Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-04 / 182. szám

1077. augusztus 1., csütörtök SPORT SPORT SPORT SZÖVOSZ ifjúsági úszó kupa A 4x50 m-es női vegyesváltó első két helyezett csapata. Ül a győztes Csongrád megyei gárda, a Békés megyei lányok mögöttük állnak. A kép bal szélén Nagy Júlianna, a SZÖ­VOSZ Ifjúsági Kupa legeredményesebb női versenyzője Tíz megye fogyasztási szö­vetkezeteinek fiataljai sora­koztak fel július 31-én, dél­előtt 9 órakor Békéscsabán, az Árpád-strandfürdő úszó­medencéje mellett, a SZÖ­VOSZ Ifjúsági Kupa orszá­gos úszóversenyének döntő­jén, akiket Sarkadi István, a MÉSZÖV elnöke köszöntött. A részvevők 50 és 100 m gyors-, mell-, továbbá 100 ni­es vegyesúszásban, valamint 4x50 m-es női vegyesváltóban és férfi gyorsváltóban mér­ték össze tudásukat. Jóval déli 12 óra előtt kialakult az országos szövetkezeti úszó­verseny megyék közötti sor­rendje. Érthetően nagy taps zúgott fel a Csongrád me­gyeiek körében, ugyanis az összesített pontverseny alap­ján — 81 pontot értek el — ők szerezték meg az első he­lyet. A Békés megyeiek 66 pont összegyűjtésével, az el­ismerést kiérdemlő második helyen végeztek, A további sorrend: 3. Szolnok 25, 4—5. Borsod, Veszprém 24—24, 6. Baranya 20 ponttal. Somogy, Heves, Fejér, és Hajdú-Bi- har megye versenyzői a fen­tieknél szerényebb eredmé­nyekkel térhettek haza. Békés megye ÁFÉSZ-fia- taljai közül legeredménye­sebben a gyulai Nagy Júli­anna versenyzett, aki az 50 m-es gyors-, valamint a 100 m-es mellúszásban lett or­szágos bajnok. Ezzel az ered­ménnyel kiérdemelte a SZÖ­VOSZ Ifjúsági Kupa orszá­gos úszóverseny „Legered­ményesebb női versenyzője” plakettet. A férfiversenyzők közül Pál József (Csongrád megye) a „Legeredményesebb férfiversenyző”-nek járó plakettet kapta. Az említett tiszteletdíjakat dr. Simon Sándor, a MÉSZÖV jogtaná­csosa adta át a legjobbak­nak. A SZÖVOSZ Ifjúsági Ku­pa országos úszódöntő be­fejező aktusaként Orosz Sán­dor, a MÉSZÖV szövetkezet- mozgalmi titkárság vezetője méltatta a felsorakozott ver­senyzők teljesítményeit, vala­mint azt, hogy a fogyasztási szövetkezetek mind több sportágban vesznek részt az „Edzett Ifjúságért’’ mozga­lomban. A férfi 4x50 m-es gyorsváltó három legjobb csapatát mu­tatjuk be felvételünkön. Balról a Békés megyei gárda, kö­zépen a győztes Csongrád megyei váltó, a kép jobb szélén a Veszprém megyei „négyes”. Kép, szöveg: Balkus Imre. LDBODRÚGÓS Pécsi MSC—Bcs. Előre Sp. 4—0 (2—0). Tisza Kupa. Kecskemét, 3000 néző. V: Tátrai (Barna, Csányi). PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Hosszú (Pál), Kin­cses — Kiss, Dárdai, Lőrincz — Kardos (Rutz), Nagy, Lingl (Dobány). Edző: Ko­vács Imre. Előre Sp.: Tasná- di (Szilágyi) — Alberti, Lá­za, Zsíros, Zsömbörgi — Vágási, Ravasz (Magyar), Pásztor — Tulipán, Pogács (Királyvári), Fehérvári (Gottdiener). Edző: Mészöly Kálmán. A 8. percben Kar­dos megszerezte a vezetést, 1—0. A 10. percben Iványi beadását ismét Kardos érté­kesítette, 2—0. A Pécs me­zőnyfölényt harcolt ki, többet birtokolta a labdát. Az 53. percben Iványi beadását Lingl lefejelte Kardos elé, aki fordulásból a kapu köze­pébe vágta a harmadik gólt, 3—0, (mesterhármas!) A 67. percben Dárdai nagy erejű lövését Tasnádi bravúrosan szögletre ütötte. A 82. perc­ben Rutz elfutott, beadás­szerű lövését Szilágyi lehúz­ta a befutó csatárok elől. A 84. percben Nagy lövését a vetődő Szilágyi Dárdai elé ütötte, aki közelről a háló­ba lőtte a pécsiek negyedik gólját, 4—0. A pécsiek többet támadtak, gyorsabbak voltak, míg a Békéscsaba fáradt csapat be­nyomását keltette. Jók: Kin­cses, Kardos, Nagy, Kiss, ill. Zsömbörgi, Vágási, Pásztor. Merényi Béla Bajnokok Tornája: Vasas —MTK-VM 3—1, FTC—Ha­ladás 1—1, 11-es rúgásokkal a Haladás nyert. Ű. Dózsa— Csepel 1—0. Balaton Kupa: ZTE—Videoton 1—0. Tisza Kupa: Diósgyőr—SZEOL AK 3—1. fl FIFA jóváhagyta Az AFP jelentése szerint a FIFA megerősítette a Ma­gyarország—Bolívia világ­bajnoki selejtező labdarúgó­mérkőzések időpontját. Az első találkozóra október 29- én, Budapesten, a visszavágó­ra november 30-án, La Paz- ban kerül sor. A jelentések szerint az esetleges harmadik mérkő­zés színhelyéről és időpontjá­ról, valamint a játékvezetők személyéről később döntenek. KÉZILDBDI1 AS Lodz—Bcs. Vízmű SC 19—18 (9—10). Nemzetközi, barátságos férfi kézilabda­mérkőzés, Békéscsaba, Sza-. bölcs u. 300 néző. V: Kocsis, Varga A. AS Lodz: Ólak W. — Kurpinski 2, Ólak J. 1, Jachnik, Dabrowski 9, Wrembl 3, Kosma 3. Csere: Nowicki, Jatczak, Smiecho- wicz 1, Nowinski. Edző: Za- gozda Stanislaw. Vízmű SC: Rácz — Feifrik 8, Szilágyi 1, Tobak 1, Lovas 2, Varga J., Barabás 2. Csere: Papp, Ku- rilla 3, Komáromi, Kovács, Orosz 1., Gregor, Gyuska. Edző: Giczey Lajos. Az első játékrészben jól védekezett és eredményesen támadott a csabai csapat. Szünet után 14—12-re ment el a Lodz, majd újra a hazaiak vezettek 17—15-re. A hajrában gyor­sabbnak, eredményesebbnek bizonyult a lengyel NB I. harmadik helyezettje. Csabán maradt az atlétikai Viharsarok Kupa A leány serdülő diszkoszvetőverseny legjobbjai Gabnal And­rás, a Bcs. Előre Spartacus SC sportiskola vezetőjének gratu­lációját fogadják. A dobogón jobbról balra: Lőcs kai Mária (Bcs. Előre Spartacus), középen Faragó Ilona (Bp. Testvéri­ség) és Tokár Katalin (Bcs. Előre Sp.) Fotó: Császár Lajos Jól előkészített pályán, ki­csit fülledt, meleg időben bo­nyolították le Békéscsabán, a múlt hét végén az atlétikai Viharsarok Kupát. A Bcs. Előre Spartacus Sí kétnapos versenyén húsz egyesület at­létái versengtek a trófeáért, valamint a tiszteletdíjakért, amelyeket a megyei TSH, a Békéscsabai TSF, a KISZÖV, az EXPRESS Ifjúsági és Di­ák Utazási Iroda, s az Előre Spartacus ajánlott fel. A szakemberek elégedetten nyugtázták, hogy 11 atléta ért el „A”-jelvényes minősí­tést. A pontverseny végeredmé­nye így alakult: Bcs. Előre Spartacus SC 275, SZEOL AK 87, Debercen 86, Gyulai SE 84 ponttal. Az egyéni eredmények a következők. (Listánkon csak a győztesek és a Békés me­gyei helyezettek nevét és időeredményét közöljük). Férfiak. 100 m. Ifjúságiak. 1. Tóth J. (SZEOL) 22.5, 2. Kiss (Bcs. MÁV) 24.4. 400 m. 1. Tóth S. (SZEOL) 50.2. Felnőttek: 400 m. 1. Tóth (Bcs. E. Sp.) 55.7. 800 m. 1. Tóth L. (Ü. Dózsa) 1:57.2. 1500 m. 1. Tóth L. (Ű. Dó­zsa) 4:00.1. Ifjúságiak. 800 m. 1. Nagy Z. (SZEOL) 1:58.7, 3. Tóth I. (Bcs. E. Sp.) 2:00.2. 1500 m. 1. Nagy Z. (SZEOL) 4:02.3. 3. Tóth I. (Bcs. E. Sp.) 4:05.0. Ifjúsági­ak. 300 gát. 1. Dajka (Hód­mezővásárhely) 41.7. Felnőt­tek. Távol. 1. Csicsely (Bcs. E. Sp.) 671. 2. Varró (Oros­házi MTK) 582. Ifjúságiak. Távol. 1. Gajdács (Bcs. E. Sp.) 607, 2. Kiss (Bcs. MÁV) 573. Magas. 1. Nagy A. (Bcs. E. Sp.) 184. Diszkosz. 1. No- vák 38,70, 2. Katler* 36.17, 3. Vozár Pál (mindhárman Bcs. E. Sp.) 30.54. Kalapács. 1. Novák 53.60, 2. Vozár 39.20, 3. Katler (mindhárman Bcs. E. Sp.) 32.10. Serdülők. Kala­pács. 1. Siti 46.76, 2. Hunya 44.20, 3. Máté (mindhárman Bcs. E. Sp.) 41.00. Diszkosz. 1. Herczeg (KSC) 38.16, 2. Kiss F. (Gyulai SE) 31.85, 3. Siti (Bcs. E. Sp.) 30.61. Osz­szetett versenyszámokban. Fiú SB négypróba „A” 1964- ben születettek: 1. Bagi (GYSE) 1263. 1963: 1. Goro- los (Eger) 2098. 2. Szálkái (BESC) 1761, 3. Hunya (BESC) 1755. Fiú SB négy­próba „B” 1964-ben születet­tek: 1. Balogh (Debrecen) 1636, 2. Zsilinszki (BESC) 1355, 3. Zsilkó (BESC) 1350. 1963: 1. Hármasi (Debrecen) 1915, 2. Gyurkó (Deberecen) 1812, 3. Nagy (GYSE) 1597. Fiú SA ötpróba. 1962: 1. Novák (Eger) 2301. Fiúgyer­mek hárompróba: 1. Halász (SZEOL) 205. Nők. Ifjúságiak. 100 m. -1. Balázs (Bcs. E. Sp.) 12.5. 2. Nagy E. (Bcs. E. Sp.) 13.6. 200 m. 1. Balázs 26.7, 2. Nagy E. (mindkettő Bcs. E. Sp.) 28.8. Serdülők. 100 m. 1. Vencellár (Nyíregyháza) 12.8, 200 m. 1. Tamás (Nyíregyhá­za) 25.8. Felnőttek. 200 m. 1. Bandurné (SZEOL) 27.0. Serdülők. 400 m. 1. Bari (KSC) 61.7, 2/ Bakula (Szarvas) 65,2. 