Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-30 / 152. szám
I 1977. június 30., csütörtök NÉPÚJSÁG TELEX BUDAPEST Az SZKP Központi Bizottsága meghívására, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának vendégeként, szerdán Kijevbe utazott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Kíséretében utazott Havasi Ferenc, az MSZMP KB tagja, miniszterelnök-helyettes és Szlame- nicky István, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese. □ MOSZKVA Az SZKP KB meghívására szerdán a Szovjetunióba érkezett Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Honecker szabadságát tölti a Szovjetunióban. □ MAPUTO Kedden Maputóban ünnepélyes keretek között átadták a nemzetközi Lenin-békedí- jat Samora Machelnek, a FRELIMO elnökének, a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének. A magas kitüntetést Raszul Gamzatov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja nyújtotta át, s egyben átadta a mozambiki elnöknek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnöksége..elnökének forró üdvözletét. □ BECS Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma szerdán befejezte kétnapos tanácskozását. Az ülés résztvevői határozatot hoztak arról, hogy a párt XXIII. kongresszusát 1977. december 8—11 között tartják az osztrák fővárosban. □ WASHINGTON Az Egyesült Államok kongresszusának képviselőháza kedden 1,4 milliárd dollárt szavazott meg a B—1 típusú stratégiai bombázók első darabjainak gyártására. A képviselők 243:178 szavazat- aránnyal hozták döntésüket. A bombázók gyártásáról végül Carter elnök fog dönteni, miután Harold Brown hadügyminiszterrel megvitatja az új repülőgépek nyújtotta előnyöket. □ TOKIÓ Hivatalos látogatásra Japán fővárosába érkezett Rácz Pál külügyminisztériu- mi államtitkár, hogy Arita Keiszukeval, a japán külügyminiszter első helyettesével megbeszéléseket folytasson az időszerű nemzetközi kérdésekről és a magyar—japán kapcsolatokról. Rácz Pált fogadta Hatojama Icsiro japán külügyminiszter. □ PRETORIA Diáktüntetések voltak kedden a Dél-afrikai Köztársaság több városában. Pretóriá- ban a felvonuló színes bőrű diákok letartóztatott vezetőik szabadon bocsátását és a , „bantu oktatás” faji megkülönböztetésen alapuló rendszerének felszámolását követelték. A rendőrség szétverte a tüntetők menetét és 23 egyetemistát letartóztatott. □ NEW YORK Guatemalában új jobboldali terrorista csoportosulás alakult, amely magát „titkps antikommunista hadsereg”- nek nevezi. New Yorkba érkezett jelentések szerint a csoportosulás hivatalosan bejelentett célja: haladó személyiségek fizikai megsemmisítése. A „hadsereg” első akciója a szakszervezeti szövetség érdekeit védő -Mario Lopez Larrave ügyvéd meggyilkolása volt a múlt héten. Baloldali siker Rómában Hatórás tanácskozás után, kedden éjfélkor megegyezéssel zárult a közös kormány- programról tárgyaló pártvezetők csúcsértekezlete. Elhatározták, a jelenlegi ponton rögzítik a több hónapja tartó tárgyalások eddigi eredményeit és nyitva hagyják azokat a kérdéseket, amelyekben mindeddig nem sikerült megállapodásra jutniok. Ezek az intézkedések a közrend megszilárdítására, a gazdasági politika további tennivalóira, az iskolahélyzet a javításra és más fontos kérdésekre vonatkoznak. A megállapodás számos ponton tükrözi a baloldal javaslatait. Nem született megegyezés olyan fontos és vitás kérdésekben, mint a rendőrség átszervezése, a rendőr-szakszervezet felállítása, a vezető gazdasági és állami posztokra történő kinevezések. Ezeket parlamenti vitában döntik el minden egyes esetben. Az Olasz Kommunista Párt vezetői — amint Berlinguer főtitkár nyilatkozta a tanácskozás végén — elégedettek a megállapodással. Pozitívnak értékelik, de nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy nem jelenti azt a fordulatot, amelyre az országnak szüksége lenne a válságok tartós megoldásához. Ezt a fordulatot csakis az OKP részvételével alakítandó nemzeti egységkormány jelentheti. Kommunisták a spanyol parlamentben A spanyol parlamenti