Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
Kerti Károly Változatok Jegyzetek Kerti Károly orosházi kiállításáról Kerti Károly Munkácsy- díjas festőművész hatvankét grafikából és hét kisplasztikából álló kiállítását, az utóbbi tíz év terméséből való válogatást, a Petőfi Művelődési Központban Orosházán az elmúlt vasárnap Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg. A művész 1957-től Tatán él és alkot, de azt megelőzően tíz évig az orosházi Táncsics Gimnázium tanáraként tevékenykedett. így aztán a ma már tatai művészt igen sok szál fűzi ehhez az alföldi városhoz, ahol tulajdonképpen a felkészülés éveit élte. E sokrétű élménykapcsolat, amely a gondolat- és érzelemvilág, a művészi mondanivaló még árnyaltabb, még összetetteb megfogalmazását is jelentette. az Orosházán töltött esztendők alatt még inkább elmélyült. S e kapcsolat lelki szálai, művészi kötődései tovább élnek a művészben. Húsz esztendő múltán visszatért Kerti Károly a város meghívására, hogy megmutatkozzék. S ez a megmutatkozás örömünkre szolgál, mert Kerti Károly gondolatait, érzéseit átélve, grafikáinak, kisplasztikáinak szemlélése közben mi is gazdagabbak leszünk. A kiállítást néző embert előbb a látvány ragadja meg. A nagyméretű grafikák vonalainak mozgalmassága, a kisplasztikák monumentalitásra törő vonalai, a formák variációi azok, amelyek lekötik első pillanatra a látogatót. S a grafikus jelen esetben a gondolatok megfogalmazásának, képi megformálásának, egyiket- másikat költői metaforával sűrítve — igen sokféle lehetőségét tárja elénk. S e lehetőség mind megannyi technika, de ez a technika nem válik soha öncélú játékká, csupán kell tudnunk követni a játékot, mernünk kell engedni úgy a gondolatok és az érzések áradásának, ahogy ő teszi, már-már kaotikusnak, már-már kuszaságnak tűnőn, de átvéve e ritmust, belefeledkezve a formák nyújtotta lehetőségek magasságokba röpítő száguldásába, minden megtisztul, minden világos és érthető lesz. 1972-ben Kerti Károlyról azt írták, hogy „önnevelő képzőművésszé tették a körülményei, alkotásaival még meglepetéseket okozhat”. Grafikái emberközpontú grafikák. Ez az emberközpontúság pedig egyértelmű üzenet, üzenet az emberért, a társért, az ember emberért, valóságáért. Az ember az emberre van utalva, hirdetik a grafikák, s ezért tapadnak a fejek, a testek, az ajkak oly szorosan egymáshoz, mert valahol ott húzódik a félelem. Szinte egy test és lélek az Ölelkezők, a Csók emberpárjai, akik védik is egymást a szörnyűségtől, a pusztítástól, amelyeket a Vietnam III., a Védekező, a Halál lovasai hirdetnek. Ha e kiállított anyag további gondolatmotívumait keresnék, akkor föltétlenül szólnunk kell a Változatok izgalmas feketefehér, pozitív és negatív világáról, az érzelmek és az értelem összefonódásáról. E motívumok azok, amelyek a szemlélőben is gondolatokat ébresztenek, amely jelzi az emberi összetartozást, mert szimbólumok ezek. Ez "az összetartozás, ez a féltés Kerti Károly üzenete a mának, a holnapnak, a jövőnek. Ez az üzenet pedig erős hittel párosul, ami megóvhat a felsejlő pusztulás gondolatától. A kisplasztikák Kerti Ká_ roly tevékenységének új színfoltjai. Sajátosságuk ezeknek is a gondolati tartalom megfogalmazása plasztikai elemekkel, a térben elhelyezve, amelyhez társul a formák játékossága és a monumentalitásra való törekvés. Ezek közül egyiket-másikat örömmel látnánk újraálmodva, Orosháza alakuló új arcához igazítva, valamelyik köztéren is. Fülöp Bcla KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Müvészef és valósán Ki tud többet Rómáról? Kedves asszonyom. Bocsánatát kell kérnem. Illetlenül hallgatóztam, mikor Ön barátnőjével beszélgetett a trolibuszban. Igaz, nem kellett hallgatóznom, mert ön meglehetősen emelt hangon beszélt, biztos igaza tudatában. Fellini Amar- cordját szidta, majd áttért a? előző Fellini-fjlmre. a Kómára, s közölte, az elejétől a végéig hazugság, hisz Ön járt Rómában turis- taúton, s úgv látta, hogy Róma nem olyan, hanem egészen más... Ebből mesz- szemenő következtetéseket vont le. azt mondta, a modern művészet hülyének nézi az embereket, de szerencsére az embereknek van szemük és a valóságot azért fölismerik. Róma olyan, amilyen, s ezen Fellini nem változtat, legföljebb azt érte el, hogy Önnek fölment a vérnyomása, mert azt hitte, viszontláthatja turistaút- .iának színhelyeit, de csalódott. Önt ugyan nem lehet becsaoni, de aki sosem járt. Rómában, az talán elhiszi Fellininek, houv ilyen Róma. ilven a valóság. Én hall. gattam önt és nem szólhattam bele a b°szé!getésébe. De ha már elkövettem azt a neveletlenséget, hogv odafigyeltem másnak szánt szavaira, hadd tetézzem meg azzal, hogy válaszolok rájuk. Nem az Amarcord védelmében. Az így is, úgv is az évtized egyik legszebb filmje. Tetszett, nem tetszett, lelke rajta. A véleményalkotás jogát megvette a mozijeggyel együtt. Még csak érveinek gvöngeségére se akarom figyelmeztetni, hogy tudniillik a művészi alkotás nem idegenforgalmi propaganda, s Fellini nem színes üdvözlőlapokat -fötó- grafál. Azt az agresszív elfogultságát sem vetem szemére, ahogy a „modern művészet” szavakat kiejtette, büszkén nézve körül a troliban, mint aki tudja, hogy körös-körül egyetértésre talál. Már csak azért sem, mert a „Modern világ — az itala Pepsi” reklámversike óta magam is gyanakodva hallom ezt a szót és az önével ellenkező elfogultságokat sem kedvelem különösebben. Egy dologban azonban kénytelen vagvok ellentmondani, mert Ön, asz- szonj'om — és önnel együtt nagyon sok egyébként kulturált és értelmes ember — végzetesen és jóvátehetetlenül leegyszerűsíti azt a nagyon bonyolult, ellentmondásos, kölcsönhatásos rendszert, amely az objektív valóság és a műalkotásban ki. fejezett valóság között létezik. Saját szubjektív benyomásait a teljes valóság rangiára emeü, míg a műalkotás valóságát torz szubiek- tivitásnak fogja föl. Lássa be. kérem, ez méltánytalanság. De hogv még ennél is naevobb hibát Füvet, el, azt már csak példával tudom érzékeltetni. Bizonyára Ön is ismeri Vajda János híres versét: „De néha csöndes éjszakán Elálmodozva egyedül — Múlt ifjúság tündér taván Hattyúi képed fölmerül. Es akkor még szívem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen...;”. Igen, asszonyom, ez a Húsz év múlva, a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse. És meglehet, Ön azt is tudja, hogv Montblanc-ember nem csak ezt a verset írta Ginához, hanem néhány tucatot, s az utolsót találkozásuk után harminc esztendővel. De tudja-e, ki volt ez a bizonyos Gina, és mi volt az a szerelem, amiről ezek a versek szólnak? Ne értsen félre, ezt nem kell feltétlen tudnia. Elég, ha a verseket ismeri, szereti, és saját szép érzéseit megtalálja bennük. De ön feszegette a művészet és valóság viszonyát ott a troliban, hát engedje meg, hogy a viszonylag egyszerű • példán megmutassam, milyen áttételeken át van köze egymáshoz művészetnek és valóságnak. Ginát Kratochwill Zsuzsannának hívták, tehát már versbeli nevét is a költőnek köszönhette. Vajda a lány apjánál, aki borbély volt, albérletben lakott. Beleszeretett a hiú, ostoba lányba, azonnal megkérte a kezét, természetesen kasarat kapott. A lánynak nagy tervei voltak az életével, s meg is valósította azokat. Nem