Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-16 / 140. szám

1977. június 16.. csütörtök NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Edzett Ifjúságért o° Május 22-én Pósteleken rendezett megmozdulás di­cséretes kezdeményezés volt, kezdi levelét dr. Palovits Gyuláné, majd így folytatja: „Ki adott engedélyt arra, hogy egy ilyen sportrendez­vényre, amelyet az Edzett If­júságért jelige alatt szervez­tek meg, alkohol kerülhes­sen? Gyermekeiket elkísérő szülők megdöbbenve mesél­ték, hogy korlátlan mennyi­ségben kaphattak a fiatalok sört, és 12—13 éves kisfiúk magukat sörösüvegekkel bás­tyázták körül. Miért kellett a „szép lányoknak sört”-t nyer­ni, vagy a horgászbotra sze­relt karika miért csak a „sö­rösüveg” nyakára passzolt? Az éktelenül dudáló és sörös­üvegekkel megrakott teher­autók nyilván fokozták a hangulatot. Magyarországon legalább 24 féle üdítő italt le­het kapni. Sör helyett ezzel kellett volna ellátni a fiatalo­kat. Miért szűnt meg? A közelmúltban egyik ol­vasónk azt kérdezte, hogy miért nincs kerékpármegőr­zés a békéscsabai MÁV-ál- lomásnál. A városi tanácstól a következő választ kaptuk. „A kerékpármegőrzőt a MÁV-állomás előtt nem a városi tanács üzemeltette. A megőrzést egy iparigazol­vánnyal rendelkező magán­kereskedő látta el. Mivel a Szabolcs utca szélesítése mi­att a közterület megszűnt, a MÁV-nak kellett volna en­gedélyezni a területhasznála­tot. A magánkereskedő saját elhatározásából számolta fel a kerékpármegőrzést. Tehát nem hivatalból lett megszün­tetve. Azóta nem fordultak hozzánk iparigazolvány iránti kérelemmel.” Vonat helyen autóbusz „Ha megszűnik a megálló” című cikkre a szegedi vasút- igazgatóságtól kaptunk vá­laszt: v „A nagygyantéi vasúti meg­álló május 22-én szűnt meg. A vonatot ugyanis — miként azt az igazgatóság fölméré­se is igazolja — csak egy-két utas vette igénybe eseten­ként. A község lakosságának utazási lehetőségét rendsze­res buszjáratok biztosítják.” Ballagás miatt zárva Patakfalvi István orosházi levélírónk egy különös fel­iratot tett szóvá. Orosházán, az ÁFÉSZ Balassa Pál úti boltjának ajtaján június 4- én a következő felirat várta a vásárlókat: Ballagás miatt zárva. Az viszont nem tűnt ki — írja levélírónk —, hogy kik a ballagók. Valószínű, hogy nem a bolti dolgozók. Több vásárlót nagyon kelle­metlenül érintett az eset. Igaz, hogy a bolt reggel 7 órától 9-ig nyitva volt. De ezt előző napon már ki kel­lett volna írni, hiszen nagyon sokan vásárolnak itt és sok az idős ember is. Szerkesztői üzenetek Kelemen Lajos, Békéssám- son: A vasutasok szervezeté­nek területi bizottsága pana­szát megvizsgálta. A szociá­lis segély folyósítását már megkezdték. Tagsági könyvét a tagdíj rendezése végett kér­ték be. P. Antal, Békés: Újítási ja­vaslattal kapcsolatos kérel­mével a szövetkezet felügye­lő bizottságához kell fordul­nia. Ha ez a szerv szükséges­nek látja, újítási javaslatát a szövetkezet köteles 15 napon belül újra megvizsgálni. Ha ez sem hoz eredményt, bíró­sághoz kell fordulnia. Az újítás elismerésével kapcso­latos viták ugyanis a bíróság­hoz tartoznak. Ám a bíróság sem kötelezheti a szövetkeze­tét az újítás hasznosítására. Bagi József, Körösladány: A községi tanács panaszát jo­gosnak találta, s megtette a szükséges intézkedéseket Köszönet a szocialista brigádnak Demcsák Jánosné nagyszé- nási olvasónk arról írt, mi­lyen sok segítséget nyújt a Volán 8-as számú. Vállalat orosházi Hámán Kató Szocia­lista Brigádja a nagyszénási 2-es számú óvodának. A na­pokban a nagyszénási óvodá­sokat a szocialista brigád több tagja busszal elvitte Szarvasra az arborétumba ki­rándulni. A gyerekek jól érezték magukat az egész napos kiránduláson. Köszön­jük a brigád tagjainak —'41 óvodásunk-nevében — a kel­lemes kirándulást. Becsületes megtaláló A harag napja Póra Miklós békéscsabai lakos személyesen keresett fel bennünket, s elmondotta a következőket: „Május végén Szegeden voltam hivatalos ügyek in­tézése miatt. Visszafelé a Tisza pályaudvaron várako­zás közben valamilyen mó­don a zsebemből kiesett minden iratom és pénztár­cám is. Elképzelhető, milyen kétségbeesés fogott el, hogy utazzak vissza Békéscsabára? A pénztárnál elpanaszoltam a váratlan bajt, legnagyobb meglepetésemre a pénztáros közölte, megvan az irattár­ca és a pénz is. Egy asszony találta meg a pályaudvaron, s annak rendje-módja sze­rint leadta a pénztárnak. Be­csületből jelesre vizsgázott, s különösen azért, mert az eset egy idős nyugdíjas emberrel történt, akinek nagy baj lett volna, ha a nélkülözhetetlen iratok közül bármelyik is elvész.” Mivel Póra Miklós nem tudta meg, ki volt az isme­retlen, becsületes megtaláló, ezúton kíván köszönetét mondani. „II galamb ára” „Nem vagyok a paragrafu­sok embere, de úgy gondo­lom, ha egyszer bíróság által mégállapított határozatot ka­pok, ahhoz tartom magam”, — kezdi levelét O. P. békés­csabai olvasónk. „Nem tu­dom, hogy Békéscsabán a Munkás utca 5/a. szám alatti telket milyen formában ve­hették meg a fiatal tulajdo­nosok. A volt tulajdonos épí­teni akart a szülei által hoz­zájutott telken, de a sok hu- za-vona miatt egy éjszaka el­költözött két kiskorú gyerme­kével. A telket újsághirdetés útján eladta. Azóta sokszor hátborzongató, ami ott törté­nik. Az új telektulajdonos a szomszéd telek tulajdonosá­val folyton veszekszik. A pa­rázs viták zavarják a környék lakóinak nyugalmát. Miért nem intézkednek az illetéke­sek?” A békési ÁFÉSZ a követ­kező választ küldte „A ga­lamb ára” című cikkre: „Már a múlt évben is az I. osztályú galambot kilo­grammonként 90 forintos áron vásároltuk fel. Ennek megfelelően a minőségi köve­telmények is magasabbak let­tek. Ez év januárjában csak I. osztályú galambot vásárolt az ÁFÉSZ, mert ezt lehetett tovább értékesíteni. Előírás többek között, hogy az I. osz­tályba tartozó galambnak átadáskor legalább 40 deka-- gramm súlyúnak kell len­nie. Ez év februárjától a baromfifeldolgozó vállalat II. osztályú galambot is átvesz, melynek legalább 37 deka­grammosnak kell lennie. A cikkben szóvá tett felvásár­lási napon a hirdetőtáblán valóban még csak az I. osz­tályú galamb felvásárlási ára volt feltüntetve. Éppen ezért a felvásárló csak szó­ban közölte a termelőkkel a minőségi követelményeket. Azóta a felvásárlási helyen a táblára kiírjuk a minőségi súlykövetelményeket és a felvásárlási árakat is. A fel­vásárolt húsgalambok egy része exportra kerül, a mi­nőségi és a súlykövetelmé­nyeket be kell tartania az ÁFÉSZ-nek. Az I. és a II. osztály közötti árkülönbség arra ösztönzi a termelőket, hogy minél jobb minőségű árut adjanak le.” Vizes fejjel a fodrásztól B. Gyuláné békéscsabai ol­vasónk elismeréssel szól a gyulai Várfürdő környezeté­ről. Az ott működő fodrász­üzletből azonban nem vala­mi kellemes benyomásokkal távozott. „A busz indulásáig maradt még egy órám. Gondoltam, csináltatok egy szép frizu­rát a fürdő női fodrászatá­ban. Ügyes, gyors kezű fod­rászok dolgoztak, s éppen egy pesti asszony dicsérte munkájukat. Idáig rendben is volt minden. Ezután azonban idegesen kezdtem nézegetni az órámat. Az egész helyi­ségben két búra működött. Vizes fejjel többen vártunk hajszárításra. Méltatlankodá­sunkra elnézésünket kérték a dolgozók. Nekik legalább annyira kellemetlen volt, mint nekünk. Ahogy elmond­ták, többször kérték a búrák javítását, de mind ez ideig eredménytelenül.” JOGÁSZUNK VÁLASZOL K. Józsefné, Battonya: Fér­je után ideiglenes özvegyi nyugdíjra tarthat igényt. De csak akkor, ha a férje halá­láig megszerezte az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgá­lati időt. (Ez ugyanis nem tű­nik ki a leveléből.) Ideigle­nes özvegyi nyugdíj egy évig jár. A háztáji földdel kapcso­latos kérelmével a termelő- szövetkezet vezetőségéhez kell fordulnia. A mezőgazda- sági termelőszövetkezetekről szóló törvény és a végrehaj­tási rendelet külön szabályoz­za, hogyan kell eljárni, ha a tagsági viszony év közben szűnik meg. Ilyen esetben a munkadíjat a megszűnés időpontjában kell kifizetni. A szövetkezet gazdálkodásának eredményétől függő részese­dés, valamint a prémium arányos része a zárszámadás jóváhagyását követő 15 na­pon belül válik esedékessé. A háztáji gazdálkodás céljára adható terményjuttatás idő­arányos részét ugyancsak a tagsági viszony megszűnésé­nek időpontjában kell kiadni. Háztáji földhasználatra vagy terményjuttatásra jogosult halála esetén az a vele együtt élt nem termelőszövetkezeti tag házastárs, vagy élettárs, aki a nyugdíj korhatárt el­érte, tartósan munkaképtelen, vagy törvényes tartási kötele­zettség alapján mást eltart, a termelőszövetkezettől legfel­jebb háromezer négyzetmé­tert, szőlő, gyümölcsös esetén pedig legfeljebb ennek felét meg nem haladó földhaszná­latra, illetőleg terményjutta­tásra jogosult, ha tulajdoná­ban, haszonélvezetében, vagy használatában nincs ilyen mértékű föld. A jogszabály arra is lehetőséget ad; ha a tagsági viszony a tag halá­lával szűnt meg, a termelő- szövetkezet vezetősége a tag családja, örököse számára a tag részére járó évi teljes termény juttatást kiadhatja, vagy engedélyezheti a háztá­ji föld használatát a termény betakarításáig. Ellenkező esetben természetesen meg kell téríteni a háztáji földön végzett munka ellenértékét. özv. G. Károlyné, Békés­csaba: A lánya az ön akara­ta ellenére már meg is álla­podott, hogy eladja a házat. Levelében azt írja, hogy évekkel ezelőtt férje halála után lemondott az ingatlan tulajdonjogáról, mégpedig a lánya javára, noha férje más­ként végrendelkezett. Ezen most már változtatni nem lehet, bár érthető az elkese­redése. Mivel a haszonélve­zeti jogot fenntartotta, nem kell attól tartania, hogy ne­tán fedél nélkül marad. A polgári törvénykönyvünk kimondja, hogy a haszonél­vezeti joggal terhelt dolog tulajdonosa a haszonélvezet megszüntetését nem kény­szerítheti ki, de nem is kor­látozhatja. A haszonélvezet­nek ugyanis önálló dologi hatálya van. És ez azt jelen­ti, hogy a haszonélvezeti jog a tulajdonos személyében beálló esetleges változásra tekintet nélkül tovább gya­korolható. Azaz kizárólag csak a haszonélvező bele­egyezésével szüntethető meg, illetve korlátozható. A lánya, mint tulajdonos nem adhat­ja el a házat beköltözhető állapotban, hiszen ön ott la­kik. Az értékesítés ilyen módja sérti a haszonélvezeti jogot, ön érdekeinek megfe­lelően, a saját belátása sze­rint dönthet tehát a ház bir­toklása, használata és hasz­nosítása felől. Többeknek: A takarékszö­vetkezetekről szóló 29/1971. (VII. 23.) PM számú rende­letet a 8/1977. (VI. 5.) PM számú rendelet módosította és kiegészítette. Bővült a ta­karékszövetkezetek küldött- közgyűlésének hatásköre. Így többek között a küldöttköz­gyűlésnek kell döntenie az évi gazdálkodás eredménye alap­ján a tagokat megillető jut­tatásokról. Az 5/1977. (VI. 5.) Kip M számú rendelet a ruházati ipar fizikai dolgozóinak bér­emelését szabályozza. Ki­mondja, hogy a fizikai dol­gozók alapbérét ez év július 1-től emelni kell. A közpon­tilag biztosított keretösszeg mellett a vállalatoknak és ipari szövetkezeteknek gon­doskodni kell arról is, hogy a saját forrású bérfejlesz­tésből a dolgozók átlagos mértékkel arányos béreme­lésben is részesüljenek. Az átlagosnál nagyobb alapbér- emelésben kell részesíteni a szakmunkásokat, a közvetlen termelőmunkát végzőket, az átlagosnál kedvezőtlenebb munkakörülmények között dolgozókat. Figyelemmel kell lenni a munka minőségének javítását szolgáló anyagi ösztönzés hatékonyságának fokozására. (dr. Serédi) MIT MOND fl JOGSZABÁLY? Az új CSÉB-biztosításról A közelmúltban az Állami Biztosító új csoportos szemé­lyi biztosítási formát veze­tett be, a CSÉB 80-at. A ko­rábbi CSÉB-biztosításhoz ké­pest a szolgáltatások jelentő­sen bővültek. Köztudott, hogy a csopor­tos élet- és baleset-biztosítás egyénileg nem köthető. Az Állami Biztosító a munkahe­lyi kollektívák tagjai között szervezi azt. A szervezés egyik feltétele, hogy a mun­kahelyeken csoportos igény jelentkezzék az új biztosítási forma iránt. A CSÉB 80-as biztosítás kialakításakor az 1980-as évek szükségleteit vette figyelembe a biztosító. Ez egyben arra is utal, hogy erre az időre várható ennek a biztosítási formának általá­nos elterjedése. A CSÉB 80 keretében nyújtott szolgálta­tások a korábbi formához ké­pest a következőképpen bő­vültek. A már a korábban is meglevő élet- és baleset-bizto­sítás, valamint a fekvőbeteg gyógyintézeti ápolási biztosí­tás mellett rokkantsági (bár­milyen jellegű), nem baleseti betegállományi, nyugdíjazási és gyermekszületési szolgál­tatásokat is tartalmaz. Még­pedig meghatározott kártérí­tési összegekkel. A CSÉB 80, ugyanúgy, mint más CSÉB- biztosítás a munkahelyen köthető. A biztosító szakem­berei felkeresik az üzemeket és részletes tájékoztatást ad­nak erről a biztosítási formá­ról. A GSÉB 80 keretében nyúj­tott szolgáltatások közé tar­tozik a nyugdíjazáskor kifi­zetésre kerülő 4000 forintos térítés. Ez a szolgáltatás csak a CSÉB 80 keretében illeti meg a biztosítottakat és csak abban az esetben, ha a 80 fo­rintos havi díjú CSÉB-tagsá- guk eléri a nyugdíjazásig az öt évet. Egyéb CSÉB-bizto- sítások alapján nyugdíjazás­kor nem nyújt térítést a biztosító. Azoknak, akik nyugdíjazásig nem érik el az ötéves CSÉB 80-as tagságot, akkor fizetik ki a szolgálta­tást, amikor a belépéstől szá­mított öt év letelik. Termé­szetesen ennek az a feltétele, hogy a CSÉB 80-as tagságot nyugdíjas korban is fenntart­sák. Fontos még megjegyezni azt is, hogy nyugdíjas korban az alacsonyabb díjú CSÉB- tagságból CSÉB 80-as bizto­sításba átlépni nem lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents