Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-31 / 204. szám

IgmiMM 1977. augusztus 31., szerda ftczél György köszöntése 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével tüntették ki Épül az ezerszemélyes sporttábor Békésen Kétmillió forint a nyári munka értéke Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a Minisztertanács elnök- helyettesét több évtizedes munkásmozgalmi tevékeny­ségének és a szocialista tár­sadalom építésében szerzett kiemelkedő érdemeinek elis­meréseként — hatvanadik születésnapja alkalmából — az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Érdemrend­jével tüntette ki. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ad­ta át. Jelen volt Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Óvári Miklós, a Központi Bi­zottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjai és Cseterki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára. A kitüntetés átadása után az MSZMP Politikai Bizott­sága ebédet adott Aczél György tiszteletére, amelyen részt vettek a Politikai Bi­zottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, valamint Brutyó János, a Központi El­lenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság nevében Kádár János köszöntötte Aczél Györgyöt. Azóta már az utolsó turnus részvevői is készülnek az is­kolaévre. A tábor szervezői azonban hálával gondolnak vissza a Borsod és Nógrád megyéből, valamint Buda­pestről érkezett hatszáz di­ákra, akik négy csoportban a Békés melletti Dán-fokon segítkeztek az ifjúsági sport­tábor építkezésén. Az ifjúság testedzését szol­gáló létesítmény1 a tervek szerint 35 millió forintba ke­rül majd és teljesen 1981— 82-re készül el. Ezer fiatal töltheti majd itt szabad ide­jét 36 faházban, illetve sá­torban! Százötvenen már jö­vőre is táborozhatnak. A Rózsa Ferenc önkéntes ifjúsági építőtábor diákjai a KEVIÉP Vállalattal és a bé­kési építőipari szövetkezet brigádjaival együtt csaknem kétmillió forint értékű mun­kát végeztek a nyáron. Meg­történt a víz- és szennyvíz- vezetékek lefektetése, elké­szült a 8—9—10 személyes faházak egy részének alapja, az energiahálózat és a köz­ponti mosdó. Visszatérve a KISZ köz­ponti építőtáborának mun­kájára, a miskolci Bláthy Ottó Szakközépiskola és a sárospataki II. Rákóczi Fe­renc Gimnázium fiataljainak teljesítménye külön is be­került a sokféle színes filc­tollal vezetett tábori napló­ba. Ebben olvasható az is, hogy a táborozók társadalmi munkában csinosították a békési sporttelepet, címerez­tek a helyi Viharsarok Tsz- ben, és az ezért kapott pénzt befizették a VIT-alapra. Élénk volt a kulturális és sportélet is. A fiatalok látták a gyulai Székely Aladár fo­tókiállítást, jártak a szarva­si Arborétumban. Rendeztek úszó- és atlétikai versenyt, összemérték tudásukat a ko­sár-, kézilabda-, és futball- pályán. A tábor életéről három­perces film őrzi majd az ese­ményeket, a békési . alkotók klubjának filmesei jóvoltá­ból. A békési szervezők az el­múlt hét végén befejeződött tábort értékelve elégedetten állapították meg: sikeres volt a Békésen első alka­lommal rendezett munkatá­bor. A végzett munkán kívül egy kicsit ahhoz is hozzájá­rult, hogy az itt dolgozó diá­kok révén elvitte a fiatal vá­ros hírét más megyékbe. Jövőre folytatást tervez­nek. Így fejeződik be a dí­szes tábori napló is: „Vi­szontlátásra 1978-ban!” F. I. Felkészüli a TANÉRT az új tanévre ttt év alatt félmilliárd forint értékű taneszköz az általános isknláknak A pásztói gimnazisták a csőfektetésben segítkeztek Gyorslista a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1977. augusztus 29-én és 30-án megtartott sorsolásáról. Az általános iskolák alap­vető taneszközökkel való el­látása az 1977—78-as tanév­ben gyakorlatilag befejező­dik — tájékoztatták az MTI munkatársát az Országos