függetlenségéért, szabadságáért vívott harcban szerzett érdemeit. A beszédek elhangzását követően Szpirosz Kiprianu demokratikus frontjának parlamenti szóvivőjét, Alekosz Mikelideszt egyhangúlag megválasztották a képviselőház ügyvezető elnökének, minthogy az eddigi elnök, Kiprianu, ideiglenesen a köztársasági elnök tisztét tölti be. (MTI) Ma: 1977. AUGUSZTUS 5., PÉNTEK Krisztina napja A Nap kél 4.27 — nyugszik 19.13 órakor A Hold kél 22.01 — nyugszik 11.12 órakor ÉVFORDULÓ Százkilencven évvel ezelőtt, 1787. augusztus 5-én született Révaiban és 1837- ben halt meg Szentpétervá- rott Otto Magnus Stackel- berg orosz festő és archeológus. A phigaliai Apolló templom ásatásait vezette és 1827-ben felfedezte — többek közt — az etruszk művészetre nézve rendkívül fontos cometói sírkamrákat. A görög művészetre vonatkozó számos publikációt adott ki. — MEGSZŰNT AZ IVÖVfZ FERTÖZÖTTSÉGE. Amint arról lapunk hasábjain beszámoltunk, a KÖJÁL fertőzöttnek minősítette Békéscsabán a hálózati ivóvizet. Az elmúlt napokban intézkedtek a fertőzöttség megszüntetéséről, s ezért most Békéscsaba város Tanácsa V. B. egészségügyi osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy a városi vízhálózat vizének bakteriológiai szennyezettsége megszűnt, az ivóvíz fogyasztásra alkalmas. — ALKOHOL ÉS BŰNÖZÉS. Gyulán, augusztus 8- án az Erkel Művelődési Központban a MENCS, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság és a Vöröskereszt megyei vezetősége „Alkohol és bűnözés címmel kiállítást rendez. Megnyitja Zleovszki Mátyás, a gyulai járási-városi rendőrkapitányság vezetője. — JAVULÖ MUNKAFELTÉTELEK. A Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat az idén csaknem kétmillió forintot fordít szociális létesítmények építésére. Gyomán új szociális létesítmény épül, Orosházán pedig korszerűsítik a régit. Szanazugban üdülő, Békéscsabán pedig öltöző készül várhatóan még a tervidőszakban. — TANGSAN KÍNAI NAGYVÁROSON egyre kevésbé látszanak az egy évvel ezelőtti nagy erejű földrengés pusztításainak emlékei. Az ország összefogásának eredményeként a város 270 ipari nagyvállalata közül 195-ben teljesen helyreállt a termelés, s a többiekben is részben újra indult a munka. — SZÁRAZ TÉSZTA A KONZERVGYÁRBÓL. A Békéscsabai Konzervgyárban naponta három vagon különböző formájú száraz tésztát gyártanak. Az idén szállítottak először az itt készült termékekből demokratikus országokba. Eddig mintegy 200 vagon két- és négytojásos tésztát exportáltak. — KEVESEBB KÁVÉ. Rio de Janeiróban bejelentették, hogy Brazília 1978-ban havi 800 ezer zsákkal csökkenti a kávékivitelt. — JÖN A V—73. Űjabb könnyűzenei „csemegében” lesz részük a gyulai fiataloknak. Augusztus 17-én a szabadtéri színpadon Kovács Kati és a V—73 együttes aú hangversenyt. — BANKRABLÓK. Négy- fegyveres fiatalember törtbe szerdán a nyugatnémet Essen egyik bankjába és 460 ezer márka zsákmánnyal távozott onnan. A gengszterek menekülésüket tűzzel fedezték, s eközben egy embert megsebesítettek. Szeles idü Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet és megélénkülő, változó irányú szél, csapadék nélkül. Hajnalban erősen párás, helyenként ködös levegő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Távolabbi kUátások kedd reggelig: időnként átmenetileg megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen záporral, legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) — BALATONI INFORMÁCIÓ címmel új tetszetős kiadvány jelent meg 150 ezer példányban. A 65 oldalas kiadvány magyar, angol, német és cseh nyelven adja közre a Balaton vidékének legfontosabb ismeretanyagát, adatait. — ÚJKÍGYÓSON az elmúlt fél évben végzett társadalmi munka értéke megközelíti az egymillió forintot. A község lakossága udvar- és park- rendezésben, útkarbantartási és egyéb építési munkálatokban vett részt. — FEJLESZT A GYULAI ÁFÉSZ. Az idei első fél évben a gyulai ÁFÉSZ egymillió forintot költött az üzlethálózat korszerűsítésére. Ugyanakkor Kétegyházán új, 450 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat épít, amelyet rövidesen átadnak a fogyasztóknak. Az idén elkezdik Gyulán a Törökzugban az ABC és a bisztró építését. — FELKÉSZÜLÉS A MOZGALMI ÉVRE. A KISZ Békés megyei bizottsága augusztus 4. és 9. között a Sebes György vezetőképző iskolán az ifjúsági vitakörök propagandistái számára felkészítést tart. — REPÜLÖSBRAVÜR. 25 óra 48 perces szólórepülés után Münchenben szerencsésen földet ért az Atlanti-óceánt átrepülő 53 éves heidel- bergi Dieter Schmitt. A New Yorkból induló Schmitt lényegében azt az útvonalat követte, amelyen Charles Lindberg 50 évvel ezelőtt legendás New York—Párizs közti útját megtette. A Bonanza F—33 típusú egymotoros repülőgépen, mindössze 2700 méter magasságban repülő Schmittnek csupán az okozott némi aggodalmat, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt rádiója egyszer két órára elhallgatott. — VÍZÜGYI MÚZEUM. Nemrégiben Gyulán a vár lovagtermében állandó kiállítás nyilt meg. Ezen különböző dokumentumok, halászati eszközök, fényképek illusztrálják a vízgazdálkodás múltját és jelenét. — BIKA A STRANDON Vágóhídról elszabadult bika tartotta rémületben egy szicíliai fürdőhely vendégeit. A rendőrség végül lelőtte a megvadult állatot. — HALÁLOS BALESET. A Sarkadi Cukorgyárban csőszerelés közben a magasban levő csigasorról egy nagyméretű cső ráesett Boldoczky Mihály 52 éves segédmunkás, sarkadi lakosra, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A felelősség megállapítására a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálatot indított. — A ZENEMŰKIADÓ VÁLLALAT gondozásában megjelent a Szovjetunió állami himnuszának kottája, s vele együtt — Gábor Andor és Nádas Katalin fordításában — a magyar szöveg is. Az új szovjet himnusz magyar szövegű változata már kapható a hazai zenemű- és könyvesboltokban. II kancellár és a neutronbomba „Nos, meggyőződhet róla a szövetségi kancellár úr, új humánus fegyverünk, a neutronbomba milyen fejlettségi szintet ért el ” (A nyugatnémet STERN karikatúrája — KS)