Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

o 1977. augusztus 28., vasárnap NÉPÚJSÁG Párthatározat Laoszban a Nagy Október megünnepléséről HÍREK HÍREK HÍREK TELEX MOSZKVA Moszkvában szombaton hivatalosan közölték, hogy október 4-re összehívták a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának rendkívüli üléssza­kát. A rendkívüli parlamen­ti tanácskozáson a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének 1977. május 27-én hozott döntése értelmében az új szovjet alkotmány tervezeté­nek vitáját zárják le. Az al­kotmánytervezetet június 4- én hozták nyilvánosságra, s az országos vita keretében az eltelt közel három hónap­ban a szovjet emberek mil­liói fejtették ki véleményü­ket, javasoltak módosításo­kat, kiegészítéseket a fejlett szocialista társadalom készü­lő alkotmányához. □ HAVANNA Agostinho Neto angolai ál­lamfő a Kubában tett négy­napos nem hivatalos, baráti látogatását követően pénte­ken délután elutazott Ha­vannából. Az angolai veze­tőt a havannai repülőtéren Fidel Castro búcsúztatta. A kubai külügyminisztérium szombaton közleményben je­lentette be, hogy az Ango­lai Népi Köztársaság főváro­sában — aZ egész országra kiterjedő hatállyal — főkon­zulátusi besorolásban konzu­látust létesített. * □ LUANDA Luandába érkezett szom­baton az Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszter- helyettes vezette magyar kormánydelegáció. A kül­döttség az angolai vezetők­kel a két ország kereskedel­mi és műszaki-tudományos együttműködéséről folytat megbeszéléseket. □ BUDAPEST Oláh István altábornagy, a magyar néphadsereg ve­zérkari főnöke, miniszterhe­lyettes, A. J. Khamil Shanshal vezérezredesnek, az iraki fegyveres erők ve­zérkari főnökének meghívá­sára katonai küldöttség élén hivatalos, baráti látogatásra szombaton Irakba utazott. □ PRAGA Nyitra városában szomba­ton megkezdődött a kétna­pos nagyszabású szlovákiai országos aratási ünnepség, a hagyományos „dozsinki”. A megnyitó rendezvényen, amelynek keretében délelőtt nagygyűlést és felvonulást tartottak, az ország minden részéből ide sereglett több mint 100 ezer ember vett részt. Megjelent a CSKP KB és a csehszlovák kor­mány küldöttsége is, élén Lubomir Strougallal, a CSKP KB elnökségének tag­jával, a szövetségi kormány elnökével, aki a nagygyűlé­sen magas állami kitünteté­seket adott át az idei mező- gazdasági munkákban leg­jobb eredményt elért dolgo­zóknak és kollektíváknak. □ TOKIO Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter szombaton ha­zautazott Japánból. Tokió­ban tárgyalásokat folytatott Hatojama Icsiro japán kül­ügyminiszterrel és Fukuda Takeo miniszterelnökkel és tájékoztatta őket kínai esz­mecseréinek eredményeiről. Japán források szerint Vance pekingi látogatását „felderítő” útnak nevezte, amelynek nem volt közvet­len célja, hogy döntés szü­lessen az amerikai—kínai diplomáciai kapcsolatok fel­vételéről. Erről a kérdésoől még további tárgyalások szükségesek a kínai vezetők­kel. A Laoszi Forradalmi Nép­párt Központi Bizottsága ha­tározatot hozott arról, hogy megünneplik a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. A határozat aláhúzza, hogy a Nagy Október hatására és a szocialista országok jelen­tős támogatásával indult meg James Carter, az Egyesült Államok elnöke elrendelte az ország katonai stratégiá­jának átszervezését. A kor­mányhoz közelálló hivatalos személyiségek közölték, hogy az elnöki direktíva mindenekelőtt az amerikai nukleáris erők fejlesztése mellett szállt síkra. Carter elnök arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államok a Szov­jetunióval egy szintre került „és nem kerülhet hátrányos O MIRŐL TANÁCSKOZNAK AZ AFRIKAI front Államok? Londonban légisztrájk szült iszonyatos zűrzavart a repülőtereken, de azt termé­szetesen biztosítani tudták, hogy dr. Owen brit külügy­miniszter gépe időben fel- szálljon. Annál kérdésesebb, hogy afrikai kőrútján min­den az előre elképzelt me­netrend szerint történt-e? Owen — a fekete bőrű amerikai nagykövet, And­rew Young társaságában — ugyanis az „utolsó Rhode- sia-javaslatot” viszi Lusa- kába, ahol a telepes rend­szerekkel szomszédos afrikai frontállamok tartanak csúcs- értekezletet. A rendezési terv, a helyzet kényszerűsé­géből, kétségkívül messzebb megy, mint a korábbi elkép­zelések. Vannak azonban ho­mályos részei (London fe­lelősségvállalása, az esetle­ges nemzetközi békefenntar­tó erők kérdése, a különbö­ző nemzeti szervezetek be­vonása a hatalomba, s min­denekelőtt a gerillamozga­lom leszerelése), amelyek tisztázásra szorulnak, vagy ebben a formában elfogad­hatatlanok a hazafias front számára. Ugyanakkor a hí­rek szerint a Smith-rend- szer máris visszautasította volna az indítványt, amely a fajgyűlölő kabinetnek és hadseregének feloszlatását is magába foglalja. Smith-ék egyelőre ragaszkodnak a szerdára kiírt választások­hoz, amelyek keretében a hatmilliós fekete lakosság­ból nyolcezren!!) szavazhat­nának. Ha viszont Salisburyben visszautasítják az „utolsó tervet”, egyetlen nyílt táma­szuk marad: Dél-Afrika. S az maga is egyre elszige­teltebb, a héten Lagosban nagyszabású világértekezle­tet rendeztek az apartheid ellen. Vorsterék tanulhattak abból a visszhangból is, amely a TASZSZ leleplezé­seit követte, hogy valahol a Kalahári sivatagban titkos az a folyamat, amely számos ázsiai országban felszabadí­tó mozgalmakhoz, független­séghez és a gyarmati-neoko- lonialista maradványok megszüntetéséhez vezetett. A szocialista országok és a Szovjetunió proletár inter­nacionalizmusa segített ab­pozícióba ezen a téren”. A dokumentumban az elnök sürgette az Egyesült Államok európai „harckészségének” javítását, nagy súlyt helyez­ve az európai „előretolt vé­delemre”. Carter elnök elrendelte a katonai kiadások évi 3 szá­zalékos növelését arra az esetre, ha a NATO többi tagállama ugyanilyen irány­ban növeli hasonló kiadása­it. előkészületek folynak az el­ső dél-afrikai atomrobban­tásra. Nemcsak a haladó vi­lágközvélemény nyilvánítot­ta ki elemi erővel tiltakozá­sait, hanem ezúttal már nem hallgathatott London, Pá­rizs és Washington sem. Franciaország hosszú évek után végre bejelentette, hogy a jövőben csatlakozik a Dél-Afrika elleni fegyver­szállítási tilalomhoz. Afrika déli részében tehát tovább érlelődnek a válto­zások, s ha valamikor, most különösképpen szükség len­ne a fekete földrész erőinek összefogására. Sajnos, ebből a szempontból is hallatlanul káros az etióp—Szomáliái konfliktus, amely megosztja Afrikát és elvonja a figyel­met a déli, igazi frontokról. Igaz, a harcokkal párhuza­mosan közvetítési kísérletek történnek, de egyelőre még nem vezethettek eredmény­re... O MI A JELENTŐSÉGE