választásokon leadott szavazatok elhúzódó ellenőrzése — legalább is a madridi körzetben — a baloldal számára kedvező eredményre vezetett: a fővárosi választási bizottság kedden este kiadott közleménye szerint a kérdéses 32. madridi képviselői helyet Ramon Tamames, a Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja szerezte meg a demokratikus centrum jelöltjével szemben. Az AFP jelentése szerint a fővárosban a következőképp oszlanak meg a képviselői mandátumok: a spanyol szocialista munkáspárt és a demokratikus unió egyaránt 11—11 helyet szerzett A Spanyol Kommunista Párt négy, a szocialista néppárt és a jobboldali népi szövetség 3— 3 helyet kap a parlament alsóházában. A körzet négy szenátusi helyén a szocialista munkáspárt, a centrum unió, a szocialista néppárt és a liberálisok osztoznak. Adolfo Suarez, a demokratikus centrum unió vezére, a hamarosan megszülető új kabinet miniszterelnöke kedd esti nyilatkozatában kijelentette: az új kormányban csupán pártjának tagjai vesznek részt Egyúttal leszögezte: a kormány — a demokratikus centrum unió eddigi programja alapján — középbal politikai irányvonalat követ fl jugoszláv népgazdaság helyzete A népgazdaság jelenlegi helyzete és a további feladatok meghatározása szerepelt a JKSZ KB elnöksége Végrehajtó Bizottságának kedden és a szövetségi képviselőház szerdán megnyílt ülésszakának napirendjén. A párt vezető testületének tanácskozásán Munir Meszi- hovics, a végrehajtó bizottság tagja beszámolójában többek között hangsúlyozta, hogy az ország gazdasági helyzete a több területen elért eredmények ellenére „igen bonyolult”. A nehézségekről szólva Meszihovics rámutatott: ,A gazdaság fejlődését több tényező hátráltatja. Így már hosszabb ideje aránytalanul gyors ütemben nő a fogyasztás, ami veszélyezteti kitűzött céljaink teljesítését, és egyes területeken a személyi jövedelem meghaladja a munkatermelékenység és a jövedelem növekedésének arányát”. Gondot okoz az is, hogy „a beruházások és a gazdaság szerkezetének megváltoztatására irányuló fő törekvéseink között aránytalanság tapasztalható”. „A pénzügyi helyzet átalakulása is problematikus, folytatta. Különösen nagy gondot okoz, hogy" a tavalyi kedvező eredmények után, idén a külkereskedelemben nem valósulnak meg á kitűzött gazdaságpolitikai célok és feladatok. A feladatokról szólva a végrehajtó bizottság ülésén megállapították: „A lehető legjobb feltételeket kell biztosítanunk az export növeléséhez. A jelenlegi helyzetben James Callaghan angol kormányfő ünnepi ebédjével szerdán megkezdődött az EGK londoni csúcsértekezlete. A Downing Street 10-hez érkező közös piaci miniszter- elnököket és Giscard d’Es- taing francia elnököt nagy csoport tüntető fogadta, akik tábláikon Anglia kilépését követelték a Közös Piacból és kárhoztatták az élelmiszerárak szakadatlan emelkedését okozó közös mezőgazdasági rendszert. Közös piaci körökben nem várnak konkrét eredményeket a csúcstalálkozótól, amely minden bizonnyal ismét a ezért korlátoznunk kellene a túlzott behozatalt, természetesen figyelembe véve a termelés növekedésével kapcsolatos szükségleteket. Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott a szövetségi képviselőház két tanácsának szerdán megnyílt ülésszaka is, amelyen dr. Beriszlav Se- fer, a kormány alelnöke tartott expozét. kilencek gazdasági gondjaival, főleg a munkanélküliséggel foglalkozik majd. A kormányfők ezenkívül áttekintik a legfrissebb nemzetközi fejleményeket és Portugália, Görögország és Spanyolország felvételi kérelmét, és a közel-keleti helyzetet. Értesülések szerint a kilencek nyilatkozatban foglalnak állást á közel-keleti válság rendezésének elveiről és az amerikai külügyi nyilatkozathoz hasonlóan figyelmeztetni kívánják Izrael új kormányát a megszállt területek ügyében folytatott hajthatatlan politika veszélyeire. EGK-csúcs Londonban Mint cseppben az óceán... A Cenlropress kommentárja Moszkvában szovjet—amerikai tárgyalások kezdődtek az Indiai-óceán problémáiróL Félreértés ne essék: nem halászati vagy éppen a tengerfenék kincseivel kapcsolatos jogi és egyéb kérdésekről van szó, hanem tömény politikai témáról. Az Indiai-óceán ugyanis — bizonyos amerikai erőfeszítések nyomán —kezd veszélyes térséggé válni. A Szovjetunió régen vallja, hogy tárgyalások útján kell útját állni a jelénlegi aggasztó folyamatnak. Az utóbbi időben Carter elnök is hajlandónak mutatkozott egy ilyen eszmecserére. Ez a mostani tanácskozások előzménye. Mik a konkrétumok? A kérdésre egyetlen névvel is lehetne válaszolni, ha nem is a teljesség igényével. A név így hangzik: Diego Garcia. Diego Garcia korallsziget, az Egyenlítőtől mintegy ezer kilométerrel délre. Stratégiai jelentőségét néhány szám eleve meghatározza: nagyjából egyenlő távolságra van Afrikától, Ázsiától és Ausztráliától! Néhány esztendje a mintegy háromszázötven főnyi őslakosságot az amerikaiak feltették egy hadihajóra és „áttelepítették” Mauritius szigetére. Már ekkor világos volt, hogy valami készül. Most már azt is tudjuk, hogy mi. Több százmillió (!) dollár beruházással amerikai szupertámaszpont készül az Indiai-óceán közepén. Eddig két, egyenként négy kilométer hosszú kifutópálya épült nagy harci repülőgépek számára és gőzerővel épül egy harmadik is. A kikötőt modem gépekkel klmélyítették. A szándék nyilvánvaló: alkalmassá teszik az amerikai flotta kolosszusai, a repülő- gép-anyahajók számára is. A térség szinte valameny- nyi országa azonnal felismerte a veszélyt. Megértették, hogy amit ez az építkezés politikailag jelent, nem kevesebb, mint hogy ez az óceán nagyhatalmi feszültségek és esetleges konfliktusok közvetlen térségévé válik: Az amerikai propaganda úgy próbált „védekezni” a tiltakozások ellen, hogy „a szovjet flotta jelenlétéről” beszélt, mindenekelőtt a szomáli Berberában. Csakhogy: más dolog normális megállapodás keretében- időnként tranzit-kikötőt biztosítani valamely ország hajóinak és megint más az óceán szívében támaszpontot létesíteni. Washington sem tagadhatja azt az alapvető tényt, hogy a Szovjetuniónak nincsenek támaszpontjai e térségben, neki viszont vannak... Miért ilyen fontos az Egyesült Államoknak az Indiaióceán? A főok alighanem a nyugati világ olajútvonalainak „védelme”. A Szuezi-csa- torna a világ egyik bizonyta- , lan pontja. De ha a csatorna nyitva van, akkor sem kelhetnek át rajta az olajszállító óriáshajók — ezek az Indiai-óceánon Afrikát megkerülve juttatják el a Közel- Kelet olaját a vevőknek. Ilyen körülmények között kezdődik a tárgyalás. Sikere jótékonyan hathat ki más övezetek politikai légkörére is. Harmat Endre HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Pál napja A Nap kél 3A0 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 1A50 — nyugszik 3.16 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. június 30-án született — és 71 éves korában, 1963- ban halt meg — Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző és népzenekutató. Művészetére a francia iskola volt nagy hatással, életműve mégis szervesen illeszkedik a század első felének a népzenei hagyományokra támaszkodó magyar zenekultúrájába. — BARTÓK-EMLEKMÜ- SOR. Feketeérre látogatnak el július 1-én este a sarkad! Röpülj Páva-kör tagjai. Itt kopjafát állítanak emlékül Bartók Bélának, aki gyűjtő- kőrútja során „a Feketeéren is járt. Az együttes ezekből a gyűjtésekből összeállított műsorral tiszteleg, a halhatatlan zeneszerzőnek, majd szalonnaSfltés Zárja az estet. — MEGYEI IFJÚ GARDASZEMLE. A KISZ Békés megyei bizottsága és az Ifjú Gárda megyei parancsnoksága július 1-től 3-ig Békéscsabán rendezi meg a VIII. megyei Ifjú Gárda-szemlét. Július 2-án, szombaton tartják a raj-, majd a szakaszversenyeket, 18 órakor pedig a Szabadság téren ünnepi díszszemle lesz. Vasárnap harci túrára kerül sor, majd a záróünnepséget az MHSZ-re- pülőtéren bonyolítják le. — GYULÁN az aratás idején kilenc gépjárműjavító és szerelő lakatos, valamint gumijavító kisiparos állandó ügyeleti szolgálatot tart, és vállalja a mezőgazdasági gépek soron kívüli javítását, az alkatrészek pótlását. — NÖVÉNYVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. A paradicsomvész — e növény legveszélyesebb betegségének — tünetei megjelentek. -A betegség — a paradicsom leveleit egy-két nap alatt elpusztítja, ezért a védekezést az erős reggeli harmat miatt már feltétlenül el kell kezdeni. A paradicsomvész elleni védekezés egyben a többi levélbetegség elleni is hatásos. Csapadékos időjárás esetén a védekezést nyolcnaponként meg kell ismételni, ha szárazra fordul az idő, elhagyható. — HARMINC ŰJ ÖNTÖZŐBERENDEZÉS. Megyénk mezőgazdasági termelőüzemei az idei szezonban 30 új öntözőberendezést vásároltak. — ÚTTÖRŐ KÉPZŐMŰVÉSZETI szaktábor Gyopároson. Az idén július 4-én nyílik Gyopároson az orosházi Petőfi Művelődési Központ hagyományos úttörő képző- művészeti szaktábora, amelyen az orosházi járás és a város legjobb rajzkészségű tanulói vesznek részt. A táborban 32 gyermek két hetet tölt. — ALKOHOLMENTES KLUBTALÁLKOZO. Békésen az alkoholmentes klub vezetősége találkozót rendez a más várósokban működő hasonló jellegű klubok tagjai részére. A találkozót, melyen előadások hangzanak el az alkoholizmussal kapcsolatosan, július 3-án Bé- késtarhoson tartják meg. Kevés felhő Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, élénk, időnként erős déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete szerdán 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. (MTI) — A SZEGHALMI Sárréti Tsz-ben a hét elején befejezték a 450 hektár káposzta- repce aratását, mely az előző évekhez hasonlóan, most is jó termést hozott. A gazdaságban nyomban elkezdték 24 kombájnnal a 2310 hektár őszi búza betakarítását. A tsz-ben éjjel-nappal működik a szárítóüzem. — ANKÉT A TOVÁBBTANULÁSRÓL. A Békéscsabai Népi Ellenőrzési Bizottság négy üzemben — a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál, a vegyesipari vállalatnál, a sütőipari vállalatnál és a tanácsi költség- vetési üzemben — vizsgálta meg a dolgozók továbbtanulásának lehetőségeit. A vizsgálat tapasztalatairól ma, június 30-án ankétot tartanak a víz- és csatornamű vállalatnál, amelyen részt vesznek a megyei és városi tanács hatáskörébe tartozó vállalatok képviselői. — újabb’ ORSZÁGOS rendezvényre kerül sor Egerben: július 25-től 30-ig a nagy múltú városban rendezik meg első ízben a tévépedagógiai szabadegyetemet, az Országos Közművelődési Tanács, a Magyar Televízió, a Kulturális Minisztérium, valamint a helyi szervek közreműködésével. — ÖTÖS IKREK SZÜLETTEK kedden egy Buenos Aires-i szanatóriumban. Súlyuk: 820, 830, 900, 950 és 1010 gramm. A kisbabák és édesanyjuk jól érzik magukat. Az újszülöttek négy gyermekszakorvos állandó felügyelete alatt állnak. — HIBAIGAZÍTÁS. Tegnapi számunk első oldalán — sajnálatos tévedés miatt — tévesen- jelöltük meg a zöldborsó-betakarítási bemutató helyét. A bemutatót a BA- GE és a Békéscsabai Borsótermesztési Rendszer a Békéscsabai Állami Gazdaság— ban rendezte. — A MISKOLCI Herman Ottó Múzeum munkatársai a korábbi években felmérték a Borsodban található földvárakat és ennek alapján kezdtek ásatást a miskolc-tapol- cai földvárban. A termálfürdő fölötti magaslaton, a kőbánya szomszédságában az ásatás során átvágták a földvár sáncát. Megállapították, hogy az őskori földvár alapját kővel vegyesen döngölt földből alakították ki. Találtak paticsfal-maradvá- nyokat, ami arra utal, hogy egykor lakták azt a megerősített helyet. — KEVESEBB AZ ÜZEMI BALESET. Gyula termelő- szövetkezeteiben és közös vállalkozásaiban a megelőző intézkedések hatására, tavaly — az előző két évhez képest — csökkent a balesetek száma. Az elmúlt évben összesen 48 üzemi baleset történt, amely 770 munkanapkiesést jelentett. Negyvenegy dolgozó kért kártérítést, és közülük harmincötnek a jogosultságát ismerték el. — OROSHÁZI KERTBARÁTOK Balassagyarmaton. Az orosházi kertbarátok klubja július 2—3-án, szombat, vasárnap Balassagyarmaton az ott működő kertbarát klub vendége lesz. Mintegy 100 orosházi kertbarát vesz részt a tapasztalatcsere-látogatáson.