Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
€► 1977. május 11., szerda HZIjÜUkfiXtl Félni vagy megijedni? Munkaegészségügyi tükör Az üzemekben dolgozó emberek egészsége, testi épsége lényegesen több veszélynek van kitéve, mint a más területeken tevékenykedőké. Az üzemegészségügy feladata csökkenteni a veszélyforrásokat és gyógyítómegelőző munkát végezni. A körzeti orvos bármilyen lelkiismeretesen dolgozik is, nem ismerheti minden betegének a munkahelyét annyira, hogy feltárhassa a bajok forrását. Erre csak az üzemorvosok képesek. Saját otthonunk Május 4-én délelőtt megjelent két ember Békéscsabán, a Kulich Gyula-lakótelep V. 6-os számú ház előtt és a parkírozott részen elkezdett ásni. Az ott lakók természetesen felfigyeltek erre, hiszen több éves önként vállalt munkájukat látták megsemmisülni. Vajon mit akarnak? — kérdezgették egymástól. Később kiderült, hogy a két fiatalember a MÄV dolgozója, egyikük szobafestő, a másik kőműves. Az épület előtt elhaladó gázvezetéken valami csatlakozást kerestek. Ez idáig rendben is lenne. Csakhogy a lakók akkor kezdtek nyugtalankodni, amikor fülükbe jutott a DÉ- GÁZ szakembereinek a véleménye, miszerint a vezeték ezen szakaszán a cső eléggé rozsdás; nem is kell hozzá sok idő, hogy esetleg kilyukadjon. Az elmúlt évi, sajnos, nem is egy tragikus kimenetelű gázrobbanás emléke még elevenen él az emberekben. Este megtárgyalták az eseményt a ház lakói, így szereztünk mi is tudomást róla. Másnap a két ember tovább ásott. Mi pedig megkérdeztük a DÉGÁZ békéscsabai üzemegységének vezetőjét: mi is történik itt valójában? Tájékoztatását röviden összefoglaljuk. A szóban forgó épület előtti gázvezetékről biztosítható egy MÁV- lakás és a szociális létesítmények gázellátása. A létesítmény beruházója a MÁV Szegedi Épület- és Hídfenntartási Főnökség békéscsabai 2-es számú építésvezetősége, kivitelezője pedig a Békés megyei Vegyesipari Vállalat. A beruházó — a DÉGÁZ által jóváhagyott tervdokumentáció alapján — megkezdte a nyomvonal feltárását. A földmunka nem kíván szakképzettséget, és azt sem, hogy a DÉGÁZ szakemberei állandóan a helyszínen legyenek. Csupán az a követelmény, hogy a közművek megóvása érdekében a földmunkánál gépeket nem szabad alkalmazni. A beruházó a bejelentési kötelezettségéA népi ellenőrök vizsgálata a nem rubel elszámolású exporttevékenységet illetően, 34 ipari vállalatra, illetve ezek középirányító szerveire, valamint 14 külkereskedelmi vállalatra terjedt ki. Megállapították, hogy a gazdálkodó szervek V. ötéves terveik kialakításakor megkülönböztetett módon kezelték a dollár elszámolású exportot. A vegyiparhoz, a műszeriparhoz, a vákuumtechnikai iparhoz tartozó vállalatok például öt év alatt — 1975- höz képest — két-két és félszeresére kívánják bővíteni tőkés kivitelüket. A vizsgált vállalatok többségére jellemző, hogy a termelés átlagos növekedését jóval meghaladó dollár elszámolású export növekedéssel számolnak. A tőkés export tavalyi alakulásáról készült statisztikák kedvezőek. A korszerű, jó minőségű, s az eddiginél kedvezőbb feltételekkel értékesíthető termékek arányának növekedését elősegítő belső gazdasági folyamatok azonban csak lassan, fokozatosan bontakoznak ki. Még mindig erőteljes a tőkés export fokozásának mennyiségi szemlélete, s így időnként a gazdaságosság háttérbe szorul. Ami a termelővállalatok egymás közötti kapcsolatait illeti, a népi ellenőrök szerint e téren sok minden javításra szorul. Korántsem újkeletű, ám egyre élesebben felvetődő gond a rossz anyag- és alkatrészellátás. Jelentősnek ígérnek eleget tett. Az üzemegység a helyszíni ellenőrzéskor megállapította: a gázvezeték szigetelése sérült, emiatt