Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Balogh Ferenc Ábra Áz amatőr nem dilettáns Amatőr az. aki úgy érzi-látja, hogy vállalt útja, ál­lása, megélhetése forrása mellett képességeiből, sőt esetleg valóságos elhivatottságból többre, másra is te­lik és szorongatja a kifejezés, a közlés vágya, a mű­vészi vagy tudományos megfogalmazás kényszere. Az Értelmező Szótár szerint amatőr az, aki „rend­szeres anyagi ellenszolgáltatásban nem részesül” s „tevékenységet mükedvelésből végzi ”, Bárcsak le len­ne olyan rossz visszhangja a „műkedvelésnek”, ezt a meghatározást használnánk mi is szívesen. A dílete tánsról is hasonló véleménye van szótárunknak, vagy­is dilettáns, aki „szellemi, művészi pályán szaktudás nélküli műkedvelő”. Ez már elmarasztalóbb, mert hiányolja a szaktudást, és joggal. Az amatőr azonban nem nélkülözi a szaktudást, csupán „ellenszolgáltatás­ban nem részesül”. S ha éppen részesül, nem ez a megélhetési forrása, ezért talán őszintébben, odaadób- ban szolgálja ügyét, amelyhez elszegődött. Az amatőr lehet eredeti alkotó egyéniség, de nem ez a lényege, hanem az, hogy megérti az alkotót, meg­érzi és visszabólint: én is ártérzem, megértem, «mi, aki te vagy, követlek, hived vagyok. Fél évszázaddal ezelőtt mindnyájan rádióamatőrök voltunk. Előbb ki­csi detektoros készülékeinkkel, aztán több lámpás te­lepes vevőkkel figyeltünk távoli hangokra, s boldogan bólogattunk tiszta, erős vételeinkre. Hogy belénk rög­ződtek ezek az első hangok, a bemondók ás a muzsika hangjai! Befogadói, megértői lettünk távoli üzenetek­nek, s ebből az odaadó igyekezetből értő közönség született­Aki maga is megpróbálta gyúrni az agyagot, leraj­zolni egy köcsögöt, vagy távcsövet barkácsolt s azon at nézte a csillagokat, bizonyosan nagyobb tisztelettel és odaadással vesz kezébe egy kerámiát, fémmunkát, grafikát s több megértéssel kíséri a világűr meghódí­tását, mint, aki ezek nélkül az életet előre lendítő ta­lálkozások nélkül fölényesen és fitymálva legyint. Művészünk van elég, de értő közönségünk alig. Ha elfogadjuk azt, hogy művészeink, tudósaink korunk korszerű képviselői, nem nyugodhatunk bele abba, hogy a művészek, a tudomány és közönsége között szakadék legyen. Nem a szakadék miatt. Az emberhez méltó életnek feltételei vannak, elsősorban az. hogy nem élünk visza az ember birtokában levő készségek­kel, logikus cselekvésünkkel, erkölcsi érzésünkkel. Az­zal. amire a művészetek és tudományok minduntalan figyelmeztetnek. Az amatőrök igénye, képessége, jó szándéka, tiszta érzéke, bölcs megértése, a szakmáktól való független­sége nagy segítség ezekhez a találkozásokhoz: művé­szetekkel. tudománnyal. És még valami. Ha sokféle­képpen élhetünk, hát. nem mindegy, hogy szabad időn­ket elfecséreltük vagy- önmagunkat keressük, egyéni­ségünk kibontakozásának esetleg valamikor elmulasz­tott lehetőségeit. A lélektan a megmondhatója, hogy mennyi bajt okoznak társadalmi életünkben gátlá­saink. Az amatőr mozgalmak felhúzzák a gátlások zsi­lipéit. Leszoktatnak arról, hogy hazudjunk, hogy úgv tegyünk, mintha megértenénk irodalmunkat, képző- művészetünket, tudományos eredményeinket. Az ama­tőr mozgalmak arra adnak lehetőséget mindenki- szá­mára, hogy lappangó értékeit kiteljesíthesse, s ezáltal teljesebbé tehesse életét Koezogh Ákos KÖRÖSTÁJ Megismételt találkozások Balogh Ferenc Parasztgótika Bimbók kórusa Mátyás Ferenc Parti nádasok, falucsönd, vágy vadkacsái; dallamok, csattogjatok föl a magány vackáról, deli szel dalol. Fekete somogyi erdők, elhányt agancsok, — vén telem, téli köd, oszolj, ne legyek tüz-ö,ledben oly védtelen. Adj hitet, bírjam a lépést, ne inogjanak inaim, elolvadt a hó