Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

1977. augusztus 26., péntek Nyugtalan nyugdíjasok „Aki azt mondja, nem ne­héz, aki azt mondja örül, hogy nyugdíjba mehetett, az szerintem hazudik. Vagy ön­magát is becsapja. Mert na­gyon nehéz.” Pongrácz Zsu­zsa: A harmadik kor című könyvében mondja egy nyug­díjas munkásnő. Szinte ke­serű szavak ezek, hiszen az életnek e késői szakaszában már valóban nehéz örömet, szépséget találni. Pedig van ilyen. Például a család és a munka. Egy a 80. életévéhez közeledő és egy azon túl járó embert kerestünk meg, akikről az a hír járja, hogy nyugtalanok. Világuk nem szűkült össze a nyugdíjba menéssel, sőt kitágult tevé­keny életük által. 1 Korcsok Mátyás 82 éves. A megyei élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat nyugdíja­sa. Békéscsabán a 45. sz. élelmiszerboltban találko­zunk. Fürge, mozgékony em­ber. Azt mondják, ha „rum­li” ^Ikn a raktárban behívják Matyi bácsit. Egy-két óra alatt olyan rendet rak, mint a patikában. — Menjünk csak sorjá­ban — szólal meg az öreg, hüvelykujját felemelve, mint aki számolni akar. — 1907. augusztus 10-én szabadultam Fried Lipót fűszer-csemege üzletében. Nézze, itt van a segédlevelem — mutatja a megsárgult, elnyűtt iro­Korcsok Mátyás mányt, amelynek bal felső sarkára egykoronás illeték- bélyeget ragasztottak. — Hogyan teltek az inas­évek akkoriban? — Volt abban jó is; meg rossz is. Az első évben zacs­kókat csináltunk, takarítot­tunk, meg mazsolát mér­tünk. Egyszer a segéd pofon­vágott, szerencsére a főnök a védelmébe vett, többet az­tán nem bántott. Nehezebb volt akkor. Most könnyű. Be­leraknak mindenfélét a ko­sárba és kész. Akkoriban még köszöntek is a keres­kedők a vevőknek — le­gyint és ősz bajuszához nyúl. — Mikor jött ehhez a vál­lalathoz dolgozni? — ötvennégyben. Előtte a Hangyánál dolgoztam, ké­sőbb pedig, pontosan 25 évig önálló voltam, ketten a fele­ségemmel vittük a boltot. Meg is látszik — húzza fel a nad­rágja szárát és mutatja a megerőltetett lábait. — Bol­tos betegség ez kérem, de hogy lekopogjam egyéb ba­jom nincsen. — örült-e a nyugdíjnak Matyi bácsi? — Csak elfárad az ember annyi év után. Mégsem ta­láltam a helyemet az első hetekben, hónapokban. Hat­vanháromban mentem nyug­díjba a Bajza utcai üzletből. Közben bejártam csak úgy, barátságból egy-egy boltba segíteni. Hatvanöttől egyfoly­tában itt dolgozom. — Mit szól ahhoz a jelző­höz, hogy megszállott? — A fene érti ezeket a szavakat — nevet, majd ko­molyan folytatja. — Egysze­rűen nem tudok tétlenül len­ni. Otthon, az Áchim utcá­ban nincs mit csinálni. Az unokám férje — mert van három unokám, és két déd­unokám — kertészmérnök, teleültette az udvart virá­gokkal. Elfoglaltságot csak itt a boltban, vagy a fiam tanyáján, Gerendáson talá­lok. Tegnap is ott voltam szénát gyűjteni — húzza ki magát büszkén. — Meg aztán tudja, az 1490 forintos nyug­díjhoz jól jön az ezer fo- fint kiegészítés. 