Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
AMATORFILM ÉS KÖZMŰVELŐDÉS Amikor egy-egy tájegységi, országos vagy akár nemzetközi szemlén is összegyűlnek az amatőrfilmesek és a zsűrinek ki kell hirdetni az eredményt, gyakran elhangzik: nincs különbség amatőr vagy hivatásos film között, mind a kettő vászonra vetített képsor. Inkább műfaji különbségről beszélhetünk. A hivatásos filmesekkel ellentétben ugyanis az amatőrfilmesek képesek többnyire csak egy-két olyan területen is filmezni, amely csak nagyon elvétve állhat rendelkezésére a hivatáso- spknak. Ilyen például a helytörténet, közvetlen és kissé tágabb értelemben ve. hető környezetünk történetének, társadalmi változásainak. fejlődésének nyomon követése azokkal a kis kamerákkal, amelyek ma már majdnem annyit „tudnak", mint a hivatásosoké. Jó ideig ugyanis főként az eszközök használatában tettünk igazán megkülönböztetést ámatőr. és hivatásos film között. Bizonyos mértékig még ma is fennáll ez a megkülönböztetés, hiszen ha a filmgyártásban használt eszközöket le is másolta, kicsinyített formában a filmfelszereléseket gyártó cégek valamennyije, s azok már nem is elérhetetlen árúak, a nyersanyaggal (fordítósfilm) baj van még. Az is baj, hogy nem kapható mindig és hogy az nemcsak a magánzsebek, de még művelődési intézményeink számára is — amelyek otthont adtak országszerte a klub. és szakköri mozgalmak keretében az amatőrfilmeseknek — igen drága és ezenfelül nagyon nehezen szériázható, azaz kópiáztatható a 8 vagv S 8 mm-es mágnescsíkos film. Ezek azonban valóban csak technikai problémák, amelyeket előbb-utóbb legyőz a technikai civilizáció. Csakhogy mi erre nem várhatunk. mert époen az olyan filmekkel szemben, amelyet csak az amatőrfilmesek készíthetnek el, egyre nagyobb az igény. De hát mi is ez a sajátos műfai. amelynek nemcsak a kialakítása volt néhány évtizede tulajdonképpen tudományos igény, amit esak amalör eszközökkel tudtunk megvalósítani és amelynek továbblormalása, a helyi igényeknek megfelelő kifinomítása az ország amatőr- filmeseire vár. Napjaink nagy arányú fejlődése, a kor, amelyben élünk, társadalmi rendünk céltudatossága lenetővé teszi, hogy ,a múlt szinte nyomtalanul felszámolódjék a szemünk láttára. Üj látkép alakul ki községeinkben, a határ már régen megváltozott. Nagyközségekből városok lesznek, a kis „vidéki" városok nagyvárosi külsőt öltenek. Lassanként felszámolják a békési tanyavüágot is, a felburjánzó vizeket megfelelő csatornázási és öntözési rendszerekbe szorítják, a kanyargó-tévelygő folyókat jól védett gátak közé, megszűnik az örökös rettegés a szárazságtól, az árvizektől, az elemeknek való teljes kiszolgáltatottságtól. Az új generációk már ebben a tudatban nőnek majd fel. önkéntelenül adódhat a kérdés, akkor minek emlegetjük folyton ezt a keserves múltat, sőt még filmre is akarjuk menteni, mutogatni?! Ha arról az oldaláról nézzük azt a szükebb vagy tágabb értelemben vett környezetet, amelyben élünk, úgy is nézhetjük, hegy az része egy számtalan felé szerteágazó és nem egészen egyenes vonalúan alakuló örökös folyamatnak. Ennek eredményeként lettünk és jutottunk el oda, hogy felvegyük a küzdelmet az elemekkel, hogy megpróbáljuk átalakítani, tudatosan befolyásolni a jövőt. Ám ez a jövő is múlttá válik holnap. Vagyis történelemmé, kultúrtörténetté. Ha tehát csak mindig, mindenki, aki úgy érzi, hogy teljesebbé, gazdagabbá válhat történelmi jelenünk és kultúránk azáltal, hogy a ma észlelhetők kézzel foghatót rögzítjük mozgófilmre is környezetünkből, akkor már nem vettük hiába a kamerát a kezünkbe. A mozgófilm — tudjuk — csak égjük szerény eszköze a kultúrtörténet, a tudomány vizsgálódó, kutató eszközeinek, de hogy miKaputriyitó Galambosi László A magány mélyén hull a hó. Forog) erő, kaput nyitó! Míg botorkál a gondolat, tapintja csak a szavakat. Kettőzd meg lépted, értelem, hajolj fölíbénk fényesen, Az útvesztőkben járj elől, a lenti táj nem tündököl. Csak föl! Csak föl! Amíg lehet. Munkáljunk, mint a fenyvesek. Lüktet, növeszt a szorgos ég. Gazdagodik a messzeség. lyen fontos, azt minden mozi- es tv-nezo tutija, hi- szen ismereteinek egy részét már jo ideje ezúton gy arapnija. A filmkészítő pedig azt tudja, hogy a nagy íolya- rnatboi csak egy-egy ada- leknyit szedhet össze egy Vetítési egy segue, de ha jól alkalmazza a iilm forma- nyelvét, azt tömören teszt S ha igénybe veszi a kultúrtörténet tudományos esz. közéit: adatgyűjtést es sum- mázást is, akkor azt tömöríti Hímjébe, ami az adott kis részletről a legjellemzőbb és a leginkább igazoltan hiteles adat, vagyis adatok együttese. így válhat elsősorban a helyben élő amatőrfilmesből korunk krónikása, aki nem. csak kedves, hangulatos szó- íakoztató témafeldoigozá- saival okoz örömet a nézőknek, sőt nem pusztán ismeretterjesztő célzattal dokumentálja a környezetében felfedezett vagy megkeresett mindennapi, esetleg