Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-26 / 122. szám
I 1977, május 26., csütörtök v Békési dalosokkal Természetes emberi tulajdonság, hogy senki sem' szereti, ha megbírálják. Még azok sem ugranak az égig örömükben, akik különben jóindulattal fogadnak a munkájukkal vagy magatartásukkal kapcsolatban kifogást, s legtöbbször önvizsgálatra készteti őket a hibák feltárása. A baj akkor kezdődik, amikor az elhangzó legenyhébb kritika is arra ösztönzi őket, hogy visszautasítsák. Megsértődnek, napokig magyarázkodnak, megpróbálják a bírálót lejáratni. Különösen rossz íze van az ilyen dolognak, ha felelős beosztású emberek látszólag nem is önmagukat, hanem beosztottaikat veszik védelmükbe, holott tudják: az észrevétel jogos. Konkrét tapasztalatunk is van ebben az ügyben. Két kereskedelmi társadalmi ellenőr április 20-án vizsgálatot tartott a békéscsabai ÁFÉSZ 36-os számú önki- szolgáló éttermében és élelmiszerüzletében. Megállapították, hogy a csírás, rohadt burgonyát első osztályú áron értékesítették. Fény derült arra is: a szóban forgó egység egy mázsa romlott füstölt húst vett át az 1-es számú ABC-áruháztól. És most jön a bumeráng. Május 5-én levél érkezett az SZMT közgazdasági bizottságához a szövetkezet kereskedelmi főosztályának vezetőjétől, amelyben elismeri a hibákat, sőt arról is beszámolt, hogy az 1-es számú bolt vezetőjét fegyelmi- leg felelősségre vonják, a burgonyát pedig kiválogatták és egy részét leértékelve árusították. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az ellenőrök „tévedéseire”. Először Két kép Gyomáról Gyomán, a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképző intézetben csaknem kétszáz tanuló készül választott életpályájára. A tanulók egy része kollégiumban lakik, ahol a tanulás utáni szabad időt változatos programmal töltik ki. Sokan tagjai a hímzőszakkörnek, melyet Hankó-Faragó Mi- hályné tanárnő szervezett és vezet. Az sem lényegtelen — mondják az intézet tanulói —, hogy a konyha kitűnő ellátást biztosít számukra. Misik Jánosné szakácsnő évek óta jó szívvel gondoskodik a fiatal szakmunkásjelöltekről. Délután a hímzőszakkörben Készül a finom szalagosfánk Fotó: Gál Edit Arnyékbokszolás arra, hogy a kifogásolt burgonya súlya nem is 68, hanem csak 38 kiló volt. És különben is: az árut első osztályúként kapták, így is adták tovább. Csak egy valamiről feledkezett meg, nevezetesen arról, hogy a rohadt burgonya már nem első osztályú, és a hangsúly nem azon van: mennyit kaptak ebből, hanem a szabálytalanság tényén, hiszen nyilvánvalóan már az átvételnél hibáztak. A másik kifogás is erősen sántít. Ugyanis azt írja, hogy az ellenőrök nem olvasták végig az utasítását, amely az árut kísérő szállítólevélre volt írva. Tudniillik ő ezen a papíron felszólította az üzlet vezetőjét a hús átvételére, azzal a megjegyzéssel: ha valami kifogása van ezzel kapcsolatban, jelentse. Amikor ezt az utasítást aláírta, nem tudta, hogy romlott húsról van szó. Ezt el is hisszük neki Csupán azt nem értjük: miért kell ezért az ellenőröket elmarasztalni? Nekik nem az a dolguk, hogy kinyomozzák: egyik bolt miért és mennyi árut küld át a másiknak. Eléggé szomorú, hogy a társadalmi munkásoknak kellett észrevenni április 20-án, hogy az egy nappal korábban kiszállított hús fogyasztásra nem alkalmas. Természetesen a KÖJÁL a nagy mennyiségű árut a helyszínen megsemmisítette. Felvetődik a kérdés: mi lett volna, ha az ellenőrök nem azon a napon tartanak vizsgálatot? Miért szólunk mindezekről? Elsősorban azért, mert az utóbbi időben egyes kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek illetékesei szinte kihívóan düettánsoknák, hozzá nem értő, akadékoskodó embereknek kiálltják ki a társadalmi ellenőröket, s úgy is viselkednek velük. Persze előfordul, hogy az ellenőrök is tévednek, de soha sem az embert veszik célba, hanem a mindannyiunkat bosszantó jelenségeket. És ez nagy különbség. A tisztességes tárgyilagosság egyik ismérve éppen az, hogy ha valaki szót emel valami ellen, azt nem a rokonvagy ellenszenv diktálja, még akkor sem, ha a felelősség kérdését feszegeti. Ez nagyon is összefügg a bírálat minősítésének legfontosabb mozzanatával, azzal, hogy miért hangzik el a kritika. Nem kétséges, jelen esetben a jobbító szándék érdekében. A csak azért is megmutatom szemlélet ár- nyékbokszoláshoz hasonlítható, aminek az ég világon semmi értelme nincs. Akkor meg miért csináljuk? Seres Sándor Arad megyében O Próba a hegyoldalban A kedves olvasó elnézését kérem, hogy ezúttal személyes élmény tolakszik a beszámoló elejére. Történt, hogy a békési városi művelődési központ munkáskórusa főpróbát tartott négynapos Arad megyei vendégszereplése előtt. Már kezdődött volna a próba, valaki azonban még hiányzott. Ügy látszik, e sorok szerzője hasonlít Bicskei Gáborra, a tehetséges trombitatanárra. Mert amikor a művelődési központ lépcsőin felfelé siettem, Kovács Lajosné, a ház gazdasági felelőse, ezúttal kórustag- minőségben, így kiáltott fel: — Végre! Megjött a kürtös is! Kezdhetjük. így lettem, ha csak percekre is, az utazásra készülő kulturális delegáció szólistája. Mert közben befutott Gábor is, akivel mellesleg nem igen hasonlítunk egymásra. Mindez csupán azért kívánkozott ide, hogy megpróbáljam érzékeltetni, milyen nagy izgalommal készült a kórus, első nagy határontúli vendégszereplésére. Kocsik Józsefet, az Arad megyei művelődési bizottság munkatársát aligha kell bemutatni azoknak, akik a nyolcesztendős múltra visz- szatekintő kulturális kapcsolat keretében jártak már Arad megyében. Mindannyian bizonyíthatják, nem kis része van abban, hogy a Békés megyeiek jól érzik magukat, kellemes emlékekkel térnek haza. Most is ott állt már jóval a busz megérkezése előtt a határnál, kedves szavakkal, szolgálatkészen várva a békésieket. Mivel a kórus első fellépésére csak másnap került sor, az út Aradon keresztül Menyházára vezetett. Joggal büszkék erre a hegyek közé beékelődött üdülőközpontra román barátaink. Nagyszerű környezet várja itt a pihenésre, csendre vágyókat. Remek fürdőhely is. Csoda-e, hogy a második nap délelőttiét mi is túrázásra szántuk? Hiába, az alföldi ember másképpen van a hegyekkel, mint a dombos, hegyes: vidéken élők.. Jobban vágyunk a tetőre... Mentünk mi is reggeli után mind a negyvenen felfelé a szerpentinen, követve engedelmesen a Dézna patak kanyargását. A mozdonylakatos Domokos László mezei csokorral kedveskedett feleségének, Vincze Imre pedig a fotózásnak adta át magát... Visszatérve a kirándulásról lapokat írtunk, ismerkedtünk Menyházával. Egyedül Pu- kánszky Béla, az együttes csellósa állt ellen a természet csábításának, elővette hangszerét s inkább Granados Intermezzóját gyakorolta. Hűtött gyümölcslé Nem tudom, honnan kapják a gyümölcslevet. A beszerzési forrásról nem érdeklődtem, fogyasztó vagyok, tehát nem ez a fontos számomra elsődlegesen, hanem hogy akkor és amikor kívántam, megvehettem. Gyulán a Várfürdő büféjében ugyanis mindenütt kapható hűtött gyümölcslé. Leginkább őszibarack, de más is. Ha tehát a vendég esetleg az alkoholizmus ellen küzd, ezt akadálytalanul megteheti. S ha csupán üdítő italra szomjazott, semmi más célja nincs, akkor is válogathat. Nemcsak gyümölcslevet talál a Várfürdő büféiben, hanem hűtött Márkát — Meggymárkát is — Colát, Traubisodát és az Extra különféle változatát. Ez a jellemző Gyula más vendéglátóipari egységeire is. A Komló étteremben például egyszer arra lettem figyelmes, hogy ebédidő alatt, amikor a legnagyobb a forgalom, mert az üzemi étkeztetés is - akkor zajlik, a Komló dolgozói nem sajnálják a fáradtságot, hogy tálcán, poharakba töltve kínálják a friss, üdítő gyümölcslevet. Az alkoholizmus elleni propaganda kevésbé ismert, de nagyon is jó módszere ez. A közkedvelt Gyöngyvirág presszóban pedig még arra is gondoltak, hogy paradicsomitalt tartsanak a hűtőpultban. Nem tudom hogyan sikerült erre rávenni a dolgozókat. Milyen prémiumot tűztek ki, de tény, hogy Gyula ebben is példamutatóan jár elöl, mint sok másban. Igaz, ez apróság, mondaná valaki, de sok múlik az ilyen apróságokon. Történetesen az emberek közérzete és jó hangulata is. A minap egy beszélgetés során valaki azt mondta: Sok a szöveg és kevés a tett az alkoholizmus elleni küzdelmet ‘illetően. Mert mit tapasztal az ember? Űton-út- félen, boltban és presszóban, étteremben és büfében szeszes italtól roskadozó polcok és asztalok. De üdítő ital annál kevesebb, a gyümölcslé pedig egyenesen eltűnt. Igaz, nem lenne helyes ebből messzemenő következtetéseket levonni. Hiszen objektív okok is fennállhatnak, például kevés gyümölcs termett tavaly, így ne csodálkozzunk, ha nincs gyümölcslé. Csak azt nem értem, hogyan csinálják a gyulaiak és miért nem lehet hasonló dolgokat tapasztalni Békéscsabán. A megyeszékhely egyetlen éttermében és presszójában nem találni gyümölcslevet. Ha valaki reklamál, a válasz egyszerű; ők sem kapnak, hiába rendelnek! Miért kellett a gyulai példát említeni? Hát ezért! Nem ártana megkérdezni tőlük, ők honnan veszik? Kasnyik Judit Szó ami szó, ez sem akármilyen kikapcsolódás, mint ahogy az igazi trombitásé, Bicskei Gabié sem, aki a hegyoldalban tartotta meg délutáni próbáját. Aztán egyre több szó esett az esti, buttyini fellépésről. Vajon hogyan fogadják a békésiek énekét ebben a gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező kis községben? Mert ez utóbbi igazolásául csupán annyit, hogy Buttyin- ban több mint kilencven éve működik énekkar, 1912 óta jegyzik a fúvószenekart. Űttörőnyakkendős kislány, Reiter Gabriella mondott kedves köszöntőt, miután begördült autóbuszunk a falu főterére, a kultúrház elé. Szólt a fúvószene, s a szép fogadtatás mindjárt feloldotta a szorongást. Mert izgalommal készültek a békésiek. Nem sokkal később azonban szép előadásban csendültek fel a békési népdalok, különféle kórusművek, aztán a békési Alkotók klubja zenei szekciójának műsora. Bodon Ilona, Csonka Barna, Pu- kánszky Béla és Bicskey Gábor tolmácsolták Bartók, Schubert, Mozart, Arutyun- ján és mások műveit. Az előadás utáni közös ösz- szejövetelnél az igaz barátoknak kijáró hagyományos köszöntő dalt, a „Tisztáson”-t énekelték a helyi kórus tagjai, a másodkarnagy, Lustrea Ilié vezényletével. Aki mellesleg a helyi termelőszövetkezet elnöke. Nem titkolt csodálkozásunkra a vendéglátók elmondták, azért nálunk sem lát el minden tsz- elnök karnagyi teendőket... Visszatérve még a közös összejövetelre: a művészeti értékek cseréje mellett valahol itt, ebben rejlik az igazi tartalma a két megye, s így a két nép közti barátságnak. A spontán alakuló beszélgetések, melyeken éneklésről, a helyi kultúrmunkáról éppúgy szó esik, mint az élet egyéb dolgairól. Nem volt ez másképpen Borosjenőn sem, ahol újra felhangzott a román tánc, Bartók legkorábbi román inspiráció jú, szilaj ritmusú műve, vagy az ismert duett az „operák operájából”, a Don Juan-ból, ez utóbbi a Kökéndy-házaspár előadásában. A legtöbb tapsot ezúttal is a népdalcsokrok kapták, a kórus pedig igyekezett szép produkcióval meghálálni a lelkes fogadtatást. (Folytatjuk) Fábián István /