szivemen s a fű fénylő szuronyain. Előrángat a cinke, a fiírj, kakukk vígan ram kiált — a levélkék hóna alatt latom kimúlni a halált. Jégbörtönből csapott tavaszt a fényhírt hozó csöpp levél, az égen kottázó fecskeraj szárnyán csillan meg a remény. Letérdelek egy zöld bokor előtt, — látom, megérkezett a bimbók, virágok kórusa, hallom, daluk fülembe zeng. \ Tavaszi portré Várnai Zseniről Több mint öt éve. hogy a Köröstaj részere interjúkat készítettem országosan is­mert niűvésaekkel. Kisfalu­dy Stróbl Zsigmond. Mes­terházi Lajos és Várnai Zseni voltak első beszélge­tő partnereim, s a velük való találkozáson önbizal­mat kapva kerestem fel Zelk Zoltánt, Demény Ottót, Kállai Ferencet, Gyurko- vics Zsuzsát és sok más ki­váló írót, költőt, előadómű. vészt. Számomra is tanul­ságosak voltak ezek a be­szélgetések, s néha azt re­méltem, hogy a kedves ol­vasók között is akadt né­hány, akihez sikerült köze­lebb vinni a bemutatotta­kat. Változik a világ, változ­nak az emberek és az évek távlatából még azonos élet­művön is új színeket fe­dezhetünk fel. Talán nem lesz hiábavaló, ha megis­mételjük az egykori talál­kozásokat, Időközben a Sza­badság-szobor alkotója, Kis­faluéi Strobl Zsigmond csendben elköszönt az élet­től. és örökre elnémult a költő Demény Ottó is. Em­léküknek is tisztelgek most, amikor újra felkeresem ré­gi beszélgető társaimat. * Mintha megállt volna az idő egy csöndes budai la­kásban. Várnai Zseni most is olyan finom kedvesség­gel fogad, mint a fél évti­zeddel ezelőtti találkozá­sunk alkalmával. Ügy lát­szik, amikor a kilencedik évtizedhez közeledik az em­ber. már csak lassan változ­tat rajta az idő. — Régi szememfénye. a kis. unokám is felnőtt, s immár dédnagymama lettem — űj. ságolja büszkén Várnai Zse­ni. — Nem győzök betelni az élet csodáin, hiszen ta­núja lehetek új nemzedé­kek születésének, emberi sorsok kibontakozásának. Tudom, a természet marká­ban tartja az emberiséget, különösen a nőket, de vala­mit mi is tehetünk életünk jobbításáért. Teljesen behó­doltam dédunokámnak, s most azt szeretném, ha ő is békében nőhetne fel. Egész életemben az asszonyok iga­záért és a békéért küzdöt­tem, bár számomra elég kevés nyugalom adatott meg. Igazán nem szidom a sorsot, amiért ilyen életet szánt nekem, hiszen oly kor­ban jártam itt a földön, amikor másként nem is cse­lekedhettem. A Vérvörös Csütörtökön például ott élt a köztudatban a forradalmi vágy. % nekem csak le kel­lett írnom a híressé lett so­rokat: „Ne lőjj fiam, mert én is ott leszek!” Később is mindig azt éreztem, hogy költői tehetségem csak esz­köz, s én csupán vezetem a papíron a tollat, de a mon­danivalót a történelem dik­tálja. Évtizedek viharai zúgtak el fölötte, sok kedves barát és harcostárs kidőlt a sor­ból, ám Várnai Zseni töré­keny alakja szívós gyöke­rekkel kötődik mindennap­jainkhoz. Idős korára is friss szellemmel áldotta meg ,a természet, s ezért ma is igyekszik kamatoztatni költői tehetségét. — Szerencsére egészséges vagyok és ezért kötelessé­gemnek érzem, hogy dolgoz­zak. Lehet, hogy csak egy halk hang vagyok a töme­gek szavában, de ha mind­nyájan egyet akarunk, han­gos kiáltás lesz a vágyunk, s erre már mindenkinek oda kell figyelnie. A világ ma is tele van forrongó nyugta­lansággal, s az emberiség­nek nagyon „észnél kell lenni”, hogy el ne pusztít­sa önmagát. Amit elődeink vetettek, azt fogyasztjuk napjainkban, de unokáink számára már biztonságot jelent, hogv mj békét ve­tünk, s ebből talán kisar- jadzik a boldog élet. Ezért fáradoztam én is hosszú pályafutásom során, s ezért írok tovább egészen addig, amíg el nem fogy az erőm. Andódy Tibor KULTURÁLIS MELLÉKLET

Next

/
Thumbnails
Contents