Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-04 / 130. szám

1977. Június 4., szombat KHiHR-fiTd Volt idő, amikor a megyék rivalizáltak egymással. Az én váram, az én házam elv alapján arra törekedtek, hogy többre jussanak a másiknál, nem ritka esetben an­nak rovására, Illetve kárára is. Ma már nem ez a jel­lemző a megyékre, különösen a szomszédságban levőkre. Békés és Szolnok megye például sok tekintetben hasonló adottságú, ennek következtében már évek óta kialakult bizonyos kapcsolat egyes gazdaságok, üzemek, intézetek között. A napokban viszont valami több történt ennék A két megye egységes együttműködést vállalt, mégpedig a képviselőcsoportok közreműködésével. Ezt a kézfogást pecsételte meg a napokban Szarvason megtartott együt­tes képviselőcsoport-ülés. Két megye kézfogása A vörös selyemzászló Gazdag programja volt a Szolnok és Békés megyei kép­viselőcsoport együttes ülé­sének, melyet Szarvason, az Öntözési Kutató Intézetben tartottak, öt témát tárgyal­tak. A Gyulai Húskombinát és a Martfűi Növényolajgyár alapanyaggal való ellátása, valamint az öritözéses gazdál­kodás, a rizstermesztés és hal­gazdálkodás feladatai. Gyulán épül a húskombi­nát, amely 1980-ban évente 550 ezer darab vágott sertést dolgoz fel, amit — bármeny­nyire is nagy a felfutás a me­gye korszerű sertéstelepein —, egyedül Békés megye nem tud biztosítani. Ezért szüksé­ges elsősorban a szomszédos megyéből beszerezni az alapanyagot. Másrészt, Szol­nok megyének is szüksége van a jószomszédi viszony megteremtésére, mivel Mart­fűn épül a növényolajgyár, amelynek napi kapacitása ezer tonna napraforgómag vagy 8Ö0 tonna repce feldol­A néni nem vesz tudo­mást az élelmiszerüzlet dél­utáni csúcsforgalmáról. Rá­érősén álldogál a pult előtt, a szemével válogat a felvá­gottak, hentesáruk között. — Mit is egyek estére? Parizer nincs, látom, amaz meg drága nekem. Talán egy szeletke abált szalonna?! — tűnődik hangosan. Az elárusítónő rámoso­lyog: — Ez jó lesz? — és méri, csomagolja. A néni szinte felkapja a megértő mosolyt, belekapasz­kodik, és mesél: — Most voltam az orvos­nál, azt mondja a lábamra, trombózisgyanús, meg azt, hogy... Az elárusítónő megértést kérőén pillant a sorban ál­lókra. És csodák csodája, senki sem zúgolódik ezért a néhány percért. Talán kinek- kinek eszébe jut: mindnyá­jan lehetünk még nagyon gozása. Az alapanyagot hat megye — köztük elsősorban Békés — biztosítja. Nem mindegy tehát, hogy milyen a két megye közti kapcsolat, milyen kölcsönös segítséget nyújthatnak és várhatnak egymástól. E témáról és a segítségadás lehetőségeiről beszélt az első napirendben dr. Bereczki La­jos, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettese. Többek kö­zött elmondotta, hogy a IV. ötéves tervben évi átlagban 50 ezer 500 tonna vágósertést értékesítettek, ami 84 száza­lékkal több, mint a III. ötéves terv átlaga. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, a hűtő- és tárolókapacitás szűkössé­ge miatt viszont csak évi 130 ezer darab sertés feldolgozá­sát tudja biztosítani. A mező- gazdasági üzemek és az ÁFÉSZ-ek vágóhídjai évi 80 —90 ezer sertés feldolgozásá­ra képesek. Így Szolnok me­gyében a sertéseknek csak a 40 százalékát tudják feldol­öregek, betegesek, és nagyon egyedülmaradottak. • • • Harsány kis csapat vonul az utcán, most tódultak ki az iskolakapun. Alsó tagozatos, hátitáskát cipelő fiúk, kislá­nyok, kék nyakkendővel, fel­szabadultan cikáznak a járó­kelők között. — Te, vegyünk fagyit! — ránt egyet a hátitáskáján egy vaskos kis srác, és már ló­dul is az ablakhoz. — A, nincs rá pénzem! — húzódik félre, a sorban ál­lóktól minél távolabb a ki­sebbik, de le nem veszi a szemét az adagológépről. A társa bedobja a kétforintost, nyúl a tölcsérért, aztán gyor­san visszarántja a kezét. Nemsokára vígan nyalják egyforintos fagyijukat mind a ketten a sarkon. * * * A férj gyámoltalanul fész- kelődik a méregdrága, és legalább annyira kényelmet­gozni. Ezért számítanak a Gyulai Húskombinát belépé­sére, és szívesen lennének a szállító partnerei. Ugyanak- akkor Martfűn 2,6 milliárd forintos beruházással épül az új növényolaj gyár, melynek évi termelőkapacitása 95 ezer tonna olaj lesz. Ennek alap­anyag-ellátása nagymérték­ben függ a Békés megyei gaz­daságoktól is. Zám András, a Gyulai Hús­kombinát műszaki igazgató­ja tájékoztatást adott a hús­kombinát építéséről és arról is, hogy milyen Békés megyé­ben az alapanyag-ellátás. Eb­ből megtudhattuk, hogy a kü­lönböző állami kedvezmények következtében megnőtt a ter­melési kedv, de a korszerű sertéstelepek, az 57 tsz, a hét SERTÖV, és a hét állami gaz­dasági sertéstelep termelési eredményének ellenére sem tudja a megye biztosítani az alapanyag-szükségletet. Ép­pen ezért helyes a koordiná­ció a két megye között. A vitában is a két megye jó kapcsolatának további1 erő­sítése kapott hangsúlyt. Fá­bián Márton karcagi ország- gyűlési képviselő arról be­szélt, hogy a két megyének azonosak az élelmigzer-gazda- sági gondjai, ezért hasznos, hogy ezeket közös tanácsko­záson beszéljék meg. Ezenkívül is több ésszerű javaslat hangzott el. Németh Ferenc Békés megyei ország- gyűlési képviselő kifogásolta, hogy a mezőgazdasági beru­házások tervezése elhúzódik, szükséges lenne ezek megrö­vidítése. Hankó György ezt megtoldotta azzal, hogy a ter­vezésnél nem ártana konzul­tálni a gyakorlati szakembe­rekkel, mert mostanában elő­fordul, hogy a beruházás be­Az önként vállalt munka csakis akkor teljes értékű, ha érzelmileg azonosulunk vele. Ilyenkor nemigen töpren­günk, milyen nehézségű fel­adatokkal kell megbirkóz­nunk azért, hogy közelebb jussunk a célhoz. Ehhez hasonló következte­téssel zárult az a beszélgetés, melyet Szemenkár Mátyásné- val, az IBUSZ megyei igaz­gatójával folytattunk, aki a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság tagcsoportjai tevékeny­ségének összehangolásában jelentős szerepet vállalt. A Penza Klubot — mint mon­dotta — a város üzemeiben, gyáraiban és intézményeiben működő szervezetek képvise­lői irányítják. Az itt folyó munkára az utóbbi időben két körülmény is kedvezően hatott: a pártbizottság mel­len fotelben, és — mi mást tehetne — egy mukk nélkül hallgatja molett és harcias nejét, aki imigyen „idomít­ja" őt. — Nem tudsz te gondol­kozni? Még hogy elmégy a haverokkal horgászni! És a mi kocsinkkal! Csak nem képzelik, hogy majd furiká­zol őket, menjenek a saját­jukkal! Te meg maradsz itt­hon, nem szórjuk a pénzt, mikor tudod jól, hogy hd- romszobásra gyűjtünk, és Spanyolba is akarunk men­ni! De nálad nem marad meg egy fillér sem, a múlt­kor is elhívtad vacsorára az öcsédéket. Belekerült a te ro­konmániád vagy 200 forint­ba, na, meg győzzem virág­gal, ajándékkal a családi névnapokat! Éppen elég len­ne az a kiadás.is, ami a fon­tos ismerőseink traktálásával jár. Bezzeg az tetszik neked is, ha irigyen dicsérik az új bútorokat, meg a kristály­csillárt! Az utolsó mondatokat már csak a fotel „hallgatja", ön­elégülten és. üresen. T. I. indításakor kiderülnek a hi­bák, az épületeket nem tud­ják rendeltetésszerűen hasz­nálni. Ráadásul a berendezé­sek is éppen a beruházások elhúzódása miatt elavulttá válnak. Szó volt a tanácskozáson a kisárutermelési ösztönzési rendszer sokrétűségéről is, ami bizonyos mértékig csök­kenti a termelési ked­vet. Klaukó Mátyás, Bé­kés megye Tanácsának elnöke ezzel kapcsolatban javasolta, hogy az Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat jobban reagál­jon erre, tegye szervezettebbé a felvásárlást, s a nyári hó­napokban pedig szükséges lenne egy jobb ösztönzőrend­szer kialakítása. A premizá­lási módszert helyes lenne módosítani, és egyszerűsíteni. A tanácskozáson hasznos ajánlásokat fogadott el mind­két képviselőcsoport. Így többek között a következő­ket: A két megye együttműkö­désének kapcsolatát a megye vezetői kísérjék figyelemmel. Szükséges a mezőgazdasági beruházások idejének lerövi­dítése, a termelési idők csök­kentése. A premizálási mód­szerek bonyolultságának fe­lülvizsgálata és a javaslat fel­sőbb szervekhez való továb­bítása. A nagyüzemek és ház­táji gazdaságok együttműkö­désének figyelemmel kíséré­se. Az öntözéssel és a rizs-, il­letve halgazdálkodással kap­csolatban a következő ajánlá­sok születtek: A rizstelepek rekonstrukciójának gyorsítá­sa, a korszerű öntözőgépek gyártása, jó minőségű vető­mag biztosítása. A gyomai halfeldolgozó telep építése, a Biharugrai Halgazdaság víz­ellátási problémáinak megol­dása. A két képviselőcsoport ajánlásait eljuttatja a felsőbb lett megalakult a városi agi- tációs központ, valamint a Penza Klub külön helyiséget kapott. Ily módon lehetőség nyílt arra, hogy a kisebb rendezvényeket megtarthat­ják a szervezők. Nagyobb összejövetelekre azonban üzemek, intézmények kul­túrtermében kerül sor. A munkatervben feltüntetik többek között: mikor, melyik MSZBT-tagcsoport vállalja a házigazda szerepét. Az év elején tartott Lenin-ünnep- ség programját például a Barnevál, és a Kemény Gá- Jaor Szakközépiskola közösen állította össze. Sikeresnek mondható az a vetélkedő is, amelyet a szovjet űrhajózás témaköréből a téglagyári MSZBT-tagcsoport rendezett. Ezen mintegy 150-en vettek részt. A Békéscsabai Kon­zervgyárban azok a volt di­ákok tartottak élménybeszá­molót, akik a Szovjetunióban fejezték be egyetemi tanul­mányaikat. Sorolhatnánk még tovább a színes eseményekben bő­velkedő találkozókat. Az MSZBT aktivistáinak egyik legfontosabb célja: a magyar —szovjet barátság elmélyíté­se. Munkájuk annál tartal­masabb, minél jobban meg­ismerkednek a résztvevők a Szovjetunió és — a testvér- kapcsolatokból adódóan — magának Penza megyének társadalmi, gazdasági és kul­turális életével; s minél szo­rosabb együttműködést épí­tenek, ki a szovjet tömeg­szervezetekkel. Erre elsősor­ban a delegációk csereláto­gatásakor nyílik jó alkalom. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évforduló­ját a Penza Klub vezetői és a városban működő MSZBT- tagcsoportok méltóképpen szeretnék megünnepelni. Tervükben szerepel az a több fordulóból álló vetélkedő megszervezése is, amely ne­héz, de sok szép és érdekes feladat elé állítja mind a ren­dezőket, mind pedig a verse­nyen indulókat. —y—n— birtokosai Kettős ünnep volt a napok­ban az orosházi Radnóti Miklós úttörőcsapatban: kis­dobosokat, úttörőket avattak, és ugyanezen az ünnepi csa­patgyűlésen jó munkája el­ismeréséül a KISZ KB vörös selyemzászlajával tüntették ki az úttörőközösséget. Béládi Kálmánná csapat- vezető vezényszavára 764 pajtás állt vigyázba a csa­pat- és az iskolazászló tisz­teletére. Az ünnepség elnök­ségében ott volt Gonda Jó­zsef, az MSZMP orosházi vá­rosi bizottságának első titká­ra, Pataki József, az úttörő­szövetség megyei elnöke, Sinkó József, a KISZ városi bizottságának titkára, Antali Gábor városi úttörőelnök, Malya Jenő, a munkásőrség városi-járási parancsnoka. S ott voltak a jeles eseményen a csapat pártoló tagjai, az iskolák vezetői, a testvér KISZ-szervezetek ifjúkom­munistái, szülők, patronáló szocialista brigádok képvise­lői is. Bana Ferenc alezredes avatóbeszédét követően az avatószülők, a kisdobosok, végül pedig az úttörők tettek fogadalmat: „Én..., a Ma­gyar Népköztársaság ifjú út­törője, csapatom zászlaja, és úttörőtársaim előtt fogadom: az úttörőélet törvényeit min­den körülmények között megtartom, csapatom jó hír­nevét megőrzőm, tetteimmel szocialista hazámat, a dolgo­zó népet szolgálom.” A magas kitüntetés; a vö­rös selyemzászló átadása előtt Antali Gábor, az úttö­rőszövetség városi tanácsá­nak elnöke méltatta a csapat tevékenységét. Elmondta töb­bek között, hogy a 3-as szá­mú általános iskola tanulói­nak 94 százaléka tagja a Radnóti Miklós úttörőcsapat­nak. A 22 rajba tömörülő 48 őrs a 44 tagú pedagógus kol­lektíva, az iskolai pártalap- szervezet útmutatásával, se­gítségével végzi feladatait. A csapatnak 33 KlSZ-alapszer- vezettel, számos üzemmel, szocialista brigáddal van ál­landó kapcsolata. Az úttörő­közösség munkáját hatéko­nyan segíti az iskolában az idén megalakult pedagógus KISZ-alapszervezet. A város úttörőéletében is meghatározó a csapat kultu­rális és sportmunkája, s kö­vetésre méltó példa a Kő­olaj- és Gázipari Gépgyár­ban működő kihelyezett út­tör őszakköre. A pajtások széles körű levelezést folytat­nak a baráti szocialista or­szágok úttörőivel, mindenek­előtt a testvéri Penza megye pionírjaival. A kisdobosok, úttörők aktívan részt vesz­nek az „Értéket teremtünk” mozgalomban, a város szépí­téséért, gyarapításáért vállalt társadalmi munkában, és a hulladékgyűjtésben. A csa­pat már több alkalommal ré­szesült dicséretben, kitünte­tésben. Megkapta a KISZ KB, és az úttörőszövetség dicsérő okleveleit, 1971-ben a Marx Károly-zászlócsillagot, 1974-ben a „Kiváló úttörő­munkáért” kitüntetést, 1976- ban az „Ifjúkommunisták az úttörőkért — úttörők az if­júkommunistákért” megyei verseny második helyén vé­geztek. Az idén pedig oda­ítélte a KISZ Központi Bi­zottsága a Radnóti Miklós csapatnak a vörös selyem­zászlót, amelyet Pataki Jó­zsef adott át a csapatvezető­nek, s egyben valamennyi kisdobosnak, úttörőnek, út­törővezetőnek. Az ünnepség kisdobos- és úttörő-kitünteté­sek átadásával ért véget. A tanácskozáson dr. Bereczki Lajos szóbeli kiegészítését hall­gatják a résztvevők MMHHWWMHnMHMMWMHMIMMMHMWUnMMIMHHMHHHUHMWMH Pillanatképek szerveknek. Kasnyik Judit II csabai Penza Klub A kitüntető selyemzászló átvételének pillanatai „Gratulálok!” — Kisdobosoknak nyújt át kitüntetéseket Pa­taki József Fotó: Faludi János

Next

/
Thumbnails
Contents