Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-29 / 24. szám

Oktatták az oktatókat Módszertani továbbképzést tartottak Gyomán a mezőgazdasági üzemi szakmunkásképző tanfolyamok vezetőinek A gyomai mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkáskép­ző intézet nemcsak azzal járul hozzá az élelmiszer-gazdaság ter­melési színvonalának emelésé­hez, hogy gondoskodik a növek­vő követelményeknek is eleget tevő szakmunkások utánpótlásá­ról. Jelentős feladatokat vállalt az intézet a felnőttoktatás, a szakmai továbbképzés, illetve az üzemi tanfolyamok szervezésé­ben, vezetésében is. Az elmondottakat legjobban az az adat bizonyítja, amely szerint az iskola körzetében — Békés és Csongrád megyében — üzemi tanfolyamokon összesen 800-an tanulnak ebben a tanévben azért, hogy elsajátítsák valamely ál­lattenyésztő-szakma legalapve­tőbb elméleti és gyakorlati isme­reteit. Az e tanfolyamok ered­ményességét befolyásoló oktató­nevelő munka hatékonyságának növelésére a gyomai mezőgazda- sági szakmunkásképzőben mód­szertani továbbképzést tartottak a hét közepén a 31 tanfolyam- vezetőnek. Az egynapos továbbképzés résztvevői meghallgattak egy előadást a szakmai képzés mód­szertanáról, majd együttesen megtekintettek egy bemutató­foglalkozást a HAKI üzemi szak­munkástanfolyamán. A NEB vizsgálta: * V. Hogyan hasznosítják a termőföldet a mezőkovácsházi járásban Közismert, hogy megyénkben a mezőkovácsházi járásban van­nak a legjobb minőségű termő­földek. Nem egy termelőszövet­kezetben a 32-őt is meghaladja az egy hektárra eső aranykoro­na-érték. Vajon a gazdálkodó szervek hogyan élnek a termő­talaj adta lehetőséggel? Kellő gondot fordítanak-e a földek hasznosítására és védelmére? Többek között ezekre a kérdé­sekre keresett választ a mezőko­vácsházi járási Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban a bat. tonyai Petőfi, a kunágotai Ber­csényi, a medgyesegyházi Űj Al­kotmány Termelőszövetkezetek­ben. Az öt termelőszövetkezet több mint 21 ezer 500 hektáron gaz­dálkodik. Az utóbbi években a gépesítés, a korszerű növényvé­dő szerek alkalmazása, a hatéko. .nyab munka- és üzemszervezés következtében számottevően ja­vult a gazdálkodás eredménye. A növénytermesztés termelési érté­ke öt év átlagában változatlan árak mellett 66 százalékkal nőtt. A búza, a kukorica, a kender, a cirok hozamok megkétszereződ­tek. Mindez egyben azt is igazol­ja, hogy a termőföldekei; a szö­vetkezetek jól hasznosítják. Vannak azonban figyelmeztető adatok is. 1975-ben hektáronként 300-400 kilogramm műtrágyát, illetve növényvédő szert hasz­náltak fel a vizsgált termelőszö­vetkezetek. S így meghaladták az V. ötéves terv végére országo­san előirányzott átlagot. Ugyan, akkor a szerves trágya felhasz­nálása 1970-hez képest 50 száza­lékkal csökkent. Nyilván ezzel a gyakorlattal nem lehet egyetér­teni. Hosszabb távon káros ha­tással lehet a gazdálkodásra is. A népi ellenőrök azt is megálla­pították, hogy egyes olyan nö­vényféleségek termesztése — me­lyek iránt igen nagy a kereslet —, háttérbe szorult. Sőt néhány termelőszövetkezetben — a bat- tonyai Petőfi és a medgyesegy­házi Haladás Tsz-ben — a ter­melést meg is szüntették. A két termelőszövetkezet 1973 óta zöld­ségtermesztéssel nem foglalko­zik. Több gazdaság lemondott a burgonyátermesztésről, jóllehet korábban szép eredményeket ér. tek el. A vetésszerkezet ilyen ra. dikális változtatása nem volt in­dokolt minden szövetkezetben. A termőföldek .hasznosításánál a társadalmi érdeket is figyelembe kell venni. És ki vitatná, hogy a zöldség, avagy a burgonyater­mesztés fellendítéséhez ilyen ér­dek fűződik. A termőföld művelésénél Is akadnak fehér foltok. A határ- szemle-jegyzőkönyvek évről évre ismételten szóvá teszik a bemű- veletlen területeket. Tagadhatat. lan, nagyságuk nem jelentős. Legalábbis az összterülethez ké. pest nem az. A mezőkovácsházi Űj Alkotmány Termelőszövetke­zetben a múlt évben mindössze 10 hektár maradt műveletlenül Battonya és Mezőhegyes között pedig 34 hektárnyi parlagföldet találtak a népi ellenőrök. Ám sok kicsi sokra megy. Számítások szerint a battonyai Petőfi Ter­melőszövetkezetben évente a mű. veletlen földterület — csupán 30 hektárról vart szó — mintegy fél­millió forint árbevétel-kiesést okoz. És ilyen megvilágításban a termelőszövetkezetek sem le­hetnek közömbösek a parlagföl­dek iránt. Nem is beszélve arról, hogy a jogszabály kötelezővé te. szí a gazdálkodó szerveknek a használatukban levő földek gon­dos megművelését. —di— ÚJKlGYÓSI MOZAIK KOMOLY ZENEI HANGVERSENY A megyei közművelődési ve­télkedő keretén belül január 23-án, vasárnap, a Petőfi Műve­lődési Ház nagytermében a szo­cialista brigádok részére hang­versenyt adott a békéscsabai szimfonikus zenekar. Az elő­adást mintegy ötvenen hallgat­ták meg. BÁBELŐADÁS A Petőfi Művelődési Házban működő báhszakkör Bus Mi- hályné vezetésével hétfőn báb­előadást tartott a legkisebbek­nek. Műsorukon szerepelt; Háp_ háp kiskacsa, Rópamese, Hó­ember és a nap. A szakkör más­fél éve alakult, főleg kisdobo­sok alkotják. A 23 tagú szak­kör tavaly II. helyezést ért el a sarkadi kulturális szemlén és sikerrel lépett fel' a tavaly Békéscsabán rendezett I. Békés megyei bábszemlén. GALAMBKIÁLLÍTÁS A Petőfi Művelődési Ház nagytermében január 27-től dü- ig galambkiállítást rendeznek. TÁNCEST Vasárnap este a Petőfi Műve­lődési Ház nagytermében tánc­estet rendeznek, melyen közre­működik a Ki mit tud? elő­döntőjébe bejutott orosházi Dzsuvox együttes, Varró- és díszítő szakkör Geszten Két szakkörrel bővült a geszti művelődési ház tevékenysége. November végén alakult meg a varró- és a díszitőművész-szak- kör. Az előbbinek Brányik Sán- dorné varrónő a vezetője és 20 tagból áll, főleg az Egyetértés Tsz asszonyai és lányai, de töb­ben ott vannak a heti egyszeri foglalkozáson a családtagok kö­zül is. A díszítőművész-szakkört Fe- nesi Lajosné és Székács Lajosné • irányítja, ők szintén húszán van­nak. A két szakkör február vé­gén a Hazafias Népfronttal kö­zösen, saját munkákból rende­zett kiállítással szeretne bemu­tatkozni a község lakóinak. Fontos gazdaságpolitikai, igazgatási témák a szarvas Városi Tanács üléseinek napirendjén A szarvasi Városi Tanács el­készítette a testület 1977. évi üléseinek munkatervét. A napi­rendeken fontos gazdaságpoliti­kai, kereskedelmi, igazgatási té­mák szerepelnek. Márciusban megvitatják a tanács ez évi költ­ségvetési és fejlesztési tervét. Javaslatot tesznek a saját, illet­ve a koordinációs beruházások megvalósítására. Beszámoló hangzik el a város kereskedelmi ellátásáról, az üzlethálózat öt­éves fejlesztéséről. Elemzik az áruforgalmat, a vendéglátást, az árubeszerzés helyzetét, az árpo­litikát. Megnézik, hogyan alakult a létszám, az üzletek technikai felszereltsége, milyen volt a fo­gyasztói érdekvédelem haté­konysága. Májusban a végrehaj­tó bizottság munkájáról tárgyal­nak, különös tekintettel az 1976. évi munkatervben foglalt felada­tok végrehajtására. Ezen a ta­nácsülésen derül ki az is; mi­ként sikerült a2 elmúlt évben megvalósítani a költségvetési és fejlesztési tervekben foglaltakat és jóváhagyják a költségvetési üzem 1977. évi költségvetési elő­irányzatát. Júliusban a II. fél év első ülé­sén tájékoztatót hallgatnak meg a tanácstagok a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szarvasi tevékenységéről, vala­mint a járási-városi bíróság munkájáról. Október végén a Haltenyésztési Kutató Intézet fejlesztéséről, az együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak. Ezt követően a műszaki osztály elő­terjesztésében megbeszélik és határozatot hoznak a szociális követelményeknek meg nem fe­lelő lakótelep felszámolására. Végül december hónapban sor kerül a végrehajtó bizottság be­számoltatására a kommunális feladatok végrehajtását illetően. Majd beszámolót hallgatnak meg a megyei tanácstagi csoport munkájáról és megtárgyalják a tanács és bizottságainak 1973- évi munkatervét. A KEKFENV -es PP ember Nagymamát a televízió elé ül­tette a menye; — Tessék addig nézni a műsort, míg átugrom a közértbe. Nagymama belesüppedt a megszokott fotelba, felrakta nyolcdioptriás pápaszemét és csodálattal nézte a Kék fény műsort. Összecsapta a kezét, amikor a sok lopott aranytárgyat mutatták. Közelebb hajolt Do­bos őrnagyhoz. Ebben a pilla­natban kopogtak, ötven év kö­rüli férfi lépett be mosolyogva, Sajtosékat kereste: — Azokat nem kell keresni, .azok itt laknak! — mondta nagy. mama még mindig eltűnődve a sok aranyon. A fiam a ruha­gyárban most éjszakás, a me­nyem meg átugrott az este is nyitva tartó közértbe. Csak akkor ütötte fel a fejét, amikor az idegen szállás után Antennaerdő a csillagok kutatására Harkov mellett kiépítették az UTR—2-es rádióteleszkóppal működő új antennarendszert. A különle­ges berendezések elősegítik a galaktika, valamint más kozmikus objektumok megfigyelését. Nyo­mon követhetők velük a távoli égitestek fejlődésében bekövetkező változások és tanulmányozni lehet majd a bonyolult fizikai jelenségeket is érdeklődött, meg olyan tanácso­kat adott, hogy a mai világban a pénzt, egyeb értékeket alapo­san őrizni kell, mert bizony sok a rossz ember ... — Emiatt ne aggódjon ara­nyoskám, mert a fiam a takarék­ban tartja a pénzt, a menyem az arany nyakláncot meg a gyűrű­ket jól eldugta a hármas szek­rényben, a fehérneműk közé, a tetejébe pedig a kulcsot min­dig jó mélyen eldugjuk a küszöb alá, ha elmegyünk itthonról. — Ügy is kell manapság! — helyeselt az idegen, még mindig az ajtónál álldogálva. Nagyma­ma meg ezt gondolta: áldott em­ber lehet, mennyire félt ben­nünket. Mostanság még a saját rokonunktól sem várhatunk eny- nyi jóságot. Alig gondolkodott el nagyma­ma, visszaérkezett a menye. El­beszélgetett az idegennel, nem hallotta ő, miről, csak nézte a Kék fényt tovább, s mert késő­re járt, az idegen hajlongva el­távozott. Késő éjszaka kutyacsaholás verte fel az udvart és az álmo­dó szomszédokat. A fia érkezett meg a műszakból. Első hallásra jöttment csavargónak nevezte az idegent, de nagymama lehurrog, ta. Csak azt nem értette meg, mi. ért reteszeli el kétszer is a fia a bejárati ajtót. Minden csoda három napig tart, e? azonban csak egy hóna­pig: az újabb Kék fény adásig. I'Tagymama újra a tv elé ült a családdal. A menye egyszer csak felugrott: — Ez az alak volt nálunk a múlt hónapban — és a képer­nyőre mutatott. A férje is meg­erősítette a körözöttet. Kirontot­tak az ajtón, hogy minél hama­rabb elérjék a rendőrőrsöt. Nagymama magára maradt. Nézte a képernyőt, az arca csak­úgy sugárzott, közben ezt mon­dogatta magában: — Ha én ezt tudom akkor, egy kis csirkepaprikással megkínál­tam volna. Híres ember, még a televízióban is szerepel. Dénes Géza 6 békés mm— 1977. JANUÁR 29.

Next

/
Thumbnails
Contents