Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Budapest, józsefvárosi kiállítóterem SZIMPOZIONOK 76 A Kner Nyomda szímp ozionján együttes munka közben (Veress Erzsébet ielv.) Budapesten, a józsefvárosi kiállítóteremben kapott helyet egy különösen érdekes kiállítás. Tavaly. 1976- ban művészek jártak három üzemben, a győri Rába Művekben, a kecskeméti Zománcipari Művekben és a békéscsabai Kner Nyomdában. Az itt töltött időt ipari szimpozíonnak nevezték, és minden esetben és alkalommal együtt dolgoztak a gyárak munkásaival, közösen valósították meg elkép. zeléseiket. Azt hiszem, valamit mégis meg kell magyarázni ahhoz, hogy ezek a nyári alkalmak, és azok céljai világosak legyenek az olvasó előtt. Az alapvető elképzelés az, hogy az ipar és az esztétikai szellem találkozzon. Végh Péter ír erről a kiállítás egyik kiadványában: „Egy műhelyben, ahol épp lehetőség van arra, hogy valamiféle kísérleti tevékenységet alkalmazzanak az adott gépre, ami ott van. Az eredményeket azután a meglevő célokra, szükségletekre hasznosítják, sőt ezekből a kutatásokból kaphatnak instrukciókat a kerámia, a szobrászat, a grafika és más alkalmazott műfajok... A Kner Nyomdában többek között Lono- vits László, Bak Imre. Hen- cze Tamás, Mengyán András, Fajó János, Pincehelyi Sándor és Gubis Mihály fekete-fehér klisékről színes nyomatokat állítottak elő. Nem kommersz turistafelvételeket négyszínnyomás, sál, hanem érdekes experimentális (kísérleti) színes nyomatokat, amelyek bizonyos festészeti színskálára vannak állítva. A Knerben vetődött fel, melynek egyik fő profilja a csomagolás- technika, hogy a gyógyszeres és csokoládés dobosokon kívül papír játékkockákat is lehetne gyártani... gyerekeknek és felnőtteknek, hogy játszanak velük, hogy szokják a teret, a térszerkesztést, a színt, a szín- összetételeket. Ez is hozzájárulna egy vizuális köz- gondolkodás fejlődéséhez.” Erről van szó, az idézet utolsó mondata mindent megvilágít: ezek a szimpo- zionok nemcsak attól kiemelkedő események, hogy ott művészek egy-egy gyár dolgozóival találkoznak, mi több: közös alkotásokat hoznak létre, vagy legalábbis a dolgozók részt vesznek az alkotó folyamat egy-egy részében, hanem azért is kiemelkedők, mert ötletekkel, kísérletből gyakorlattá, megszokássá válható lehetőségekkel szolgálnak nagyon is elmaradott vizuális kultúránk fejlesztéséhez. Járva a kiállítást, mely alig tíz lépésre a körút lüktető forgalmától a nyugalom és az elmélyülés helye, a látogató feltétlenül arra gondol, hogy a szimpozio- nokra összegyülekező művészek nagy fába vágták a fejszét. Bizonyéra nem kevés értetlenséggel is találkoznak, küzdenek ezek ellen, bár ha jól belegondolunk, a művészi akarat keresztülvitele minden akadályon ugyancsak nagy erő, ugyancsak sokat adhat ahhoz. hogy az ide csoportosulok elképzelései a köz ja. vára, a vizuális kultúra javára meg is valósuljanak. Nem vitás — és erről a kiállítás már említett kiadványában többen elmondják véleményüket —, hogy könnyűiparunk termékeinek esztétikai megjelenése még mindig rengeteg kívánnivalót hagy maga után, ebből pedig egyenesen következik az az igény, hogy ideje lenne az üzemek, gyárak élére a műszaki vezető mellé művészeti igazgatót is állítani. Végh Péter fejti ki elsősorban érzékletesen és okosan ebbeli elgondolásait. hiszen nehezen cáfolható, hogy túl sok helyen feltalálható az az állapot, amikor „a legkorszerűbb technikával múlt századi esztétikai szinten álló termékeket gyártanak.” Vitára ingerlő sorok, és vitára ingerlő a kiállítás is, melynek egy-egy darabja kitűnően jelzi, hogy a kiállítók nemcsak szavakban képesek megfogalmazni elképzeléseiket — türelmesek lévén némiképp — a jövő esztétikumáról, melynek gyökereit azonban most kell megerősíteni, hogy táptalajt találva kibonthassák a szárba, ágakba, levélbe és virágokba szökkenő korszerű esztétikumot, mely az ipari termékek nélkülözhetetlen sajátja is kell hogy legyen. Örömmel üdvözöltük a kiállításon a békéscsabaiakat, az innen elszármazottakat is, közöttük Fájó Jánost, Gubis Mihályt, Mengyán Andrást, Lonovits Lászlót. Sass Ervin Portré öörgenyi Tamás Mártély Polner Zoltán Kévébe kötött tanyák között, lovak, madarak erdei vadak nyomában. Át a tulipán-vörös vidéken, kötésig porban, szélben mezők, akácok árnyékában a horizont alatt. Jegenyék: tengerzöld kardhalak! Milyen hatalmas nyarat ringat ez a táj, milyen teremtés előtti csöndet őriz, hogy elmenni nem enged. Fekszem a töltésen. Átlátni indázó virágon, fűrésen. Szikrázó folyó, erdő alattam. Nyárszagú fűzek a Napban s az egek mélyéről idemerészkednek a végtelen kék madarai. Bukdosó nyomuk a parton. Ámulva tapogatom az arcom: harmattól megeredt gyökér. Görgényi Tamás T. E. portréja Találkozó Moldvay Győzővel Perben. Ez volt a címe annak az igen szép és kellemes hangulatú, sokféle gondolatot ébresztő irodalmi műsornak, amelyet pénteken este tartottak az orosházi könyvtárban. Az est érdeme, hogy közel hozott a jelenlevőkhöz egy érdekes íróegyéniséget, aki ma Hatvanban él, de ezernyi szállal kötődik ehhez az alföldi tájhoz, közelebbről Vásárhelyhez, de azáltal egy kicsit Orosházához is. A Magyar Irodalmi Lexikon tanúsága szerint a hódmezővásárhelyi születésű költő, miután a szegedi bölcsészkart elvégezte, de közben újságírósko- dott, 1946—47-ben a Hódmezővásárhelyen megjelenő irodalmi folyóiratot, a Délszigetet szerkesztette. Később tanított, majd művelődési ház igazgató volt. Első versei szegedi és hódmezővásárhelyi lapokban jelentek meg. A Délsziget című irodalmi folyóirat, amelyből mindössze három jelent meg, a maga idejében jelentős szerepet töltött be az irodalmi igény kielégítésében. Nevezetesek voltak a Délsziget irodalmi estek, ennek egyikét még 1947-ben Orosházán rendezték meg, amelyre az idősebbek szívesen emlékeznek, hiszen ekkor Szabó Lőrinc is járt a városban. A péntek esti költői találkozó sokszínű, gazdag és hangulatos volt. A jelenlevők Moldvay Győző lírájából, a nemrég megjelent Perben című harmadik kötetéből, prózájából és drámai tevékenységéből kaphattak ízelítőt. Líi-ájának jellemzői, ahogyan dr. Kocsári Péter, az irodalmi est műsorvezetője is megállapította, három téma köré csoportosíthatók. Egyrészt vers születik Moldvay Győző világgal való perlekedése során, amikor a jobbítás miatt, a rossz példák láttán emeli fel szavát. Azokkal áll perben, akik akadályozói eszméink szárnyaló kiteljesedésének. így két alapvető motívum máris adva van: perlekedés és a példák felmutatása. E két téma mellett harmadik és igen meghatározó a szerelem, amely líráját egésszé teszi. A költö Moldvay Győző másik oldalát, vagy mondhatnám több oldalát is megismertük. Az 1956-ig létező hódmezővásárhelyi színház tervezte annak idején drámájának, a Futótűznek a bemutatóját. Akkor ez elmaradt. Ám rövidesen színre kerül a Szántó Kovács-mozgalomnak emléket állító dráma, amelyből részleteket mutattak be Péva Ibolya és Dariday Róbert, a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Elbeszélései közül a Vásárhelyen játszódó és a gyermekkor élményéből fakadó Bethlemesek című novellája hangzott el az esten. Sokoldalú íróegyéniség, aki ma is szerkesztő, akinek írásaival gyakran találkozhatunk a Élet és Irodalomtól a Ludas Matyi című szatirikus .Hetilapunkig számos lapban. Szatirikus írásainak gyűjteménye Hatváradi történetek címmel a közeljövőben jelenik meg. Munkásságának summázását így fogalmazta meg önmaga: „Az emberi magatartások izgattak, példát láttam sok magatartásban, ezeket kívántam megmutatni, a jobbítás, a példaadás, az okulás céljából”. Fülüli Béla