A PFSZ KÖZPONTI TANÁCSÜLÉSÉNEK? „A palesztin problémát ki- rekeszteni a közel-keleti vál­ságból épp olyan céltalan és lehetetlen, mint Hamlet nél­kül színrehozni a dán ki­rályfi históriáját...” — ír­ta egy alkalommal a New York Times. Akadnak azon­ban még olyan erők, ame­lyek ilyen „modern rende­zésben” szeretnék látni a Közel-Kelet színpadát. Wa­shington és Tel Aviv igye­kezete — bizonyos szóbeli gesztusok ellenére — arra irányul, hogy a genfi konfe­renciákról és a végleges megoldásból kiiktassák a palesztineket, megakadályoz­zák egy független, nemzeti állam létrejöttét. A diplo­máciai manőverektől, a kü­lönböző föderációs terveken keresztül, egészen az újabb libanoni válsághullámig ezt a főcélt, a palesztinek kire­kesztését és félreállítását szolgálják a manőversoroza­tok. Ezért lényeges mozzanat, hogy Damaszkuszban össze­ban is, hogy a laoszi haza­fiak a párt vezetésével ki­vívhatták függetlenségüket és 30 évi harc után, 1975. de­cember 2-án kikiálthatták a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságot, Laosz a szo­cialista építés útjára lépett — szögezi le a határozat. Cunhal sajtóértekezlete A Portugál Kommunista Párt főtitkárának véleménye szerint a kormány által ho­zott takarékossági intézkedé­sek nem alkalmasak arra, hogy megoldják az ország gazdasági és pénzügyi prob­lémáit. Alvaro Cunhal szom­baton sajtóértekezletet tar­tott, s ezen kifejtette: a kor­mány politikájának lényege, hogy apránként, lépésről lé­pésre engedményeket tesz a jobboldalnak, s ezzel nem hogy megoldani nem tudja, de még csak súlyosbítja a nehézségeket. fflt a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet Központi Tanácsa, amely értékelte az amerikai külügyminiszter villámlátogatását, valamint az új izraeli kormány poli- , fikáját. Határozottan meg­erősítette igényét az önálló palesztin államiságra és a többi arab országokhoz for- ■ dúlt a támogatás fokozása érdekében. (Nem titok, hogy egyes reakciós arab kor­mányzatok maguk sem bán­nák a palesztinek mellőzé­sét, de nyíltan egyetlen arab ország sem teheti ezt.) A palesztinek egyben a maguk részéről igyekeznek elősegí­teni az arabok közötti viták feloldását: Arafat személyes közvetítő szerepet vállalt Egyiptom és Líbia viszályá­ban. Erre azért is szükség van, mert jóllehet a héten hadifoglyokat cseréltek, még mindig fennáll az újabb rob­banás ^veszélye. Mindez jó példája annak, hogy egy független palesztin állam nemcsak a palesztin problé­ma megoldásával jelentene előrelépést, hanem kedvező tényezőként szerepelhetne az arabközi kapcsolatokban is. O HOZOTT-E VÁLTOZÁST A KÍNAI PARTKONGRESSZUS? Vége a találgatásoknak: az utólagos bejelentések sze­rint megtartották a Kínai Kommunista Párt XI. kong­resszusát, közzétették a leg­fontosabb beszédeket és az új vezető testületek névso­rát. A lényeget illetően a pe­kingi kongresszus nem ho­zott valódi változásokat, to­vábbra is a maoista eszme- rendszer jegyében vezetik a világ legnépesebb országát. Természetesen nem könnyű a zavartalan folyamatosság látszatát kelteni, amikor magyarázatot kell adni a négyek bandájának műkö­dési lehetőségére, a kulturá­lis forradalom viharzásaira, a belső összeütközésekre Annál is inkább, mert ebel- harcok még nem zárultak le. A felszólítások, hogy három éven belül teremtsék meg a „nagy rendet”, a konszoli­dáció