Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-26 / 21. szám

fi CKP fokozza erdfeszítéseit a fasiszta juntával szemben Luis Gorvalán interjúja Becs—Róma A Ciliiéi Kommunista Part fokozza erőfeszítéseit a fasiszta juntával szembeni ellenállási mozgalom megszilárdítására, a szocialisták és a kommunisták szövetségének elmélyítésére, a chilei haladó erők akcióegysegé- nek megteremtésére — jelen­tette ki a Volkstimme című osztrák lapnak adott nyilatko­zatában Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. A párt tevékenységének célja — mint hangsúlyozta — az elnyo­más felszámolása, a junta meg­döntéséért vívott harc kiszéle­sítése. Meg kell szilárdítani a kom­munisták és a szocialisták egy­ségét és összeforrottságát és megállapodást kell elérni a lce- ' reszténydemokratákkal — hang­súlyozta a Chilei Kommunista Párt főtitkára a Giorni című olasz hetilapnak adott interjú­jában. Azon a véleményen va­gyunk — hangsúlyozta Corva­lán —. hogy számos olyan kér­dés van, amelyben meg lehet állapodni ezekkel az erőkkel. Természetesen vannak nehézsé­gek is. de megvannak a felté­telek ezek kiküszöböléséhez. (MTI) fllekszej Koszigin folytatta megbeszéléseit Pák Szong Csollal Moszkva ’ Moszkvában kedden folyta­tódtak Alekszej Koszigín szov­jet miniszterelnök megbeszélé­sei Pák Szong Csollal, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjával, a KNDK miniszterelnökével. A baráti, tárgyszerű légkör­ben lezajlott találkozón folytat­ták a szovjet—koreai együttmű­ködés elmélyítésével kapcsola­tos alapvető kérdések áttekin­tését. Megkülönböztetett figyel­met szenteltek a két ország kö­zötti gazdasági kapcsolatok to­vábbfejlesztésének. Folytatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről megkezdett eszmecserét is. Pák Szong Csői kedden meg­koszorúzta a Lenin-mauzóleu- mot és virágot helyezett el az Ismeretlen katona sírján. (MTI) Dr. Michael Kohl nyilatkozata az NDK elleni nyugat német provokációkról * Berlin Kocsis Tamás, az MTI tudósí­tója jelenti: Berlinben rendkívül nagy fi­gyelemmel elemzik az NDK bonni állandó képviselete elleni ismételt provokációk politikai indítékait, a demokratikus né­met állammal szembeni izgató kampány NSZK-beli kiszélese­dését, s ennek a két állam vi­szonyára való hatását. Dr. Michael Kohl nagykövet, az NDK állandó bonni képvi­seletének vezetője — akit a képviselettel szembeni provoká- ciósorozat ügyében hétfőn je­lentéstételre Berlinbe rendeltek — a Neues Deutschland keddi számában megjelent nyilatkoza­tában felhívta a figyelmet ar­Jamaicai változások A legutóbbi jamaicai válasz- j tásokon a Népi Nemzeti Párt j győzött. A pártvezér, Michael Norman Manley ismét a sziget­állam miniszterelnöke lett; az ellenzéki munkáspárt vereséget szenvedett. vább garázdálkodnak az ország­ban. Miközben az amerikai ka­pitalisták és nyugati partnereik páncélszekrényeibe folytak a dollármilliók, a nép továbbra is nyomorgott. Rendkívül nagyok az országban a szociális elien­------..'-"Alligator Pond B auxitbányászat Műanyaggyártás ~ Élelmiszeripar Textilipar Dohányipar - Vasútvonal---------­'A NTILLA /KARIB)- TENGER ‘ L____ : .-r.