Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
Kerti Károly Fekete-fehér Csoór István: NÉGYSZEMÉLYES GUMICSÓNAK ELADÓ... A gépkocsi fékezett. Radíroztak és sivítottak a kerekek. A hűtőház eleje koppint. * * * GA-18-34. Fekete számok, fehér alapon. A motorház teteje síkos, forró, mintha parazsat tapogatna. Ott, az üveg előtt sok kicsi szálkás karcolás mutatja magát. Bizonyos benne, hogy drótkefével dörzsöltek le róla valamilyen erősen tapadó szennyet. * * * A cserepes nem kért sokat. Azt mondta, hogy majd munkaidő után elvégzi. Létra nem kell. Az ilyen munkát padlásról szokta csinálni. A törötteket teljesen új cseréppel kicseréli. Megnyugodhat, pontos munkát hagy maga után. * * * Az üveg mögött az úrvezető szeme kék. Világos, tiszta. Olyan nagyra kerekedett, mint egy szidolozott kétforintos. A szája széle piros és ott, ahol a fogak belemélyedtek az ínybe, sö- tétvörös. Várni lehet, hogy kinyílik a bőr és a kifrócscsenő vér vörösre festi a szélvédő üveget. * * * A háta nekifeszül az ülésnek, az ujjai belevésődtek a kormányba. Hallotta, tisztán hallotta, hogy recsegett. Másképpen recseg a papír, ha szakítják, másképpen a zakó, ha szegbe akad és másképpen a gyenge jég, ha közelítő lépések mérik rajta az idő végtelen távolságát. * * * Tudja, hogy mindezek a pillanat töredékei. Azt is tudja, hogy feküdt már így, odahaza a kerítés tetején. Lent, a másik oldalban egy másik gyerek, a szomszédék kisfia. Péter? Nem. Laji? Nem. Zsiga? Nagy ég, elfelejtette volna? Hihetetlen, hogy ürül az emlékezet raktára ! Lehet, hogy ez már az agy gyenge érelmeszesedése? Pedig tudta, tegnap még róla álmodott. Leselkedett a kerítés repedésén és hívta át a másikat bigézni, A nevén szólította. De milyen néven? Mindegy... * * * Hasalt már máskor is így.. Pocsolya volt alatta. Síkos, Szüless újjá! Béres Ferencnek Nem apad el a dallam: tán évezred-mélyi forrás küldi, táplálja sok más: árad mind gazdagabban. Viharban lobogó flíklya, kis otthonok mécsvilága, névtelen, örök karddal. Dallal üzennek a holtak, mint akik meg sose hallak bárha dúdolva, halkan. Dal lengjen, mint szivárvány, . vagy zúgjon, mint a kiáltvány, bajban és diadalban. * Mikor új világ vajúdik, megtart, erősít az újig, akár tetté nőtt hajlam. Várjanak, célba ha érünk, kik átveszik örökségünk: ok sebeinkre a balzsam. Ha eleven folytatás vagy, lesz ‘mindig fiatal társad » Újjá születsz a dalban tapadós, gennyes sár. A fűszálak rátapadtak az iszapra. Nézte a haldokló fűszálakat és a dombot, amerről hason kúszva közelített felé a fénylő acél. Hallotta a dobhártyáját szaggató szu- szogást és messziről, mint millió kőrisbogár villanó fényei lobbantak fel a löve- gek torkolati tüzei... *** Lehet, hogy máskor is lovagolt már így, de most nem emlékszik. Majd legközelebb gondolkozik ezen is. Fél órát rászán erre is. Hiszen megéri, ez is úgy kapcsolódik az életéhez, mint nadrágtartó vége a gombhoz. * * * Csak a melle ne fájna. A szív fölött az oldalbordák között lüktet, szúr valami. Tű. Az nem lehet, annak sokkal enyhébb a fájdalma. Ilyen lehet a vasvilláé. Úgy suttyan át a kabáton, mint a villám a kormos fekete fellegeken... • »műn y. yíjfci Az úrvezető oldalszakálla olyan ferencjoskás. Ez a divat. Vállig érő haj, tor- zonborz szakáll. A színészek is hódolnak ennek a divatnak; Meg kellene tiltani miniszteri rendelettel. A színész maradion meg eredeti képmásában, mert a néző a sűrű szakálltól nem látia az arc mimikáját, csak a tátogó szájból kiömlő hangokat, hallja. Pedig lényeges az arc