Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-29 / 151. szám

1977. június 29., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Mennyit kell sportolnunk? Bizony kell! A sporttevé­kenység hozzátartozik a he­lyes életvitelhez. Ezt az igazságot századunk második felében fedezte fel a tudo­mány. Természetesen, ha a tudomány felfedez valamit, az már azt is jelenti, hogy bebizonyított dologról van szó. Ebben az esetben is ren­delkezésünkre áll a teljes bi­zonyítási anyag arról, hogy minden korosztály számára szinte létkérdés a rendszeres testedzés. Ennek ellenére sem mondhatjuk el, hogy társadalmunk minden tagja átérezné a sporttevékenység fontosságát, sőt nem kevés azoknak a száma, akik elő­ítéletet táplálnak az aktív sportolással szemben. Nagyon sok ember él úgy, hogy a szerencsére bízza éle­tét, nem törődik fizikai ál­lapotával. Legfeljebb pa­naszkodik, legrosszabb eset­ben orvoshoz jár. Pedig lé­nyegében mindenki számára hozzáférhető, öntevékeny módon is a rendszeres test­edzés, amely biztosítja az ál­landó jó közérzetet, de ezen túlmenően jelentősen kés­lelteti a szervezetben létrejö­vő öregedési folyamatokat. Del még egyéb előnyöket is megszerezhetnek azok, akik gondoskodnak testi állapo­tuk folyamatos karbantartá­sáról. így például kevésbé lesznek hajlamosak az elhí­zásra, növekszik munkabírá­suk. A sportolás, a testedzés va­lódi eredménye nem a re­kordokban jelentkezik. A csúcsteljesítményeket csak behatárolt korban, megfele­lő tehetség mellett és renge­teg munkával, áldozatválla­lással lehet elérni. A fiatal­ság legnagyobb része, a kö­zépkorú és idősebb emberek nem az élsport csúcsaira tö­rekszenek, hanem sportered­ményeiket a saját testi álla­potukon keresztül mérhetik. Felmerül azonban mindez­zel kapcsolatban néhány alapvető kérdés. így minde­nekelőtt az, hol lehet spor­tolni, és kinek mit kell ten­nie és mennyit. Aki arra vár, hogy szerte a városokban annyi torna­termet, uszodát és sportpá­lyát építenek, hogy azokon egész lakosságunk kényel­mesen elférjen, az nem kí­ván testedzéssel foglalkozni. A közgazdászok számítása szerint ugyanis még a kö­vetkező évszázadokban sem lesz egyetlen ország sem olyan gazdag, hogy ezt a luxust megengedhesse magá­nak. A lakosság általános testedzésének tehát nem a sportlétesítmények adják meg az alapját, hanem az egyének igénye, elhatározá­sa. Tisztáznunk kell azt is, hogy lényegében négy fő te­rülete lehet a kondicionáló öntevékeny testedzésnek. Ezek a futás, a gimnasztika, az úszás és a természetjárás. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a lehetőségekhez mérten mással ne foglalkoz­hatnánk. Jó módszer lehet például a rendszeresen űzött teniszezés, tollaslabdázás, a súlyemelés, vagy más spor­tok. Tudnunk kell azt is, hogy valamennyi sportág kelléktá­rában megtalálható a futás és a gimnasztika. Ugyanis a gyorsaság, az állóképesség, a fizikai erő megszerzésében ezek döntő szerepet játsza­nak. Így például a labdarú­gók, vagy a teniszezők a napi edzések folyamán nem­csak az illető sportág tech­nikai elemeit gyakorolják, hanem futnak és gimnaszti- káznak is. Ezért az öntevé­keny kondicionáló testedzést is erre kell építeni, s ezt le­het kiegészíteni más sport­mozgásokkal. Aki tehát úgy határozott, hogy jó erőben, frissen, kel­lemes közérzettel és vidá­man kíván élni, az futással és gimnasztikával induljon el a sikerhez vezető úton. Néhány szabályt azonban be kell tartani, mert ha ezek közül bármelyiket megszeg­jük, akkor a kívánt ered­mény elmarad. Az első követelmény a rendszeresség, a második pe­dig a fokozatos terhelés. Csak alacsony szintről in­dulhatunk és igen lassan fo­kozhatjuk a terhelést. Ha megszakítjuk a munkát, ak­kor a következőkben min­dent elölről kell kezdeni. A terhelés mértéke akkor jó, ha azt másnapra teljesen ki­pihenjük. Terhelés nélkül nem jutunk előre, de a túl­terhelés veszélyes. A rendszeres testedzést végzők több fehérjét és ke­vesebb szénhidrátot fogyasz- szanak. Fehérjét a tejtermé­kek, a tojás, fehér húsok tartalmaznak nagyobb mér­tékben, míg a cukor, a liszt, a burgonya a főbb szénhid­rátféleségek. Rendkívül fon­tos a napi alvásszükséglet ki­elégítése. Ha testedzési fog­lalkozásunk mellett keveseb­bet alszunk a kelleténél, rongáljuk szervezetünket. Az edzések terhelése az életkortól is függ. A fiatalok természetesen nagyobb ter­heléseket vállalhatnak. A szabály viszont minden kor­osztályra egyaránt érvényes: csak annyit végezzünk, amennyit ki tudunk pihenni. Az idősebb testedzők lassab­ban emeljék a terhelési szintet. Az öntevékeny testedzés bi­zonyos türelmet is igényel. Ne várjunk néhány nap alatt csodákat. Az első eredmé­nyek csak igen lassan je­lentkeznek. Rendszeres munkavégzéssel, jól megálla­pított terhelési szintekkel, mintegy két-három hónap múlva kezdjük érezni ma­gunkon á változásokat. Ez­után azonban már felgyorsul a folyamat. Ha elértük a kedvező testi állapotot, az nem jelenti azt, hogy abba­hagyhatjuk az edzéseket. Ugyanis jóval gyorsabban gyengülünk, mint erősödünk. Vagyis hónapok eredménye vész kárba néhány kihagyott A Békéscsabai Kötöttárugyár nyerte a II. BÉKŰT Kupát A IL BEKÖT Kupa első helyezett együttese a Békéscsabai Kötöttárugyár gárdája. Ali­nak, balról: Békési, Klembuczné, Pocsai, Baukó Mátyás edző, Eperjessyné, Kolarovszkiné. Elöl: Kovács, Laurinyecz, Bartolák, Zsilinszkiné, Mester né, Sáriné A Textiles Dolgozók Szak- szervezete, az SZMT Testne­velési és Sportbizottsága és a Békéscsabai Kötöttárugyár szakszervezeti bizottsága — textiles csapatok részére — női kézilabda-tornát rende­zett. A küzdelemsorozaton nyolc együttes vett részt. A csapatok két csoportban küz­döttek a helyezésekért — majd az első és a második csoport azonos helyén vég­zett együttesei helyosztó mérkőzéseket játszottak. A csoportmérkőzéseket a Víz­mű SC és a 10. sz. általános iskola kézilabda-pályáján játszották — míg a helyosztó mérkőzéseket a Szabolcs ut­cai sporttelepen rendezték meg. v A BEKÖT Kupa alapítója a Békéscsabai Kötöttárugyár, a torna védnöke Szabély Mi­hály, a vállalat igazgatója. A kétnapos torna nyitá­nyán Szabély Mihály üdvö­zölte a résztvevőket, majd megkezdődtek az összecsapá­sok. A helyosztó mérkőzéseken a következő eredmények születtek. Az 5—6. helyért: HÖDIKÖT—Szeged 14—3, A 3—4. helyért: Bp. PATEX— Baja 16—4. Az 1—2. helyért: Bcs. Kötöttárugyár—Győr 11—7. A versenysorozat után a versenybizottság a legsport­Szabély Mihály, a Békéscsa­bai Kötöttárugyár igazgató­ja, a kupa védnöke átadja a díszes serleget az első helyen végzett együttes csapatkapi­tányának, Sárinénak Fotó: Császár Lajos szerűbb csapatot is jutal­mazta, melyet a Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat együttese érdemelt ki. A torna legfiatalabb együttese a Váci Kötöttáru- gyár gárdája volt. Az 1977. évi II. BEKÖT Kupa végeredménye: 1. Bcs. Kötöttárugyár, 2. Győri Gra­boplast Pamutszövő- és Mű­bőrgyár, 3. Bp. Pamuttextil­művek Frottírgyára, 4. Bajai Finomposztó Váll., 5. Hód­mezővásárhelyi Divatkötött- áru-gyár, 6. Szegedi Kender­fonó és Szövőipari Váll., 7. Bp. Harisnyagyár gyulai gyára, 8. Váci Kötöttáru- gyár. A kétnapos küzdelemsoro­zat után az együttesek kö­zös ebéden vettek részt. A II. BÉKÖT Kupa után az összesített pontverseny állása: 1. BÉKÖT 20, 2. Győ­ri Graboplast-16,‘3. Bp. PA­TEX 10, 4. Magyaróvár 2. 5. Baja 2 ponttal. összefoglalva: igen sikeres rendezvény volt a II. BEKÖT Kupa. Az együttesek azzal váltak el egymástól, hogy ta­lálkoznak jövőre, 1978-ban a III. BÉKÖT Kupán. Uhrin János KÉZIL0B00 I. OSZTALYÜ KÉZILABDA-BAJNOKSÁG TAVASZI VEGEBEDMENYE FÉRFIAK nap alatt. 1. Bcs. Volán 11 9 2- 267-178 20 Ha kitartóak vagyunk, az 2. Bcs. Kner 11 8 ­3 248-203 16 öntevékeny testedzés öröm­3. Kondoros 11 6 2 3 247-233 14 telivé teszi életünket. 4. Bcs. MÁV 117­4 190-176 14 5. Oh. Dózsa 11 7 ­4 236-234 14 TOTÓ I 6. Gyula 11 6 1 4 247-243 13 7. Mezőhegy. 11 6 ­5 273-257 12 8. Szegh. U 5 1 5 249-231 11 9. Békés 11 3 2 6 207-211 8 1. Nyíregyh.—Papp J. SE i 10. Gyoma U3­8 227-282 6 2. Leninv.—B. Bányász i 1L Vésztő 11 2 ­9 209-257 4 3. Recsk—Gyöngyös X 1 12. OMTK 11 - ­11 177-272 ­4. Pásztó—Síküveg. 2 X 5. Szentes—Sz. Dózsa 2 IFJÚSÁGIAK 6. Hmv.—Gyula 2 X 7. Enying—ESMTK X 2 1. Békés 10 10 ­- 269-111 20 8. Apr. 4. Vasas—Paks 1 X 2. Gyula 10 7­2 239-153 15 9. K. J. SE—B.-gyarm. 2 3. Bcs. Volán 10 6 1 3 217-140 13 10. EMG Sash.—KOMEP X 2 4. vésztő 10 (• 4 145-127 12 11. Pápai V.—Ajkai B. 1 X 5. OMTK 10 5­5 207-176 10 12. Bakony—Alumínium 1 6. Bcs. Kner 10 5 ­5 173-149 10 13. Bábolna—Győri D. 1 7. Bcs. MÁV 10 3 3 4 166-185 9 Pótmérkőzések 8. Kondoros 10 4­6 144-183 8 14. Kőszeg—MOTIM 1 9. Mezőh. 10 3­6 160-185 7 15. Táncsics—Körmend 1 10. Szeghalom 10 3­7 153-187 6 16. PVSK—SZVSE 1 1L Gyoma 10 - ­-0 50-333 ­LABDARÚGÁS Ma délután Békéscsabán, a Bessenyei ut­cai sporttelepen az NB Hi­ba jutásért osztályozó mér­kőzést játszanak. A Nagyszé- nási TSZSK és a Hódmező­vásárhelyi MSE mérkőzés győztese a jövő bajnoki év­ben az NB Ill-ban szerepel. A találkozó 16.30 órakor kez­dődik. Orosházán, a városi tanács vb testneve­lési és sportfelügyelősége, a járási-városi sakk szakszö­vetsége ebben az évben is megrendezi a szabadtéri sakkbajnokságot. A viadal if­júsági és felnőtt korcsoport­ban kerül lebonyolításra. Az érdeklődők, jelentkezők júli­us 5-ig adhatják le nevezé­süket Oravecz Lászlónál (Orosháza, testnevelési és sporthivatal). A MEGYEI II. OSZTALYÜ LABDASUGO-BAJNOkSAG VEGEBEDMENYE KELETI CSOPORT Felnőttek 1. Újkígyós 26 15 8 3 53-20 38 2. Mezőber. 26 16 5 5 58-26 37 3. Kamut 26 15 4 7 43-32 34 4. Elek 26 12 7 7 47-37 31 5. Gyulavári 26 12 6 8 54-34 30 6. Kétsoprony 26 12 5 9 42-30 29 7. Köröstar. 26 11 7 8 46-38 29 8. Kétegyháza 26 11 3 12 42-37 25 9. Körösiad. 26 9 6 11 36-37 24 10. Mezőgyán 26 7 8 11 39-57 22 11. Geszt 26 5 10 11 24-40 20 12. Dévaványa 26 8 3 15 39-63 19 13. Mezőm, xx Tf 5 6 15 31-52 12 14. Kertészsz. x 26 3 4 19 20-71 8 Ifjúságiak 1. Elek 26 21 1 4 60-22 43 2. Mezőber. 26. 20 2 4 85-17 42 3. Gyulavári 26 19 3 4 84-22 41 4. Körösiad. 26 14 7 5 77-26 35 5. Kamut 26 15 5 6 51-34 35 6. Mezőgyán 26 12 4 10 55-42 28 7. Dévaványa 26 12 2 12 36-39 26 8. Geszt 26 10 1 15 39-51 21 9. Újkígyós 26 9 1 16 51-62 19 10. Kétegyháza 26 8 3 15 52-81 19 11. Köröstar. 26 8 3 15 45-72 19 12. Mezőm. 26 6 1 19 30-70 13 13. Kétsoprony 26 5 3 18 31-88 13 14. Kertészsz. 26 4 2 20 28-98 10 x, xx = kettő, .négy büntetőpont­levonás. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 9.00 Tv- toma. 9.05 Idesüss. (ism.). 9.30 Focisuli 1 I. (ism.). 10.20 Delta, (sz.). (ism.). 11.00 Novellák fil­men. (sz.). NDK tévéfilm. 12.15 Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 16.35 Veszélykeresők. 16.45 Nem­zetközi teniszverseny. Női egyes elődöntő, (sz.). 18.05 Az Ország­házból jelentjük... 19.10 Esti mese. (sz.). 19.20 Tévétoma. (sz.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Megidézzük Bertolt Brechtet. (sz.). 21.30 Mű­vészeti Magazin, (sz.). 22.15 Tv- híradó — 3. 22.25 Zenés tv-szin- ház. Barabás. Vajda János tévé­operája. (sz.). II. műsor: 18.35 A Magyar Te­levízió Szabadegyeteme. (sz.). (ism.). 20.00 Egy ország, egy asszony. Coretta King. (sz.). Olasz rövidfilm. 20.30 Tempó ’76. 21.00 Tv-hiradó. — 2. 21.20 Nem­zetközi teniszverseny. Női egyes elődöntő, (sz.). BUKAREST: 14.00 Közvetítés Wimbledonból, a nemzetközi te­niszversenyről. 17.50 Mi, asszo­nyok. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 18.50 A nap hí­rei. 19.00 Filmarchívum. Szép re­mények. Amerikai film. 20.45 Kulturális műsor. 20.20 Tv-hír­adó. BELGRAD: 16.15 Vízilabda. 17.15" A Jugoszláv Néphadsereg 30. sportbajnóksága, ünnepélyes megnyitó. 18.15 Kis világ — gyer­mekhíradó. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Zöld jelzés. 20.00 Szabad szerda: Gyermekfesztivál — Si- benik. n. műsor: 18.45 Rajzfilm. 19.00 Művelődési adás. 20.00 Don Juan — francia játékfilm. 21.25 Hu­szonnégy óra. 21.40 Joca Pajtasev üdvözlete. Rtmó KOSSUTH RADIO: 8.26 Gior- danó André Chénier. Négyfelvo- násos opera. 9.00 Katedra. 10.05 Zenevár. 10.20 Népművelők fóru­ma. 11.16 Válaszolunk hallgató­inknak. 11.49 Farkas Ferenc: Kárpáti rapszódia. 12.40 Táncze­nei koktél. 13.25 Brigádnapló. 13.40 Nóták. 14.13 Kempelen, a varázsló. Rádiójáték. 15.10 Ezer- egy délután. lei polka, mit csi­nálsz ... 15.35 Magyar muzsika. 16.10 Bemutatjuk új felvételein­ket. 16.44 Bogár István fúvósmű­veiből. 17.07 Hurrá, nyaralunk! 17.32 Operettrészletek. 18.15 Haj­nal Anna: Ének a síkságon. 18.30 Estf magazin. 19.30 „Akarom, tisztán lássatok." 21.00 Kis ma­gyar néprajz. 21.05 Slágermúze­um. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Nóták. Közben: 22.45 Le- het-e kellemes a foghúzás. 23.25 Zenekari muzsika. 0.10 Operett­dalok Johann Strauss műveiből. PETŐFI RADIO: 8.05 Mezők, falvak éneke. 8.33 Tánczene. 9.33 A 04, 05, 07 jelenti. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 11.33 A Szabó család, (ism.). 12.00 Operettrész­letek. 12.33 Zenekari muzsika. 13.33 Kolbászt sütött a róka. Vi­dám versek állatokról, zenével. 14.00 Kettőtől ötig . . . Zenés já­tékokból. 14.25 Néhány perc tu­domány. 14.35 Zenekari muzsika. 14.50 Nemzetiségeink zenéjéből. 15.15 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: Kováts Zsuzsa hegedül. 15.33 örökzöld dallamok. 16.36 Vidám ifjúsági dalok. 16.51 A könnyű­zene trombitavirtuózal. 17.00 Ki tud többet Franciaországról. 18.00 Beszélgessünk a beszédről! 18.10 Sánta Ferenc népi zenekara ját­szik. 18.33 Szimfónikus zene. 19.21 Jó estét, gyerekek! 19.26 Zsolnai Hédi sanzonestje. 20.20 Lajtha László: Vas megyei ku- rucképek. 20.33 Harminc perc rock. 21.03 Istenek, megváltók, próféták. Zoltán Péter sorozata. Jézus. 22.13 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.33 Rameau: Koncertek. 23.25 Dzsesszfelvételekből. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hí­rek. — Günter Norris zenekara játszik. — Fő a mellékes? — Pa­latínus István írása. — Csongrá­di népdalok. — 17.30 Zenés autó­stop. — Közlekedési magazin. Szerkesztő: Zelman Ferenc. A tartalomból: Nők a volán mö­gött. — Űj autó — lejárt Jogosít­vány. — Ha a gyalogos is nő. — 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Ritmuskoktél. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: Zorro. Békés­csabai Brigád: Talpuk alatt fü­tyül a szél. Békéscsabai Szabad­ság: Robin Hoód nyila. Békéscsa­bai Terv: fél 6-kor: Gawein és a zöld lovag, fél 8-kor: Az ezrede­seket akarjuk. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Déryné, fél 8-kor: Amar- cord. Gyulai Petőfi: Így kezdő­dik a szerelem. Orosházi Parti­zán: A vizsgálat lezárult, felejtse el! BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda. Békéscsaba, Szerdahelyi út 2 a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Thumbnails
Contents