a szegény költő nyomorgó felesége lett. hanem egy Eszterházy herceg szeretője, később örököse, majd pénzével egv Oroszy nevű cirkuszigazgatóval állt össze, maga is műlovarnő lett, végül megöregedve, nyomorban halt meg. Ha halála előtt háztartási alkalmazottnak jelentkezett volna Vajdánál, minden bizonnyal kirúgta volna. Pedig képét haláláig az előszobában tartotta, mondván, hogy azt azért nem érdemli meg, liogv a lakásába is bevigye. S közben megírta róla a magvar irodalom talán leghosszabb ideig tartó nagy szerelmes versesregényét. Harminc éven át lávázó indulattal énekelt erről a szerelemről. Miről írt Vajda verset, asszonyom? Kibe volt harminc évig szerelmes? Remélem, nem arra a következtetésre jutott. hogy Vajda is hazudott, nem csak Fellini, s hogy ezek szerint a művészet képzelgés, hazugság, semmi köze a valósághoz. Mert ennek az ellenkezőjéről szeretném meggyőzni. A műalkotás mögött igenis ott áll az objektív valóság. De nem rendőrileg lenyomozható, te- iekkönyvileg nyilvántartható módon. Vajda először ar-» ra használta fel a budai borbély szép, de ostoba lányától kapott kosarat, hogy kifejezze vele teljes kifosztottságának érzését. Aztán urna urugyén inegú'ui azt az ellenteted, amely nagyravágyó természete és a világiján auott lenetősegei kozott leszúrt. Aztán Gina ne- venez kötötte azt a világ- omlásérzést, amelyet a világosi tegyverleietel, majd a szerinte végzetesen hibás alapon történt kiegyezés miatt érzett. S végül Gina nevéhez kötötte -a különbekét is, amit a világgal kötött. S ez mind valóság, asszo- * nyom; Vajda kiiosztottsá- ga, a világosi fegyverletétel, a kiegyezés, és az, hogy élete végén a költő lelke békéjét kereste. S ezt a sok valóságot, mind a valótlanság, egy állítólag harminc évig tartó, valójában szem- pillantás alatt elmúló szerelmi kaland fejezte ki. Kratochwill Zsuzsából, ebből a senkinél is senkibb emberből pedig ezek a versek megalkották a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb nőalakját. Ez a nőalak azonban már nem az az ostoba polgárlány, későbbi hercegi szerető és műlovarnő volt, hanem Gina. A nő, akit Vajda János szeretett. Vagy szeretett volna. Vagy akit mi szeretnénk. Ahogy tetszik. S nehogy azt higvje, asz- szonyom, hogy az élet valósága és a műalkotás valósága csak véletlenül keveredett így össze Vajda költészetében. Így van ez mindig. minden műalkotásban, ősidőktől fogva. Tessék megnézni az ősember barlangrajzait. Nagyjából tudjuk, mekkora az ember és mekkora a medve. Hisz a méretünk valóság. Hogy lehet az, hogy az ősember hol azt rajzolta, hogy az ember kicsi és a medve nagy, hol fordítva? Nem tudott rajzolni? Nem látta a valóságos méreteket? Szó sincs róla. A méreteket megváltoztatta, mert ki akart valamit művészi módon fejezni a valóságból. A rendes méretű medve és ember egy medvét és egy embert jelent. A nagy medve és a kis ember a medve félelmetesKertí Károly .Leányfej ek ségét. A nagy ember és a kis medve a vadász győzelmét. Vagv valami mást. Valóságot, de új valóságot. Művészi valóságot. Ne felejtse el, asszonyom, mikor az ember utánozni akarta a lábat, feltalálta a kereket Nem nagyon hasonlított a lábra, ismerje el... . Hát ennyi az egész. Nem Fellini védelmében, ismét mondom. Az ön érdekében. Nem a „modern művészet” magyarázatául. Csak tanulságképpen. Én — bár illetéktelenül —, de meghallgattam az ön érveit ott a troliban. Fentiek bizonyítják, el is gondolkoztam rajtuk. S csak azt kívánom — no, nem, hogy megváltoztassa véleményét a Rómáról vagy az-Amar- cordról — .de viszonzásul arra kérem: gondolkozzon el Ön is az én érveimen. Bárdos Pál
