Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-27 / 97. szám

Btett —T negyedév Tervszerűen az első naptól A Mezöhegyesi Állami Gazda- tag jó első negyedévet zárt. Az állattenyésztésben csupán a hí­zó marhák és az üszők súlygya­rapodása maradt a tervezett ér­ték alatt, ezzel szemben például a borjúlétszám alakulásában 111, a tehenek számában 99, az átlagos üszőlétszámban 82 és a — szintén átlagban ;vett — hí­zómarha-létszámban 81 százalé­kos a tervteljesítés. Ez annyit jelent, hogy ezekben az egesz évre tervezetteket múlt,ák felül vagy közelítették meg egy ne­gyedév alatt. Az előírtak szerint alakult a tejtermelés, a borjú- szaporulat és a borjak súlygya­rapodása is a mezöhegyesi gaz­daságban. Ugyanez mondható el a sertéstenyésztésről, ahol pél­dául az első három hónapban világra jött 21 ezer 645 kisma­lac. az egesz évi „termés” 27 százalékát teszi ki. A számok, adatok további részletezése helyett növényter­mesztési munkáik állásáról ösz- szefoglalóan csak annyit, hogy a cukorrépa vetése, vegyszere­zése. a lucerna vetése és a föl­dek műtrágyázása is tervszerű­en halad a mezöhegyesi határ­ban. *** A Mezökovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ is jó első negyedévet könyvelhet el, s noha erről a szakemberek egészen pontosai csak a most folyó jövedelmező­ségi számítások végezte után mondhatnak, az máris bizonyos, hogy kiskereskedelmi forgalmuk tervét több mint nyolc száza­lékkal teljesítették túl, és ven­déglátóipari forgalmuk is na­gyobb a tavalyi első három hó­napénál. Ezt a növekedést természetes­nek tartják az ottaniak, sőt úgy vélik, hogy — többek közt azért is. mert húsvét áprilisra esett — ez a második negyedévben is megmarad. Legfőbb feladatuk­nak azt tartják, hogy megkü­lönböztetett figyelemmel gon­doskodjanak a közelgő május elsejei ellátásról, és jól felké­szüljenek a fagylalttal, sörrel és más földi jókkal bővelkedő nyá­ri szezonra. — vj. — Kereskedők — szocialista brigádokban A kereskedelmi vállalatoknál, I szövetkezeteknél, pénzintézetek- 1 ben is megerősödött a szocialis­ta munkaverseny és brigádmoz­galom. A gazdasági és üzletpoli­tikai célok teljesítésé, a vásár­lás kulturáltságának emelése el- ' képzelhetetlen a szocialista kö­zösségek mozgósító ereje nél­kül. A KPVDSZ megyei bízott- J ságán elmondották, hogy me­gyénkben a kereskedők 80 szó- 1 zaléka vesz részt a munkaver- seny-mozgalomban. Az elmúlt évben 549 szocialis­ta brigád több mint ötezer tag­ja versenyzett a szocialista cím megtartásáért, illetve elnyerésé­ért. A szakszervezet, a megyei tanács kereskedelmi osztályával, a MÉSZÖV elnökségével közö­sen irányelveket dolgozott ki. amely segíti a munkaverseny szervezését, végrehaj ásót. Természetesen az erkölcsi, anyagi elismerés sem maradt el. A különböző fokozatok elnyeré­se mellett sokan részesültek Kiváló- Dolgozó kitüntetésben. Örvendetes, hogy közülük 333- an nők, 132-en 30 éven aluli fiatalok voltak és 418-an pedig a szocialista brigádok tagjaiból kerültek ki. Megkedvelték a „Tiszatáj”- búzát A Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet kiszombori neme­sítő telepének kollektívája más­fél évtizede dolgozik magas bel- tártalmi értékű, fehérjében gaz­dag- búzafajták előállításán. A köztermesztésben levő kenyér- gabonák bő termést adnak ugyan, de táplálkozásélettani szempontból nem elégítik ki a növekvő .igényeket és felhasz­nálásuk is korlátozott. Az inté­zet munkatársai olyan úgyneve­zett „Proteinbúzát” nemesítettek ki, amely a szokásos 12—14 szá­zalék helyett 16—17 százalék fehérjét tartalmaz. A búza hi­vatalos neve: „GK-Tiszatáj”, lisztjét nagyüzemi méretekben most próbálták ki először. Harminc vagon őrleményt ka­pott néhány alföldi sütőipari vállalat. Szegeden például há­rom napon keresztül a búzaúj­donság lisztjéből készítették az egykilós, rendkívül ízletes, kül­sőre is szép, magas, formás vek­niket. A fehérjedús kenyerek kevésbé törődnek, morzsálód- nak — ez volt a szakemberek és a fogyasztók egyöntetű véle­ménye. A gazdaságok természetesen még korábban megkedvelték a „Tiszatáj”-búzát, amely az idén mintegy 5000 hektáron díszük Bács, Békés, Csongrád, Hajdú. Pest és Szolnok megye tsz- eiben, állami gazdaságaiban. (MTI) A béke- és barátsági hónapra készülnek Gyulán A Hazafias Népfront Gyula városi elnöksége a hét elején tartotta ülését. Két napirendet vitattak meg, Gyula—Gyulavári egyesítésével kapcsolatos moz­galmi és szervezési feladatokat, valamint a béke-, barátsági mun­ka tavaszi gyulai programját. Banadics Márton városi elnök köszöntötte az új elnökségi ta­gokat, Nagy Lajosnét és dr. Perjési Klárát, akik eddig a gyulavári népfrontmunkában tevékenykedtek. Bejelentette, hogy a városban eddig működő öt népfrontkörzet az egyesülés után újabb hárommal bővült, s ezután Újváriban, Óváriban és Dénesmajorban is működik majd körzeti népfrontbizottság. Ezután dr. Ökrös István, a béke és szolidaritási bizottság elnöke tájékoztatta a résztvevő­ket a május elején kezdődő bé­ke-, barátsági hónap nemzetközi, országos, megyei és gyulai ren­dezvénysorozatáról. Elmondotta, hogy ezúttal az április 28-án kezdődő Erkel-diákünnepeket a szolidaritás jegyében szervezik. A Volán vezérigazgatóságának kezdeményezésére május 11-én két jól felszerelt csuklós autó­busz indul országjáró körútra egy fotókiállítással, amely a „Három évtized békében” címet viseli. A vándorkiállítás célja, hogy az a legkisebb települé­sekre is eljusson, főleg a nagy tanyavilággal rendelkező me­gyékbe és követi a Vörös Had­sereg útját. A tervek szerint el­sőként május . 11-én Battonyán, hazánk elsőnek felszabadított községében mutatkozik be a ki­állítás, amely május 20-án ér­kezik Gyulára. Országjáró kőr­útján november 7-én a Vas megyei Nemesmedves falucská­ban fejezi be útját. Szó van ar­ról is, hogy május 6—11. között a Varsóban megrendezésre ke­rülő Béke-világtanács kongresz- szusáról az ott résztvevők egy csoportja látogat hazánkba, akik felkeresik Gyulát is. Ebből az alkalomból béke és szolidaritá­si gyűlést rendeznek a város­ban. Javaslat született arról' is, hogy májusban az általános is­kolák tanulói részére rajzpá­lyázatot hirdetnek, amelynek témája a béke lesz. Új módszerek, jé javaslatok a nökizottságok munkájában A Hazafias Népfront megyei nő- és rétegpolitikai munkabi­zottsága április 26-án Békéscsa­bán tartott tanácskozásán meg­beszélte azokat a tapasztalato­kat, amelyeket több csoport egy vizsgálat alapján szerzett váro­sokban, nagyközségekben. A tanácskozáson részt vett Nagy Józsefné, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának- al- elnöke, az országos nő- és ré­tegpolitikai bizottság elnöke. A vizsgálat témája a városok­ban, nagyközségekben működő nő- és rétegpolitikai munkabi­zottságok aktivitásának elemzé­se, a különböző szervekkel való kapcsolatok kiépítésének és az együttműködésnek a vizsgála­ta. Szarvason, Gyu'lán, Vésztőn, Mezőkovácsházán és Füzesgyar­maton tartottak ilyen vizsgála­tot., s a tapasztalat általában az, hogy a nő- és rétegpolitikai munkabizottságok megtalálták helyüket, sők érdekes új prog­ramot iktattak be a munkájuk­ba, és hasznos, jó javaslatokat továbbítanak a különböző szer­vekhez. Hétköznap Csaba­csűdön Csendes, borongás hétköznap jártunk Csabacsúdön. A köz­pont ilyenkor, délelőttönként az élelmiszerbolt. Az áruellátás ki­egyensúlyozott, s bevásárláskor alkalom nyílik egy kis beszél­getésre is Örömet, bánatot, s napi híre­ket kézbesít Szenkó Péter is::: :::::: ski: Az idős és főleg külterületen élő betegek orvoshoz való szál­lítására a Lenin Tsz fogatokat biztosít. Míg a betegeket vizs­gálják, a várakozást Vida Pál, Blaskó János és Sindcl János régi emlékek felelevenítésével üti cl GS€>©$€) Özv. Glózik Jánosáé nyugdi­jának kiegészítésére szamócát termel. A kapálásnak van most itt az ideje Detnény Gyula képriportja

Next

/
Thumbnails
Contents