Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
Nép ország nélkül (2.) Abu Ammar karavánjai A világon nia csaknem há- ! rommillió palesztin él. Földrajzi elhelyezkedésük meglehetősen : tarka. Mértékadó becslések sze- 1 rint 320 ezren élnek Izrael 1907. junius 4-i határain belül; 350 ezren a Gaz-ai-övezetben és 300 i ezren Ciszjordániában, izraeli megszállás alatt; 900 ezren Jordániában; 300 ezren Szíriában, s ugyanennyien Libanonban; 90 ezren Kuvaitban; lü ezertől 40 ezerig tehető az Egyiptomban, ! Szaúd-Arábiában. Irakban és Líbiában letelepültek száma, de viszonylag nagyszámú palesztin jutott el Nyugat-£urópa és Ga- tin-Amerika országaiba is. Hétszázezer palesztin még ma is táborokban tengődik, az ENSZ illetékes segélyszervezetéből, az UNRWA-tól csekély élelmiszerjuttatásban, s négy-öt forintnak megfelelő napi pénzösszegben részesülnek. Idő kellett hozzá, hogy a palesztinok megtalálják a „nem. zeti személyazonosságukat”. A gyarmati elnyomás és a feudá- | lis családok viszálykodásai miatt viszonylag gyenge szervezettségi fokon álltak, s a hirtelen szétszóródás politikai d^r- | medtséget eredményezett. Többnyire olyan arab országokba kerültek. amelyek az iparosítás j kezdetén álltak és szűkölködtek az öntözött földterületekben, . vagyis maguk is munkaerő-felesleggel rendelkeztek. A tanulás és a képzés önvédelmi eszköz volt: a palesztinok soraiban az arab átlagnál jóval több a közép és felsőfokú iskolát végzett. Ez is segítette a változást, s 1964 tavaszán megalakult a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet. A vezetés azonban a szaúd-arábiai származású Sukeiri kezébe jutott, aki rengeteg kárt okozott a palesztin mozgalomnak. 1965-ben azonban újabb szervezet bont zászlót: a Fatah. (A rövidítés a jobbról balra olvasott szavak kezdőbetűiből tevődik össze: Ha. rakat al-Tahrir al Vatani al- Filisztini, Palesztinái Nemzeti Felszabadítási Mozgalom.) Az 1967-es júniusi vesztes háború után, amikor a menekültek újra meneküni kényszerülnek — a Fatah szervez, buzdít, ellenállásra sarkal. A Fatah vezetőjének, Abu Ammarnak felhívására tevekaravánok járják végig az elhagyott sivatagi harcmezőket, összegyűjtik a használható fegyvereket, megkezdődik a gerillák kiképzése. Abu Ammar rövidesen kilép az illegalitásból és Jasszer Ara- fatként megjelenik a világközvélemény előtt. Amikor 1969- ben végre sikerül leváltani a PFSZ régi vezetőit, a Fatah csatlakozik a szervezethez, amelynek Arafat lesz az elnöke. A PFSZ lendületes katonai tevékenységbe kezd. a csúcsot 1969—70 jelenti, amikor 6129 kommandóakciót hajlanak végre. Kitűnik azonban, hogy Palesztinában nem lehet egy „új Vietnamot” vagy „új Algériát” kialakítani, s a szervezet a. politikai eszközöket kezdi előtérbe helyezni. Arafat elmondja híres beszédét az ENSZ közgyűlésén: „Az olajágat és a szabadságharcosok fegyverét hordozom — ne engedjétek az olajágat kiütni kezemből!” A visszhangra jellemző, hogy a világszervezet közgyűlése nagy többséggel (89:8 arányban, mintegy 40 tartózkodással) elismerte a Palesztinái arab nép törvényes jogát az önálló, államiságra, s. megfigyelői státust biztosított a PFSZ-nek az ENSZ-ben. A palesztin mozgalom növekvő nemzetközi tekintélyével párhuzamosan azonban súlyosbodnak a belső gondok. Amikor1 a legnagyobb szükség lenne az' egységre, negyven különféle palesztin szervezet és csoport tevékenykedik — sokszor egymás ellen vívnak véres harcokat. A fő áramlatot a PFSZ jelenti, de azon belül is különböző irányzatok működnek. Változatlanul a Fatah jelenti a legloefo- lyásosabb szervezetet, de megközelíti az Al Szajka (Villám), amelyet a szíriai Baath-párt kezdeményezésere szerveztek. Kisebb csoportosulások a jor- dán. illetve a szaúd-arábiai udvar támogatását élvezik, míg a baloldalon a Kuvat el Anszár (Szabadságharcos Erők), a kommunista pártok által életre- hívott szervezet s a magát marxistának mondó Havatmeh Demokratikus Népfront Palesztina Felszabadításáért elnevezésű szövetsége helyezkedik el. Külön alakulat az „Elutasítási Front”, amely elutasítja a palesztin kérdésre vonatkozó ENSZ-határozatokat és a tárgyalásos rendezést. Ide tartoznak a dr. Georges Habbas által vezetett Palesztinái Népi Felszabadítási Front, valamint az iraki és líbiai pártfogást élvező szervezetek, a többi között az Arab Felszabadítási Front. Vannak teljesen „arcnélküli” szervezetek, amelyek rendszerint egy-egy terrorcselekménnyel teszik hírhedtté magukat, géprablások vagy merényletek után jelentkeznek. (Fekete Szeptember, Ifjú Bosszúállók, Sinai Felszabadítása stb.) Elvben a parlament szerepét betöltő, a Kha- led Fahum elnöklete alatt álló, Palesztinái Nemzeti Tanács fogná össze valamennyi szervezetet, a háromszáz tagú testület évenként ülésezik. A belső ellentétek egyelőre lehetetlenné tették a hatékony munkát; nem nyílhatott mód például a nemzeti egységkormány megalakítására. amely joggal várhatna szeles körű nemzetközi elismerést. Az ellentétek megítélése azért annyira bonyolult, mert az egyes szervezetek és csoportok nemegyszer helyet cserélnek, kiválnak a PFSZ-ből vagy csatlakoznak hozzá: igen képlékeny állapotok uralkodnak. Mi az oka annak, hogy éppen e kritikus helyzetben ilyen nehéz az egységet, kikovácsolni? Illúziónak bizonyult az a vélemény, hogy a palesztin társadalomban a „menekültek egységes osztálya” jött létre; a társadalmi különbségek és ellentétek fennállnak a palesztinok soraiban is. Másodszor: a palesztinok különösképpen rászorulnak az crab világ támogatására s az arab egység belső egyenetlenségei, az arabközi ellentmondások szétszabdalják a mozgalmat. Ha Egyiptom és Líbia. Szíria és Irak, a libanoni jobb- és baloldal között ellentét van, az közvetlenül hat a palesztin szervezetekre, amelyek szoros kapcsolatban, nemegyszer anyagi és egyéb függőségben vannak az őket fogadó vagy pártoló arab erőktől. Sajnos, csak így lehet megérteni, hogy amikor olyan múlhatatlan szükség lenne antiim- perialista összefogásra — akkor hiányzik az egység arabközi viszonylatokban és a palesztin mozgalomban is. Réti Ervin (Következik: Fekete hónapok és jobb remények) Púja Frigyes Görögországban Púja Frigyes külügyminiszter Dimitri Biciosz görög külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra Görögországba utazott. A Ferihegyi repülőtéren Rácz Pál külügyi államtitkár és a minisztérium több vezető munkatársa búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál Jean Beveratos, a Görög Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere szerdán este hivatalos görögországi látogatásra Athénbe érkezett. A két ország nemzeti zászlóival fellobogózott Olympic- repülőtéren Dimitri Biciosz és a görög külügyminisztérium magas rangú személyiségei üdvözölték külügyminiszterun kp: és kíséretét. Jelen volt Ac/oston Béla, hazánk athéni nagykövete. A közelmúltban a brit védnökség alatt levő Salamon-szigetek törvényhozó gyűlése határozatot hozott arról, hogy a csendesóceáni szigetcsoport egy éven. belül független köztársasággá válik. A Csendes-óceán nyugati részén, Ausztráliától északkeletre terül el a 29 785 négyzetkilométer kiterjedésű, közel 180 ezer lakosú Salamon-szigetek. Népessége etnikailag és nyelvileg vegyes. melanéziai. európai, kínai, polinéziai és mikronéziai. A főleg vulkáni eredetű sziget- csoportot 1568-ban a spanyolok fedezték fel. A Salamon-szigetek 1886—99 között brit. illetve német birtokká vált. 1900-ban a németek Nagy-Britannia javára A magyar—görög külügyminiszteri tárgyalások csütörtökön ! kezdődnek meg. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZEIT: Meggyilkolták Dzsumbiatfo! Bejrut Ismeretlen fegyveresek kedden délután, a Bejrúttól délkeletre húzódó hegyvidéken, Kíar- him város közelében tőrbe csalták és meggyilkolták Kamat I Dzsumblattot, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnökét. Agyonlőtték a politikus gépkocsivezetőjét és a vele együtt utazó testőrét is. A libanoni haladó-baioldaü erők Dzsumblatt személyében kimagasló vezetőt, gazdag, tapasztalatokkal rendelkező politikust vesztettek el. lemondtak egyes szigetekről. 1942—45 között japán megszállás alá került. 1945-től ismét brit j védnökség lett a nyugal-csen- j des-óceáni brit főbiztos igazga-! tása alatt. 1960-ban a szigeten megalakult a Törvényhozó Tanács és a Végrehajtó Tanács, amelyeket 1970-ben egységes szerv, a Kormányzó Tanács váltott fel, A lakosság többsége kókuszpálmát termel és koprát állít elő. Termesztenek még banánt, kakaót, rizst, ananászt és egyéb élelmiszernövényeket. Fejlett fakitermeléssel, fafeldolgozással rendelkezik, amely zömében japán kézben van. A faipari termékek 95 százalékát Japánba szállítják. Telex Moszkva Leonyid Brezsnyev, az SZKP i KB főttikára szerdán a Kreml- ! ben fogadta Mario Nevest, Por- | tugália moszkvai nagykövetét az utóbbi kérésére és küszölön álló hazatérése alkalmából. A baráti hangulatú beszélgetés során a szovjet—portugál kapcsolatok fejlesztésének egyes kérdéseit . érintették. Leonyid Brezsnyev a nagykövet útján üdvözletét és jókívánságait küldte a portugál népnek. Washington Huszonnégy órával a képvise- lőház döntése után. kedden este az amerikai szenátus is jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely visszaállítja a tilalmat a- Rhodesiából származó krómérc vásárlásokra. A szenátusi szavazás végeredménye: 66 szavazat 26 ellenszavazattal szemben. A határozat Carter elnök aláírása után törvényerőre lép. Az amerikai külügyminisztérium ugyancsak kedden bejelentette, hogy eleget tesz Zaire kérésének és körülbelül egymillió dollár értékben katonai és egészségügyi cikkeket szállít a közép-afrikai országba. A zaírei kormány azt állítja, azért fordult az Egyesült Államokhoz, mert „az országot Angola területéről agresszió fenyegeti”. Carter sajtótitkára. Jody Powell arra a kérdésre, vajon az amerikaiak zaíréi akciója a vietnamihoz hasonló fejleményekhez ve- zehet-e, kategorikusan nemmel válaszolt. * * * Az amerikai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy Cyrus Vance külügyminiszter közvetlenül moszkvai látogatása előtt, március 25-én Brüsszelbe utazik. New York. Az ENSZ székhelyén közölték, hogy Waldheim ENSZ-főtitkár Carter elnök csütörtök esti beszédének meghallgatására meghívta az ENSZ-ben akkreditált állandó megfigyelőket is. A hallgatóság kibővítése ilymódon vonatkozik többek között a Palesztinái Felszabadítási Szervezetre, a két Korea megfigyelőire. a VL etnami Szocin” ,ta Köztársaság 'képviselőire. Megfigyelők hangsúlyozzák, hogy ez lesz az első találkozó az új amerikai elnök és a PFSZ küldöttei, valamint az Egyesült Államok által el nem ismert két szocialista ország (KNDK, VSZK) képviselői között. Varsó Jelentős eredményeket hozott Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök hollandiai látogató, sa, amelynek során közös nyilatkozatot írtak alá. A közlemény hangsúlyozza a két ország reményét, hogy folytatódik az enyhülés és állást foglaltak e folyamat elmélyítése, megszilárdítása és egyetemessé tétele mellett. A felek megerősítették, hogy szándékukban van az európai biztonsági értekezlet záróokmányában foglalt eszmék teljes megvalósítása. Rámutattak ugyanakkor arra, hogy szükség- szerű a politikai enyhülést egybe kapcsolni a katonai enyhüléssel. Űj-Delhi Az első. még nem végleges jelenések szerint elég nagy részvétel mellett bonyolították le szerdán az alsóházi választásokat az Indiai Köztársaság területének nagy részén. A Lók Szabha, a népi kamara 542 mandátuma közül eddig háromszáznak a sorsáról döntöttek s megkezdődött a szavazás további 52 választókerületben is. A szakaszos — csütörtökön szünetelő, aztán péntek és vasárnap között ismét folytatódó — szavazás kezdőnapján, szerdán szinte az egész szubkontinensen rekkenő hőség volt. A szavazás mindenütt rendben és fegyelmezetten folyt, kivéve Calcutta városát. ahol petárdás tüntetők próbálták megzavarni a rendet. (MTI) v Carter—Kreisky találkozó Az Egyesült Államokban tartózkodó Bruno Kreisky osztrák kancellárt fogadta a Fehér Házban Carter elnök (Tclcloto — AP — MTI — KS) Á Salamon-szigetek függetlenné válnak