nehézségeire vallanak. Ilyen körülmények között a pekingi kongresszus nem tudott, és nem is akart újat mondani a világnak. Kül­politikai állásfoglalásai vál­tozatlanul a szélsőséges szov- jetellenesség, a háború elke­rülhetetlenségének hirdeté­se, a három világ elmélete (vagyis a cinkosság a NA­TO legagresszívebb köreitől a Pinochet-juntáig minden­kivel) s az antiimperialista front gyengítése jellemzi. Réti Ervin Ágoston napja A Nap kél 4.57 — nyugszik 18.33 órakor A Hold kél 18.05 — nyugszik 4.24 órakor Holnap: Erna napja A Nap kél 4.58 — nyugszik 18.31 órakor A Hold kél 18.35 — nyugszik 5.34 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1867. augusztus 28-án született Po­zsonyban — és 1942-ben halt meg Budapesten — Kó­bor Tamás író, publicista. * • • Száztizenöt évvel ezelőtt, 1862. augusztus 29-én szüle­tett Maurice Maeterlinck Nobel-díjas belga költő, drá­maíró és filozófus. — TÖBB MILLIÓS MEGTA­KARÍTÁS. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat szocialista brigádjai vállal­ták, hogy az idén az anyag- költség csökkentésével, a minőség javításával, a hoza­mok növelésével kétmillió 600 ezer forintot takarítanak meg. Az első félévi ered­mény: egymillió 958 ezer fo­rintos megtakarítás. — FILMVETÍTÉS a GYER­MEKEKNEK. Augusztus 29- én, hétfőn este 8 órától Bé­késcsabán, a Penza-lakótelep pajtásai látják majd a szí­nes mesefilmekből összeállí­tott műsort, amelyet az if­júsági ház munkatársai ve­títenek számukra. — KÁBÍTÓSZER. Az egye­sült államokbeli Georgia szövetségi állam partjai kö­zelében egy hajó fedélzetén pénteken hét tonna marijua- nát foglalt le a rendőrség. A kábítószer kereskedelmi ér­tékét hétmillió dollárra be­csülik. A törvényesen tiltott kábítószer-csempészés vádjá­val öt személyt tartóztattak le. — A HALESET- ÉS MUN­KAVÉDELMI helyzet javítá­sára intézkedési tervet készí­tettek tavaly a szarvasi Ti­szántúli Talajjavító Vállalat­nál, és a korábbinál többet törődtek ezzel a szocialista brigádok is. Az eredmény: csaknem 30 százalékkal ke­vesebb üzemi baleset. — RADAR ELLEN KÉSZÜ­LÉKEK. Mintegy 500 már­káért antiradar-készüléket hoz forgalomba autósok szá­mára egy lübecki cég. A ké­szülék már előre figyelmez­teti tulajdonosaikat, hogy tartózkodási helyüktől mint­egy 200 méterre rendőrségi radarcsapda vár rájuk, amely esetleges gyorshajtá­sukat hivatott leleplezni. — BÉRLETPRESSZÖ. Bé­késcsabán, a Jókai Színház­ban Bérletpresszó nyűik. Szeptember 5-től a hónap végéig minden délután ta­lálkozhat a színházszerető közönség művészekkel, ren­dezőkkel, és megvásárolhat­ják az új évad bérleteit is. — ORVLÖVÉSZ. A New Jersey állambeli Hackett- stown közelében orvlövész gyilkolt meg hat személyt, majd véget vetett saját éfe- tének. A gyilkos egy vasúti pályatest közelében az erdő­ben állt, lesben, s a sínek mellett elhaladó embereket lelőtte. Rendőrök és vér­ebek vették üldözőbe az orvlövészt, egy 18—22 éves fiatalembert, aki mielőtt el­fogták volna golyót röpített saját fejébe. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon záporral, ziva­tarral. Napközben élénk, időnként erős déli, délnyu­gati szél, várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok kö­zött. — HIMLŐ. Az Egészségügyi Világszervezet pénteki tájé­koztatása szerint ez évben összesen 2990 himlőmegbete­gedést észleltek Szomáliá­ban. A járványügyi szakem­berek hatékony beavatkozá­sa nyomán június óta erőtel­jesen csökkent az újabb megbetegedések száma. — nyArbücsüztatő. a Kulich Gyula Hjúsági és Üt- törőház Békéscsabán augusz­tus 30-án délután 4 órától nyárbúcsúztatót rendez. Az úttörőprogramok keretében szerzett tombolajegyeket is ekkor sorsolják ki a gyere­keknek. — A TOLATÁS jobb szerve­zését, a műszaki munkák gyorsabb elvégzését és a pontosabb menetrendszerinti indítást vállalták a békéscsa­bai vasútállomás szocialista brigádjai a jubileumi évfor­duló tiszteletére. A teljesítés a vállalásoknál foglaltakban jobban alakult. — KOLERA. Az olasz egész­ségügyi hatóságok nyilván­tartásba veszik és lakó- il­letve tartózkodási helyük szerinti orvosi vizsgálatra kötelezik a Törökországból érkező összes bel- és külföl­di állampolgárokat. Azóta, amióta ismertté vált, hogy Törökországban 34 gyermek halt meg kolerában. — NEMCSAK VÁLLALA­TUKÉRT, hanem lakóhe­lyükért is dolgoznak társa­dalmi munkában a szocialis­ta brigádok a Vetőmagter­meltető és Értékesítő Válla­lat orosházi központjában. Az „Egy nap a városért” mozgalomban a vállalt 12 ezer forintot érő munkával szemben eddig 16 ezer fo­rint értékű munkát végeztek el. — AZ ORSZÁGOS TAKA­RÉKPÉNZTÁR augusztus 29- én és 30-án Budapesten ren­dezi a gépkocsinyeremény- betétkönyvek idei harmadik, sorrendben 65. sorsolását A húzáson az április 30-ig vál­tott és a július 31-ig érvény­ben volt ötezer és tízezer fo­rintos nyereménybetétköny­vek vesznek részt. Hétfőn a Budapesten váltott betét­könyvekre 340 személyautót, kedden a vidéken váltottak között 530 gépkocsit sorsol­nak ki. Az ötezer forintos betétkönyvekre 614, a tízezer forintosokra 256 nyeremény- autó jut. A kétnapos húzás összesített eredményét au­gusztus 31-én teszik közzé. — HATEZER ÓRA társadal­mi munkát vállaltak a Bé­kés megyei Tégla- és Cse­répipari Vállalat szocialista brigádjai, s ennek több mint felét már az év első felében teljesítették. A mintegy 85 ezer forint értékű munka el­végzésében eddig a csabai brigádok járnak az élen. LOTTÓ A 34. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvény 190 akadt, a nyeremény egyenként 35 293 forint. Három találata 13 474 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 249 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 291795, ezekre egyenként 14 forintot fizet­nek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Carter a katonai stratégiáról A hét három kérdése A világsajtóban már egyre több szó esik a néhány nap múlva Becsben esedékes szovjet—amerikai külügymi­niszteri találkozóról: a jelenlegi, nem kevéssé bonyolult helyzetben van miről véleményt cserélnie a két vezető hatalomnak. A hét is tükrözhette az előkészületeket, hi. szén Genfben sorozatosan tanácskoztak a leszerelési szakértők; ugyanakkor a SALT-megbeszéléseket há­romszor halasztották, nyilván magasabb szintre várva; s változatlanul nagy az élénkség a válságövezetek, így a Közel-Kelet, Afrika és Ciprus körül. Maguk a kül­ügyminiszterek is tevékenyek voltak. Gromiko, miután részt vett a szovjet—jugoszláv tárgyalásokon, McGo­vern amerikai szenátort fogadta, Cyrus Vance viszont Pekingben és Tokióban járt és szemmel láthatólag a kí­nai pártkongresszus utáni állapotokról próbált első kéz­ből tájékozódni.

Next

/
Thumbnails
Contents