Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
350 ezer tonna olcsóbb tüzelőolaj Arkedvezményes akciót indított az ÁFOR Négy új vöröskeresztes alapszervezet Dévaványán már mindenütt megtartották a Vöröskereszt-ve- zetóségválasztó taggyűléseket. A jó szervező munka eredménye, hogy a nagyközségben az elmúlt hetekben négy új alapszervezet jött létre. A háziipari szövetkezetnél, a szövődénél, a kosárfonónál és a kötődénél alakult meg. Van ahol 44—46 taggal. Ezzel együttesen Dévaványán ösz- szesén négy területi, négy üzemi és két termelőszövetkezeti alapszervezet működik ebben az évben. Az ifjú vöröskeresztesek, mint ahogy azt Pribelszki Judit védőnő csúcstitkár elmondotta, készülnek a megyei versenyre. Tavaly járási elsők lettek, s kéthetes zánkai üdülés volt a jutalmuk. Az idén az 1-es iskola úttörői képviselik a nagyközséget a versenyen. Hegyei úttörő szavalóverseny Békéscsabán Április 15-én, pénteken zajlott le az úttörők hagyományos költészet napi szavalóversenye. A zsűri elnöke, Bitskei Károly színművész kiemelte, hogy a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen emelkedett a versmondás színvonala, amelyben nem kis része volt a versmondók életkori sajátosságának megfelelő helyes versválasztásnak. A magas színvonal másik mutatója, hogy a 35 résztvevős mezőnyben 7 arany, 6 ezüst és 6 bronz minősítést adtak ki. Arany minősítést kaptak: Hadfi János szarvasi, Horváth Attila gyulai, Kozák Ilona szarvasi, Ondrik Zoltán békéscsabai, Szi- lasi László békéscsabai és Varga Edit mezőhegyesi tanulók. — PROPAGANDISTÁK NAPJA. Minden év április 22-én, Lenin születésének évfordulóján ünnepük a propagandisták napját Ebből az alkalomból ezen a napon Gyulán, az MSZMP városi bizottsága 3.00 órai kezdettel rövid ünnepséget rendez. A közlekedés és az ipar kiszolgálása mellett, körülbelül 2,5 millió olajkályha tüzelőanyagellátásáról kell gondoskodnia az ÁFOR-nak. A kályhák a téli hónapokban általában 150 ezer tonna folyékony tüzelőanyagot igényelnek és ezt a rendkívüli nagy mennyiséget mintegy 800 ÁFOR-eladóhely és 2500 úgynevezett viszonteladó — TÜZÉP, ÁFÉSZ, illetve magánkiskereskedő — hozza forgalomba. A folyamatos ellátás megszervezése, a pontos áruutánpótlás igen nagy munkát igényel az eladóhelyektől is, meg a közúti és vasúti szállítástól is. Április 16-tól az ÁFOR üzem- anyagtöltő-állomásain, önálló háztartási tüzelőolaj-eladóhelyein és telepein literenként 60 fillérrel olcsóbban lehet beszerezni a folyékony tüzelőanyagot. Természetesen ettől az időponttól kezdve a viszonteladók is ezen a kedvezményes áron hozzák forgalomba a háztartási tüzelőolajat. A tüzelőanyag-utalványok beváltásánál is érvényes az olcsóbb ár, az ezekre kiadott Élőhal — növényevő hal A HALÉRT békéscsabai fióküzlete ez évi első negyedéves tervét több mint 200 ezer forinttal túlteljesítette, így a bolt forgalmazása 3 millió 320 ezer forint volt. Élő halból, félkész és konyhakész áruból a HALÉRT ellátása jónak mondható. Az elmúlt időszakban mintegy 630 mázsa belföldön fogott élő, valamint import tengeri halat és félkészterméket értékesítettek. Növényevő halból a félkész- és késztermékeket ma már jobban keresik a vásárlók, hiszen olcsóbb és rántva, roston nagyon jó ízűre elkészíthető. A készétel választékát is bővíti a HALÉRT. Lesz halászlé, halpaprikás, s a közeljövőben különféle halsalátákat is árusítanak. Remélhetőleg ez az áru- választék is hozzájárul ahhoz, hogy a Békés megyei személyenkénti évenkénti halfogyasztás túllépje a 0.85 kilogrammot, a tavalyi átlagot. olajmennyiséget az 1.50 forint literenkénti áron kell kiszámítani. A 600,— forint értékű utalványra például töltőállomásoknál 400 liter tüzelőolajat adnak ki, a 900 forintos utalványnál ez a mennyiség 600 liter. Az érvényes tűzrendészeti szabályok szerint lakásban 50 liter, pincében egy hordónyi, a kertes házak fészereiben pedig 600 liter háztartási tüzelőolaj tárolható. Sok magán- és társasház központi olajfűtésre rendezkedett be. Ezeken a helyeken a föld alatti tárolótartályok még nagyobb mennyiségeket képesek befogadni. A telepeken és az eladóhelyeken a kereskedelmi akció idején eladásra kerülő olajba mindenütt belekeverik azt a speciális adalékanyagot, ami a téli dermedést megakadályozza. Több táp a háztájinak A tavalyi kedvezőtlen mező- gazdasági — s főleg rossz kukoricatermő — év után az idén különösen nagy feladat hárul a takarmánytápok előállításával a Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatra. A nagyüzemek igényeinek kielégítésével egyidőben a vállalat takarmánykeverő üzemei a háztáji gazdaságokat is el kell, hogy lássák folyamatosan tápokkal. Nem szorul bővebb magyarázatra, milyen hatással van az állattartásra még csak néhány napos átmeneti takarmányhiány is. Ezt megértve a gabonaforgalmi vállalat szocialista brigádjai az elmúlt hét végén kommunista műszakot szerveztek, s a keverő üzemek összesen mintegy 700 tonna tápot gyártottak a háztájiban tartott állatoknak. Diákköltő bemutatkozása Már egy esztendeje tevékenykedik Gyulán az Erkel Művelődési Központban az Alkotók Klubja. Ezzel a fórummal kívánnak lehetőséget biztosítani a városban élő és tevékenykedő, vagy a pályán éppen elinduló képzőművészeknek, prózaíróknak, költőknek. A legutóbbi klubfoglalkozáson Csoór István mutatta be az Erkel Gimnázium II. osztályos tanulóját, Cseresznyés Erzsébetet, akinek verseit Bohus Karolina olvasta fel. „Nevetek, mert titokban sírok", „Békakoncert”, „Télapó", valamint egyéb kedves hangvételű gyermekversekről a résztvevők kedvező véleményt alkottak. Igaz, több jóindulatú kritika is elhangzott, amellyel szeretnék, ha a „diákköltő” a jövőben egyre sikerültebb verseket írna. Az Alkotók Klubjának legközelebbi összejövetelére május 9-én kerül sor, amikor Lakatos Dénes mutatja be gitártudását és Erdei Ildikó válogat össze és szaval egy csokrot kortárs költők verseiből. Jó fogás Több a CASCO-s gépkocsi Megyénkben március végéig a CASCO-val biztosított gépkocsik száma meghaladta a 6700-at. Az Állami Biztosító békéscsabai fiókjánál 2123, a békési fióknál 653, a gyulai fióknál 1618, a mezőkovácsházi fióknál * 1913, a szarvasi fiókriál 1061, a szeghalmi fióknál 647 CASCO-biztosí- tást tartanak nyilván. MA: 1977. ÁPRILIS 20., SZERDA Tivadar napja A Nap kél 4.47 — nyugszik 18.40 órakor A Hold kél 5.53 — nyugszik 20.45 órakor Kétszázharmincöt évvel ezelőtt, 1742. április 20-án született Albertiben (1950 óta Alber- tirsa) és 78 éves korában, 1820 decemberében halt meg Szarvason Tessedik Sámuel író, haladó pedagógus, a hazai mezőgazdaság korszerűsítésének nagy úttörője. Pozsonyban, Sárospatakon, Debrecenben, majd német egyetemeken tanult, s hazatérve Su- rányban, 1767-től haláláig pedig Szarvason volt evangélikus lelkész. Az emberbaráti eszmék elkötelezett híveként elsősorban a parasztság helyzetének javítására törekedett, 1780-ban parasztinak képzésére „gyakorlati-gazdasági szorgalmatossági iskolát” alapított, s itt a belterjes termelési módszerek elsajátítását gyakorlati munkával kapcsolta össze. Pedagógiai munkássága mellett széles körű tevékenysége kiterjedt az Alföld, s elsősorban Szarvas életének minden területére. Kezdeményezője volt a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztésének, az istállózó állat- tenyésztés elterjesztésének. Kísérleteket folytatott a szikes területek javítására; meghonosította Magyarországon a lucernát; szorgalmazta a gyümölcs- termesztést, a méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés elterjesztését; tiszta