3. Stiebl (Bcs. E. Sp.) 66.1. Ifjúságiak 400 m. 1. Patyi (Bcs. E. Sp.) 63.9, 2. Szanyi (Bcs. E. Sp.) 65.9,3. Csellár (Szarvas) 66.6. Fel­nőttek. 800 m. 1. Ligetkútiné (Bp. Építők) 2:13.7. Ifjúsági­ak. 800 m. 1. Huszka (SZE­OL) 2:20.8. 2. Patyi (Bcs. E. Sp.) 2:32.8. Serdülők. 800 m. 1. Vencellér (Nyíregyhá­za) 2:17.0, 3. Szilágyi (Bcs. E. Sp.) 2:48.4. Felnőttek. 1500 m. 1. Ligetkútiné (Bp. Épí­tők) 4:37.9. Serdülők. 1500 m. 1. Szalai (Sopron) 5:03.9. Ifjúságiak. 300 gát. 1. Balázs (Bcs. E. Sp.) 47.3. Serdülők. 1. Vencellár (Nyíregyháza) 47.3. Ifjúságiak. Súly. 1. Nagy (GYSE) 9.35, 2. Kvasz (Bcs. E. Sp.) 8.60. Serdülők. 1. Fa­ragó (Bp. Testvériség) 10.50, 2. Tokár (Bcs. E. Sp.) 8.79, 3. Locskai (Bcs. E. Sp.) 7.94. Serdülők. Diszkosz. 1. Faragó (Bp. Testvériség) 29.72, 2. Tokár (Bcs. E. Sp.) 26.42, 3. Locskai (Bcs. E. Sp.) 26.37. Ifjúságiak. 1. Kvasz (Bcs. E. Sp.) 32.22, 2. Nagy (GYSE) 28.59. összetett eredmények. Le­ány SB négypróba „A” 1964- ben születettek: 1. Domokos 2227, 2. Vaszkán 2104, 3. Galbács (mindhárman GYSE) 1751. 1963: 1. Blizik (Debre­cen) 2746, 2. Vidó (GYSE) 2450. Leány SB négypróba „B” 1964: 1. Knyihár (Bcs. E. Sp.) 2613. 1963: 1. Halarics (Dunakeszi) 2712. 3. Such (Bcs. E. Sp.) 2623. Leány SA ötpróba 1962: 1. Fejes (Hód­mezővásárhely) 3357, 2. Me­lis (Szarvas) 3073. 1961: 1. Koncz (Bcs. E. Sp.) 3771, 2. Bíró (GYSE) 3502. Leány gyermek hárompróba: 1. Kó- czián (BVSC) 230, 5. Gomb­kötő (Bcs. E. Sp.) 209 pont­tal. TELEVÍZIÓ Budapest: I. műsor: 16.30 Hírek. 16.35 Hat húron pendü- lünk ... (ism.). 16.50 En, Sze- vasztopol... (sz.). 17.10 Csak gyerekeknek! (sz.). ÍB.OO A tele­sport. 18.25 Bauxitváros. (sz.). 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétoma. (sz.). 19.30 Tv-hlradó. 20.00 Sztro- gofl Mihály, n. 20.55 Nem törnek át... (sz.). A spanyol ellenállás dalai. 21.30 L ... egek, avagy 1... essünk át a kamera túlsó oldalára. 22.35 Tv-hlradó — 3. n. műsor: 20.01 zenés nyári es­ték. Schönthan—Kellér—Horváth Jenő: A szabin nők elrablása, (sz.). 21.40 Tv-hlradó — 2. 22.00 Egy ország, egy asszony. Mar­garet Mead, (sz.) Olasz rövid- film. A román televízió műsorát technikai okok miatt nem kö­zöljük. BELGRAD: 17.40 Magyar nyel­vű tv-napló. 18.15 Búzavirág — adás gyermekeknek. 18.45 Vetél­kedő. 20.00 Szovjet dokumen­tumfilmek. 20.50 Benny Hill szórakoztatja önöket. 21.20 A vi­lág 1900—1939-ben — dokumen­tumsorozat. 22.40 A karmester. (Komoly zene.) H. műsor: 18.45 Válogatás. 19.15 Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.00 Henry James novellái — filmsorozat. 20.50 Huszonnégy óra. 21.00 Zadari zenei ünnepsé­gek. RÓDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.25 Kama­razene. 