Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-17 / 114. szám
€► 1977. május 17., kedd Szociálpolitika — tervszerűen Beszélgetés Irházi Lajosnéval, az SZMT titkárával Szivárvány a neve Három éve alakult a nagyszénás! szociális otthonban a Szivárvány brigád. Az ötventagú, idős emberekből álló közösség szervezetten folytat társadalmi munkát, közösen látogatják az otthon betegeit, együtt szórakoznak. Képünkön a brigád törzstagjai a brigádnaplóval Fotó: Gál Edit Egy tévhit nyomában Nem elfekvő az utókezelő! Hiány és állítmány Böngészem a parkosításról szóló sokszorosított beszámoló jelentés sokadik példányát. A lap alján először éppen csak átfutom az utolsó mondatot és már lapoznék is, ám gyorsan elengedem a papír sarkát. Ojraolvasom, lassan, szavanként: „A gazdaságpolitikai mérlegelés átmenetileg nem számol az esztétikai követelményekkel, racionális gazdálkodást kell folytatni.” Na már most, vegyük szépen sorra, hogy ki mivel nem számol, és mit is kell akkor folytatni? — biztatgatom magam, cseppet restellkedve, hogy nem vagyok képes a magyar nyelven írott mondatot megérteni. Ha jól emlékszem, a kedves Horváth tanár úr magyaróráira, ez egy ösz- szetett mondat, amely két tagmondatból áll. Semmi alá- és fölérendelés, merthogy mindkettő önállóan is megállja a helyét? Mármint nyelvtanilag. De csakis úgy. Mert egyébként nincs minden rendben az állítmánnyal és az alannyal, a második tagmondatról nem is beszélve. Lássuk csak, mit állít a szöveg írója a mondatban? Azt, hogy „nem számol”, meg azt, hogy „kell folytatni”. És ki vagy mi „nem számol”? Nos, a gazdaságpolitikai mérlegelés, az tehát az alany. Nem én, nem mi, esetleg x, y, vagy az illető szerv, amelynek a munkájáról szól a beszámoló. Csakis a szóban forgó gazdaságpolitikai mérlegelés felelős a dologért. 0 számol — a kis rakoncátlan (!) — az esztétikai követelményekkel. Mentségére szolgál, hogy csak átmenetileg. Titkon azért gyanítom, hogy alaposan félrevezették őt vagy rosszul tájékozódott: a racionális gazdálkodás ugyanis egyáltalán nem zárja ki az esztétikumot. Sőt! Rendkívül fontos témája volt a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa legutóbbi ülésének: a vállalati ötéves tervek szociálpolitikai célkitűzéseinek megvitatása, az elmúlt évi végrehajtás tapasztalatainak értékelése. Az esemény kapcsán megkértük Irházi Lajosnét, az SZMT titkárát, válaszoljon néhány kérdésünkre. — Ügy tudom, az SZMT ilyen témával most foglalkozott először. Mi tette szükségessé, hogy napirendre kerüljön a szociálpolitikai tervek értékelése? — Ilyen átfogóan valóban most tárgyaltuk először ezt a szerteágazó témakört, de meg kell mondanom, hogy egyes részeivel külön-külön eddig is foglalkoztak a szak- szervezetek. A szociálpolitikai tervek egységes kezdését az tette szükségessé, hogy az V. ötéves tervet megelőző utasítások, irányelvek kötelezték a vállalatokat: tervezzék meg ötéves szociálpolitikai célkitűzéseiket is. Kimondták az irányelvet: nagy gondot kell fordítani a munkakörülmények javítására, az egészség- ügyi, szociális és kulturális igények még jobb kielégítésére, a gyermekintézmények fejlesztésére, a nők és fiatalok helyzetének javítására, a szabad idő kulturált felhasználására, a dolgozók lakáskörülményeinek javítására, a kultúr- és sportintézmények fejlesztésére. Ezeknek a célkitűzéseknek a szellemében készültek el a szociálpolitikai tervek, melyek egyben a vállalati ötéves tervek részeivé is váltak. — Mint az előbbi felsorolás is mutatja, a szociálpolitika témaköre rendkívül összetett. Okozott-e ez és a tervezésben való gyakorlatlanság valamilyen gondot, problémát? — Természetesen okozott, de erre számítottunk is. Naivitás lett volna azt hinni, hogy elsőre mindjárt minden a legnagyobb rendben lesz. Meg kell mondanom, nemcsak a vállalatok tévedtek néha, hanem az ágazati irányelvek sem írták elő azonos részletességgel a terv rendszerét. Volt, ahol csak a munkavédelmi intézkedésekre tértek