rozsdás. Gázömlés, szivárgás azonban nem észlelhető; azonnali kijavítására nincs szükség. A karbantartási munkát még ebben a hónapban elvégzik. Senki sem állítja azt, hogy a DÉGÁZ nem tekinti elsődleges feladatának a lakosság élet- és vagyonbiztonságának védelmét. Rendszeresen ellenőrzi a gázkészülékeket, és a gázelosztó hálózatot, biztonságtechnikai értekezletet tart az érdekelt kivitelező vállalatok bevonásával. Mégis szükséges néhány dologra felhívni a figyelmet az eset kapcsán. Tulajdonképpen a megye- székhelynek nincs egységes közműtérképe. A gerincvezetékeket műszerekkel „kitapogatják” ugyan, de az ilyen csatlakozásokat csak hosszas keresgélés után találják meg. Aztán itt van a sokat emlegetett előrelátás. Vajon mikor gondoltak először arra, hogy a vasúti lakásokba is egyszer be kell vezetni a gázt? A csomópontot miért éppen a Kulich Gyula-lakótelep egyik épületének a tövében helyezték el? A DÉGÁZ egyik képviselője a helyszínen kissé fennhangon próbált meggyőzni bennünket, laikusokat, hogy amit ők csinálnak az mind a paragrafusok szerint történik. Szavaiból azt lehetett kivenni: mi úgysem értünk ehhez, mit akadékoskodunk. Valóban, sok mindenhez nem értünk. Á lakók is csak a tönkretett parkot látják, és kérdezik: ki ülteti vissza a fákat, virágokat? És ami ennél sokkal fontosabb: nem szeretnék, ha megismétlődne a budafoki, a szolnoki, a kábái, a székesfehérvári eset, ahol emberek haltak meg, s milliós kár érte a lakókat, a népgazdaságot. Itt sokszorosan is érvényes a közmondás igazsága: jobb előre félni, mint később megijedni! kező tőkés üzletek hiúsulnak meg a kooperációs készség hiánya miatt. A szállítási készséget rontja az is, hogy több, hagyományosan kooperáló vállalat közvetlen exportra törekszik. Emiatt — különösen a gépiparban — gyakran kell olyan anyagokat, alkatrészeket, félkész termékeket tőkésországokból beszerezni, amelyek egyébként a hazai vállalatoktól is beszerezhetők lennének. Tény, hogy a termelő és a külkereskedelmi vállalatok munkakapcsolatai a korábbinál sokrétűbbek, céltudatosabbak. A felkészülés azonban még mindig nem kifogástalan. Jellemző például, hogy nem vizsgálják közösen, vajon a műszaki fejlődés hosszabb távon milyen hatással van az értékesítési lehetőségekre. A műszaki fejlesztési célok kialakításakor sokszor nem mérik fel alaposan a világpiaci igények várható változásait. A vizsgálat tapasztalatai szerint a bizományosi rendszer enyhítette ugyan a termelők elszigeteltségét a külpiacoktól, de önmagában nem teremthette meg a gyártók és külkereskedők közös érdekeltségét. Kedvező jelenség viszont, hogy szaporodnak a közös érdekeltségen alapuló társasági szerződéses együttműködési formák, mert ezek teljes körű együttműködéséhez vezethetnek, s valóságosan „kereskedő” típusú külkereskedelmi magatartást válthatnak ki. K. Ny. J. Békéscsabán tíz év alatt majdnem a duplájára — öt- venre — emelkedett az üzemorvosi munkaórák száma. Két helyen — téglagyár és kötöttárugyár — főfoglalkozású orvos működik. Az előbbinél dr. Tóth Mihály. A békéscsabai téglagyár üzemorvosi rendelőjében 12 év óta folyik gondozási munka. Ez a kezdeti időkben csupán a szív-, magas vérnyomás, cukorbaj és gyomorfekély betegségekre terjedt ki, majd a későbbiekben másokkal bővült, így 32 vasöntödéi dolgozót is — akik szilikózis veszélyű környezetben végzik a munkát — gondozásba vettek. A betöltött munkaköröknek megfelelően éves, féléves és havi szűrő- vizsgálatok vannak, vidéken is. Munkaköri ártalmak: por, zaj, szilikózis és a festőknél a hígítószerek gőze. A nagyfokú porártalom — amely főleg az égetőkemencéknél volt veszélyes — megszűnt, amikor a hagyományos széntüzelést a gáz