Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
Hiesi Jászol; Ünnepek előtti rövid telefon OKI-nok szeretettel Igazad van, nem telefon téma. , De tudod, pajtás, feléled néha, és hidd el, ma is megrázó élmény. Hiába gyógyít mii jóm pompa, fény. S ha jól megnézzük, kedves barátom, miért kell mindég nékem tárcsáznom? Persze, jobb lesz az időről szólni. Ugrásra kész a tegnap vett ródli. Hogyan? Nálatok most. esik a hó? Itt a csillogó téli napsütés, a puha hóval borított vetés látása vonzó és megnyugtató. Igen, hallom jól, a kisunokád melletted várja a kagylót; Add át, szóljon egy pár szót ő is, a drága! . Tudom, a kő is lép a szavára. Köszönöm, kedves, nagyon köszönöm! Kívánok én is szívemből nektek kellemes, vidám, jó ünnepeket! örülök, hogy jól vagytok mindnyájan. Leteszem en is. Viszonthallásra! Fóka György őszi virágok Fiiadéin Mihály verseiből' Reggeli kép a vonatablakból Döbbenetes Elő Nyíl az égen... Szürke közönybe döfött Biológia.,, Dél felé mind, gágogva üres beggyel, a Megváltó Magra éhesen... — és ott a Nyil mögött egy nyújtott nyakú egyedül szegény a pala veremben... Utazás hó fölött siklok akácok tar ágain varjak feketéllnek tejnyugalmú horizont! szivem alatt régi meleg-tégla mintha anyám hangja! apám cserzett markában gyeplő szárnyas ostor pattog nyerít a táltos emlék! eltörik a toll kezemben... Profán áldás apám sírja fölött Virágozzon fölötted bölcs nyugalmam! Mossa lágy eső meztelen csont arcod! Oldódjon meg csigolyáid görcse, es soha többé VlGtYAZZBA ne álljon ez az ágyékodból íarjadt-dermedt világ! Tűnődés Csak egyszer léphetsz abba a toronyba hol a falakróéé^sobognak az órák hol a hegyipataS és te egy lehetsz mert jaj Heraklész és kegyetlen álom az a patak egyszer moshatja csak sebes [talpadat! Közeledett » vonat. Az alkonyati napsugarak a kristálytiszta hidegben bodorodó gömbsorozattá formázták a mozdony kiáramló gőzét, füstjét. A peronon várakozó tömeg zsibongasa vacazsin- tó&ie megélénkült, nyakukat nyújtogatva várták az emberek az érkezés pillanatát K. Szabó Sándor: AZ ÜNNEP Az összetartozás érzésé mélyen élt. akkoriban iijin- denkiben. A közös sors. a nagy világégés sebei közelebb hozták az embereket egymáshoz én senki által nem szervezve, mégis íratlan törvénybe foglalva, kialakult az a szokás a falunkban. hogy a szórványosan hazaengedett hadifoglyok elé mindenki kiment, aki tehette. Kíváncsiak, re- ménvkedő és reményvesztett hozzátartozók. Patkás Jancsi édesanyja kísért ki az állomásira, én fogtam az egyik kezét, Jancsi a másikat. Még csak egyszer esett a hó, Erzsébet nap körül, el is olvadt, de estefelé meg-megszívta a fagy a földet, jól fel kellett öltöznünk. Ütban az állomás felé Jancsi tartott szóval. Elmesélte, hogy már kész a Betlehem, két unokatestvérével készítették, finom szalmával ki bélelték a jászolt. az egészet kívülről is, belülről is beragasztották szép aranypapírral, es hogy már csak hármat kell aludni szentestéig és milyen jó, hogy az édesapját hazaengedték a hadifogságból, és hogy éppen karácsonykor lesz itthon. hogyan iog majd örülni a Betlehemnek, meg neki is. meg mindennek. és sokat fognak majd beszélgetni a frontról, meg mindenről. A nyomaték kedvéért, előrehajolva többször is felnézett Annus néni arcába és megkérdezte beszéd közben, hogy ugye, édesanyám? és beszélt, beszélt felhevült arccal, úgv. hogy n lelkesedés ram Is átragadt. A vonat fújtatva, nagyokat sziszegve, lassan megállt. A meglóduló tömegben semmit sem láttam, csak a hangok kavargása, öröm és bánat furcsa keveredése jutott el hozzám és sehogyan sem értettem, miért könnyes mindenkinek a szeme, a kíváncsiaknak, a beteljesül- teknek és a reményvesztetteknek egyaránt, Álltunk a hazafelé induló tömegben, húszán—harmincán is kísértek egy-egv tört- szemű, fáradt" arcú. de mosolygó katonát, amikor Jancsi hirtelen átkarolta édesanyja szoknyáját es a vállát rázó zokogás közben egyre csak azt hajtogatta" úgyis hazajön édesapám, úgyis hazajön édetiapam! Én is elkezdtem sírni. Abbahagytam a játékot, mert nagyapám hozzáfogott a maximlámoa begyújtásához. Nagy áhítattal szemléltem mindig az előkészületeket. amelyben nekem is tonlos szerep jutott: előhozhattam a spirituszbeöntö kan- nacskát. Boldog izgalommal figyeltem, hogyan lett a vértté nyes lángú harisnya egyre fehérebben izzó, amint nagyapám óvatosan pumpálni kezdte. A vakító fehér fénykéve vastagon ömlött ki az ablakokon át az utcára és én megint nagyon büszke voltam rá. hogy csak nekünk van ilyen lámpánk az egész faluban. Mint a Hold a csillagok köpött. mondtam magamban és nagyon boldog lettem, hogy tlven szép dolog jutott az eszembe. Karácsony szombatja volt. 1 Tegnap leesett a hó. kevés ! volt. de megmaradt. A Irály. 