ki, másutt pedig csak a fejlesztési ráfordítások szerepeltek a célkitűzésekben. Egyes vállalati szociálpolitikai tervek azért nem felelnek meg mindenben a követelményeknek, mivel csak irányelvszerűen rögzítették a tennivalókat, nem határozták meg konkrétan a feladatokat, a végrehajtáshoz szük-^ séges pénzügyi forrásokat. Említésre méltó az is, hogy több helyen — bár a szociális feladatokat eredményesen végrehajtják — nincsenek a törekvések egységes tervbe foglalva. Nehezítette a terv- készítést az is, hogy a tröszti irányítás alá tartozó vállalatoknál az anyagi források csak később váltak ismertté. A megyénkben dolgozó gyáregységekre pedig az a jellemző, hogy csak vállalati tervek készültek és ezeket a vidéki üzemeknek már nem bontották le. Mindezek azonban csak a „próbaév” hiányosságai, melyek megszüntethetek. — A hiányosságok ellenére tehát megkezdődött és jól halad a vállalatoknál a szociálpolitikai tervezés és végrehajtás. Az SZMT milyen tapasztalatokat szerzett megyénkben? — Megállapítottuk, hogy az V. ötéves terv induló évében megyénkben a szociálpolitikai terveket általában időarányosan végrehajtották. Javult a dolgozók élet- és munkakörülménye, a tervezés hatására növekedtek a szociálpolitikai célokat szolgáló ösz- szegek. A vállalatok szemléletében mindenütt fontos helyet kapott a szociális célokkal kapcsolatos tervezés szükségessége. Az erről szóló vállalati beszámolókat az üzemi demokrácia különböző fórumain a dolgozókkal ismertették, a szakszervezeti testületek sok helyen írásos állásfoglalásokkal egészítették azt ki. — Az összkép tehát biztató. A vállalatok egyre többet fordítanak szociálpolitikára. Melyik az a terület, ahol a legnagyobb erőfeszítésre van szükség? — Megítélésünk szerint — és ez a vállalatok véleménye is — a munkavédelemre, a A napokban nagy élményben volt része annak a 40 bélmegyeri általános iskolásnak, akik Százhalombattára látogathattak. Maga az út is sok élményt, látnivalót nyújtott, hiszen egészen más a kiskunsági homokbuckákról hallani, vagy azokat a valóságban látni, vagy a mezőföldi löszfalakról beszélni, vagy azt Dunaföld- várnál, Dunaújvárosnál közvetlenül szemlélni. A legnagyobb élményt mégis Százhalombatta jelentette. Nemcsak a gyerekek, de a kísérő nevelők sem tudták elképmunkakörülmények javítására kell a legtöbb figyelmet fordítani és erre a célra kell az anyagi eszközök zömét is mozgósítani. Ezt mutatják a számok is, például a KPVDSZ-hez tartozó vállalatoknál 54, a HVDSZ-nél 65, a Volán 8-as sz. Vállalatnál 67,5, a kötöttárugyárnál 64 százalékát fordítják erre. Ez arra mutat, hogy a vállalatok felismerték: a munkás élet- körülményeit elsősorban a munkavégzés körülményei, a testi épség védelme befolyásolja. A felismerésben szerepet játszik, hogy munkavédelmi intézkedési tervek már régebb ótá készülnek, így ebben nagyobb gyakorlattal rendelkeznek a vállalatok és a szakszervezeti bizottságok. — Az utóbbi időben megnövekedett annak lehetősége, hogy a vállalatok segítsenek dolgozóik lakásproblémáinak megoldásában. Megfelelően élnek ezzel? — Túlzás lenne azt állítani, hogy ennél jobban már nem mehetne, de annyi bizonyos, hogy ezen a területen nagyot léptünk előre. Az elmúlt évben például a vállalatok 1037 dolgozónak nyújtottak támogatást csaknem 43,5" millió forint összegben. A 30 éven aluli fiatalok közül 546-an kaptak lakástámogatást, és nem maradt ki a segítségből az a 87 család sem, ahol háromnál több gyerek van. A vállalati szociálpolitikai tervet, a lakásépítés támogatását mindenütt jelentős összegekkel tervezik. Külön 'gondot fordítanak a nagycsaládosok és a fiatalok lakáshoz juttatására. Nehézségeket okoz azonban, hogy nincs teljesen szinkronban a lakásépítés üteme a vállalati támogatással. Ezen változtatni kell a jövőben. — Az SZMT nyilván felmérte az eltelt egy év tapasztalatait. A jót és rosszat figyelembe véve, milyen változtatásokat tartanak szükségesnek ezután? — Az elkövetkező időben