10.05 Sirius kapitány színre lép. Fantasztikus rádiójá­ték. V. (ism.). 10.45 Operarészle­tek. 11.28 Tétlenségre ítélve? Ri­port. 11.43 Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmes­ter kalandjai. XX. (Befejező rész.) 12.35 Melódiakoktél. 13.15 Házunk tája. 13.50 Szabadpolc. 14.20 Magyar szerzők műveiből. 15.10 Kóruspódium. 15.28 Ezeregy délután. Vendégjáték. (ism.). 16.10 Operarészletek. 17.07 „Fel­hőbe hanyatlott a drégli röm”. 17.27 Üj lemezeinkből. 18.09 Film­zene. 18.15 Kritikusok fóruma. 18.30 Esti Magazin. 19.15 Közvetí­tés a Nemzeti Színházból. Az a szép fényes nap. Szabó Magda színműve. 21.32 Népdalok. 22.20 Beethoven: C-dúr szonáta gor­donkára és zongorára. 22.38 Su­gár Rezső—Romhányi József: Hunyadi — hősi ének. 0.10 Ope­rettrészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Mezők, falvak éneke. 8.20 Tíz perc kül­politika. (ism.). 8.33 Slágermúze­um. (ism.). 9.33 Rejtett forrás, (ism.). 10.00 Zenés műsor üdü­lőknek. 11.55 Gyermekek köny­vespolca. 12.00 Népdalok. 12.33 Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55 Szimfonikus táncok. 13.25 Édes anyanyelvűnk. 13.33 Pödör Béla kórusmüveiből. 14.00 Szóra­koztató antikvárium. 17.00 Zenei tükör. 18.00 Szalai Antal népi ze­nekara játszik, Bodor Blanka nótákat énekel. 18.33 Hétvégi pa­noráma. 19.25 Jó estét, gyerekek! 19.30 Népdalok. 19.55 Slágerlista. 20.33 Operettrészletek. 21.04 Mik­rofonközeiben. — Caterina Va­lente. (ism.). 21.38 Bohémia. Humoros, szatirikus írások Ady- tól és Adyról. 22.33 Tiz perc kül­politika. 22.43 Borodin: Igor her­ceg. — Polovec táncok. 23.05 Nó­tacsokor. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hí­rek. — 17.05 Hétközben — zenés riportműsor. Szerkesztő: Bendó János. A tartalomból: Hőguta. — Ellenőrzés a vizen. — Zenés sza­badtér. — Nyári titkaink. 18.00— 18.30 Alföldi krónika. — Piaci szemle. — Beatparádé. — Hírösz- szeíoglaló, lap- és műsorelőze­tes. MOZI ’ Békési Bástya: Aliz már nem lakik itt. Békéscsabai Brigád: fél 6-kor: A cowboy nyara, fél 8-kor: Miért ölnek meg egy bí­rót? Békéscsabai Kert: Nemo kapitány és a víz alatti város. Békéscsabai Szabadság: Gyilkos­ság az Orient-expresszen. Bé­késcsabai Terv: Budapesti me­sék. Gyulai Erkel: fél 6-kor: El­késett virágok, fél 8-kor: Elve­szel, elhagylak. Gyulai Kert: Mária, a skótok királynője. Gyu­lai Petőfi: Holttest a Temzéből. Orosházi Béke: Nem zörög a ha­raszti Orosházi Partizán: fél 6- kor: Péntek, a bennszülött, fél 8- kor: Szandakan 8. Szarvasi Tán­csics: Vihar a szárazföldön. BÉKÉS MEGYEI IgNilUEfiTd Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents