Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-14 / 112. szám
1977. május 14, szombat o Farmerexport Mezöberényböl A tanács és háztáji Okányban Ismeri-e az okányi reggelt? A munkába indulás előtti órákat? Nem sokban különbözik a többitől. A május negyediki reggelről beszélek, melyről az ottlakók mondják: a többi is ehhez hasonló. Szóval ezen a májusi reggelen, úgy hét órakor, amikor éppen a községi tanácsháza felé igyekeztem, siető, kerékpárjukon tápot, szemes terményt szállító emberekkel találkoztam. Az egyik utcán daráló üzemelt, a másikból fehér nyulak- _ kai megrakott tehergépkocsi fordult a vésztői útra. Nemcsak hazánkban hiánycikk a farmeröltözet, a divathóbort a nyugati országokban is keresetté teszi a ruhapiacot. Ezért kereste meg a nyugatnémet Hucke cég a magyar textíliát gyártó vállalatokat, szövetkezeteket, s ma már Soprontól Mezőberé- nyig csináltat Magyarországon farmeröltözéket. Így kapcsolódott a bérmunkába a Mezőberényi Textilfeldolgozó Ktsz is, mely harmincéves fennállása óta ilyen módon először termel exportra, méghozzá tőkés exportra. Tavaly, az utolsó negyedévben kapták a megrendelést, hogy 5100 farmeröltözetet kell gyártaniuk a Hucke cégnek ez év március 20-ig. Elvállalták és teljesítették. Hogy jó minőségben, arra bizonyíték: a nyugatnémetek erre az évre is nagy megrendelést, mintegy 100 ezer márka értékűt^ adtak a herényieknek bársony farmernadrágból. Mivel anyagot és minden kellőidet ők adnak hozzá, a devizát hozó munka jól kifizetődik és várhatóan ez évben bővül is az exporttermelésük. A lehetőséget a minőségre igen kényes exporttermelésre az a 6,5 millió forintnyi beruházás biztosította, mely új és modern üzemrészeket, szabóságot, varrodát teremtett a 220 tagot foglalkoztató szövetkezetben. A másfél millió értékű modern gépparkkal a legmagasabb igényeket is képesek kielégíteni. Reklamáció nem is érkezett eddig exporttermelésükre sem a Hucke cégtől, sem a svájci megrendelőktől, mert oda is gyártottak négyezer farmer- nadrágot. A szövetkezet a beruházás révén megduplázta termelését. A „felszerszámozást” követő évben 7-ről 14 millió forint értékűre nőtt a szabóság termelése. S míg tavaly az összproduktumuk — melynek zöme a belkereskedelmi igények kielégítésére, elsősorban a megyében került értékesítésre — 29 milliárd forint volt, most 1977-es tervüket 31 milliós érték előállításában határozták meg. Még egy jellemző példa fejlődésükre. Nemcsak a műszaki színvonal volt alacsony náluk az új gazdasági mechanizmus bevezetésekor, hanem ezzel párhuzamban a tagok átlagkeresete is, mely nem haladta meg a 17 ezer forintot. Az elmúlt esztendőben már 24 600 forintra nőtt az átlagkereset, s az idén, ha a terveket teljesítik, újabb ötszázalékos bérfejlesztésre számíthatnak. Ez pedig elsősorban a jó munkaszervezésen, fegyelmen múlik. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják: a mezőberényiek derekasan helytállnak a munkában. Lám, az okányi reggel is sokat mondhat az idegen szemlélőnek. Itt minden bizonnyal sok állatot tarthatnak a háztáji portákon. Erről azután rövidesen meggyőződhettem a tanácselnök, Méhes Sándor dolgozószobájában. Miért éppen egy szobában? Nos ő, az elnök a helyi Haladás Termelőszövetkezet beszámolóját rakja elém, melyet korábban megtárgyalt már a községi és járási pártbizottság. Megállapították, hogy a járásban itt támogatják a leghatékonyabban a kistermelőket és ennek sok eredményével találkozhatunk. Valami azonban nem hagy nyugodni: „Bizonyára ritkán vannak nyitva a takarmányforgalmazó helyek és darálók, ezért ilyen nagy a reggeli forgalom.” — próbálkozom. A tanácselnök válaszol: „Rosszul tudja. Azok bizony minden munkanapon adnak ki terményt.” így hát, miután megnyugtatott, arról érdeklődtem, milyen feladatai vannak a tanácsnak a kistermelés szervezésében? Megtudtam, hogy a munka oroszlánrészét a termelőszövetkezet vállalja. önálló háztáji üzemágat szervezett. Nemrég végigjárták a község 1076 házát, felmérést végeztek, érdeklődtek. Megállapították, hogy 756-an tartanak állatot a portákon. A szövetkezet tagjainak 6 sertés után 600, 2 hízómarha és egy tehén után 1100 négyzetméter lucernást ad a szövetkezet. Szemes terményből is ki tudják elégíteni a keresletet. Takarmány- és állatszállításhoz kedvezményes fuvart biztosítanak. Ezt kapják á tsz tagjai. És az az 56 szövetkezeten ^kívüli állattartó? ök is mindehhez hozzájuthatnak, az idén csak a szálas takarmánnyal lesz baj, mert a tavasszal sok kipusztult. A tsz pedig saját készletéből várhatóan nem tud eladni. A községi tanács kezdeményezésére januárban falugyűlést tartottak. Az állandó és kölcsönös információ, a jó takarmányellátás és értékesítési biztonság azután meghozta az eredményt már tavaly és várhatóan 1977-ben is. Az 1976-ban átvett 550 hízómarha 85 százaléka exportminőségű volt. Sertésből várhatóan 7000—7500-at értékesítenek a kistermelők. A tanács koordináló munkája pedig elősegíti, hogy mindig időben és helyes döntés szülessen, ha arra szükség van. A községi végrehajtó bizottság évente beszátholtat- ja a termelőszövetkezetet a háztájit segítő tevékenységéről. Állandó kapcsolatot tart az ÁFÉSZ-szel, a gabonaforgalmi és az állatforgalmi vállalattal. Az elismerés mércéje, hogy a községben két mintaudvart jelöltek ki és remélhetően Okány is rövidesen a mintaközség címével büszkélkedhet. Erre biztos alapot nyújt a kistermelők udvaraiban és a kistermelést segítő munkában uralkodó rend. A feltételek biztosítottak, és ha a helyi szervek is az eddigihez hasonló felelősséggel dolgoznak, remélhetően a későbbiekben sem csökken a községben a takarmány és a reggeli forgalom. Ismeri-e az okányi reggelt? Ismeri-e saját községe, városa reggeleit a korán kelő — munkába menet előtt takarmányért induló — emberek dolgos reggelét, s azok munkáját, akik a színfalak mögött vigyázzák a kistermelés zavartalanságát. Kepenyes János A pusztaföldvári tsz-központban_ találkoztunk a fenti képpel. A felirat készítői csak nem a benne lakókra gondoltak? Fotó: Demény Gyula Zsadányiak együtt, egymásért Zsadányban egy hétfői napon, kevéssel fél kilenc után Szatmári István, a Magyar— Lengyel Barátság Termelő- szövetkezet elnöke és Fábián Imre párttitkár a heti teendőket tárgyalják a téesz-iro- dában. Ha a mai időkről népmese születne Zsadányban — elmélkedünk egy kicsit tovább hármasban —, s a hősnek három nehéz próbát kellene kiállni, vajon mi lehetne a három feladat? Az elnök a főmezőgazdász szavaira emlékezik: — Az első a belvíz; a második, hogy jöjjenek az „olajosok”; a harmadik: végezzenek talajjavító munkát... Nos, az idén mind a háromból leckét kaptak a szövetkezetiek. Hogyan lehet, hogy ezek mellett — saját elhatározásukból — még néhány, szocialista címért nevező brigád megalakítását is vállalták? Ezt kérdezem Lunkán Györgytől, a segédüzem géplakatosától is. — Ahogy én tudom — mondja —, a pártvezetőség kezdeményezésére indítottuk ezt el. A lényege ennek a mozgalomnak az, hogy jobban dolgozzunk, hogy pontosan tartsuk be például a munka- fegyelmet... Régi téesz-dol- gozó vagyok, tudom, hogy régen sok baj volt például a megjelenéssel a munkakezdésnél... Azután: januárban itt még két téesz volt. Amikor az egyesülés megtörtént, ellentétek ugyan nem voltak, de a •'brigádmozgalom annak is jó eszköze, hogy összeforrjon a gárda... Az ötlet innen indult, a Magyar—Lengyel tagjaitól, amott viszont, a Dózsa volt tagjainál, akadt némi tapasztalat is. S a téesz vezetői az egyesítés után nemcsak a közös érdektől eleve meghatározott egységre építettek. Gondosan ügyeltek arra is, hogy a kisebb testvér, a volt Dózsa tagjai mielőbb megtalálják a helyüket az új körülmények között. A segédüzem egyik helyiségébe, ahol beszélgetünk — s amely raktár is, gyülekező is, iroda is egyben —, nehéz mozgású, már nem fiatal munkás lép be. — Olyan ember — mutatja be az elnök Nagy György gépszerelőt —, aki tényleg tud fából vaskarikát csinálni... Ez persze túlzás, de a magja igazság. A szövetkezet minden munkájához nélkülözhetetlen gépjavítás, szerelés egyik ezermestere Nagy György. Az egykori malomipari munkás nemrég több mint 30 pótkocsit tett műszaki vizsgára alkalmassá, néhány hét alatt, negyedmagával, s a négy közt csak kettő szakmunkás, a többi rakodó. — Ha az ember megmagyarázza, mit hogyan kell, megértik — mondja. — Tíz percen belül egy autót is szét tudnék szedetni bárkivel; ez a fontos, hogy időt nyerjünk ... Utána megjavítom és összerakom, csak lássam, hol a hiba ... A brigádmozgalomhoz sem csak elhatározás és tapasztalatok kellenek tehát, hanem dolgos, vállalkozó kedvű emberek is. — Először a műszaki vezető vetette fel — emlékezik Nagy György —; mit szólnánk hozzá, ha lenne. Én azt feleltem: nálunk, a Dózsában létezett ez, jó és érdemes csinálni. Összejöttünk egy megbeszélésre, és eldöntöttük. Mindenki jónak látta; nem volt ellenvélemény... A lényege? Az összefogás, az „egy mindenkiért, mindenki egyért”... Azt is tudják, hogy ez még csak a kezdet, s a cím eléréséig még hosszú az út. Éppen ez alatt kell kiformálódnia a szocialista közösségnek. Pillanatnyilag úgy látják, a 17 benevezett közül néhányan nem is férnek be majd a „csapatba”. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert nem úgy dolgoznak. S világos előttük az is, hogy a tanulással, a művelődéssel kapcsolatos követelménynek is eleget kell majd tenniük a továbbiakban. — Érezhetően könnyebb lett a vezetők dolga, amióta létezik a brigád — szögezi le az elnök. — Ez egyelőre a munkafegyelem dolgában mérhető le legjobban. Nemcsak „felülről” követeljük meg a fegyelmet, hanem megtartják „alulról” is. Ha probléma van, maguk szólnak rá a másikra. — A mozgalom lényege nem csupán ez — vitatkozik Bujdosó Sándor műhelyvezető —, hanem inkább az, hogy mindenki adja a szaktudása legjavát. S nem is az a fontos, hogy mindig erőn felül, ahogy mondani szokás, orrvérzésig dolgozzunk, hanem az, hogy jobban dolgozzunk ... * A brigádnaplót lapozom. Csaknem üres. — Már csak veszünk egy fényképezőgépet ennek a téesz-nek, mert nagyon szegényes ez a napló! — jegyzi meg az elnök odapillantva, mintegy mellékesen. Az első oldalon egy Köl- csey-idézet: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!” A következő oldalon, saját szavaikkal: „... elhatároztuk, hogy munkaterületünkön szocialista brigádba tömörülve építjük üzemünket, szocialista hazánkat, szép Magyarországunkat ...” Alább a brigád neve, dátum, aláírás. Varga János Szárazföldön a kapitánnyal Futószalag a vízen. Lökösházán nincs folyó, sem tenger. Ám ennek ellenére van egy hajó „matrózokkal, kapitánnyal”. Vízen élnek, a vízből keresik kenyerüket. A helyi termelő- szövetkezet néhány évvel ezelőtt kavicsbányát nyitott, a Maros hordalékkúpján lerakodott fontos építő-alapanyagot bányásszák ki. Egy úszó kotró áll vastag drótkötéllel kikötve a vízen, és 30 méter mélységből termelik ki a kavicsot. Itt beszélgettünk, nem a hajón. * * * A hajóskapitány Gálfi Roland, a hivatalos beosztása szerint a bánya műszaki vezetője: — Hét évvel ezelőtt kezdetleges felszereléssel nyitottuk meg a bányát, bérbe vett gépekkel kezdtünk hozzá a kitermeléshez. Volt néhány dömperünk, kotró- és rakodógép. Szakember alig. Ezért néhány embert: Kontró Imrét, Mohácsi Györgyöt, Zám- bori Istvánt, Bán Károlyt elküldtük Debrecenbe, a nehézgépkezelő-iskolára. A tsz Lengyelországból vásárolt egy úszókotrót, s ennek kezeléséhez újabb szakemberek kellettek. Így lett Kontró Imréből és Hambarás Fe- rencből úszó-kotrómester. Nem volt könnyű »feladat az összeszerelése, még ha segítettek is ebben lengyel szakemberek, nemcsak ázért, mert az ide beosztott emberek addig a mezőgazdaságban dolgoztak, hanem azért is, mert vízen összeszerelni egy ilyen hatalmas kotrót, nem gyerekjáték. Lehet, hogy tréfásan hangzik, de néhányan majdnem tengeribetegséget kaptak a hullámzó vízen az erős széllökések közepette. Ezek az emberek eleinte nagyon féltek az elektromosságtól, az eltelt évek alatt már megbarátkoztak vele, de még most is tartanak tőle. Később, az üzemelés során is akadtak gondok. Egyszer a markolókanálra 30 méter mélységben hatalmas tömegű föld zúdult, nem tudtuk mitévők legyünk, hogyan szabadítsuk ki az eltemetett kanalat. Jól jött a paraszti logika. Felszereltünk egy kisebb teljesítményű markolókanalat, ezzel aprajánként „lecsipkedtük” a földtömeget, aztán így megszabadítva a tehertől már nem okozott gondot a kiemelése. Tudomásunk szerint az NDK-ban, ahol négy ilyen úszókotró dolgozik, két-há- romheti megfeszített munkával sikerült kiszabadítani egy hasonlóan eltemetett markolókanalat. Az itt dolgozók az eltelt évek alatt nagyszerűen összekovácsolódtak. Brigádban dolgoznak, amit Salvador Allendéről neveztünk el. Nem volt könnyű az átállás, eleinte nem is az volt a téma, hogy megy az üzemelés, hanem kinek, hányat fialt a kocája, melyik növénynek ártott leginkább a szárazság vagy az eső. Nálunk folyamatosan megy a munka, három műszakban, ugyanúgy, mint a gyárakban. Ez fegyelmet, pontosságot kíván minden embertől. Lassan, szinte észrevétlenül bé- álltak ebbe a ritmusba, s egyre kevesebb szó esik a háztájiról. Magam is meglepődtem, amikor hallottam, hogy egy- egy cigarettaszünetben most már arról beszélnek, hogy lehetne jobban kihasználni a gépeket, növelni a termelést. Nemrégiben naponta 1280 köbméter volt a csúcs, most már 1520 köbméter. A bányászást jelző grafikon egyre meredekebben ível felfelé. Dicséretre méltó, hogy minden műszak azon iparkodik, hogy a gépeket úgy adja a következőnek, hogy azok rendben legyenek. Ez is tudati változásnak a jele, hiszen a kezdet kezdetén nem fordítottak nagy gondot a gépek állapotára, igyekeztek hazafelé. Hogy mivé lettek a valamikor növénytermesztésben, traktorokon dolgozók? Kotrómesterek, rakodógépkezelők, gumiszalag-kezelők, matróz- fedélzetmester, esztergályos. Az idén újabb nagy célt tűztünk ki magunk elé, a 177 ezer köbméter kavics kitermelését. Veres István bányamester, Szűcs Sándor, a szocialista brigád vezetője szerint az embereken nem fog múlni ennek a teljesítménynek az elérése. A munkássá válást bizonyítja az is, hogy a brigádból egyre többen tanulnak, részt vesznek valamilyen tanfolyamon, nemcsak szakmain, hanem politikáin is. Brigádunk egyik tagja a pártvezetőségnek is tagja. « * * A több mázsa súlyú markolókanál hatalmas csobba- nással tűnik el a víz mélyében. Az úszótest enyhén himbálódzik, jól hallatszik a villanymotorok erőlködése, feszülnek a drótkötelek, ahogyan emelik ki a kaviccsal megrakott kanalat. A gumiszalag egyenletes mozgással szállítja a partra a kibányászott sódert. Ott egy markológép rakja a teherkocsikra az anyagot. Egyre szélesedik és mélyül a tó. Nem,köszönnek a hagyományos bányászköszöntéssel; jó szerencsét! Mégis bánya ez, ahol egy kis közösség elindult a munkássá válás nem éppen sima útján. Béla Ottó