ivóvíz biztosítására kutakat fúratott, stb. Emlékezetére a Magyar Agrártudományi Egyesület évenként odaítélt Tes- sedik-emlékérmet alapított. — ÜJ AURÓRA-EST. Április 21- cn, csütörtökön este 6 órakor a kétegyházi községi könyvtárban Űj Auróra-estet rendeznek. Ez alkalomból megemlékeznek a költészet napjáról, s bemutatják a közönségnek az irodalmi folyóiratot. Az est vendége lesz Filadelfi Mihály költő, a folyóirat felelős szerkesztője és Tóth Lajos író, szerkesztő. — FARMERANYAG. A Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi szövőgyárában — a növekvő hazai igények kielégítésére — kidolgozták az eredeti farmeranyagokhoz leginkább hasonló hazai gyártású szövetek előállításának módszerét. Az első fél évben mintegy 30 ezer négyzetméter szövetet készítenek, illetve adnak át a Debreceni Ruhagyárnak, ahol bakfis farmerruhákat készítenek belőle. — ÖTVENHÉTEZER SÜLDŐT vásárolt fel és helyezett el részben saját hizlaldáiban, részben mezőgazdasági üzemeknél a Gyulai Húskombinát az első negyedévben azzal a ‘céllal, hogy alapot teremtsen a későbbi feldolgozó munkához. Jó hír a kezdő vezetőknek az, hogy ez év január 1-től megszűnt a kezdő vezetői pótdíj, amelyet eddig a CASCO-bizto- sítást igénybe vevőknek a jogosítvány megszerzésétől számítva egy évig kellett fizetni. Ezután részükre is az alapdíjat számítja fel, amennyiben CAS- CO-t kívánnak kötni. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan, időnként erősen felhős idő. Elszórtan záporeső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt légmozgások. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 fok közelében, a déli, délkeleti országrészben 15 fok körül. (MTI) — AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL, azaz arról tart előadást dr. Varga Miklós, a Semmelweis Orvortudományi Egyetem tanára pénteken, Gyulán, „Mi a szerepe ezeknek a kapcsolatoknak az ideges betegségek keletkezésében” címmel. Az előadásra a környezetvédelemmel foglalkozó sorozatban kerül sor; helyszín a zeneiskola. — MÉSZ — TALAJJAVÍTÁSHOZ. A Péti Nitrogénművekncl jelentős mennyiségű tiszta cal- ciumkarbonát, vagyis mész képződik, amely kiválóan alkalmas a savanyú talajok javítására, valamint a kiegészítő trágyázásra. A könnyen kezelhető és kiszórható mésszel megrakva naponta indítanak egy-egy irányvonatot az ország különböző részére. A tervek szerint április végéig 65 ezer tonna meszet ad a Péti Nitrogénművek hazánk mezőgazdaságának. — BÉKÉSCSABÁN A JUVENTUS EGYÜTTES. Április 25-én, hétfőn 19.00 órai kezdettel önálló koncertet ad a Juventus együttes, a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. — MŰSZEREK A BALATONON. Tucatnyi műszerállást he- tyeznek el a kutatók ezekben a napokban a Balatonon. Balaton- szemes és Balatonalmádi között egy víkendház nagyságú cölöp- építménynél a vízállás, a szél irányát és sebességét, valamint a párolgást mérik automatikus műszerek. Tihanynál áramlásmérőt helyeznek ki. — SPORTRUHÁK. A Győri Kesztyűgyár évről évre nagyobb mennyiségben állít elő dzsúdó- és karateruhát. A sportruhák gyártását két évvel ezelőtt kezdték meg 1500 darabbal, s az idén már 42 ezer hagyja el a gépsorokat. A termékek zömét a gyár a tőkés or«^'•'ókban értékesíti. ' Az MSZMP megyei bizottság» és a megyei tanács labia Főszerkesztő: Gnyedi G. Sándor Fósze r k esztó-h e i v ét tes: Deák Gyula Szerkesztőség: 560) Békéscsaba — Pf.r UJ Munkácsy utca 6. szám Telefon: 12-196. 12-935 Kiadia a Békés megye! La okiadó Vállalat 500’ Békéscsaba - Pf.- U1 Telefon- tl-921. ll-05i Kp'elós kiadó Lehoczky Mihály Terieszti a Magyar Posta Előfizethető a nos tabiva tál oknál és a kézbesítőknél Előfizetési dii eav hóna óra 20— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 654 ISSN IH33-0055