Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
Lóránt János Madách Faragott kövek emléke Találkozás Lóránt János festőművésszel ÓRAK . Rudnai Gábor filet pokolgépei — lüktetnek az órák. Csak a robbanást veri vissza a valóság. Testünk zenélő doboz? Szívünk is csak óra. Milyen halált programoz időzített sorsa? Honra Márta versei« Itthon Gömbakácok sorra arcomba hullnak fölnézek, látom a fűszálak hegyét Bokámat körülmossa hegyesen az ég. Bárányfelhők nyakában farkas csilingel, rétnyi szívemen kérődzik a hajnal. Aforizma Fiatalnak születtem. Csak most veszem észre: nő az esélyem az öregedésre Mindenkihez Vajon mit főzöl a vasárnapi levesbe, rászólsz-e, ha van, a zajos gyerekre? Ha egyedül élsz, van-e kivel beszélned, nekifeszited-e hátad a szélnek? Jó lenne mindent tudni rólad, hogy örülsz-e Erzsébet-napi hónak, hogy szíved szerint hová való vagy, kit választasz az öltönyhöz szabónak, sírsz-e, ha elkerül az álom, mit~' a sebhely egy hete a szádon, megöntözöd-e reggel a virágot..., hogy meghallgatnád-e, engem ki bántott. Lóránt János Szentandrási duzzasztó Szokták mondani, Lóránt János képeit végig kell gondolni. Azt is mondhatnám, elbeszélő festészet az övé. Miféle szépségekkel? Elsőnek a művészi magatartás szépségét említem. Mi a jellemző erre? Többi között, az önfegyelem a gondolkodásban, amelyhez következetesen ragaszkodik. Vallja, festeni könnyű. Csakhogy, a kép alkotása nem az első ecsetvonással kezdődik, hanem sokkal előbb, a lélekben, a szívben és az agyban. Ahol a gondolatok, az intellektus által szabályozott indulatok születnek, ott — és csakis ott! — születik a kép. !.óránt János képeinek kopársága az ember faragta köveké, amelyeket nem festettek be. Tóth Elemér A Körös mellett van egy gulyalegelő, ott a pásztorok gyakran tüzet raknak. Amikor Lóránt János, Mun- kácsy-díjas festőművész otttartózkodott — évente több. szőr is járt ezen a tájon — látta, ahogyan a füst leszállt a folyóra, felment a másik parton, majd tovább röppent. Ebből az élményből született a Pásztortűz című olajkép, amely az ország több kiállítótermében szerepelt. — Az ember és a természet, az ember és a víz különben szinte állandó témám — jegyzi meg a művész, aki most Salgótarjánban él. Lóránt János Békésszent- andráson született 1933-ban. A gimnáziumot Szarvason, a tanárképző főiskolát Szegeden végezte 1959-ben. Mestere a főiskolán Winkler László volt. 1959-től 1966- ig Kaposvárott, 1966-tól Salgótarjánban él. 1964-től részt vesz minden jelentősebb országos jellegű tárlaton és több nemzetközi kiállításon. Sok egyéni kiállítást is rendezett, például 1970-ben bemutatta a Tv Galériája, 1972-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban, 1974-ben szülőfalujában, Békésszentand- ráson mutatkozott be. 1976- ban szerepelt a velencei bi- ennálén. S a képzőművészeti világhét idei legkiemelkedőbb tárlatát Nógrád megyében, Salgótarjánban Lóránt János műveiből rendezték meg. Számos díj, nagydíj, emlékérem tulajdonosa. A Tv Galériája 1970-ben történt adásán Barcsay Jenő a kamera előtt meleg szavakkal méltatta a fiatal pályatárs munkásságát. Közel álltam hozzá, így hallottam, amint búcsúzóul azt mondta Lóránt Jánosnak: — Vigyázzon az egészségére, nagyon sokáig éljen. Lóránt János szerényen megköszönt^ a jókívánságokat. Munkásságának kibontakozása már hosszabb ideje sajátos úton halad. Az utóbbi időben szinte teljessé vált egyéni hangú festészete, amelynek kezdeteinél nem volt nehéz felfedezni Kokas Ignác hatását. Azóta megerősödtek sajátos stílusjegyei. Amint azt a művész elmondotta, nemcsak az Alföld, hanem a vizek gyermeke is. A Körösök partján ismeri a tájat, a benne élő embereket. A Balaton, a környező hegyek és lakói szintén meghitt ismerősei. Képein a lapidáris formák jelenléte talán e két nagy tájegység nagy, nehéz felületeinek arculatát, emlékét idézi. Színei — vagy éppen „színtelensége” — látásmódjából, gondolkodásának lényegéből következik. Alakjai a táj, a környezet szerves részei. Ha tetszik: a tájból nőnek ki, annak folytatói. Ha tetszik: belőlük nő ki, folytatódik a táj. A művész képein figuráinak testtartásával is képes jellemezni, amely az emberismeret mélységére enged követkéz, tetni. —> A táj nem azonos a környezettel — mondja Lóránt János. — Az ember valami módon kényszerítve van arra, hogy környezetében botorkáljon. 1966-ig, amíg a Dunántúlon éltem, kiindulási szempontom a tájban való gyönyörködés volt. Ott kevés ember tudja kivonni magát ez alól. Salgótarjánban azonban koncentráltabban él az emberi viszonylatok s ezek társadalmi vetületének hatása. Ennek kifejezése, azt hiszem, igen magasrendű művészi és emberi kötelesség. Továbbá úgy gondolom, hogy a művész fejlődése gondolkodásának fejlődése. o Képeivel a békési közönség is találkozhatott és találkozhat. Egyik jellegzetes képe a Raposka. Egy művészettörténész korábban azt írta a képről: „mint ázott madarak állnak a sivár tájban az emberek ’. Ez az ábrázolás mindenekelőtt együttérzésből fakad. — Akikkel együtt jártam iskolába a faluban, s akik erős, néha verekedés gyerekek voltak, most csöndesen köszönnek, ha hazamegyek. Alig szólnak valamit. Mert valamit elveszítettek az évek során. Valamiből kiestek. Miből és miért? Sokat gondolkodom erről is — mondja a művész. Lóránt János gyakran hazamegy Békésbe. Képeivel rendszeresen szerepel a békéscsabai nyári tárlatokon. Nem is olyan régen pedig tizenöt képet ajándékozott Békésszentandrásnalc, amelyek más művészek alkotásaival együtt, egy leendő kisgaléria alapjait teremtették meg. Reméljük, a szülőfalu is megtalálja e galéria létesítésének módját. Ss a Körösök. Egyik horgászélményét így meséli el: — Ezt a harcsát a Körös adta. Este „találkoztunk” egymással, huszonöt percig tartott a viaskodás, mire megcsillant fehér hasa a holdfényben. Akkor a bicikli kormányára akasztottam, farka a földet súrolta. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET
