Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-24 / 147. szám
1977. június 24., péntek SPORT SPORT SPORT r Uttöröolimpia Győrben Szép eredményekkel büszkélkedhetnek a Gyulai 3. sz. Általános Iskola sportolói. Elsők lettek az úttörőolimpia városi, megyei és területi versenyén, így részt vesznek a Győrött sorra kerülő XIII. nyári úttörőolimpia döntőin. Képünkön a négytusacsapat tagjai láthatók. Balról: Vidó Irén, Kerner Anna, Domokos Gyöngyi, Kocsis József né testnevelő edző, Zvolenszki Edit, Béla Beáta és Nagy Éva Fotó: Béla Ottó LABDARÚGÁS Hódmezővásárhelyi MSE— Sarkad! Kinizsi 6—1 (2—0). NB III-as osztályozó mérkőzés, Békéscsaba, 2000 néző. V: Pádár. Sarkad: Trifa — Nyúzó, Szurovecz dr. Nagy, Balogh II. — Szatmári, Kiss (Nemes I.), Balogh I., Molnár, Kádár, Nemes II. Edző: Vasvári Péter. A IX. csoport NB III-as osztályozó mérkőzése, melyet a Bessenyei utcai sporttelepen rendeztek meg, tapogatódzó játékkal kezdődött. Mindkét együttes idegesen, kapkodva játszott. A 10. percben sarkadi akció végén Molnár elől a kifutó Oláh az utolsó pillanatban tenyérrel ütötte el a labdát, a védők szögletre mentettek. A másik oldalon Nagy L. lövése centiméterekkel kerülte el a sarkadiak kapuját. A következő negyedórában jobbára csak mezőnyjáték folyt. A 31. percben mintaszerű Patócs-beadás után Hecskó két lépésről az üres kapu fölé fejelt. Négy perccel később Nemes II. fütty után fejelt a hálóba. A 37. percben Káplár J. szöktette Patócsot, a szélső nehéz szögből a rosszul helyezkedő Triffa felett a léc alá helyezett, 1—0. A 40. percben Nemes II. szögletét Molnár az üres kapu fölé küldte. Két perccel később Nagy L. tisztára játszotta Patócsot, a szélső egy csel után laposan a bal alsó sarokba lőtt, 2—0. Osztályozó Fordulás után állandósult a hódmezővásárhelyiek fölénye, melynek eredménye a 62. percben újabb gól volt. Hódmezővásárhelyi szöglet után Nagy L. fordulásból a bal alsó sarokba bombázott, 3—0. öt perccel később Nemes II. beívelt, Molnár szorongatott helyzetben a bal alsó sarokba helyezett, 3—L Ezután újra a hódmezővásárhelyiek játszottak fölényben, mely újabb gólokat eredményezett. A 81. percben Bunda, a 89. percben Patócs, a 91. percben Hecskó lövése kötött ki a sarkadiak hálójában, így alakult ki a 6—1- es végeredmény. A végig nagy technikai fölényben játszó Hódmezővásárhely korszerű és ötletes játékot mutatott, győzelme még nagyobb gólkülönbségű is lehetett volna. A sarkadnak ezen a találkozón erőtlenül, s igen gyengén játszottak. Uhrin János * • • Az NB III-as osztályozó mérkőzések IX. csoportjának további programja. Június 26., vasárnap: Sarkadi Kinizsi—Nagyszénási TSZSK. Június 29., szerda: Nagyszénási TSZSK—Hódmezővásárhelyi MSE. Mindkét találkozót Békéscsabán a Bessenyei utcai sporttelepen játsszák le 16.30 órai kezdettel. Tizenkét éve írják az ötkarikás „kisolimpiák” történetét. 1965-ben Csillebércen volt a zászlóbontás, majd az ország szinte valamennyi nagyvárosa otthont adott a jelentős eseménynek. Ebben az évben Győr követ el mindent, hogy elnyerje a jó házigazda címet. Szerdán Győrött 17.30 órakor a Kába ETO új stadionjában megnyílt a XIII. nyári úttörőolimpia. A nagyszerű létesítményben 30 _ ezer néző foglalt helyet. A díszpáholyban ott volt dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnök- helyettese és Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke. A Himnusz hangjai mellett felvonták a* olimpiai zászlót, elhangzott az olimpiai eskü. Szűcs Istvánná, a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Elnökségének főtitkára megnyitotta a XIII. nyári úttörőolimpiát. Az úttörőszövetség tagságának mintegy 60 százalékát, több mint félmilliós tömeget mozgatott meg a sportágban az olimpiai sorozat, amely szerves része az úttörők részvételének az Edzett ifjúságért mozgalomban. A versenyek az atlétikával, röplabdával, kézilabdával, kosárlabdával, labdarúgással kezdődnek a stadionban és a város más sportintézményeiben, a bakonybéli Vinyén kerül sor a tájfutásra. Az úttörőolimpia vasárnap ér véget. Felvételünk a Hódmezővásárhelyi MSE—Sarkadi Kinizsi összecsapás első félidejében készült, az eredmény ekkor még 0—0 volt. A sötét mezes Molnár (Sarkad) elől felszabadítanak a vendégek Fotó: Lónyai László A kapusoktól a balszélsökig Lovassport A magyar fogathajtó-bajnokság első fordulóját Mezőkeresztesen rendezték meg. A B kategóriát Varga Sándor nyerte meg, az Oh. Űj Élet Tsz magyar félvérfogatával. Segédhajtója Hegedűs Sándor és Oravecz Ferenc volt. Az igen nehéz terepen 26 km-es távon folyt a maratoni küzdelem, s álló- és díjhajtásban első helyen végzett az Oh. Üj Elet Tsz versenyzője. Bízunk benne, hogy a további két fordulóban is helyt áll, s sikeres eredményeket ér el a magyar bajnokságban Varga Sándor. Elnökségi ülés A Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport- hivatalának labdarúgó-szakszövetsége ma délután 16.00 órai kezdettel Békéscsabán, a sporthivatal Kórház u. 4. szám alatti helyiségében ülést tart. Az elnökségi ülésen három napirendi pont szerepel: 1. Az 1976—77. évi labdarúgó- bajnokság értékelése. 2. Fegyelmi bizottság beszámolója. 3. Az edzőbizottság beszámolója. ATLÉTIKA Szegeden rendezték meg az ifjúsági vidékbajnokságot. Az évfolyamonként lebonyolított versenyen minden számban nagy mezőnyök vettek részt a viadalon és meg kellett küzdeniük a versenyzőknek az 1—6. helyet jelentő továbbjutásért, mely egyben az országos döntőn való részvételt is jelentette. A viadalon szép Békés megyei siker született. Halász Péter (Oh. MTK) 800 m-en, Pribojszki Mihály (Gyulai SE) távolugrásban lett ifjúsági vidékbajnok. A Békés megyei versenyzők a következő eredményeket érték el az ifjúsági vidékbajnokságon. Nők. 1500 m (18 évesek). 4. Patyi Erzsébet (Bcs. Előre Spartacus) 4:48,2, 3000 m (18) 4. Patyi 10:54.4. 3000 m (17) 3. Gó- bor Mária (Bcs. E. Sp.) 11:09.2, Magas. (18). 3. Kle- ment Éva (Gyulai SE) 155. 5. Sebestyén Teréz (GYSE) 155. Gerely (18). 4. Kajári Tünde (Orosházi MTK) 36.88. Férfiak. 800 m: (18). 1. Halász Péter (OMTK) 1:58.2. 800 m (17). 2. Gyucha László (Bcs. E. Sp.) 1:59.8, 4. Tóth István (Bcs. E. Sp.) 2:00.0. 1500 m (17). 3. Gyucha 4:08.4, 4. Tóth 4:08.4. 3000 m (18) 5. Hegedűs (Bcs. MÁV) 9:11.2. 110 gát (18). 2. Bokor József (Bcs. E. Sp.) 15.5. Magas (18). 6. Pribojszki Mihály (GYSE) 185. Távol (18). 1. Pribojszki 668. Rúd. (17). 2. Pluhár János (GYSE) 320, Kalapács (17). 2. Novák Zoltán (Bcs. E. Sp.) 52.78. (K. I.) R mezflberényi horgászok egyesülete június 25- én, szombaton 16 órától, 26- án déli 12 óráig nagyhalfogó versenyt rendez a Kettős-Körös mezőberényi szakaszán.Az NB I-es labdarúgók abszolút rangsora után — ugyancsak az átlagok alapján — összeállították a bajnoki év posztok szerinti sorrendjét. A posztonkénti rangsorolásban csak azokat a játékosokat vették figyelembe, akik legalább 18 NB I- es találkozón játszottak. Az év csapata: Buús (Kaposvár) — Török (Vasas), Salamon (DVTK), Kerek! (Haladás), Tóth J. (Ű. Dózsa), Kolár (Ű. Dózsa), Müller (Vasas), Pintér (Bp. Honvéd), Fazekas (Ü. Dózsa), Pásztor (Bcs. Előre Spartacus), Várad! (Vasas). A második csapat: Bole- mányi (ZTE) — Paróczai (Bcs. Előre Sp.), Kerekes (Bcs. Előre Sp.), Szűcs (Bp. Honvéd), Virágh (Rába ETO), Nyilasi (FTC), Birinyi (SZE- OL AK), Tóth A. (Ü. Dózsa), Kovács (Vasas), Törőcsik (Ü. Dózsa), Magyar (FTC). Sok labdarúgó több poszton is játszott* ezeket a játékosokat azon a poszton rangsorolták, ahol legtöbbször szerepeltek. A posztonkénti rangsorban az első és a Bcs. Előre SparSAKK Befejeződött a két héten át tartó megyei egyéni sakkbajnokság. A Gyulán rendezett viadalon, melyet a művelődési központban bonyolítottak le 14 résztvevővel, legeredményesebben Kiss Attila (Orosháza) szerepelt, megelőzve Csomós Jánost (Gyula), Nagy Jánost (Orosháza) és Bánszki Jánost (Békéscsaba). Az első három helyen végzett versenyző bejutott a területi döntőbe. tacus játékosainak helyezése: Kapusok: 1. Buús (Kaposvár) 6.416, ’*■ .. .12. Bugyik 5.523. Jobbhátvédek: 1. Török (Vasas) 6.000, 2. Paróczai 5.833, 3. Láza 5.800. Kö- zéühátvédek: 1. Salamon (DVTK) 6.343, 2. Kerekes 6.037. Beállósok: 1. Kereki (Haladás) 6.093, ...9. Vágási 5.677. Balhátvédek: 1. Tóth J. (Ü. Dózsa) 5.818, .. .8. Zsíros 5.263, .. .15. Zsömbörgi 5.000. Jobb oldali középpályások: 1. Kolár (Ü. Dózsa) 6.000. Középső középpályások: 1. Müller (Vasas) 6.764. Bal oldali középpályások: 1. Pintér (Bp. Honvéd) 6.151, ...13. Németh 5.440, ...24. Csepregi 4.941, 25. Pogács 4.920. Jobbszélsők: 1. Fazekas (Ű. Dózsa) 5.705. Középcsatárok: 1. Pásztor 6.185, ...19. Magyar 4.863, .. .23. Mártái 4.505. Balszélsők: 1. Váradi (Vasas) 6.764, .. .18. Bánáti 4.529. Nyolcas döntő az EB-n A svájci Grindewaldban az UEFA végrehajtó bizottsága az európai országok labdarúgó szövetségeinek vezetői javaslatára úgy döntött, hogy a következő Európa-bajnok- ság döntőjét az eddigi négy helyett nyolc válogatott részvételével rendezik meg. A döntő — 1980-ban — két hétig tart majd. Az 1978-ban kezdődő EB-re, illetve a nyolcas EB-döntő megrendezésére ez év október 15-ig lehet jelentkezni. Az EB csoportmérkőzéseit 1978-ban be kell fejezni. BUDAPEST: I. műsor: 10.00 Lottósorsolás — 25. hét. Közvetítés a Divatcsarnok Lotz-termé- ből. 16.50 Antarktisz, (sz.) (ism.). 17.30 A gyöngy bajjal jár. NSZK tévéűlm. 17.55 Természetbarát, (sz.). 18.15 öt perc meteorológia. 18.20 Építőkocka, ni. 18.35 Két kisfilm. (sz.). 19.10 Esti mese. (sz.). 19.20 Tévétorna. (sz.). 19.30 Tv-hlradó. 20.00 Éjfél. Amerikai film. 21.00 Delta. (sz.). 21.40 Kezdőkör. 22.20 Tv-hlradó. — 3. 22.30 Képtelen képes történelem. Rajzfilmsorozat. n. műsor: 20.01 Petula Clark műsora, (sz.). 20.30 A Magyar Televízió hangversenysorozata a IV-es stúdióból. (sz.). Mendelssohn: Hebridák — nyitány. 20.40 Tv-hiradó. — 2. 21.00 Hököm színház, (sz.). 21.45 Az arany útja. (sz.). 22.35 Royal Variety show, (sz.). BUKAREST: 15.05 Iskola-tv. 16.20 Üzemi riport Aradról. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-hír- adó. 19.00 Társadajpii riport. 19.30 A fehér delfin — olasz film. 21 05 Nemzetközi szemle. 21.20 Tv-hír- adó. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Kék kiskabát — adás gyermekeknek. 18.15 A legyőzhetetlen nép: Valameny- nyien a hadsereg vagyunk. 18.45 Ezeregy dal. 19.15 Rajzfilm. 20.00 A televíziót nézve. 21.05 A gazdag és a szegény — filmsorozat. 21.55 Arcképek. 22.40 Hét tv-nap. II. műsor: 18.45 Viking Viki — rajzfilmsorozat. 19.15 Források — költészeti adás. 20.00 Napirenden a kultúra. 21.00 Huszonnégy óra. 21.15 Belgrád, jó éjszakát! — hangverseny-közvetítés. KOSSUTH RADIO: 8.25 Szegődjünk a nyomába! 8.35 Régi híres énekesek műsorából. 9.04 Katedra. 9.34 Bicskei óvodások énekelnek. 9.53 ‘Lutoslawski: Kis szvit. 10.05 Felfedező úton a Föld alatt. 10.20 Oda az utolsóhoz és elsőhöz. 10.26 Bartók: I. szonáta. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Hogy volt?! 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Népdalok, néptáncok a Dunántúlról. 14.03 Minibocs. Mesejáték. (ism.). 15.10 Zengjen a muzsika ! 16.05 SzUlőmegtagadás. Szél Júlia műsora. 17.10 Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. 18.30 Esti magazin. 19.15 Ke- resztrefeszítés. Rádiójáték, (ism.). 20.23 Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 20.40 A Dunánál. Történelmi figyelő. 21.05 Lemezek közt válogatva. 21.44 Láttuk, hallottuk. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Operarészletek. 23.00 Modern írók portréi. 23.20 Nóták. 0.10 Dzsesszfelvételeink- ből. PETŐFI RADIO: 8.05 Daljátékokból. 8.33 Nótacsokor. 9.33 Harangozó Teréz énekel. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 11.50 Konferencia után. 12.00 Fúvósesztrád. 12.33 Csajkovszkij: Csipkerózsika — balettszvit. 13.00 Nőkről nőknek. (ism.). 13.33 Süssünk, süssünk valamit... 14.00 Kettőtől ötig ... Jó utat! 14.45 A beat kedvelőinek. 15.36 Könyvről — könyvért. 15.46 Dallamról dallamra. 17.00 ötödik sebesség. 18.00 Görög regék. Héraklész halála. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.33 Magnósok, figyelem! (ism.). 19.23 Jó estét, gyerekek! 19.29 Népdalok. 20.16 Romantikus kórusmuzsika. 20.33 Hogy volt?! (ism.). 21.33 Slágermúzeum, (ism.). 22.33 Zenés játékokból. 23.13 Gold- mark: Falusi lakodalom — szimfonikus zene. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hírek. Stúdiópódium. Hummel: Adaggió és variációk. Előadja: Egyed József — oboa, és Nagy Pál — zongora. Messze van Vi- nyicától Albertirsa. — Szemle a 750 kilowattos távvezeték fogadó- állomásán. A riporter: Zentai Zoltán. Könnyű hangszerszólók. — A cukorgyárak hátországa, Balogh György riportja a Héld Állami Gazdaságról. — Délutáni koktél, új pepita-tánclemezekből. — 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Cigánydalok. — Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: Zorro. Békéscsabai Brigád: fél 6 órakor: Volt egyszer egy vadnyugat. I. H. Békéscsabai Szabadság: Robin Hood nyila. Békéscsabai. Kert: A cigánytábor az égbe megy. Békéscsabai Terv: A sziklabarlang titka. Gyulai Erkel: Az inkák kincse. Gyulai Petőfi: 5-kor: Péntek, a bennszülött, 7-kor: Egy kaland utóélete. Gyulai Kert: A három testőr. Orosházi Béke: Neveletlenek. Orosházi Partizán: Katharina Blum elvesztett tisztessége. Szarvasi Táncsics: A királylány zsámolya. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál- I ^ j T M | I 4 \ lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta L I hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055