Tanszergyártó és -Értékesítő Vállalatnál. Az elmúlt öt év alatt az általános iskolák központi támogatásból és a megyei tanácsok költségve­téséből több mint félmilli­árd forint értékű taneszközt kaptak. Minden általános iskolában rendelkezésre áll­nak az alapvető audiovizuá­lis eszközök, köztük a nagy értékű írásvetítők, a rádió- és televíziókészülékek. Min­den iskola rendelkezik — több példányban is — a fi­zikai, a kémiai és a bioló­giai tanulókísérleti egység- csomaggal és olyan fontos szemléltető eszközökkel, mint az optikai pad, a föld­rajzi és a környezetismere­ti terepasztal, az erős na­gyítású mikroszkóp. Az Oktatási Minisztérium az általános iskolák I. szá­mú alapfelszerelési jegyzé­két 1973-ban bocsátotta ki, s az abban szereplő 113 esz­köz és készlet már a múlt tanév kezdetekor az isko­lák rendelkezésére áll. Ma a II. számú alapfelszerelési jegyzék 147-féle taneszközé­nek 80 százaléka van az is­kolákban és a TANÉRT a naptári év végéig a további — 15 millió forint értékű — taneszközt is szállítja. Túl­nyomó többségük az új tan­tervnek bevezetése után is használható lesz. A TANÉRT az idén ed­dig taneszközt összesen 105 millió forint, iskolabútort 150 millió forint értékben szállított az oktatási intéz­ményeknek. Az év hátrale­vő részében mintegy 230 millió forint értékű eszköz és 120 millió forint értékű bútor áll rendelkezésre. Nem okoz gondot az igé­nyek kielégítése egyebek kö­zött óvodai fektetőből, szék­ből és asztalból, különböző általános iskolai terepasz­talból, egységcsomagból, a középiskolásoknak faliké­pekből, térképekből, föld­rajzi és történelmi diapozi- tív-sorozatokból. Hétféle fa­litáblát, hatféle iskolapadot, tízféle tanulóasztalt és húsz­féle széket tudnak szállíta­ni. Bőséges készlettel ren­delkeznek sportszerekből és testnevelési felszerelésekből is. A vállalat az idén is több új eszközt tervezett és ho­zott forgalomba. Megkezd­ték az írásvetítő transzpa­rensek gyártását és árusítá­sát, elkészültek és forgalom­ba kerültek a középiskolák­nak a magyar nyelvtani fa­litáblák, az atom- és mole- kulamodell-készletek, a me­chanikai tanulókísérleti készletek, az ásvány-, kő­zet- és ércgyűjtemények. A második fél évben kez­dik gyártani a többi között az óvodai KRESZ-oktató já­tékot. Felkészült a TANÉRT a jövő évtől bevezetésre ke­rülő új tantervek taneszköz­igényének kielégítésére is. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétköny­vek 65. sorsolását augusztus 29- én és 30-án, Budapesten, az Or­vosegészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének kultúrtermében tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vet­tek részt, amelyeket 1977. ápri­lis 30-ig váltottak és 1977. július 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betét­könyvekre összesen 870 gépko­csit sorsoltak. Az 5000 Ft-os be­tétkönyvekre 614 db, a 10 000 Ft- osokra 256 db gépkocsi jutott. 10 000 forintos betétkönyvek Soro- Szám A kisorsolt zat gépkocsi gyártmánya 3 023 790 Polski Fiat 126 3 023 940 Polski Fiat 150C 3 026 262 Polski Fiat 1500 3 030 510 Trabant Lim. 601 3 031 359 Zsiguli 21011 3 033 301 Polski Fiat 126 3 036 650 Polski Fiat 126 5000 Ft összegű betétkönyvek Soro- Szám A kisorsolt zat gépkocsi gyártmánya 3 545 550 Polski Fiat 126 3 559 302 Trabant Lim. 601 3 575 184 Wartb. de Luxe 3 577 535 Trabant Lim. 601 3 579 162 Polski Fiat 1500 3 585 849 Trabant Lim. 601 3 595 734 Polski Fiat 126 3 598 204 Zsiguli 21011 3 600 787 Polski Fiat 1500 3 602 742 Wartb. de Luxe 3 604 475 Trabant ,Lim. 601 3 604 841 Trabant Lim. 601 3 610 280 Wartb. de Luxe 3 612 944 Trabant Lim. 601 3 613 872 Trabant Lim. 601 3 619 017 Wartb. de Luxe 3 625 813 Polski Fiat 1500 3 631 670 Polski Fiat 126 3 633 862 Trabant Lim. 601 A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem váUa- lunk