Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-26 / 72. szám
Nagyüzem az útjavitóknál Üj eljárással, főzött aszfalttal tömik be a téli útfelfagyásokat, gödröket a KPM gyomai út mesterség ének dolgozói a 44-es számú fő közlekedési úton. A munkálatokkal jól haladnak, s a hét végére a megyehatártól az országhatárig elkészülnek a javításokkal fotó: Demény 830 kilométernyi csatornát gondoznak Mérlegbeszámoló és -tárgyaló i társulati taggyűlést tartott a Kettős-Sebes Körösi Vízgazdálkodási Társulat Békésen. Az ülé- | sen Bényei Gábor, a társulat j igazgatója számolt be az elmúlt év eredményeiről. A beszámolóból kitűnt, hogy jó évet zártak. Nőtt a termelés hatékonysága, javult a gépek kihasználtsága, csökkent a gazdálkodás költségszintje, és mind. ezekkel párhuzamosan emelkedett a dolgozók jövedelme, javult a szociális ellátás. Ezeket az eredményeket tervszerű, jó munkával érték el. A nagyobb beruházások között is említést érdemel, hogy elkészültek Űjszalonta és Méhkerék térségében a társulati csatornák, befogadót biztosítva ezzel az üzemi csatornáknak. Építésre és rekonstrukcióra csaknem 3 millió 400 ezer forintot fordítottak. A í tervezettnél lényegesen több munkát végeztek el Zsadányban, így itt jóval a határidő előtt készülnek el a társulati művek. Körösladány térségében megkezdődött az elmúlt évben a i komplett vízrendezés kivitelezé. | se. A társulat tervében 2 millió 700 ezer forint szerepelt erre a célra, ehelyett 3 millió 225 ezer forint értékű munkát végeztek el. A beruházás gyorsításával biztosítják annak a lehetőségét, hogy az idén befejeződhessenek a körösladányi társulati művek kivitelezései és megkezdődhessen a békési Egyetértés Termelőszövetkezet területének komplex vízrendezése. Nem feledkezett meg a társulat a már meglevő csatornák karbantartásáról, fenntartásáról sem. Az elmúlt évben fordította eddig a legtöbbet — 2 millió 800 ezer forintot — karbantartásra. Eltávolítottak 15 ezer köbméter iszapot és 3 millió négyzetmétert gaztalanítottak. A társulat erőforrásai azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a kezelésében 3 BÉKÉS Mtm» ....................f rft _ —...... ii.niLi mi11 nrPJJSAC t 197 7. MÁRCIUS 36. levő 830 kilométer hosszúságú csatornahálózatot minden évben felújítsa. Kapacitásuk körülbelül a hálózat felére elegendő, így egy-egy szakaszra kétévenként kerül sor. Saját munkáikon kívül külső szervek megrendeléseit is teljesíti a vízgazdálkodási társulat. Befejeződött az elmúlt évben ia Szeghalmi Állami Gazdaság víz- rendezési és földúthálózat-építési programja. A jó szervezés eredményeként a munkát két hónappal a kitűzött határidő előtt befejezték. A méhkeréki Nicolae Balcescu Termelőszövetkezetben meliorációs programot valósítanak meg, csaknem 4 millió forint értékben. Megkezdődött a körösladányi Magyar—Vietnam Tsz és a zsadánvi Magyar—Lengyel Barátság Tsz vízrendezése is. Jelentősebb munkát végzett a társulat a komádi kendergyár részére is a szennyvíztisztító-telep nyomóaknájának és vezetékének építése, összességben a tervezett 7 millió 760 ezer forint érték helyett a társulat 8 millió 900 ezer forintra teljesítette beruházásait. Nagymértékben emelkedett a gépkihasználás, nőtt az eredményesség. Ezzel párhuzamosan emelkedett a dolgozók jövedelme is, az egyhavi átlagkereset meghaladta az elmúlt évben a 3200 forintot. A Körösvidéki Vízgazdálkodási Társulatok területi választmánya által meghirdetett szocialista munkaversenyben az első helyezést érték el. Az elmúlt év sikeres teljesítése jó alapot ad ahhoz, hogy 1977- re még magasabb célokat tűzzön ki maga elé a társulat. Ebben az évben több mint 20 millió forint értékű munkát végeznek el és ehhez új gépek beszerzését is tervezik. Ez azért is szükséges, mert a növekvő feladatok mellett csökken a dolgozók száma, várhatóan mintegy 150-nel. Így tehát csak egyre magasabb fokú gépesítéssel, jobban szervezett munkával tudják kielégíteni az egyre nagyobb igényeket. L. U Asztalosok a üveggyárban ság mellett is tapasztalható rendből következtetek. Hogy kihasználják-e kellően a munkaidőt, azt nemigen tudnám megállapítani, ám Rúcz Sándor megmagyarázza: — Igaz, hogy órabérben dolgozunk, de mindenki tudja, hogy j mennyi Idő alatt készülhet el j egy munkadarab. Például ez a j zsalugáteres ablak, ami a műn- | kásszállóhoz kerül. És előbb-! utóbb megsokallná a brigád, ha valaki lopná a napot. — Előfordult már ilyen eset? — Igen. Az illetőt még fel sem vettük a brigádba és többszöri figyelmeztetés után, mindnyájunk jóváhagyásával odébb- állt. — Miben mutatkozik meg a hozzáértés és a szorgalom jutalma? — Először is az aranykoszorús jelvényben, amelyet közös érdemünknek tekintünk. Van azon-1 ban más is. A magam részéről j fontosnak tartom, hogy minden- j nap nyugodtan menjek haza. Ne | maradjon utánam „adósság'’. Néha még otthon is gondolkozom, ha van egy nehezebb munka, hogy fogjak hozzá másnap. Szerencsére még az üzemben is meg lehet beszélni a dolgokat. — Kihez fordul a legszívesebben? — Csicsely János csoportvezetőhöz, aki egyúttal brigádtag is. Igazán jó szakember, mester- vizsgája van. Vagy Zsigához, Pál fai Zsigmondhoz, akivel baráti kapcsolatban állok.- Ö is jó asztalos. sen kijavítják a padokat, polcokat, segédeszközöket, játékokat. Ha valamilyen asztalosmunkára szükség vah, egy hívó szóra mennek, megcsinálják. Nekik nem nagy ügy, hiszen szakemberek, értenek hozzá, az iskolának és az óvodának azonban olykor szinte nélkülözheted énül fontös. Nem nagy áldozat, sőt egyáltalán nem is az. Mert kiderül, hogy Bíró Dávidnak, a brigádvezetőnek a kislánya az 1-es, Rácz Sándor kisfia és Takács János kislánya pedig a 2-es számú iskolába, míg Feldmann József kisfia óvodába jár. Mondom is tréfálkozva: — Ez a vállalás akkor nem teljes önzetlenségből fakad. Nem bizonygatják az ellenkezőjét, bár az is igaz, hogy már akkor kezdték ezeknek az iskoláknak és az óvodának a segítését, amikor a gyerekek még egész kicsik voltak. És folytatja«, amikor nagyok lesznek. Remélik, addig, amíg az unokák , kerülnek sorra. A Huba utcai lakótelep egyik házán emlékfal hirdeti, hogy valamikor azon a helyen állt a munkásotthon. Talán kevesen tudják, hogy az emlékfal famintáját — társadalmi munkában — a brigád készítette. Az látható bronzba öntve. Most a Darvas József-emlék- ház asztalosmunkáinak az elkészítését vállalta a brigád, ami ugyancsak maradandó érték lesz. Httti i:::n iiiii! Ül Az Orosházi Üveggyárban egy kisebb épület bejárata fölött ez olvasható: Szocialista munka üzeme. Aki ide belép, mondjon le minden reményről, ha üveget keres. Fát viszont bőven talál. Úgy tűnik, még többet is, mint amennyit kellene, mert eléggé zsúfolt a műhely. Azért ne gondolja senki, hogy a fa és az üveg között semmi kapcsolat nincs. Mert fából készül az üvegminta, ami a vasöntőkhöz kerül, ők meg ennek alapján állítják elő az öntvényt. Ezt aztán esztergályosok, maró- J sok, gyalusok, vésnökök formálják tovább, amíg végül is kialakul az üveg negatív formája. Az automata üveggyártó gépek egyes alkatrészeit is hasonló módon készítik. Az, aki fából üveg-, vagy gépalkatrészmintát formál, famin- takészítő. Ez a szakma bonyolultabb az asztalosénál. Aki műveli, annak nem elegendő. ha csak a kör- és a szalagfűrészhez, a maró-, a gyalu-, a faeszterga-. meg a csiszológéphez ért, hanem tudnia kell a gyalupad- nál úgy fúrni, faragni, csiszolni, hogy végül is milliméter pontosságú darab kerüljön ki a keze alól. i Ennek a munkának már szinte a mestere Bíró Dávid, Feld- mann József és Szabó György. Hitt! tttttt 'iiiii iiiii! A szocialista munka üzeme: cím az egész faipari részleget megilleti. Annak egy részét képezi a három mintakészítőből és kilenc asztalosból álló Darvas József aranykoszorús szocialista brigád. Véleményem szerint az asztalosok is' jó szakemberek lehetnek. amire az éppen készülő munkadarabokról, meg a zsúfolt. A brigád tagjai társadalmi munkavállalással szélesebb körben is megbecsülést szereztek. Az orosházi 1-es, 2-es és 3-as számú iskolában, valamint az üveggyári óvodában rendszereEgyszer egy tornatermi bordásfalhoz ovális keresztmetszetű rudakat kellett készíteni. Megvan annak a módja, de itt ki kellett találni. Egy kis fejtöréssel sikerült. Aztán Szabó György a marógép működését ennek megfelelően alakította. Amikor pedig az üveggyárba érkező vagonokból a befagyott homokot ki kellett rakni, egyre- másra törtek el a csákánynyelek. A brigád akkor már ezeket is pótolni tudta. Egyébként Szabó György nemcsak a gépek szakértője (ami nála hobbi), hanem egyúttal szakszervezeti bizalmi is. Megbízatását igen komolyan ve. szí, s úgy véli, hogy az egyik legfontosabb feladata a termelés elősegítése. Ezért mondja: — Átalakítják az üveggyári 2- es számú munkásszállót. Most a szakipari munka van soron. Odamegyünk. A kőművesek mutatják: itt lesznek a szekrények. Látjuk, egy sor tégla van a padlón. Ez bizony nem előkészítés. Visszajövünk. Milyen szervezés az ilyen? Más gond is van: — Olyan anyagból dolgozunk, mint a ládakészítők. Annak a fának nagy a víztartalma. Emiatt a faráma és a farostlemez sokszor elválik egymástól, ha kiszedjük a bakkból. Szabó György véleményével mások is egyetértenek. Annak a brigádnak pedig, amelyik becsülettel teljesíti a feladatát, mint ahogy a Darvas József Szocialista Brigád is. jogcíme van arra, hogy kifogást emeljen, ha valamit nem talál rend jérival ónak. Pásztor Béla Többel építettek a tervezettnél A megyei tanács irányításával [ negyedévenként szervezik meg ] azt az egyeztető tárgyalást, me- i lyet először a napokban tartót- | tak meg a kivitelező, beruházó, j tervező, lebonyolító vállalatok ( képviselőinek részvételével. A ! megbeszélések célja a beruházó. | sok, lakásépítkezések időarányos és maradéktalan megvalósítása. Ezért is szükséges a tervező, az építkezést végző és lebonyolító vállalatok összehangolt cselekvése. Csak így képzelhető el a múlt eredményeinek továbbfejlesztése. A megye építőipara az 1976-ra tervezett 5 százalékos termelés- növekedést 8 százalékra teljesítette. A 12 építőipari vállalat kö_ zül a legnagyobb a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat 8.6 százalékos termelésbővülése volt. A vállalatok a tervek túlteljesítését a termelékenység növelésével érték el. A lakásépítés megyei tervét 11 százalékkal teljesítették túl, így 3870 lakást adtak át. 465-tel többet az eredetileg előirányzottnál. Ebben az évben is hasonló növekedés várható. A tanácskozáson a vállalatok egyeztették a lakások építésében és az ezzel kapcsolatos felépítmények eikészíté. sében feladataikat. A feszített lakásépítési terv megvalósításában a tanácsok feladata, hogy a terület időben a kivitelezők rendelkezésére bocsátása. Legalább ilyen fontos a tervek gyors elkészítése, a kivitelezők és lebonyolítók összehangolt munkája. Az V. ötéves terv előkészítése és elsó évének tapasztalatai alapján állapították meg, hogy valamennyi szerv igényli a megyei tanács koordinációs munkáját. A következő tanácskozások témája Békéscsaba város fejlesztése, a Békés megyei Beruházási Vállalat és a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat tevékenységének értékelése lesz. Táptakarmány „tabletták” A Német Demokratikus Köztársaságban újfajta takarmánynyal gazdagítják a szarvasmarhák étrendjét. A mezőgazdasági nagyüzemek vegyileg előkészített szárított — ásványi és egyéb anyagokkal dúsított — szalmából ún. „tablettákat”, azaz tápkockákat készítenek. Ezeket szívesen fogyasztják és jól hasznosítják az állatok. A Magde- berg megyei Seefeld mezőgazdasági termelőszövetkezet állat- tenyésztői például az új, gondosan adagolt takarmánnyal naponként egy kiló súlygyarapodást értek el a bikáknál. Az új takarmány azért is jelentős, mert a száraz évszakban is biztosítja a folyamatos, zökkenőmentes etetést. Emellett a korábban silótakarmány termesztésére használt földterületet jelentősen csökkenteni lehet, hogy helyén más, fontos növényeket termesszenek. A számítások szerint ugyanis 100 kilogramm ilyen „tabletta”' any- nyi tápanyagot tartalmaz, mint 300 kiló silótakarmány. 1971-ben még csak 21 ezer tonnányi készült a tápkockából. 1980-ig 3.3 millió tonnára akarják növelni az új táptakarmány előállítását. A Békés megyei Túzoltópa- rancsnokság 10—12 havi időtartamra szerződéssel AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ 1 fő SZTK-ügyintézésben jártas ILLETMÉNYSZAMFEJTÖT Jelentkezés személyesen a Békés megyei Tűzoltóparancsnokság anyagi-technikai csoportvezetőjénél, Békéscsaba. Kazinczy u. 9. sz. alatt, illetve telefonon a 12-172. vagy 12-173 telefonszámon.