2 Alacsony, olyan mindig sie­tő nyugdíjas a 79 éves Kiss Gábor, a Híradótechnikai Vállalat békéscsabai üzemé­ben. Kapkodni kell a lá­bamat, ha követni akarom a vaslépcsőkön, amelyek szűk birodalmába vezetnek. Eb­ben a műhelyben tevékeny­kedik immár hat éve. Szita­eljárással nyomja a műsze­rek szerelőlapjára az élet­mentő jelzéseket. — Miként kezdődött a nyomdászélet? — kezdtem a beszélgétést. — Tizenkét éves voltam, amikor apám beadott nyom­dászinasnak Békésen. Akko­riban sok nyomda volt min­denfelé. Az én főnököm is egy báró volt. Napi tíz órát dolgoztam, este iskolába jár­tam, hogy négy év múlva felszabadulhassak — emléke­zik és látom: szemében kü­lönös fények gyúlnak. — Aztán újabb megpróbáltatás következett. Az első világ­égés, Galícia — sóhajt. — Azt mondják a nyomdá­szok sohasem hagyják ma­gukat. — Én csak azt tudom, hogy 1917-ben beléptem a szak- szervezetbe, később a szoc­dem pártba. A Tanácsköz­társaság alatt pedig részt vettem Kassa visszafoglalá­sában, mint vöröskatona. Nyomdász voltam fiam, mindig azt tettem, amit kel­lett, amit kértek tőlem. Azt tartottam: hatásosan csak a munkával lehet politizálni. — De a neheze még hátra volt — vetem közbe. — Huszonegyben kerültem Kiss Gábor Fotó: Martin Gábor a csabai Tevan Nyomdába betűszedőnek. Akkor csak kéziszedés volt, s a nyom­dásznak mindent meg kellett tanulni. A háború végén, amikor a tulajdonost elhur­colták, én vezettem az üze­met. A gépekről a szíjakat is elvitték cipőtalpnak. Ha ne­hezen is, de ment a terme­lés. — Miért dolgozik az em­ber? — Nemcsak a pénzért — feleli határozottan ujjait egybefonva. — Ennél sokkal többért. Tudom, hiszen 18 évig művezető voltam, míg­nem 1959 januárjában el­búcsúztattak az akkori Bé­kési Nyomdából. Sok fiatalt tanítottam, türelemmel, de­rűvel fordultam feléjük. Megérte, mert az új Kner Nyomdában számos tanítvá­nyom dolgozik. Gyönyörű, korszerű üzem, nem győztem csodálni, amikor belátogat- tam. — Azt mondják Gabi bá­csi örökmozgó. — Ezt az unokám szokta hangoztatni. Míg ő kicsi volt nem vállaltam munkát, kí- sérgettem az óvodába, meg vissza. Most már iskolába jár, nincs ilyen kötelezettsé­gem. A nyugdíjam eléri a 2240 forintot, itt egy órára 12 forintot fizetnek, örülök an­nak, hogy tavaly Kiváló Dol­gozó jelvénnyel tüntettek ki — kacsint ravaszkásan és sietve elköszön. Nem szeret­né, ha valaki megszólná, hogy munkaidőben beszél­get. Seres Sándor Tájékoztató a Szovjetunió 1977. szeptemberi számából Történelmi dokumentu­mok, valamint korabeli fo­tók elevenítik fel a Szov­jetunió legújabb, szeptem­beri számának a világ el- ső szocialista állama megszületésének történelmi pillanatait. A Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából több cikket olvashatunk a forra­dalom eredményeiről. A szo­cialista világrendszer kiala­kulásán, megerősödésén át lépésről lépésre nyomon kö­vethetjük a szocializmus győzelmeit, a kommunista építőmunka legjelentősebb állomásait napjainkig. A legújabb szám a többi kö­zött tartalmazza Mihail Ka- linyin 1922-ben a világ né­peihez intézett békefelhívá­sát, jóslatokat és értékelése­ket politikusoktól és állam­férfiaktól, jeles közéleti sze­mélyiségektől. Több idézetet olvashatunk Lenintől; a je­lenlegi szovjet külpolitikáról Leonyid Brezsnyev beszédei­ből, nyilatkozataiból részle­teket közöl a lap. Mi lett volna, ha nincs Október? — teszi fel a kér­dést Vagyim Zaglagyin pro­fesszor, s mindjárt meg is adja rá a feleletet az Októ­ber és szocializmus című írásában. Riportot olvashatunk a sok millió iskolázott, műsza­kilag képzett szakemberek közül hat olyan munkásról, akik a Vörös Proletár Gyár­ban egy brigádban dolgoz­nak. A Szántóvetők nemzet­sége című riport egy föld­műves család történetével is­mertet meg. Az úszó jégtáblára tele­pített tudományos állomás­ról, a víz alatti vulkánokról, a mesterséges legelőkről az Erről-arról rovatban értesül­hetünk. A Szovjetunió című folyóirat mellékletében a többi között bemutatkoznak a magyar és leningrádi szí­nészhallgatók, egy másik cikk pedig egy évezred pén­zeit vonultatja fel Rudabá- nyáról. A 9. szám közli a közép- iskolások számára immár hagyományosan megrende­zésre kerülő „Ki tud többet a Szovjetunióból a Szovjet­unióról?” című vetélkedőso­rozat versenyfelhívását. Több autó és háztartási gép— Növekvő javítás Statisztika a szolgáltatásokról A tartós fogyasztási cik­kek, a komfortosabb laká­sok arányának növekedése a több szabad idő, a turizmus kiszélesedése, mind olyan té­nyező, ami nemcsak az élet- színvonal emelkedését mu­tatja, hanem jelzi a szolgál­tatási igényeket is. Ezek tel­jesítéséről sok érdekes ada­tot sorakoztat fel a KSH legújabb statisztikai évköny­ve. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy az ezer lako­sonként számított személy- gépkocsik száma 1970. és 1975. között 23,3-ról 54,9-re növekedett, a múlt évben pedig 61-re. Ugyanakkor az autótulajdonosok részére nyújtott szolgáltatásként a javítóüzemek és szervizek 1970-ben 421, 1975-ben 1185 és tavaly 1412 millió forint értékű munkát végeztek el. A járműtulajdonosok össze­tételének változását és ér­deklődésének módosulását mutatja, hogy amíg 1960 és 1975 között folyamatosan emelkedett a motorkerékpá­rok, mopedek és robogók száma, a múlt évben már fordult a helyzet, s a kétke­rekű motoros járművek szá­ma az ezer lakosonkénti 68,3-ról 68-ra mérséklődött. Ennél is szemléltetőbb vál­tozást jelez a motorkerékpá­rok javítási és karbantartá­si munkálatainak visszaesé­se, mert tavaly az előző évi 62 millió helyett már csak 58 millió forint volt ezek értéke. A tulajdonosok egy része valószínűleg gépkocsi­val váltotta fel elavult mo­torját. Az elektromos háztartási gépek csoportját vizsgálva: tavaly ezer lakos közül 239 rendelkezett hűtőszekrény­nyel, 235 mosógéppel, 168 porszívóval, és 10 padlóke­félőgéppel. 1970 óta a hűtő- szekrények száma több mint kétszeresére emelkedett, bő­vült — bár a korábbinál mérsékeltebb ütemben — a mosógépek és a porszívógé­pek állománya, de minden bizonnyal a szőnyegpadló és a parkettalakk térhódításá­nak hatására — 35 százalék­kal csökkent a padlókefélő­gépek száma. Az elektromos háztartási gépek javításában egyértelmű a fejlődés: a GELKA, a különböző javító szövetkezetek és a kisiparo­sok a múlt évben már 302 millió forint értékű munkát végeztek, 84 millió forint értékűvel többet, mint 1970- ben. Ugyanebben az időszak­ban a híradástechnikai cik­kek javításának értéke 322 millióról 507, a mosás, kel­mefestés és vegytisztításé 269-ről 370, az építőipari ja­vító-karbantartó szolgáltatá­sé pedig 1319-ről 1956 millió forintra emelkedett. A múlt évben tovább csök­kent a méret utáni cipőké­szítés, amelynek értéke 77 millió forint volt, 28 millió­val kevesebb, mint 1970- ben, némileg emelkedett a mérték után készített ruhá­zati termékek aránya, de át­meneti visszaesés után nö­vekedett az érdeklődés a ru­hajavítás iránt is. A külön­böző szolgáltatások közül a legtöbbet, személyenként 185 forintot fizettük tavaly épí­tőipari javításokért és kar­bantartó munkáért. 133 fo­rintot személygépkocsi-javí­tásért, 113 forintot pedig szépségápolásért és fodrá- szati munkákért. A múlt évben végeredményben 10 milliárd 817 millió forintér­tékű szolgáltatásban része­sültünk, ami csaknem 3 mil­liárd forinttáT haladja meg az 1970. évit. A kalauz Késő esti órán vonatra szállók. Sok a csomag, s még személypoggyász is van: elmaradhatatlan közlekedési eszközöm, segítőtársam a munkában, egy bicikli. A kalauz köszön, udvaria­san útbaigazít. Segít felrakni a csomagokat. Jegytömböt vesz elő. Babrál az elemlám­pával — a kocsiban alig pis­lákol némi fény. Pontosan el­magyaráz mindent. Itt és itt kell átszállnom, ekkor és ek­kor, ez és ez az útja a ke­rékpárnak, így jut el Békés­csabára. Ja, és ezen a bizo­nyos állomáson helyjegyet kell m'. váltani. Elmondja mA _szór is, később újból megjegyzi, hogy ne feled­jem. Jóformán nincs utas a szárnyvonalon. Jólesik be­szélgetni, így könnyebben te­lik az idő. Tizenegy éve vas­utas. Előbb tehervonaton szolgált, utóbb, hogy már idősebb lett, személyvonatra kérte magát. Itt ugyan ki­sebb a kereset, de valame­lyest kényelmesebb. Kénye­lem? Este állt szolgálatba; e pillanatban úton van Gyo- ma felé, aztán visszamegy Vésztőre, aztán újból Gyo­mára, s megint vissza. Így van ez hetente háromszor. A szolgálat, az szolgálat. Késni nem szabad egy percet sem. Azután? Azután meg a ház­táji. .. A gyerekek felnőttek már, de egyetemre, főisko­lára járnak, s az pénzbe ke­rül. A fiú agrármérnök lesz, már ki is nézte a helyét itt a közelben egy termelőszö­vetkezetben. A lány hatod­éves orvostanhallgató Sze­geden. Belgyógyász. Magas a vonat lépcsője. Nemcsak nekem segít, más­nak is; fiatal az utas, vagy idősebb, nd vagy férfi, egy- remegy. S mindenkihez van egy-egy jó szava. Csak a „vonatpótló” autóbusz ülé­sén engedélyez magának egy öt-tíz perces szendergést. Es megérkezünk. —v. j.— Túrázó szövetkezeti dolgozók A Gyoma—Endrőd és Vi­déke ÁFÉSZ-nél már ha­gyományai vannak a nyári kirándulásoknak. Hazánk szebbnél szebb tájait, neve­zetességeit, az elmúlt Tiétek során is számos szövetkezeti dolgozó és aktíva csodálta meg. A közelmúltban negyvenöt szövetkezeti dolgozó indult háromnapos túrára a Bakony­felbátorkodtak a magasba nyúló tűztoronyba is, ahon­nan gyönyörű látványt nyúj­tott az élettől zsongó, épülő és szépülő város panorámá­ja. Zircen a muzeális könyv­tár és az arborétum volt igen látványos. Innen 12 ki­lométer gyalogtúrára indul­tak a szövetkezetiek, a Ba­kony erdőségébe. ellátogattak a paksi atom­erőműhöz is. Augusztus 9-én és 11-én azokkal az idősebb szövetke­zeti tagokkal indult útnak a különjárat Gyomáról, akik legaktívabb segítői a szövet­kezeti mozgalomnak, akik az elmúlt évek során legtöbbet tettek az egyesült szövetke­zet fejlődéséért. Az egy-egy napos kirándulás teljes költ­Szövetkezetlek Veszprémben az Erdei Motel egyik szállója előtt ba. Az út során megismer­kedtek Székesfehérvár neve­zetességeivel, majd Veszp­rémben az Erdei Motelban „vertek tanyát”. Másnap in­nen indultak városnézésre. Megmászták a Várhegyet, csodálkozva szemlélték a püspöki palota, a székesegy­ház műalkotásait, és többen Július 22-től a szövetkezet KISZ-esei szerveztek kirán­dulást. ök a Mecsekben töl­töttek négy napot. Pécsen kí­vül jártak Harkányban, Sik­lóson és Abaligeten. Voltak közösen színházban, csóna­káztak az abaligeti tavon, gyalogtúrát tettek a Misina- tetőre. Kirándulásuk során ségét az ÁFÉSZ vállalta ma­gára. Augusztus 27-én ismét egy újabb csoport indul útnak az ÁFÉSZ-től. Ez alkalom­mal három napon át 44 szö­vetkezeti dolgozó ismerke­dik meg a Mátra és a Bükk nevezetességeivel, szépsé­gével. Sz. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents