Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
Épül a feldolgozóüzem A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat békéscsabai gyárában befejezéshez közeledik a feldolgozóüzem rekonstrukciója. Ennek során — a bevezetésre kerülő új technológiának megfelelően — kicserélték a szállítópályákat és új feldolgozógépeket is munkába állítanak. A rekonstrukció során korszerűsítik a szociális létesí menyeket is és új l'ekete-fchér öltözőt építenek (Fotó: Veress Erzsi) Fiatalok védnökségi mozgalma A fiatalok védnökségi mozgalmának hagyományos területe a város, a község, a szűkebb környezet szépítése, a beruházások megvalósításában való alkotó részvétel. Budapesten és az ország más vidékein vállalásaikat a legfontosabb igényekhez igazítják fiataljaink. A budapesti KISZ-esek folytatják a metró észak-déli szakaszának építése felett vállalt védnökségüket. 1976—80 között a fővárosi nagy alkotások közül a délpesti kórház, az Örs vezér téri bevásárlóközpont, a XIV. kerületben létesülő fedett sport- csarnok építkezésére terjed ki a többi között a KISZ védnöksége. A fővárosi fiatalok is jelen vannak olyan nagy központi beruházásokon, mint a paksi atomerőmű, az orenburgi gázvezeték építése. Kitesznek magúkért Békés megye KISZ-esei is. A békéscsabai kórház bővítési tervének megvalósítása felett ugyancsak védnökséget vállaltak a városi KISZ-bizottság és a több mint 10 beruházó, illetve kivitelező vállalat fiataljai. NDK—magyar gazdasági kapcsolatok Egyenrangú társak, kölcsönös előnyök 1977-ben 1,2 milliárd rubel A résztvevők többsége nem találta meg a helyes választ a berlini Magyar Kultúra Háza havonként sorra kerülő ifjúsági vetélkedőinek egyik kérdésére: „Milyen összeget tett ki 1975-ben a Magyarorszag és az NDK külkereskedelmi forgalom? 1,5 milliárd márkát? 2,8 milliárd markát? 4 milliárd markát?" A hazánk ismeretéből versenyző berlini fiatalok legnagyobb része úgy vélte, hogy a második változat a helyes ... Három-négy évvel azelőtt még nem tévedtek volna azok, akik 2.8 milliárd mellé tettek volna keresztet a versenylapon. 1975-re vonatkozóan azonban már 4 milliárd márka a találat, a két ország közötti külkereskedelmi forgalom ebben az évben érte el ezt a határt, az 1 milliárd rubelt. S tavaly is tovább növekedett a forgalom, amelynek növekedési üteme 1971—1975 között évente 20 százalékot tett ki. Vagyis: a növekedés jóval felülmúlta azt az ütemet, amellyel mindkét ország egész külkereskedelmi forgalma emelkedett, s valamennyi partnere közül az NDK és Magyarország egymással emelte a legnagyobb mértékben a forgalmat. Az idén 10 százalékos emelkedéssel számolnak, s ez azt jelenti, hogy — kiegyensúlyozott mérleggel — 1,2 milliárd rúbel lesz a forgalom. Fontos, nemcsak a külkereskedelem, hanem az egész magyar gazdaság számára sok mindent meghatározó tény, hogy a Szovjetunió után az NDK a legnagyobb kereskedelmi partnere hazánknak. A magyar külkereskedelemben a hatvanas évek végére került az NDK a második helyre. Az egész forgalom több mint tíz százalékát ezzel a fejlett iparral rendelkező szocialista országgal bonyolítjuk le. A forgalom az NDK-val nagyobb, mint Angliával, Franciaországgal es Olaszországgal együttvéve, Az NDK külkereskedelmi statisztikájában a magyar part- I per az ötödik helyen áll, s az [ egész külkereskedelem 5—5,5 százalékát teszi ki. A forgalom az utóbbi tíz esztendőben nőtt meg ennyire, s alaposan felülmúlta azokat a megállapodásokat, amelyeket a két országán-j nak idején az 1966—1970-i, ilie- i tőleg az 1971—1975-i tervidő-| szakra kötött. Ez a túllépés" j mindkét ország számára sok | hasznot, eredményt hozott, s ; egyben bizonyítékát szolgáltat- j ta, hogy a két ország népgáz- daságának fejlődési foka, struk- i túrája milyen kitűnő lehetőséget nyújt a kölcsönösen előnyös együttműködésre. Mindkét ország érdekeit szolgálja az a törekvés, hogy szakosítási és kooperációs szerződések alapján egymás fontos, különösen fejlett iparágai számára megteremtsék a termeléshez és fejlesztéshez szükséges biztonságot. A szállításoknak már csaknem 30 százalékát olyan termékek teszik ki. amelyeket szakosítási, illetőleg kooperációs szerződések alapján szállít a két ország. A leglátványosabb a jármüprogram. lkarus-buszok bonyolítják le I csaknem teljesen az NDK köz- | úti tömegközlekedést, a magyar utakon pedig a népszerű NDK- beli Wartburg és Trabant személygépkocsik. teherautók, furgonok közlekednek tízezrével. Rendkívül sok előnyt nyújt a I mezőgazdasági gépgyártásban kialakult együttműködés is. A magyar élelmiszercikkek persze továbbra is eljutnak az NDK- ba. fontos szerepet töltvén be a lakosság ellátásában. A következő ötéves időszakra ugyancsak hosszú lejáratú egyezményt kötött a két ország. Eszerint 1976 és 1980 között 4.9 milliárd rubel értékű árut ve6z. illetőleg ad el egymásnak — egymástól a két szocialista ország, ami az előző 5 év forgalmát 50 százalékkal haladja majd meg. A fogyasztási cikkek forgalma is jobban növekszik, mint eddig: az NDK-ban gyártott, jól ismert függönyök, bútorok, szőnyegek, harisnyák, kötöttáruk, porcelán, játékok, csillárok, varrógépek mellett kályhák és tűzhelyek, tapéták, automata mosógépek, tv-készülé- kek, elektromos háztartási készülékek kerültek vagy kerülnek a magyar üzletekbe. A két ország külkereskedői — országaik gazdaságának, iparának fejlődésére támaszkodva — egyre rugalmasabban és hatékonyabban használják ki a gazdaság és a lakosság számára azokat az előnyöket, amelyeket az együttműködés kínál. Mindez része a KGST komplex programja fokozatos megvalósításának, az egész szocialista gazdasági közösség erősítésének. Pintér István Mitől van az egység? I r~\ n úgy vagyok, hogy már 1j ezer éve nézem, amit zz meglátok hirtelen . . .” — mondja József Attila gyönyörű filozofikus ihletettségű versében. Ezt, a Dunánál című elgondolkodtato verset idézte egyik ismerősöm a minap, akitől affelől érdeklődtem: hogyan megy a tanulás az esti marxista egyetemen. Azt vallotta, hogy bizony sokszor nehezen kapaszkodnak meg agyában az új fogalmak, az összefüggések és van úgy, hogy ötször-hatszor is elolvas egy-egy fejezetet, míg végre megérti. De az a pillanat, amikor világossá válnak előtte a korábban meg nem értett dolgok, egyszerűvé az összefüggések — nagyszerű érzéssel tölti el. Olyan ez, mint mikor valaki hirtelen rádöbben arra a megoldásra, amin hónapokon át törte a fejét. A megértés tudássá válik. a tudás magasabb foka pedig biztosabbá változtatja az embert a körülötte folyó dolgok eligazodásában. A múltkoriban egy falugyűlésen vettem részt és a fenti beszélgetés jutott eszembe, amikor a gyűlésről kifelé jövet valaki azt mondta: „Most már látom, hogy miért képes olyan egységesen cselekedni községünk, amikor valami társadalmi munkát kérnek a lakosságtól! ..Magyarán : az illető éppen ezen a gyűlésen értett meg valamit, amiről légebben ugyan sokat hallott már. de a kifejezés értelme, mélysége eddig nem jutott el a tudatáig. Ez a kifejezés az egység. A falugyűlés valóban jó iskolája volt — ismét had’ idézzem a költőt — a „dolgozó nép okos gyülekezetének”, amelyen teljes nyíltsággal beszélték meg a község ügyeit, tárták fel a közös gondokat, hogy megoldásukhoz kérjék a lakók segítségét. Az egységes helytállás korábban is jelen volt a községben. Erről tanúskodik többek között, hogy tavaly több mint négymillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a lakók környezetük szebbé varázsolásához. A felnőttek zöme részt kért ebből a tevékenységből. És ez természetesen nemcsak egy községben van így, hanem másutt is szerte a megyében, az országban. Most hozták nyilvánosságra azt a megyei értékelést, amely három kategóriába rangsorolja településeinket az elmúlt évi társadalmi munka eredménye alapján. A kis- és nagyközségek, a városok éppen a lakosság egységes helytállása révén olyan létesítményekhez. színfoltokhoz jutottak, amelyek megvalósítására még évekig kellett volna várni pénz hiányában. Űj parkok, utak bölcsődei férőhelyek (és ki tudja végig felsorolni) létesültek a társadalmi összefogásból. Ez az összefogás pedig a mind szélesebbé kovácsolódó egység eredménye, amely éppen az olyan falugyűléseken, közös megbeszéléseken alakul, ahol az „egyszerű emberek” is hallatják a szavukat, kimondják gondolataikat (akkor is. ha az ellentétben áll a vezetőktől hallottakkal) s a vitában jönnek rá arra, hogy valójában kinek is van igaza, mit helyes tenni. Előfordul még, hogy az ellen- véleményt mondó szálka marad azok szemében, akik nincsenek egy véleményen vele. Ezért aztán a legközelebbi közös megbeszélésen még se mukkan, magá- bazárkózik. mert nem akarja tovább rontani a helyzetét. Éppen ezekre a visszásságokra hívták fel a figyelmet — követelve a helytelen és káros gyakorlat megszüntetését — a nemrég lezajlott beszámoló párttaggyűlések és az azokat megelőző beszélgetések a párttagsággal. Az egységes állásfoglalás kialakítása éppen a párttagság éber, az emberek energiáját visszafogni képes káros nézetek és gyakorlat ellenőrzése útján valósul meg mind teljesebben és elmondhatjuk, hogy a párttagság erélyes fellépése következtében ezzel már csak elvétve találkozunk. A dolgok meg nem értését, az ezeknek való hangot adást nem bunkóval kell szétoszlatni, mert úgy nem is lehet. Hanem türelemmel. okos szóval, ha szükséges, visszatérő viták útján. Ez a gyakorlat honosodott meg immár megyénkben hosszú évek óta, és ebben a légkörben jutott el a felismerésig az a falugyűlési ember is. amikor kimondta: most már látom, hogy mitől van az egység... Varga Dezső Termelékenyebb építőipari munka az első két hónapban Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gyorsjelentése szerint az év első két hónapjában a kivitelező szervezetek dolgozói a múlt év azonos időszakához viszonyítva 8.8 százalékkal növelték munkájuk termelékenységét. A munkaszervezés javításával tették lehetővé, hogy az előző évinél jóval hidegebb időszakban is eredményesebben dolgoztak. A foglalkoztatottak száma mintegy másfél százalékkal csökkent, de a nagyobb termelékenység révén a termelést 7,1 százalékkal bővítették. A legnagyobb építési feladatokat teljesítő ÉVM-vál- lalatok e két hónapban átlagosan 16 százalékkal növelték termelésüket, de a KPM-vállalatok és az építőipari szövetkezetek ' teljesítménye elmaradt az előző évitől. Üj lakásokból a két hónapban 1379-et adtak át, mintegy 40-nel kevesebbet az egy évvel ezelőttinél. A lakásépítés minősége, gazdaságossága, az építési kapacitások ésszerű felhasználása érdekében különösen fontos az egyenletes ütemű munka. E feltételeknek elsősorban a vidéki ÉVM-vállalatok tettek eleget. A Baranya, a Bács, a Békés, a Borsod, a Fejér, a 1 Győr, a Hajdú, a Komárom és a Vas megyei, valamint a délmagyarországi ÉVM-vállalat dolgozói több új otthont adtak . át, mint múlt év első két hó- ! napjában, s bár a budapestiek elmaradtak, az ÉVM-építőipar együttvéve 1C78 lakást adott át. 241-gyel többet az egy évvel ezelőttinél. Az előkészítés ütemezésében elkövetett késedelmek következménye, hogy a tanácsi vállalatok csak feleannyi lakást adtak át az év első két hónapjában, az építőipari szövetkezetek 153-mal, a termelő- szövetkezetek építőipari közös vállalkozásai pedig 39-cel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az építésügyi ágazat kivitelező szervezeteinek az idén 49 ezer új otthont kell átadniuk. Az idei népgazdasági terv szerint az épíőanyagiparnak 4.5 —5 százalékkal kell bővíteni termelését. Az első két hónapban az ÉVM építőanyag- és szerkezetgyártó ipara 4.8 százalékkal több terméket készített, mint a múlt év azonos időszakában (MTI) 3 1977. MÁRCIUS 17.