érdekességnek tűnő témákat, hanem arra is gondol, hogy filmje évek, sőt évtizedek múlva igen fontos történeti értékűvé válhat. Ez a felismerés vezette a három Békés megyei varos, a megyei tanács művelődési intézményeit, és más társadalmi szerveket, hogy, közös összefogással 1977-ben harmadszor is létrejöhessen a békési alkotótábor, ahol a megye képzőművészei és az ország különböző területein élő amatőrfilmesek céltudatosan olyan munkát vállalnak, aminek bizonyára meglesz a történeti értéké. A* ilyen nyári alkotótáborok természetszerűleg mindig továbbképző jellegűek. Elhangzanak különböző szakmai előadások, de a legfőbb céljuk mégis az, bogy gyakorlati munkával valósítsanak meg valamit abból a tervből, amelyet a lent említett szempontok laiapján állítottunk össze. Az amatőrfilmesek számára — a több évre beosztott programból — 1977-re a békési tanyák életét, az ott kialakult életrend, gondolkodásmód. gazdálkodási em. lékek filmrevitelét választottuk ki, hiszen ez látszik a legsürgősebb anyagmentő feladatnak. Sok mindent nem tudunk már filmre rögzíteni a nagy átalakulásból, amit századok őriz- gettek-formáltak a kultúrtörténet számára. Legalább azt vegyük fel. ami ma még látható, azt rögzítsük hang. szalagra, amit még el tudnak mondani! Nem juthatunk el a két hét glatt (július 11—24) mindén tanj'á- ba, de azért vesszük alapul a tudományos vizsgálódás eszközét, hogy mégis a legtipíkusabbakat, az életmód legjellemzőbb vonásait, az általánosan használt gazdálkodási módok emlékeit, a hétköznapok és ünnepek szokásait tömörítsük a vászonra. Reméljük, hogy a lelkes amatőrfilmes alkotók munkája a közös összefogás eredményeként hamarosan valóban hű kor. és kultúrtörténeti anyagként kerülhet be Békés megve történetének gazdag tárházába. Raffay Anna Érdekes, esztétikai és történelmi értéket eg;, aránt hordozó, az alkalomhoz illő kiállítást nyitott a szabadságharc évfordulója alkalmából a békési Jantyik Mátyás Múzeum: a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum anyagából Plohn József fényképészmester 1903 —4-ben készített i 48-as honvédportréinak nagyítását mutatván be. Plohn József 1870-ben született és az 1888-ban apia által alapított fényképészműtermet vezette 1890-től egészen a deportálásba történt elhurcolásáig. Ilyen korai alapítású vidéki fényképészműterem önmagában is művelődés és ipartörténeti jelentőségű. Plohn József műterme azonban szerepet kapott Hódmezővásárhely művészettörténetében is, hiszen Tornyai, Endre, Ivá- nyi Grünwald festőművészek, Pásztor János, Kallós Ede szobrászművészek mindig szívesen látott vendégek voltak nála, sőt az idelátogató Koszta József sem kerülte el soha ezt a meleg légkörű műtermet. Még fontosabb azonban mindennél az, hogy Endre Béla, aki maga is kitűnő amatőr-fotográfus volt és Tornyai János ösztönzésére, Plohn József az 1880-as éVek végétől 1920-ig mintegy 3000, jobbára 18x24-es méretű üveglemez-felvételt készített, melyek túlnyomó része néprajzi, kisebb hányada helytörténeti tematikájú. E nagyszerű vállalkozás keretében — melynek megmaradt részét, 1635 db felvételt, a Tornyai János Múzeum meg tudott menteni — 131* az 1848-as szabadságharcban részt vett- honvédről is készített portréfotót Plohn József e század legelején. Ezek közül 77-nek a nevét is feljegyezte, illetőleg ennyi volt azonosítható a dokumentumok alapján. Gflicse Ferenc .. Csotó Nagy János Az, ekkor már 70. évüket taposó egykori honvédek gondbarázdált, karakteres arca döbbenetes erővel idézi fel a történelmet és egyben a megörökítettek osztály, és egyéni sorsát is. A munkában töltött évek szenvedése, némelyik arcon riadtsága, másikon méltósága, nyugalma és. aggodalma szól hozzánk a portrékról. Ezek azt is bebizonyítják, hogy minden trükk és technikai rafináltság, bonyolult világítás nélkül lehet legmélyebben, legkifejezőbben szólni az emberről. Legtöbbjük egyszerű földműves. Mindannyian tanultuk és tudjuk is, hogy egy-egy nép küzdelmének, harcának igazi hősei a közkatonák. Itt mindez a fényképezőgép lencséjének szépítés nélküli valóságában áll előttünk: a fosztó, foltos darócruhák, a kérges, cserzett munkáskezek napbarnított és „kalap.előriás” szép fejek képben írt történelmet jelentenek. Milyen furcsán nem oda valók ezek a kedves öregek a műterem díszes, neobarokk faragásű aranyozott asztala és rojtos díszű plüss székei közé. Milyen mély emberi, etikai tartalmat és szépséget hordoznak ugyanakkor ezek az arcok. A nevek a történelemtudománynak azt a megállapítását is igazolják, hogy forradalmunk, szabadság- harcunk nem szűk nemzeti érdeket, hanem az egyetemes haladás ügyét is szolgálta. A fényképészet viszonylag fiatal művészeti ág, a múltja sem terjedelmes, de mar elérkezett oda, hogy fokozatosan felmérje megtett útját és ennek Plohn József feltétlenül egyik művelődéstörténeti mérföldköve lesz. Dömötör János 48-as honvédportrék a kékesi múzeumban