1 Itaban barátságosan ropo- 1 gott a tűz. Nagyanyám, ke- ‘ íét szokása szerint fejemre ! Léve. azt tanácsolta. hogv 1 nen.iek be a borbélvmühelv- 1 ne. mert iobban fog eltelni 1 íz idő addig, amíg elesendő- r »cdik a falu és elkövetkezik t : syertyagyúit"s. Nanvapá.m it te a maximlnmpát, én a •neg a kis sámlit. k Különös hangulata volt ekkoriban a réztányéros üzleteknek: Elég sok esti vendég összegyűlt már. s mint ilyenkor mindig, mosi is a háborúról, a háborús emlékekről folyt a beszéd. — Az semmi! — beleszólások után igyekeztek egymást túllicitálni. Nagyapám, aki nagy szoedemes volt, na meg végigjárta az Isonzótól az orosz frontig az első világháborút és eközben nyolc nép nyélvét is elsajátította (volt rá ideje az akkori álló frontokon'), szóval nagyapám nemigen szólt bele ezekbe a beszélgetésekbe, csak akkor, ha valaki igenigen erőseket mondott. — Na. na — mondta ilyenkor és az illető már le is tett’ar- ról. hogy nagv'obb hős legyen a többinél. " Azóta már tudom, hogy nagv tekintélye volt az emberek előtt. Fiatalabb korabon. a háború előtt műkedvelő előadásokat szervezett, a háború alatt ő volt a falu tolmácsa. Ebben, a háború »'láni időkben pedig, mai nyelven szólva, ismeretterjesztést végzett. Behozatta velem a Szabad Népet és amikor már minden törzsvendég megérkezett, széD sorjában felolvastam a cikkeket. A végen megtáraygl- :ák. mi következhet a híreknél ítélve a politikában, neddig fog még tartani az nfláció. érdemes-e még fel- izekereeni Pestre, de akaróiról volt is szó, a vitákat nindig naevaoám zárta le, t jelenlevők elismerő bólo- tatásai közben. A Szabad kip mellett még a Ludas ' Jatyit is járatta. — A liu- ' nor a legbátrabban Iámon- ' lőtt igazság — mondogat- 1 a ’ A viták és beszojootések latt csendben üldögéltem a ; is sámlimon, térdemre kö- 1 nyökölve, államat tenyerembe támasztva követtem az igaz és nagyokat lódító történeteket egyaránt. Így volt ez ezen az estén is. A vendégek között volt egy számomra új arc. akit a többiek Ferinek szólítottak. Sűrű, fekete borostás volt az arca. Ezen az estén ő tartotta szóval a többieket. A sokat megért emberek csendességével szövögette a beszéd fonalát. Már éppen arról beszélt, hogy Debrecenben lemaradt a vonatról, és hogy jött. hol gyalog, hol szekéren hazáig, éopen lepakolt csak. megcsókolta a feleségét és mivel a gyerek már elment betlehemezni, gondolta átszalad megborotválkozni. amikor megszólalt a csengő az ajtó előtt. — Jó estét kívánunk, szabad-e kántálni? — Izgatottan ugrottam fel ajtót nyitni. — Szabad, tessék csak beljebb fáradni — adta meg az engedélyt nagyapám mosolygó komolysággal. Minden vendég az ajtóban gyülekező betlehemesek felé fordult, csak az idegen ült székével a legtávolabbi sarokba, huncut mosollyal a szája szögletében. A kántálás hangíaira nagvaoám is megnyitotta a szobába vezető ajtót, mosolygott. ősz fejével elismerően bólogatott. A kántálás befejeztével Jancsi járt körbe a tarisznyával. Először nagyanyám hozta be a kemencében sült. illatos, rooo- gós beiglit, maid a vendégek következtek: ki-ki képessége szerint lerótta járandóságét. Amikor Jancsi a sarok felé indult, tarisz- nváia kiesett a kezéből és kitárt karokkal felordított: — Édesapám! — Fiam. édes fiam... Valami furcsa melegség suhant át rajtam T<é«őbb. a csillagszórók alatt is Jancsit, láttam magam előtt, minden nárns szikra az ő lendülő két keze vnlt. Ahogyan vis-szaemlékszem. azóta sem volt olvan szép karácsonyom. Mediterrán Vajnai László A műkőoszlopok is szetporladnak, nem a világ terhét — az idő súlyát érzem. vulkánok remegését, hegyek kőomlását, a Részt az egészben, s az Egészet a részben. Láng-fuvalom a lét fekete háttérben tovahúzó madárraj zord sziklák felett. Vízre hajított urnák az elmúló percek széthagyott tárgyakként dobálja őket a tenger. De messze, mint bízó mohó gyerektenyér, \új csillag télé nyúl a karcsú őrtorony. Karácsonyi vers Tomka Mihály Hóesés-menyasszony fátyol, bontsd be éjszakánkat, téboly-mosoly, káromlás ne igazza le szánkat, bokrélas kedvek emléke igézzen, gorombák szava senkit se sértsen. Sokan, nagyon jók, jöttek menetelve, gúnyájuk porral, esővel verve, gyámolítsd őket, Szeretet-Mátka, nehéz kezdek szíve ifjúsága. Emeld fel arcunk, Mindenség-Asszony, gyertyányi magány seholse virasszon, ragyogjanak a RENGETEG fái — eg jenek álmaink dögcédulái! Hóesés-menyasszonyfátyol, tisztítsd meg Iszemeinket. köss össze, s végül bocsáss cl minket, adj sorsot, haragot, álmot. társakat, s lakható, megváltható világot!
