Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-30 / 203. szám
1977. augusztus 30., kedd NÉPÚJSÁG Romesh Chandra nemzetközi sajtókonferenciája TELEX MOSZKVA Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének épületében történt tűzesettel kapcsolatban Malcolm Toon nagykövet az alábbi nyilatkozatot adta az UPI tudósítójának: „Semmiféle alapja nincs annak, hogy az oroszok részéről rossz szándékot tételezzünk fel. Véleményünk szerint a tűz az elektromos hálózat hibája miatt ütött ki; ha figyelembe vesszük, hogy a nagykövetség főépületének elektromos vezetékei milyen siralmas állapotban vannak, ez teljességgel érthető.” A nagykövet elismeréssel szólt a szovjet tűzoltók és a követségi alkalmazottak kiváló, önfeláldozó, a tűz megfékezését célzó, nehéz körülmények között végzett munkájáról. □ VARSÖ Vasárnap befejeződött a Trybuna Ludu, a LEMP KB napilapjának szokásos évi ünnepe. 'Xz idén először volt országos jellegű az ünnepség, amely eddig a fővárosban tartott rendezvényekre korlátozódott. Most Varsón kívül Kaliszban, Koninban és Poznanban is ünnepeltek. □ BELGRAD Tito jugoszláv köztársasági elnök a Kínai Népköztársaság Államtanácsának meghívására kedden hivatalos baráti látogatásra Pekingbe érkezik. • □ BUDAPEST Dr. Szíjártó Károlynak, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének vezetésével — D. Avnia, a Mongol Nép- köztársaság főállamügyészé- nek meghívására — hétfőn háromtagú delegáció utazott Ulánbátorba. A küldöttség — útját megszakítva — rövid látogatást tett Moszkvában, a Szovjetunió Legfőbb Ügyészségén is. Az elutazáskor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Bam- darijn Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete, valamint V. L. Muszatov, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége budapesti nagy- követségének tanácsosa is. □ PRÁGA Mohammad Reza Pahlavi iráni sah, aki feleségével együtt hivatalos látogatáson Csehszlovákiában tartózkodik, hétfőn Pozsonyba látogatott. A szlovák fővárosba Gustáv Husák köztársasági elnök és felesége is elkísérte a császári párt. □ WASHINGTON A Washington Post hétfői számában tekintélyes amerikai szakemberek véleményét közli, miszerint kétségtelen bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Dél-Af- rika — tagadása ellenére is — nukleáris robbantás előkészületeit végzi. A Fehér Ház felderítő mesterséges bolygókról készült fényképek birtokába jutott, amelyek a Kalahári-sivatagban nukleáris kísérlet helyszínére jellemző építkezések világos és részletes képét mutatják. □ PÁRIZS Párizsban találkozott a francia és a Brazil Kommunista Párt vezetője. Luis Carlos Prestes, a Brazil Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, aki a brazil delegációt vezeti, beszámolt az ország munkás- osztályának és haladó közvéleményének a diktatúra önkénye elleni küzdelmeiről. A találkozó résztvevői hangsúlyozták mindkét párt szolidaritásának jelentőségét. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy az európai biztonságért eddig is sokat tett Béke-világtanács a továbbiakban hogyan járul hozzá a belgrádi tanácskozás sikeréhez, a helsinki záróokmányban foglaltak gyakorlati megvalósításához, Romesh Chandra így válaszolt: — A nemzetközi békemozgalomban, illetőleg a Békevilágtanács akcióprogramjában az egyik központi feladatot jelenti a fellépés — nemzetközi mozgósítással, a társadalmi erők összefogásával — a helsinki záróokmányban foglaltak megvalósításáért. Most egy nagyobb akciót szervez a BVT, nevezetesen párbeszédet a Helsinkiben jelent volt 35 aláíró ország politikai pártjaival. Szeptember 9. és 12. között az NDK fővárosában ülésezik majd a BVT elnökségi irodája, — ahol javasolt napirendi téma lesz e dialógussorozat megszervezése: a záWashington egy egész történelmi korszak politikáját kötötte a tajvani rezsim támogatásához, s ettől a politikától egyetlen amerikai kormány sem szakadhat el egykönnyen. Ez volt a magyarázata annak, hogy amikor 1972 februárjában, Nixon pekingi látogatása során aláírták az úgynevezett „sangháji nyilatkozatot”, az kétértelműen fogalmazott Tajvan ügyében. Ezt a kétértelműséget az tette lehetővé, hogy mind a pekingi kormány, mind pedig a Tajvanon uralkodó rezsim úgy véli, hogy a sziget Kína része. De természetesen Pe- kihgben ezt úgy értelmezik, hogy a 17 milliós Tajvan a polgárháborúban győztes 900 milliós Kínai Népköztársaság egyik tartománya, Tajvanon pedig úgy, hogy a sziget képviseli „nacionalista Kínát”. Tajvanon ma sem adták fel „a szárazföld visz- szahódításának” abszurd gondolatát, s ott ebben az róokmány megvalósításáért, helsinki szellemének érvényesítéséért és a fellépésért az okmányt aláásni, az enyhülés légkörét megdermesz- teni igyekvő reakciós erőkkel szemben. Meggyőződésem — hangsúlyozta a BVT elnöke —, hogy Helsinki szelleme tért hódít a nemzetközi együttélésben, az ellene ágáló erőkről azonban nem szabad megfeledkezni, éppen ezért nagy fontosságot tulajdonítok a BVT közvélemény- mozgósító tevékenységének a belgrádi tanácskozással kapcsolatban mind a 35 aláíró államban, mind a világ más országaiban.” * * • Romesh Chandra hétfő délután — Sebestyén Nán- dorné, az Országos Béketa. nács főtitkára társaságában — látogatást tett dr. Sík Endrénél, az OBT elnökénél, akivel véleménycserét folytatott a nemzetközi békemozgalom helyzetéről és feladatairól. értelemben tekintik egybe- tartozónak Tajvant Kínával. A több mint öt évvel ezelőtt megfogalmazott sangháji nyilatkozat ezt az ellentmondást használta ki, amikor egyszerűen leszögezte, hogy. Tajvan Kína része. (Carter elnök ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A nyilatkozat azt mondja, hogy csak egy Kína van, de azt nem mondtuk meg, hogy melyik Kína”.) Szójátékokkal természetesen nem lehet hatalmi problémákat megoldani. A Washington és Peking közötti mélyebb politikai és stratégiai együttműködésre tett minden kísérlet beleütközött azonban eddig a tajvani buktatóba: Kissinger kilenc látogatás során próbálta megoldani ezt a kérdést. Éppen úgy siker nélkül, mint most Vance. Peking arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kínai—amerikai viszony teljes normalizálása csak akkor lehetséJasszer Arafat Moszkvában Kis Csaba és Pék Miklós, az MTI tudósítói jelentik: A Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet küldöttsége, élén Jasszer Arafattal, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökével, hétfőn Moszkvába érkezett. A palesztin felszabadítási mozgalom vezetője alig több mint négy hónappal ezelőtt járt legutóbb a szovjet fővárosban, amikor több napon át tárgyalt Andrej Gromiko külügyminiszterrel és fogadta őt Leonyid Brezsnyev is. Jasszer Arafat a szeptember elején Bécsben tartandó újabb szovjet—amerikai külügyminiszteri . tárgyalások előtt folytat eszmecserét Moszkvában. A Gromiko— Vance találkozón a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásával kapcsolatos kérdéseken kívül várhatóan az egyre akkuttabbá váló közel-keleti válság rendezése szerepel majd napirenden. ges, ha Washington felmondja katonai szerződését Tajvannal és megszakít vele minden diplomáciai kapcsolatot. A jelenlegi helyzetben ez az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan. Nem is elsősorban gazdasági okokból, noha az USA és Tajvan között évi ötmilli- árd dolláros a kereskedelmi forgalom — ami több mint tizenötszöröse a Peking —Washington külkereskedelmi forgalomnak. A kínai követeléseket az amerikaiak alapvetően egy szélesebb stratégiai elgondolás miatt nem fogadhatják el. Nevezetesen: teljes szakításuk Tajvannal azt jelezné távol-keleti szövetségeseiknek, mindenekelőtt Japánnak, hogy az Egyesült Államok a pekingi kapcsolatnak rendeli alá egész távol-keleti stratégiáját. Ez a mélyebb magyarázata annak, hogy a Vance- misszió a közvetlen eredmények szempontjából voltaképpen semmi újat nem hozott. Hiba lenne azonban ezt a küldetést feleslegesnek tekinteni. A tajvani ügy csak presztízsszempontból döntő mindkét fél számára. Valójában alárendelt szerepe van, ha a Washingtont és Pekinget elsősorban érdeklő nagy stratégiai problémákhoz hasonlítjuk. Ezekben a kérdésekben pedig továbbra is adott az együttműködés alapja. Közvetlenül a Vance-látogatás előtt a Kínai KP kongresz- szusa újra megerősítette Peking szovjetellenes külpolitikai vonalát. Washington számára a Szovjetunióval folytatott világstratégiai jelentőségű tárgyalások szempontjából rendkívül fontos Kína szovjetellenes politikai vonalának fenntartása és támogatása. Ugyanez az egyenlet visszafelé is igaz: Kína a maga szovjetellenes nagyhatalmi politikája miatt érdekelt abban, hogy agresszívebb, támadóbb irányba lökje az amerikai külpolitikát. Ebbe a szélesebb körű politikába illeszkedik mozaikként Japán szerepe. A Pe- kingből Tokióba utazó Vance Carter áldását hozta a japán kormányfő által meghirdetett „Fukuda-doktrína” Számára. Legáltalánosabb értelemben ez a doktrína azt fejti ki, hogy politikai és gazdasági (ki nem mondva pedig potenciális katonai) ereje miatt Japánnak Délkelet-Ázsiában fokozatosan vállalnia kell a „körzeti nagyhatalom” szerepét. Tokió természetesen Washington támogatásával tudja csak ezt a szerepet eljátszani, s Japán ebben az értelemben ellensúlyt is alkot Pekinggel szemben az amerikai külpolitika irányítóinak szemében. —i—e Pentagon! „humanizmus” „Nos, végül is senki nem mondhatja, hogy nem állítottuk figyelmünk középpontjába az EMBER-t!” (A nyugat-berlini Die Waarheit karikatúrája — KS) A Vance-misszió mérlege Maga Carter elnök várta a repülőtéren a távol-keleti útjáról hazatérő Vance külügyminisztert. Nyilván így akart külön súlyt adni — utólag is — olyan utazásnak, amely legalábbis rövid lejáratra nem hozott komoly eredményeket. Vance távol-keleti zarándoklatának fő állomáshelye Peking volt, s a New York Times már az indulás pillanatában „A lehetetlen küldetés” című cikkében foglalkozott az üggyel. A küldetés lehetetlensége azonban csak a legközvetlenebb gyakorlati problémákra vonatkozik. Nevezetesen: Tajvan szigetére, amelyet Csang Kai-sek utódai kormányoznak, s az amerikaiak látnak el fegyverrel. HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Rózsa napja A Nap kél 4.59 — nyugszik 18.29 órakor A Hold kél 19.04 — nyugszik 6.43 órakor ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1827. augusztus 30-án született — és 70 éves korában, 1897-ben halt meg — Martin Lajos matematikus, egyetemi professzor, akadémikus, a repülés egyik magyar úttörője, aki a szélenergia hasznosításával is foglalkozott. 1872-ben kinevezték a kolozsvári egyetem matematika tanszékére tanárnak; haláláig itt működött. Elsőnek készített olyan szerkezetet, amely kerékpármeghajtással, helikopterszerűen két-három méter magasra emelkedett a levegőbe. Így tulajdonképpen ő a magyar repülés első úttörője, bár életében ezért — elismerés helyett — csak gúny jutott osztályrészéül. Külföldről ugyanakkor kezdettől kedvező ajánlatokat tettek szabadalmának megvásárlására, de Martin nem volt hajlandó találmányát idegen országnak átengedni. — KITÜNTETÉS. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tausz Jánosnak, az fBUSZ RT vezérigazgatójának több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége, valamint élete munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter. | — FILMESEK FERTŐDÖN. A napokban Téli palotává „változott” a fertődi Eszter- házy kastély: a francia Te- lecip társaság megbízásából Luis Grospierre rendező hazánkban forgatja a „Nagy összeesküvések” francia filmsorozat egyik, az 1700-as évek végén játszódó epizódját, amely az I. Péter orosz cár elleni összeesküvésről szól. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, elszórtan esővel. Mérsékelt déli, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12, 17. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 24, 29 fok között. (MTI) — TÁRSADALMI MUNKA A VÁROSÉRT. Az orosházi üzemek,, szocialista brigádok és a lakosság az idén az első fél évben összesen egymillió 415 ezer 900 forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a város szépítéséhez, gyarapításához. — VETÉLKEDŐ NAGYSZÉNÁSON. A Nagy Októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel vetélkedőt rendeznek a nagy- szénási művelődési házban. — „TARHOSÉRT”-EMLÉKÉREM. Az idei békés-tarho- si zenei rendezvények során hárman kapták meg a „Tar- hosért”-emlékérmet. A kitüntetést ezúttal egykori énekiskolai tanítványoknak adta át Makoviczki János békési tanácselnök: Tóth Jánosnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa munkatársának, valamint Cseszkó Edit és Sebestyénné Farkas Ilona budapesti kórusvezetőknek. — HÁROM jelentősebb eseményt rendeznek szeptemberben a gyulai Erkel Művelődési Központ színháztermében: 17—18-án az Aradi Román Színház vendégjátékára kerül sor, 20-án este a Csukcs-félsziget eszkimó néptáncegyüttes lép fel, míg 23- án este a Duna művész- együttes szerepel Gyulán. — KÖZLEKEDÉSI BALESETEK. Augusztus 27-én Sarkadon, az esti órákban Buzi Lajos, a sarkadi ÁFÉSZ üzletvezetője gépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget Rúzsa János Elek méhkeréki motorosnak. A baleset során Rúzsa János Elek könnyebb sérülést szenvedett. Súlyosabban végződött az a baleset, amely egy nappal később Gyula belterületén történt. Gróh András 22 éves gépszerelő a kijelölt átkelőhelyen motorkerékpárjával elgázolta a szabályosan haladó özv. Deák Károlynét. Az idős asszony súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Mindkét ügyben tart a vizsgálat. Gyorslista az 1977. augusztus 29-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 32. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A = Zsiguli személygépkocsira utalvány, B = 50 000 Ft-os ötletutalvány, C = 15 000 Ft-os otthon lakberendezési utalvány, D ■= 10 000 Ft értékhatárig magnetofon vásárolható, E = 10 000 Ft-os vásárlási utalvány, F = 9000 Ft- os ki mit választ utalvány, G = 7000 Ft-os tetőtől talpig utalvány, H = 5000 Ft-os vásárlási utalvány, I = 4000 Ft-os konyhafelszerelési utalvány, J ■= 3000 Ft-os textil-utalvány, K = színes tv, L = 20 000 Ft-os zenesarok utalvány, M = 9100 Ft értékhatárig televízió vásárolható, N = 8400 Ft értékhatárig televízió vásárolható, O = 6000 Ft értékhatárig hűtőgép vásárolható, F = 2700 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható, R = 1500 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható. HÉTMILLIÓ 768 620 J 769 585 C 160 970 G 163 732 E 134 312 G 136 455 J 772 732 O 778 362 R 167 511 H 174 351 G 137 542 G 163 846 G 790 184 F 801 560 B 177 566 G 187 839 F 166 777 G 177 667 J 815 519 G 844 994 I 209 234 I 215 874 I 179 643 P 213 631 H 846 137 F 860 239 F 220 663 G 226 309 F 219 333 I 220 395 E 860 656 N 877 732 I 229 845 I 230 935 I 253 197 H 254 23í F 833 403 G 888 971 O 232 379 G 232 387 G 263 561 G 292 317 E NEGYVENNÉGY233 119 G 248 648 G 312 723 J 317 491 E MILLIÓ 257 725 L 263 765 O 349 345 O 354 157 E 428 164 C 433 090 J 276 154 E 282 980 G 372 895 B 382 025 K 445 278 B 704 678 J 291 642 L 301 055 K 404 745 I 406 887 K 710 905 C 717 968 F 303 863 J 305 255 H 429 961 I 443 265 B 726 177 L 739 189 J 309 035 R 310 074 G 445 084 F 449 620 F ÖTVENÖT317 139 E 317 646 O 459 933 I 493 276 J MILLIÓ 364 965 G 366 717 E 492 892 I 520 212 P 425 008 J 458 901 G 368 290 J 380 559 B 521 801 M 527 080 J 460 031 L 691 820 E 389 795 I 392 410 C 542 360 F 551 841> E 696 248 J 698 823 P 406 435 I 408 601 G 552 102 E 561 683 G 709 294 I 723 676 I 420 703 O 439 212 E 564 125 E 571 625 H 726 360 I 729 102 O 448 633 G 453 873 G 575 145 F 575 745 F HATVANKÉT456 589 J 457 282 I 580 791 I 582 145 G MILLIÓ 478 065 F 479 799 F 607 564 J 680 162 E 006 355 P 007 724 I 481 742 M 491 508 H 617 821 E 618 802 E 007 950 M 015 593 B 498 853 H 516 963 H 651 890 F 653 210 H 021 995 F 027 773 E 538 095 H 554 544 H 671 234 G 673 808 J 031 313 H 037 905 E 559 686 J 584 816 D 703 715 G 712 813 G 043 8.75^ J-«56 289 F ' 604 092 E 628 781 P 718 833 G 727 748 R 070 326 F 116 474 P 641 838 N 646 075 F 730 186 H 744 275 H 118 167 H 122 403 I 656 841 H 667 546 J 762 999 J 765 267 J 151 286 J 152 125 K 667 564 E 674 150 I A nyertes szelvényeket 1977. szeptember 20-ig kell a totó- lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI)