Békés Megyei Népújság, 1977. július (32. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-19 / 168. szám
1977. július 19., kedd o liHiWtfiM Gabonaátvétel hajnaltól késő estig Folyamatosan érkeznek a szállítmányok a békéscsabai 2000 vagonos tárolóba II népi ellenérzés megvizsgálta Hogyan gazdálkodnak a takarmánnyal? Túljutott félidején az aratás, a kicsépelt magot folyamatosan szállítják a gazdaságok a Békés megyei Gabonafelvásárló és Malomipari Vállalat raktáraiba. Bordás Mihálynak, a vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint vasárnap estig mintegy 170 ezer tonnányi búzát vettek át a termelőktől. A búza minősége jó közepes, ez azt jelenti, hogy jó kenyér süthető belőle. Nem lehet panasz a meny- nyiségre sem, általában elérte a tervezett szintet, sőt több helyen meg is haladta. Az idén nem könnyű az aratás, a gyakori esőzések miatt nedves a gabona. A betakarított mennyiség legalább felét raktározás előtt szárítani kell. A megyében levő szárítók összkapacitása fedezi is a szükségleteket, a baj csak az, hogy egyenlőtlen a területi elhelyezkedésük. Emiatt a megye északi részén, elsősorban Sarkad, Szeghalom és Körösla- dány térségében lassítani kellett az aratás ütemét, mert a szárítók nem győzték a munkát. A gabonaipar sarkadi, vésztői és békéscsabai szárítói éjjel-nappal üzemelnek, de ezek kapacitása is véges. A helyzet javulására csak akkor számíthatunk, ha a már említett térségben újabb szárítók épülnek. Ez csak a jövő évi gondokon segít majd, ugyanis az idén kezdenek hozzá Körös- ladányban a gabonaipar és a Magyar—Vietnami Tsz közösen egy nagy teljesítményű bábolnai rendszerű szárító építéséhez. Jól haladnak a tárgyalások egy Sarkad környékén létesítendő szárítóról is. Ha ezek elkészülnek, akkor 1978-ban már kevesebb nehézséget okoz a gabona nedvesség- tartalmának csökkentése. Nemcsak a tározás, hanem a raktározás is sok gondot okoz évek óta. A gabonaipar tárolókapacitása csak a várható termés 70 százalékára elegendő. Az aratás ideje alatt azonban a betakarított termés mintegy 10—15 százalékát eladják, 20—25 százaléknak kell tárolóhelyet találni. A jól bevált gyakorlatnak megfelelően az idén is több gazdasággal kötöttek bértárolási szerződést. Sajnos ezeken a helyeken nem mindenütt lehet a tárolás legjobb feltételeit biztosítani, emiatt időnként számottevő a veszteség. A nehézségek ellenére az idén valamivel jobb a helyzet, mint tavaly volt, mert a gabonaipar az ötéves tervidőszakra előirányzott építési programjának 70 százalékával az idei évre elkészült. Ez viszont azt is jelenti egyben, hogy a hátralevő időszakban terven felül is kell építkezni, ha nem akarjuk, hogy újra súlyosbodjon a raktárhelyzet. Erre már meg is történtek az intézkedések, és még ebben az évben több nagy kapacitású tároló építéséhez látnak hozzá, és várhatóan az 1979-es termény már ezekben raktározható. Jelenleg azonban még sehol sincsenek tárolási gondok, sőt az a probléma, hogy kicsit vontatott a gabonaátadás üteme. A gabonafelvásárló vállalat az igényeknek megfelelően kora reggeltől késő estig tart szolgálatot az átvevőhelyeken, a termelők azonban nem elég egyenletesen szállítanak. Emiatt nem lehet kihasználni a gépek kapacitását és van olyan raktár, melynek telítettsége még csak 40 százalékos. Ez nemcsak azért káros, mert állnak a gépek, hanem azért is, mert előreveti annak az árnyékát, hogy az elkövetkező hetekben hirtelen óriási mennyiséget akarnak átadni a gazdaságok és ez óhatatlanul fennakadásokat okoz majd az átvételben. Jelenleg azonban még zökkenőmentesen és gyorsan halad a munka, a lehető legrövidebb idő alatt veszik át és minősítik a gabonát. Műszakilag is jól felkészült a nagy munkára a vállalat, ennek tulajdonítható, hogy komolyabb üzemzavar még nem akadályozta a munkát. Reméljük így lesz ez a jövőben is, és gond nélkül kerül fedél alá a jövő évi kenyérnek való. L>. L. Mindenki irigyel valakit. Saját tapasztalatomból mondom. Gyakran fordul elő, hogy szomszédos országbeli kollégákkal találkozom. Utazgatunk együtt, vitatkozunk a szakmáról és előbb-utóbb megkérdezik: ti hogy álltok takarmánnyal? Ilyenkor én mindig büszkén mondom el, hogy nálunk a takarmányhiány, legalábbis az abrakhiány, régen nincs. Ha nem termett elegendő, hozunk külföldről. Akinek kell, bemegy a boltba, vásárol. A válasz után látom rajtuk, hogy' egy kicsit irigyelnek bennünket. Azután olykor előfordul, hogy jómagam járok fejlett mezőgazdaságú európai országokban. Látom a bőséget az élelmiszerüzletekben, megvonom a vállam, rosszul azért mi sem állunk odahaza. Hanem amikor beülünk az autóbuszba és elindulunk! Nézem gyönyörű, asztalsima- ságú rétjeiket és legelőiket, megbámulom az egyszerű, olcsó megoldásokat, amelyekkel legeltetnek. Hallgatom, hogy abrakot tejtermelésre alig, de még hústermelésre is keveset használnak. Bizony, elfog a sárga irigység. ♦ Különösen feléledt bennem az emlék most, hogy áttanulmányoztam a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a hazai takarmánytermelésről és -felhasználásról. A kép, amit a jelentés rajzol, enyhén szólva nem lelkesítő. Az abrakkal valóban jól állunk. Kukoricát és takarmánybúzát 1975-ben másfélszer annyit termeltünk, mint öt évvel korábban. Az árpa és zabtermelés ugyan visszaesett, de annyi baj legyen, kukoricáért mindig adnak árpát is, zabot is a világpiacon. Belső ellátásunk biztosított, néha még kivitelre is jut. Nincsen baj az állatok takarmányozásához szükséges fehérje biztosításával sem. Igaz, ezt már nem termeljük, meg, de a népgazdaságnak féltett kincse az állatállomány, fehérjehiánnyal nem kockáztatjuk a termelés biztonságát. Ami nincs meg itthon, azt megvásároljuk külföldön. Nem vitatható, hogy a koncentrátum, vagy takarmánytáp minősége időnként ingadozik, a választék nem mindig teljes. Ezek azonban inkább csak részletproblémák, amelyek határozott fellépéssel, megfelelő műszeres ellenőrzéssel el is háríthatok. A vizsgálat további megállapításai azonban elszomorítóak. Magyarországon 1,3 millió hektár a gyep. Ez ösz- szes mezőgazdasági területünk 19 százaléka. És miközben a szántóföldeken lassanként a legfejlettebb mezőgazdaságok mellé sorakozunk fel, ezen az egyötödnyi hányadon konzerváltuk a múlt századot. Az átlagos hozam nem több, mint hektáronként 12 mázsa széna. Esküszöm, a kiegyezést követő fellendülés korszakában, a múlt század végén több volt ennél! Nem leszünk lelkesebbek akkor sem, ha a takarmányozásra alkalmas melléktermékek sorsát vizsgáljuk. A répafej, a kukoricaszár, a takarmányszalma kétharmada évről-évre tönkremegy, beszántják, vagy még azt se, hanem felgyújtják. Kár volna itt számokat idézni, kalkulációkat kiagyalni. Mindenesetre tény, hogy a gyepterületünk szakmai kifejezéssel élve „nevetve” hozhatna dupla termést, a melléktermékek felhasználásával pedig ezer tonnaszám állíthatnánk elő a húst, millió literszám a tejet. ♦ Gondolkodom, hogy kik irigyelnek minket és kiket irigyelek én. összevetem a két végletet, a kitűnő növénytermesztést és a pocsék gyepgazdálkodást, valamint elpazarolt melléktermékeket. Töprengek és belém fészkel a gyanú: nincs itt valami összefüggés? A gyakorló gazdák, a szakemberek megerősítenek: bizony, van. Méghozzá nem is kicsi. Az egyik oldali biztonság szüli a másik oldali kényelmet. Mert. Az állattenyésztés hozama minden üzemben feltétele a mérleg egyensúlyának. Ekkora tétellel senki nem játszik, nem kockáztat. Nem is kell, hiszen nem fenyegeti olyan veszély, mint mondjuk a francia gazdát, hogy ha kiég a legelő, akkor féláron el kell pocsékolni az állatokat. Nincs ilyen veszély, hiszen csak bemegy a boltba és vesz abrakot. Legfeljebb kicsit drágább, emelkedik az önköltség, de a tervezett hozam nem marad el, a mérleg nem kezd veszedelmesen ingadozni. Ezzel szemben mi a helyzet a rétekkel, legelőkkel, cukorrépa-fejjel, kukoricaszárral, takarmányszalmával? A gyepekre ráfordítás nincs, vagy alig van, a kukorica önköltségét a szémtermésből számolják, tehát az alászántott szár a mérlegből nem hiányzik. Ezekkel a tételekkel tehát úgy van a gazda, hogy ha hoz valamit jó, ha nem hoz, úgyis jó, attól a gazdaság még nem lesz veszteséges. Az elnök, az igazgató, a főagronómus tehát — tudatosan vagy csak ösztönösen — figyelmének, szaktudásának, energiájának oroszlánrészét arra fordítja, hogy európai szintet mutasson a szántóföldi termelés, ebből jöjjön a java haszon, az állattenyésztés pedig produkálja azokat a hozamokat, amelyeket a népgazdaság joggal elvár. Ezen túl már nem sok figyelme marad a rétekre és a melléktermékekre. ♦ Még oldalakon át sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek mind hozzájárultak az itt kifogásolt helyzet kialakulásához. Mégis azt mondom, hogy a szemlélet, a figyelem ilyen fokú eltorzulása a fő baj. Ez vezet odáig, hogy a szemlélet, a figyelem ilyen fokú eltorzulása a fő baj. Ez vezet odáig, hogy a nyugateurópai legelőkről vagyonokért elhozzuk az ott olcsón termelő Holstein-Friz szarvasmarhát, azután idehaza bekötjük ezeket a tízmilliókért felépített istállóba és ott méregdrága abrakkal etetjük. A gyakorló mezőgazdáknak és mindenkinek, akit illet, érdemes volna ezt egyszer végiggondolni. Földeáki Béla Tejből kétmillió forint terven felül A szarvasi Dózsa Tsz nemcsak a gabonatermesztésben elért sikereivel dicsekedhet ma már. A technológiai és munkafegyelem szigorításával párosuló állattenyésztői tevékenység is meghozta eredményét a közösben. Immár* négy év óta számolhatnak be tartós javulásról a szarvasmarha-tenyésztésben. Ezt a tsz vezetői egyértelműen a személyi feltételek megfelelő alakulásának tudják be. Jelenleg a tehenészeti telepen 45 szocialista brigád dolgozik, akiknek a kollektívája legutóbb kiváló címet nyert. A hagyományos szarvasmarhatelepen 1973-ban még csak 2400 liter tejet adott az akkori 180 tehén egyedenkénti éves átlagban. A takarmányozás szakszerűsödé- sével, a gondozói munka hatékonyságának növelésével ez a mennyiség két év alatt csaknem ezer literrel emelkedett. Időközben megkezdték az állomány gyarapítását is és a tehenek számának 30 százalékos növelése nem járt hozamcsökkenéssel. Sőt, az elmúlt esztendőben a 260 tehén éves átlagban 4200 liter tejet adott. Az előbbiekkel azonban még nem ért véget a szarvasi Dózsa Tsz tehenészetének fejlesztése. Erre az évre 4600—4700 literes átlaghozamot várnak a magyartarkáiktól és az első féléves eredmények alapján nem is hiába. Az eddigi sikerekre alapozva a közös gazdaságban döntés született arról, hogy a következő esztendőben megkezdik egy új, korszerű 624 férőhelyes tehenészeti telep építését. A beruházást egyébként magának az ágazatnak, pontosabban a tejtermelésnek a jövedelmezősége alapozza meg és teszi lehetővé. Már az első félévben ugyanis a tervezettnél kétmillióval többet hozott a tejtermelés, amelytől az év végéig még ugyanennyi* remélnek. Az új szarvasmarhatelep építését legelőprogrammal kötik egybe a szarvasi termelőszövetkezetben. Az OKI közreműködésével korszerűsítik legelőgazdálkodásukat úgy, hogy felújítanak 120 hektárnyi ősgyepet és mintegy 90 hektáron telepítenek legelőt. Mire a telep felépül, a megfelelő takarmányokat is biztosítani tudják a felszaporított állománynak. A Dózsa Tsz a nagyüzemi szarvasmarha-tenyésztés korszerűsítésén, fejlesztésén kívül nagy gondot fordít a háztáji tejtermelők támogatására is. Az utóbbi két évben épült meg a tsz 3 millió forintos beruházásában az a két tejbegyűjtő, ahol a háztáji gazdaságokban tartott 300 tehéntől kifejt tejet veszik át naponta. A felmérések szerint a napi átlagban 2 ezer liter tejet adó háztáji tehenek össztermelése a tavalyi hasonló időszakhoz képest most az év első hat hónapjában csaknem 14 százalékkal emelkedett. Ugyanez a szám a közöst illetően meghaladja a 42 százalékot, fél év alatt tudniillik egy tehéntől 2338 liter tejet fejtek átlagosan a szarvasi Dózsa Tsz-ben. K. E. P. Öntözés társadalmi munkában A Tiszamenti Regionális Vízgazdálkodási Vállalat sarkadi vízhasznosítási körzetében dolgozó Széchenyi Szocialista Brigád munkaszüneti napokon a dobozi Petőfi Tsz területén öntözést vállalt társadalmi munkában