tökéletes kifejezése ... * * * , Huszonegyedikén hozzák a nyugdíjat. Nem teljesen precíz a fogalmazás, mert nem hozzák, csak egy ember hozza, egv idősebb postás. Két rövidet csönget s míg a kapuhoz ér. kiadagolja a pénzt, ráíria a dátumot. csak a nevét kell alávésni. Nyolc forint borravaló. Szamárság. Nem is bort vesz rajta, hanem tasakos bélyeget. Otthon az ágy teteje, az asztal, a szék és minden frászkarika telistele száradó bélyeggel. Nyolc forint bélyegre való borravaló ... * * * Olyan ió meleg van. Érzi a, tarkóján, a hátán és a mellén, ahol a szúrás az úr. Szerencséjére nem tartott soká. Egy pillanat kicsike részéig. Most már gyenge zsibbadást érez és nagy-nagy melegséget. Nyilván, mert beköszöntött a nyár. De mivel köszönt a nvár? Jó reggelt! Jó napot! Dicsértessék! Ki tudja? * * * Álomzug, Urmö.shát, Hosszúhát, Szerep, Bihar- nagybájom, Füzesgyarmat, Szeghalom felé beszállás. Csonkavágány balra Első osztály méltóztassék! Második osztály tessék, tessék' Harmadik osztály, katonák hátra, ne tolakodjanak, 1 mert kitörik az ablakot. Debrecen Nagyerdő. Csapó utcai laktanya. Dekádonként zsold. Tizenhárom pengő per koponya. * * * Kicsi kovács, nagy kovács . .. Lábbal nyomkodta* a fújtatót. A két vaspoít között égett a kovácsszén é; izzott az ekevas. Amikor t vasfogóval az üllőre csapta, hiccelt. mint a karácso nvi csillagszóró. Pattogott í szikra a papucsra, a lábi fejére. Jó volt a papucs. Ki. lépett belőle és a lába fejét a nadrágja szárához törölte, az izzadsággal együt az égető hiccszikrákat is .. * * * Kár, hogv a síkos pléhte- tőbe nem tud belemarkolni Nem tudja ujjaival megszo. rítani és addig fogni, míg tart a melegség, a napsütés és amíg a vaspofák lángja nyalja a pléhkürtő megfeketedett üregét. Ha megfoghatná, a biztonságérzet elmulasztaná az ijedségét, hátraszorítaná az 'iszonyatos félelmét és nem hozná szeme elé a sorakozó kopjafák százait... * * * Lottót vegyenek, lottót! Ma még koldus, holnap már milliomos! Az imént még kiabálta, öreges, rekedtes hangon. Lottó! Totó! Győzött a Fradi! Díszvacsora az aranylábú fiúk tiszteletére! Csend. Pedig mondhatná tovább. Minden szavát érti. A vevője még jó. de az adóval valami hiba történt. Nyög. Szorítja a torkát a folytonos nyöszörgés ... * * * Bearanyozná a kis kezét, ha pénteken a számait húzná ki. Kezdené a tizenket- tőssel, utána az ötvenhatossal, majd a hatvannégyessel, a nyolcvanegyessel és a végén felmutatná a kilencvenest ... Ötös ... Duplán fizetne a cserepesnek, ma- radna még hajóra, vonatra, repülőre, villamosra ... * * * Megállt a villamos. Pedig itt nincs megálló. Nem csengetett, csak megállt. Elfogyott az áram, kiürültek a drótok, kiolvadt a gép csapágya, homok került a tengelyre. Belázasodott. Nem használt neki a hídegvizes borogatás sem. Érdekes, priznic a csapágy hátán ... * * * Csúszik a keze. Pedig erővel még bírná. A malomkövet fel tudná emelni, a hegyet el tudná mozdítani, csak éppen kapaszkodni nem tud. Pedig ez volna a legfontosabb. Valamilyen masszív tárgyat fogni, fogni és szemébe kacagni a világnak ... * * * Siklik. Kabátja beleakadt valamibe. Pattognak a gombok. Koppannak a földön és a motorháztetőn. Villan a fényes lökhárító. Tévedés, nem hárít, csak lök. Pont oda lökött, ahol a zsibbadást érzi, a jóleső melegséget- és ahonnan ködök, párák szivárognak elő. \ guruló kerekek sötét világából a lassan elhaló sivitás surran ki. Már nem fél, nem reszket, a zsibbadást sem érzi. A pillanat pillanatában a lehanvatló keze int. Száia már nem mozog, csak a búcsúzó gondolat suhan el a fümörü'ő lábak között. Szia Nagyvilág! Szia Mama! A csereoesnek száz ío ... rin ... tot.. . fiz ... * * * A kövön fekszik. Körülötte emberek gyűrűje. Hangok. Mentők! Rendőr! De miért nem a zebrán ment?!!! Szegény öreg, nvu- aodinn. Friss keletű úiság kerül a félig nyitott szemhéjakra. A vér lassan átüt a panfron, az anróhi-aptések legalsó kockáidnál. Oj konyhaszekrény é.s nésvszemé- yes gumicsónak eladó .. Kő vagy kenyér Bényei József Aki asszony a mosolyával megérintette csigaházam öröme váltott zokogásra mint ki ujjúval ér a lángba Aki arcát felém mutatta megfontolatlan mozdulatra gyalázatot vetettem arra senkije aki eltakarja Az egyetlen aki magához fogadott foga között átkoz taszított-hajílott magától szigorlatoztam dadogásból Kenyér-arcom sziklává szikkadt nekidöntöm az álmaimnak HOL A FOLYÓ CELOFÁNSZÁRNYAI... Vajnai László El kell érnem nekem addig — hol a folyó celofánszárnyai ketté nyílnak. El kell érnem nekem addig, akkor is ha lábaim nem bírnak. El kell érnem nekem addig, mert engem hívnak. El kell jutnom arra a FÖLDRE, hogy ott maradhassak örökre. Tétova búcsú „ ... építéssel telik el az egesz élet, de hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred. Nem, mert bár égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,.■" Így álmodott á költő, Horváth István, akinek élete ím beteljesedett. Kolozsvári lakásán már hiába keresik barátai. Nem köszönti többé őket a Görögtemplom utca magaslatáról, ahol oly közel volt < az erdőkhöz is, hogy néha azt érezte; * V „Hozzám jött má az erdő lelke Városi házam ablakán jégpáfrány ezüst levelével köszöntött hajnal hajnalán.” Horváth István neve mellé most már két évszám kerül: 1909. és 1977. Egy élet lezárult, a torony megépült, s tető is került rája. Tétovázva írja az ember a sorokat, emlékezetében kutat, felidézi az arcot, a vastag szemüveget, amelyet oly jellegzetes kézmozdulattal törölt meg mindig. S mit idéz még e név? Idézi Magyarózdot, ahol született. A Romania; Magyar Irodalom Történetében azt írják róla: „Közvetlenül a paraszti, napszámosi sorból autodidaktaként jött az irodalomba. Költői pályájának első, 1944 előtti szakaszát népi életképek uralják, ezek tényét...” A 60-as évektől mind jellemzőbbé válik költészetének intellektualizíjlódása, az a jelenség, hogy legjobbika a Tornyot raktam, ma is töretlenül őrzi a parasztság és a falu. költői felmérése után az egész emberiségre terjeszti e vizsgálódást, így újra megmutatja a falut, eszmélésének színhelyét, de az öregkor Illyés Gyula-i bölcsességével. A táj és az ember újfajta harmóniája születik meg, s ezáltal ez egyetemesen emberivé is válik Horváth István költészetében. Hatalmas erőfeszítéssel, hatalmas utat, költőkhöz illő utat tett meg Horváth István. Költőkhöz illő utat abban, ahogy élete alakult, hogy földmunkásból, segédmunkásból, a kolozsvári egyetem altisztjéből költő és számos regény írója lett, szülőfaluja Magyarózd néprajzi krónikása, a Magyarózdi toronyalja című vaskos falurajzával. Annak idején az önműveléshez kezdett, hogy bizonyítson, ahogy vallja: „Ki kellett törnünk, hogy bebizonyítsuk a világnak, mi is vagyunk olyanok... Sőt esetleg még különbek is, mert mi iskolázás nélkül értünk el . .. mindent.” Tétován írom e sorokat: Horváth István halott. Az igazi költők azonban nem halnak meg. itt maradnak köztünk, hiszen ő írja: „ ... legényes kedvvel járok. Mit számít az, hogy ősz vagyok. Úgyse azt nézik, mit viszek el, Hanem azt, amit itthagyok.” F. 14.