felelősséget. A sorsolás eredményének pon­tos adatait a szeptember 2-án megjelenő hivatalos nyeremény- jegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókok- ban, postahivatalokban és taka­rékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő „igazo­lás”-! a betétkönyvet kiállító ta­karékpénztári fióknál, takarék- szövetkezetnél vagy postahiva­talnál kell bemutatni. (MTI) Talajfertőtlenítés A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjától ka­pott tájékoztatás szerint me­gyénk nagy részén várható a drótféreg jelentkezése, ezért nem szabad megfeled­kezni a gondosan elvégzett talajfertőtlenítésről. A fer- tőzöttség nagymértékben függ az előveteménytől, ezért alaposan mérlegelni kell a védekezés eszközeit. A kü­lönböző hatásos talajfertőt­lenítő szerek mindenütt kap- •• hatók. A munkát tanácsos már szeptember első felében elvégezni és semmiképpen sem szabad október közepé­nél későbbre halasztani, mert a talajlakó kártevők ekkor mélyebbre húzódnak és már nem lesz hatásos a védekezés. Vetés előtt ajánlatos el­lenőrizni a búzavetőmag bel­ső fuzáriumos fertőzöttségét is. Ehhez a megyei növény- védelmi és agrokémiai állo­más biztosítja a feltételeket. Nem kellene módosítani? I létünk normális mene­tét, a közösség tagjai I egymáshoz való vi­szonyának törvényekben is lefektetett szabályai rende­zik. Ilyen rendeletek nélkül káosz, ököljog uralkodna. És mivel a rendeleteknek is osztálytartalmuk van, a tő­kés országokban mindenek­előtt a kiváltságosok jogait, előnyös helyzetük fenntartá­sát segítik a rendeletek. A szocialista országokban is az uralkodó osztály érdekében alkotják a rendeleteket, de ez az egész nép érdekét je­lenti. Vannak azonban nálunk is idejétmúlt szabályok, olyan rendeletek, melyek életünk fejlődésétől elmaradtak, vagy más jelenségek figyelmen kí­vül hagyása miatt elavultak és ezért módosításokra szo­rulnának. Ezek anakronizmu­sát előbb vagy utóbb észre is veszik rendeleteink alko­tói. Ha utóbb, akkor sok gondot, terhet okoznak, hosz- szú ideig, az érintetteknek. Ügy vélem, ilyen vitatható és módosításra szoruló ren­delet a különféle kiutalású lakások eladásáról, leadásá­ról, illetve megváltásáról szóló szabályzatok egyes intézkedése. Hogy az illeté­kesek maguk is érzik ennek jelenleg fennálló fonáksá­gait, vagy pontosabban me­revségét, azt bizonyítják az elmúlt években ezekkel kap­csolatban „fentről jött” kiút­keresések, rendelkezések. Először vissza is vehette az OTP a lakást és újból érté­kesíthette. Utána ezt leállí­tották, majd ismét szabá­lyozták úgy, hogy azok át- cserélhetők, megfelelő beso­rolású, csak kisebb, vagy nagyobb lakásért az OTP út­ján. A cserebonyolításokból az OTP-nek, illetve államunk­nak haszna származik. Te­szem azt, a tulajdonos kü­lönféle okból leadja az OTP- nek két- vagy háromszobás lakását, az érte járó összeg­ből leszámítják a lakás el­használódási összegét és a fennmaradót beszámítják az újonnan adott kisebb lakás árába. Később az OTP napi áron értékesítheti a leadott lakást. Márpedig köztudo­mású, hogy a lakások érté­ke évről évre nő. Más, álla­mi lakást azonban nem kap­hat a saját tulajdonát eladó. Ilyen lehetőség nincs, úgy véljük, az OTP kára is ez. Nézzük meg ezt a helyze­tet a lakástulajdonosok olda­láról. Nem az üzérkedőkre gon­dolok, akiknek nyerészkedé­sét még szigorúbb intézkedé­sekkel kellene megakadá­lyozni, (ők azonban mindig találnak kiskaput, hogy nagy összegeket nyerjenek egy-egy lakáscserén, vagy eladásán). De mit csináljon az a lakó, aki az OTP-lakás vásárlása után olyan helyzetbe került, hogy egyszerűen nem tudja törleszteni a magas rezsi- költségeket, amellett, hogy el is kell tartania magát és gyermekeit? Mondjuk ott­hagyta a férje. Vagy meg­halt ugyancsak nyugdíjas élettársa. Az előbbire azt felelik az illetékesek: „Erről csak maguk tehetnek, miért váltak el?!” Az utóbbira pe­dig: „Ilyen az élet”. De hát... ha van is igazság szavaik­ban, emberi megértés annál kevésbé. Az élet, sajnos pro­dukál ilyen helyzeteket a szocializmusban is. Sőt, nem e8y olyan idős családiház-tu- lajdonos van, aki 3—4 szo­bás házában egyedül maradt, nem tud mit kezdeni házá­val, ugyanakkor nagycsalá­dosok szűk lakásokban nyo­morognak. Az OTP a mai rendelkezések miatt nem tud­ja megvenni ezeket a tulaj­donokat, hogy hasznosabban értékesíthesse. De térjünk vissza a gyakoribb esetre. Nos, az OTP-lakástulajdo- nos legjobb akarata mellett sem tud törleszteni. Akarná leadni a lakást, hogy saját tulajdonából a feleannyi re­zsiköltségű állami lakásba mehessen, mert jövedelme ezt indokolja. Erre azonban nincs lehetősége. Az OTP nem veszi vissza a lakást, a meglevő rendelet ezt tiltja. A tanács pedig, ugyancsak a rendelkezéseket megtartva, nem adhat lakást, az akár­milyen rossz anyagi helyzet­be jutott volt sajátlakás­tulajdonosoknak, akik ter­mészetesen nem is vásárol­hatnak állami lakást. A lakáshivatalban azt mondják, hogy sok száz és száz ilyen kérelem van ná­luk, amit el kell utasítani­uk. Lehet, akadhat közöttük olyan is, amelyiknek kérel­mezője kereskedni akar az OTP-lakás feladásával. No de, az ilyen eseteket tüzete­sebb vizsgálat során meg le­hetne állapítani és akadá­lyozni. Mint ahogyan azt is, hogy ki valójában az, aki­nek élete kátyúba jutott, és akin segíteni a mégoly me­rev rendelet ellenére is, kö­telesség. Igaz, ha évekig nem törleszt valaki mondjuk OTP-lakáskölcsönt, különö­sebb baja nem esik, az utcá­ra nem rakja ki családját a mi társadalmunk. De hát ez a nyomasztó teher nemcsak a törleszteni nem tudók vál­lait, lelki állapotát nyomja, és ki tudja mibe kergeti, ha­nem nagy teher az államnak, az OTP-nek is. Ügy véljük, valami törvé­nyes „kiskaput”, az igazán rászorultak valami módon való segítését módosításként csak be kellene építeni abba a rendeletbe, ami egyúttal a nagycsaládosokon is segíthet­ne, vagy olyanokon, akik éppen saját tulajdonú lakás­ba vágynak. Általánosságban igaz, hogy évről évre fejlő­dik, gazdagodik életünk. Az ís igaz azonban, hogy a szo­cializmus sem tudja meg­szüntetni emberi sórsok eset­leges reménytelenül tragi­kussá válását. A reményte­lenség érzését viszont fel­oldhatja a szocialista huma­nizmusból fakadó és az ilyen sorsokon is segíteni szándé­kozó törvényesített akarat. Végül is az a sok száz kérel­mező mit kér? Azt, hogy a jövőben ne lehessen saját la­kástulajdonos, ami vagyont jelent, és ezért nyerészkedés nélkül lemond erről a va­gyonról, hogy könnyítsen családi helyzetén és az anya­gi helyzetéhez méretezve él­hessen és lakhasson tovább. la hosszú éveken át nem tud törleszteni, I különben is arra ke­rül a sor, hogy elveszik tőle a lakást, és egy, az anyagi lehetőségeihez mért otthon­ba költöztetik. Miért ne le­hetne akkor megelőzni ezt és egyben megmenteni az OTP- nek is e hosszú éveken át el­maradt törlesztési díjak ösz- szegét?! Egyben lehetővé tenni számára, hogy köny- nyebben és gyorsabban tud­jon kielégíteni más igénye­ket. Jobb lenne hát, ha a törvényalkotók módosítanák valamiféleképpen a rendelet erre vonatkozó pontjait. Ezt diktálja a szocialista huma­nizmus is, valamint maga­sabb rendű, szocialista tör­vényeink mindig, tökéleteseb­bé változtatásának általános követelménye. y p Tanszersegély többgyermekeseknek A békésszentandrási Sző­nyegszövő és Háziipari Szö­vetkezet az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is anyagi segítséget nyújt a gyermekü­ket egyedül nevelő és a több­gyermekes szülőknek. Isko­lakezdés előtt az idén 41 szü­lő — szövetkezeti bedolgozó és a közös műhelyek dolgo­zói — kapott segítséget a tanszervásárláshoz.

Next

/
Thumbnails
Contents