váltotta fel. A zaj a turbinaházban olyan mértéket ért el, ami 5 év alatt jelentős halláskárosodást okozhatott. Erre is az üzemorvos hívta fel a figyelmet és a vállalat egy hónap alatt megszüntette azzal, hogy a turbinára vas- és műanyaghab burkolatot csináltatott. Dr. Tóth Mihály már tíz évvel ezelőtt elkészítette az összes munkakör munkaegészségügyi tükrét, hogy bárki képet kaphasson egy- egy dolgozó munkájáról, vagyis annak a lényegét lássa. A fizikai igénybevételt, a testhelyzetet, a balesetveszélyt és még egy sor más jellemző dolgot: A munkatükrökből 37 oldalas könyvecskét állított össze és ezt elküldte minden város, község orvosának, ahol téglagyár van vagy téglagyári dolgozó lakik, hogy a munkaalkalmasság elbírálását segítse. Rendszeres elsősegélynyújtó képzés a vállalatnál 1960 óta folyik. Egészségügyi előadások tartása szintén, váltakozó témakörrel. Az utóbbi négy évben megszaporodott ezek száma, 1973-ban 28 előadást 1709 személy hallgatott meg, 1976-ban már a 36 orvosi előadáson 2129 érdeklődő volt. Az üzemorvos 1963 óta táppénzes állományba veheti az üzemi dolgozókat. A rendelő betegforgalma hosszú ideje évi húsz—huszonegy- ezer. A tovább tartó kereső- képtelenség az idősebb korosztályból kerül ki, s döntő többségük mozgásszervi megbetegedés. Bár az égetés már négy éve vezetékes gázzal történik, ez a táppénzes helyzetet kedvezően nem befolyásolta. Hasonló az állapot az anyagmozgatásban, mert emelkedett ugyan a gépesítés, de még sok helyütt megoldatlan probléma, s kihatása a mozgásszervi betegségekben mutatkozik meg. Az üzemi balesetek és a kiesett munkanapok száma az előző évekhez képest lényeges változást nem mutat. Elgondolkoztatóan sok azonban az üzemen kívüli baleset. Tavaly 11 hónap alatt 206 dolgozó esett ki 2969 napra a munkából ezek miatt, s az elemzéskor derült ki, hogy a többsége közúti baleset volt, méghozzá meglehetősen súlyos. Ezek megelőzésében az üzemorvos tehetetlen, rá már csak a regisztrálás és a gyógyítás egy része marad, a többi kórházi feladat. Az ország lakosságának egyharmada költözött korszerű, új otthonba az elmúlt másfél évtizedben — állapítja meg a Központi Bízott-, ság legutóbbi üléséről kiadott közlemény. Ugyanitt olvashatunk arról is, hogy a még ki nem elégített, indokolt igényeket, az önálló lakásra jogosultak növekvő számát is számba vették az ülésen, és megállapították, hogy továbbra is fontos társadalompolitikai kérdés a lakáshelyzet folyamatos javítása, amit az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével lehet és kell megoldani. Íme: előttünk a lakáskérdés, vagy ha úgy tetszik, a lakáskérdés két oldala. Mondhatnánk: két, egymással összefüggő, s egymástól mégis merőben elütő oldala. ♦ Nyugodtan mondhatjuk, a közös, évtizedes munkának, nagy erőfeszítéseknek kevés olyan nagyszerű eredménye van, mint a 15 év alatt felépült egymillió-ötszázezer lakás. Mondhatnánk: ezt tudni biztató, felemelő érzés mindenki számára, mégis óvakodunk e kijelentéstől. Mert igaz ugyan, hogy ezért a teljesítményért az egész nép megküzdött (kivéve talán azon keveseket, akik, noha módjukban állt volna, semmit sem tettek saját lakáskörülményeik javításáért; bár más irányú munkájukkal bizonyos értelemben nekik is részük lehet a sikerben) és nyilvánvaló az is, hogy ilyen sok ember, család lakásproblémájának végleges, vagy átmeneti megoldása közelebb hozza a még meglevő és nyomasztó lakásgondok megszűnésének idejét. Mindez igaz. De mégin- kább az, hogy ha valamiben, hát e téren az ember valóban „egyedüli példány”, nem képes feloldódni a közösség, akár a nagyobb rész örömében sem, ha magának, családjának még mindig rossz lakáskörülmények között, idegenekkel, vagy — ami korántsem jobb —, nem kívánt módon a nagyobb család tagjaival összezárva kell élnie. Egyedüli példány, mert a lakás az a hely, amelynek csöndjében az ember visszavonulhat bújával, bajával, vagy örömével, ahol magában lehet, ha annak érzi szükségességét, és ahol azzal időzhet, akinek társaságára vágyik. Ilyen saját lakásbirodalomra minden családnak, azon belül saját háborítatlan fészekre minden felnőtt embernek, sőt hovatovább, minden gyereknek is szüksége van. S akinek ilyen még nincs, az türelmetlenül várja a megvalósulás közelebb hozott napját is. Furcsa dolog ez. Az anyagi jólét, a jobb élet, ha másmás mértékben is, de kijut úgyszólván mindenkinek; a lakás azonban egy és oszthatatlan: vagy van vagy nincs. És több mint egymillió felépülte még növeli is a türelmetlenséget. Nem baj. Növelje is mindazokban, akik tehetnek egyet-mást ebben a roppant szerteágazó, a gazdaság, az £ ipar szinte minden ágára kiterjedő tevékenységben! Es növelje azokban az igénytelenebb emberekben — ilyenek is vannak —, akiknek az italtól a kocsiig minden előbbrevaló, mint a tisztességes, emberhez illő otthon megteremtése. Nagyobbrészt azonban nincs ilyen baj az igényekkel. Ellenkezőleg. Emberek, családok ezrei, akik, amelyek így, vagy úgy a közelmúltban, netán régebben önálló lakáshoz jutottak és belekóstoltak a jóba — amit oly könnyű megszokni —. megszaporodván, gyermekeik és természetes vágyaik növekedvén, okkal, joggal érzik szűknek a valaha annyira áhított kis lakást. Es ne mondja senki erre, hogy; micsoda feledékenység, bezzeg, ha neki lenne olyan lakása...! Ne mondja senki, mert juthat még hasonló helyzetbe. Valóban — társadalmi méretekben — joggal növekszik a remény, hogy lényegesen csökken a lakásgond, Azért csökken csupán, és nem szűnik meg, mert objektív és szubjektív értelemben egyaránt növeksdk a szükséglet; az egyre korszerűbb építés, a szebb, a modernebb új lakások új vágyakat teremtenek. ♦ Meg aztán a másfajta igényekről sem feledkezhetünk meg, amelyekről szólván ugyancsak ne legyintsen senki, mondván: álljanak a falak! Mindenki tudja, miről van szó. Arról, hogy korántsem mindegy sem a lakás, sem a település, a város vonatkozásában, milyen otthont, milyen házat kerítenek azok a falak. Hogy milyen szűkebb és tágabb környezetben lakunk, élünk, mozgunk. Ettől is függ az életünk. Azokat a „falakat" úgy kell emelni, hogy ezt mind belekalkuláljuk. Mégpedig hosszú évtizedekre előre gondolkodva. És azt se feledjük, hogy az évi csaknem százezer — nem csekélység! — több mint felét magánerőből, jelentős részét családi ház formájában építik föl a magánépítők, ahhoz képest még mindig aránytalanul kevés szervezett segítséggel, amekkora szervezett erő az állami, közösségi lakásépítkezés mögött áll. ♦ Ráadásul az egyik és a másik „féllel” szemben is vannak jogos követelményeink. Még mindig nem tetszenek maradéktalanul lakótelepeink és még kevésbé magánépítkezéseink. Tisztelet a kivételnek! És itt nem holmi, a divat értelmében vett tetszésről, „külsőségekről” van szó, hanem minőségről, életformáról. Erre se legyintsen senki, mondván: a mennyiség a fontos, az évi százezer. Az évi százezret úgy kell megépíteni', hogy minden tényleges, jogos mai és holnapi követelménynek megfeleljen. Végtére a saját otthonunkról, a saját házunkról, utcánkról, városunkról, a saját országunkról van szó. Van ennél fontosabb ? Balog János Vass Márta Kagylók, csigák, korallok Kovács Sándor rendelkezik az ország legnagyobb korallgyűj- teményével. A most 800 darabos gyűjtemény legkisebb példánya 1 cm-es, a legnagyobb pedig 5 kg-os (MTI-fotó — Várkonyi Péter felvétele — KS) Seres Sándor Kereskedő külkereskedelem