- 50 km Tekintsük át a kétmilliós ja­maicai nép viharos történel­mét! A szigetet évszázadokon át sanyargatták külföldi hódítók és kalózok. Először a spanyolok vették birtokukba. Azután jöt- I tek az angolok. Az angolok százezernyi rabszolgát telepítet­tek át ide Afrikából, akiket a cukornád-ültetvényeken kegyet­lenül kizsákmányoltak. A nép végül szívós küzdelme eredményeként megszabadult a gyarmati rabságból; 1962-ben kihirdették a sziget független­ségét. és a fővárosban felvon­ták az új állam nemzeti lobo­góját. A valódi függetlenséghez vezető út azonban meglehetősen göröngyösnek bizonyult. A mo­nopolisták. a „huszadik század kalózai” nem akarják kienged­ni kezükből a gazdag zsák­mányt. Jamaica szigete ugyanis redkívül gazdag bauxitban. A függetlenség kivívása után. az akkor uralmon levő mun­káspártiak hallgatólagos bele­egyezésevei a monopóliumok to_ tétek. Fényűző villák sorakoz­nak a nyomornegyedek mellett. Ma azonban más szelek fúj. nak itt. A szigetországgal szom­szédos Kuba szocialista rend­szere szemléltető példa arra, hogyan lehet a szocialista újjá­születés útjára vezetni a nyo­morgó és elmaradott népet. Az 1972-ben uralomra került Népi Nemzeti Párt meghirdet­te a társadalmi és gazdasági át­alakítások széles körű program­ját. Megkezdték a földreform végrehajtását, foglalkoznak a munkanélküliség felszámolásá­nak programjával, állami ellen­őrzés alá veszik a bauxitbányá­kat. a külföldi monopóliumok­ra pótadókat vetettek ki, és megkezdték az írástudatlanság felszámolását. A Népi Nemzeti Pártra szavazók helyeselték a Manley-kormány haladó politi­káját. a függetlenség megszilár­dítását, a társadalmi fejlődést. J. (ivozgyev (Ara—KS) ra, hogy a merényletek, hábor­gatások és fenyegetések — köz­tük bombamerényietekkel, gyil­kosságokkal, elrablásokkal való fenyegetőzések — akadályozzák a képviselet zavartalan tevé­kenységét, főként, mert az ilyen ellenséges akciók száma az el­múlt egy évben nagymértékben megnőtt. 1976-ban és 1977 ja­nuárjának első felében 988 ilyen esetet jegyeztek fel, az 1975-ös 230-cal szemben. „A bombame­rényietekkel való fenyegetőzé­sek miatt három diplomáciai rendezvényt például le kellett mondani, illetve félbe kellett szakítani” — mondotta Kohl. A nagykövet közölte azt is, hogy a szombat reggeli gázme­rénylet után aznap este és va­sárnap újabb incidensek zavar­ták a képviselet biztonságát. Az átható gázszag még hétfőn is lehetetlenné tette a munkát a képviselet épületének alsó szintjén. A képviselet elleni provoká­ciók számának növekedése Kohl nagykövet megítélése szerint szoros összefüggésben áll „bizo­nyos NSZK-beli tömegtájékoz­tatási orgánumok és körök meg­erősödött NDK-ellenes kampá­nyával. Amikor a hidegháborús hangvétel különösen élessé vá­lik, mindig tapasztalhatjuk az izgatás hatását az emberekre. Emellett vannak a hosszasan előkészített és nem csupán szen­vedélyek által irányított me­rényletek”. Kehi leszögezte: „Elvárjuk az NSZK illetékes szerveitől, hogy következetesen teljesítsék a diplomáciai képviseletekkel fog­lalkozó bécsi konvencióból és az állandó képviseletek felállításé, val foglalkozó jegyzőkönyvből adódó kötelezettségeiket". Hozzáfűzte: „az állandó kép­viselet elleni merényletek és provokációk kérdésessé teszik a mar elért eredményeket. Nehéz folytatni a tárgyalások politiká- ját, amikor az NSZK-ból már megkötött szerződéseket meg­kérdőjelezik és az NDK NSZK- beli képviseletének normális munkáját erősen hátráltatják”. Brit demokrácia — 1977 Így áll az arányos képviselet elve (A Mornirig Star karikatúrája — IvS) Teljes amnesztiát követel a spanyol szélsőbaloldali szervezet Az október 1. (GRAPÓ) elne­vezésű szélsőbaloldali szervezet hétfő este felelősséget vállalt Villaescuza altábornagynak, a spanyol legfelsőbb katonai bíró­ság elnökének elrablásáért. A katonatisztet madridi otthona : közelében négy fegyveres tá­madta meg és magával hurcolta. A szervezet telefonbeszélge­tést folytatott az el Pais című li­berális lap szerkesztőségével, s közölte, hogy egy bizonyos mad­ridi bárban megtalálják írásos j nyilatkozatukat akciójuk ma­gyarázatáról. A nyilatkozat sze- j rint Villaescusát azért rabolták j el, hogy bosszút álljanak Arturo [ Ruiz, a vasárnapi madridi’ tűn- I tetés alkalmával megölt diák ha­láláért. A GRAPO ugyancsak megerő­sítette. hogy emberei rabolták el decemberben Oriolt, a Spanyol Államtanács elnökét is. Ismét kijelentették, hogy: a politikust csak akkor bocsátják szabadon, ha a kormány világos ígéretet tesz a nyilvánosság előtt a teljes, amnesztia meghirdetéséről. Vil­laescuza további sorsát illetőleg a szervezet nem közölt semmit, A CIFRA hírügynökség jelen­tése szerint a spanyol rendőrség —az el Pais hírétől függetlenül— név szerint azonosította az akci­ót végrehajtó GR APÓ-komman­dó három tagját. (AFP) Waiter Mondáié ma betejezi bonni villámlátogatását Bonn Sándor István, az MTI tudósí­tója jelenti. , Tárgyalásainak befejeztével kedden este Bonnban sajtóérte­kezletet tartott Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár és Wal­ter Mondale amerikai alelnök. Könnyelmű rablók , Bonn Figyelmetlen rablóknak esett áldozatul hellón Düsseldorfban a nyugatnémet posta egyik pénzszállítmánya. Az ismeret­len lettesek megvárták, amíg a postakocsi vezetője és kísérője csomagokat kézbesítve eltávo­lodott a lezárt járműtől, majd villámgyorsan feltörték az ajtót és három perc leforgása alatt másfél millió márka értékű olasz lírát és holland guldent tartalmazó csomagot ..gyűjtöttek be”. Sietségükre jellemző volt, hogy a zsákmány nagyobb ré­szét — több millió márkát — egyszerűen a feltört gépkocsi­ban hagyták. A szállítmány közelebbről nézve — a takarékosságnak esett áldozatul. Az atulalo pénz­intézet ugyanis csupán kétezer márkára biztosította küldemé­nyét és egyszerű postai csomag­ként, nem pedig nagy értékű tételként adta lel — a posta- költség megtakarítására. A gép­kocsit üzemeltető, illetve kísérő postaalkalmazottak fel sem voltak fegyverezve, mi több, fo­galmuk sem volt. mit is szállí­tanak a furgonban. Egyikük lá­tott ugyan a gépkocsi közelé­ben két zsákos alakot, de csak akkor fogott gyanút: amikor az autó ajtaját nyitva találta. A két postás kényelmesen a leg­közelebbi rendőrőrsre hajtatott és jelentette a lopást. Mirí a rendőrök érdemleges lépést te­hettek volna az ügyben, a rab­lók már messze járták. (MTI) Mint elmondották, a nemzet­közi, elsősorban a gazdasági kérdések széles körét tekintet­ték át. Az amerikai alelnök szükségesnek mondotta, hogy a nagy ipari államok együttmű­ködjenek a világgazdasági problémák megoldásában. Ugyancsak fontosnak minősítet­te a közel-keleti konfliktus ren­dezését, közös megállapodás el­érését az ehhez szükséges lépé­seket illetően. A Brazíliába irányuló nyu­gatnémet atomerőmű-export nagy érdeklődéssel várt téma­körében a két fél csak a köl­csönös tájékoztatásig jutott. Megállapodtak abban — mint Schmidt kancellár bejelentette —, hogy a legközelebbi jövő­ben kétoldalú tárgyalásokat kezdenek annak tisztázására, milyen problémákat jelent a nukleáris technológia felhasz­nálása a nemzetközi atomso- rompó-szerződés fényében. Schmidt kancellár a keddi sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a szövetségi köztársaság továbbra is betartja az atom­sorom pó-szerződés előírásait. Mondale szerdán befejezi bonni villámlátogatását és a reggeli órákban vitázik él az NSZK-ból.

Next

/
Thumbnails
Contents