el kell érnünk, hogy a szociálpolitikai tevékenység irányítása egy kézbe kerüljön és egységes legyen. Ösztönöznünk kell a vállalatokat, hogy készüljön el az öt évre szóló terv éves ütemezése, biztosítva ezzel az arányos végrehajtás lehetőségét. A felmerült üjabb igényeknek megfelelően a szükséges mértékig módosítani kell a szociálpolitikai terveket, ezeket ismertetni kell a dolgozókkal és természetesen nem szabad megfeledkezni végrehajtásba történő bevonásukról sem. Közösen, együttes erővel érhetjük csak el, hogy szép célkitűzéseink valósággá váljazelni, hogy ez a létesítmény ilyen óriási. Különös érzés volt számukra megállni a „Barátság I. és II. kőolajvezeték” torkolatánál és az ott elhelyezett emléktáblánál. Látni, hogy a hatalmas csöveken szakadatlanul ömlik a csaknem 4000 kilométerről érkező kőolaj. Két órán át panorámás autóbusszal járták végig a látnivalókat, s szíves, hozzáértő szóval magyarázták a dolgozók a feldolgozás menetét, lényegét, fontosságát a bélmegyeri iskolásoknak. — Szegény édesanyám beteg... — Hol fekszik, Gyulán? — Nem! — Csabán? — Szeghalmon! A nő arca elváltozik: — Szeghalmon? Képes voltál elfekvőbe vinni, olyan körülmények közé? ♦ Az akaratlanul ellesett párbeszéd adta az ötletet, hogy ellátogassak a szeghalmi utókezelő (és nem elfekvő) kórház igazgató főorvosához, dr. Lóránd Gyulához információt kérni annak jellegéről, funkciójáról. — A kórház jellegét sokan nem ismerik — mondja az igazgató. — Elfekvő intézetnek, vagy szociális otthonnak képzelik. Pedig ez egy utókezelő kórház, ami azt jelenti, hogy itt a hosszabb kezelést igénylő, de gyógyítható betegeket ápolják. A betegek átlagéletkora magas, ami annak következménye, hogy a társadalomban is sokkal több az öreg ember, mint 30 évvel ezelőtt. A betegek családtagjai nem tudnak otthon maradni, ápolni őket, főleg a munkából való kiesésük miatt. Az idős betegek ápolása lenne a feladata ezeknek az intézményeknek, amíg kórházi kezelést igényel a beteg. Utána, amennyiben még ápolásra szorul, és a család nem tudja megoldani, jöhetne szóba a szociális otthoni elhelyezés, de azok is túlzsúfoltak. A kórház 100 ágyas. Hetven belgyógyászati, 30 sebészeti hellyel. A 100 ágyra négy orvosi állás van, ebből egy már tartósan betöltetlen, ami nagy megterhelést jelent a többire. Jelenleg a betegek 30 százaléka olyan, akiknek az ápolását szociális otthonban is meg tudnák oldani. S ha ez sikerülne, több hely maradna azok számára, akik kórházi kezelést igényelnek. Nagyon rossz az ápolónői ellátottság. A 24 ápolónői állásból 12 állandóan betöltetlen szülési vagy gyermek- gondozási szabadság miatt. Így az itt dolgozókra hárul a többiek helyettesítésének nehéz feladata. A nővérek ezt a munkát becsületesen, néha teherbírásukat meghaladó módon látják el. ♦ ' Az étkeztetést saját konyháról oldják meg, 1972 óta sokat fejlődött az intézet, új mosoda épült megyei segítséggel, ami alapvető egy ilyen jellegű kórházban. Saját erőből felújították az úthálózatot és a villamosveze- ték-rendszert. Szintén saját erőből új kultúrtermet alakítottak ki, parkot rendeztek, s ebben sokat segített a kórház műszaki szocialista brigádja. Nemrég új kórtermeket alakítottak át a nagyobb termek leválasztásával. Rekonstrukció előtt áll az intézet, ennek eredményeként új épületbe kerül a szülőotthon, s a jelenlegi helyen is optimálisabb lesz a betegek elhelyezése. Ezt kis részben saját, nagyobb részt központi keretből szeretnék megoldani. ♦ A kórházban rend és tisztaság mindenütt. A nővérek járják a termeket, túlfeszített munkájuk során arra is jut idejük, hogy egy-egy kedves megnyugtató szót mondjanak a betegeknek. A folyosókon férfiak és nők sétálnak. Talán pár nap múlva visszatérhetnek családjuk körébe. A szeghalmi utókezelő kórház nem „végső állomás” az utolsó út előtt! Jó lenne már ezt a tévhiedelmet végleg eloszlatni. Béla Vali AKÁCOS ÚT Fotó: Veress Erzsi nak. Lónyai László Bélmegveri iskolások Százhalombattán
