Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-22 / 302. szám

3ól zárult a vetélkedő A napokban ért véget a le­mezlovasok egyhónapos gyulai vetélkedője a Jókai Művelődési Házban. A döntőre négy fiatal: Illés Márton és Muhar! Géza gyulai, valamint Békefi István és Szekeres Rudolf békéscsabai disc-jockey jelentkezett, Békeli István azonban nem jelent meg, így hárman mérték össze tudá­sukat mintegy 250 főnyi hallga­tóság előtt. A döntőbe jutottakat Bagyinszki Zoltán, a művelődési ház előadója üdvözölte és be­mutatta a zsűrit, amelynek el­nöke Krasznahorkai Géza. a vá­rosi művelődésügyi osztály elő­adója volt. A csaknem egyórás műsort Illés Márton nyitotta meg, őt Muhar! Géza követte, majd Sze­keres Rudolf adott számot fel- készültségéről. A műsor átütő sikerét a békéscsabai versenyző aratta mivel zenéje, valamint a hozzáfűzött kommentárok meg­nyerték a fiatalok tetszését és igazi jó disc-jockev hangulatot teremtett. A vetélkedőn így Szekeres Rudolf végzett az első helyen, őt követte Muhari Géza és Illés Márton. A tiszteletdíja­kat a zsűri elnöke nyújtotta át, amelyeket vásárlási utalvánv formájában ajánlott fel a városi tanács művelődésügyi osztálya. Az első helyezett ,.szakma mes­terét” a művelődési ház kará- > csonvkor vendégül látja amikor a fiatalok részére egész estét be­töltő műsort ad. Gajdács J. December 27—30: Téli vezetőképző tanfolyam — őrsvezetők, csapattitkárok fóruma ifjúvezetők, úttörőfelelősök részvételével A városi úttörő- és ifjúsági mozgalom jelentős eseményeire kerül sor december 27—30. kö­zött Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban. Mintegy 100 részvevővel de­cember 27—29. között rendezik meg 8. osztályos őrsvezetők és leendő ifjúvezetők téli vezető­képző tanfolyamát. A program­ban előadások élménybeszámo­lók csoportos foglalkozások sze­repelnek. Ezek során a gyere­kek megismerkednek a I<ISZ szervezeti szabályzatával, a fon­tosabb határozatokkal, az akció- program céljával. Neki hiányzik persze a három nap „forgató- könyvéből” a játék, a kötetlen foglalkozás sem. A másik tanfolyamon — ugyanebben az időpontban — az ifjúvezetők és a KISZ-szer­vezetek úttörőfelelősei találkoz­nak. Ezen 60-an lesznek je’en. Ök az úttörőélettel ismerked­nek. Előadás hangzik el egve- bek közt a városi és megyei út­— KISMAMÁK TALÁLKOZÓ­JA. a hagyományokhoz híven, az idén is megtartották Békés­csabán, a kötöttárugyárban a kismamák találkozóját. A meg­hívásnak csaknem minden kis­mama eleget tett, az étterem zsúfolásig megtelt. A találkozó résztvevői tájékoztatást kaptak az üzem életéről, fejlődéséről. Rendőrségi hírek ITTASAN VEZETTE SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT A szarvasi rendőrkapitányság közlekedési vétség miatt rendelt el vizsgálatot Gál Tibor 31 éves, csorvási lakos ügyében. Gál Ti­bor Kondoroson ittasan vezette személy gépkocsi j á t. ELŐZÉS KÖZBEN JOBBRA KANYARODOTT — ÖSSZEÜTKÖZTEK December 20-án Gyula terüle­tén történt baleset. Brád Mihály 46 éves gyulai lakos személygép­kocsijával előzés közben hirte­len jobbra kanyarodott, s így összeütközött Széplaki Imréné 55 éves gyulai lakos, kerékpáros­sal. Széplaki Imréné a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. törőparlament határozataiból, a MUSZ működési szabályzatáról és arról, mit jelent a turisztika az úttörők életében. A harmadik esemény az 5—6 —7. osztályosok december 27-i fóruma, melyen gyakorló őrsve­zetők találkoznak. Itt beszélge­tés. konzultáció formájában cseréli ki módszereit a 100 paj­tás. Végül a negyedik esemény, a december 30-án, csütörtökön zajló rajtitkári továbbképzés, ahol a fórumhoz hasonlóan, tar­talmas és színvonalas úttörőélet megteremtésének feltételeit vi­tatják meg az úttörőtHkárok — a játékbörze, daltanulás mellett. 32 négyes a tv-lottón A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a decem­ber 19-1 tévé-lottószelvények kö­zött 5 találatos szelvény nem volt. A négytalálatosok száma 32 darab, nyereményük egyénként 116 076 forint. A háromtalálatosok száma 3688 darab, nyereményük egyenként 504 forint. A kéttalá- latosok száma 113 876 darab, nyereményük egyenként' 20 fo- rint. A nyeremények a nyere-, ményilleték levonása után ér­tendők. FIGYELMETLEN VEZETÉS MIATT A FÄNAK ÜTKÖZÖTT Szintén december 20-án közle­kedési baleset történt Csorvás és Telekgerendás között is. Kaszai József 42 éves csorvási lakos a Békéscsabai Állami Gazdaság Robur autóbuszával figyelmetle­nül közlekedett: későn vette ész­re, hogy az ( előtte, vele azonos irányban haladó tehergépkocsi, amelyet Zsuzsa Mihály 32 éves békéscsabai lakos vezetett, fo­kozatosan lassított, majd meg­állt. Jelezte a vezető szándékát a felvillanó féklámpa is. Kaszai, hogy a tehergépkocsival való összeütközést elkerülje, jobbra rántotta a kormányt. Lehajtott az útoadkára, majd egv nyárfá­nak ütközött. Az autóbusz uta­sai közül hárman könnyebb sé­rülést szenvedtek. A iárműben 15 ezer forint kár keletkezett. TITOK A békéscsabai vasútállomás várótermében méla utasok ül­dögélnek. Beletörődött emberek. Abba fáradtak bele, hogy meg­érkezzen a vonat, a „csatlako­zás"? Vagy talán abba, hogy er­ről tudakozódjanak? A hangosbeszélő kint a pero­non időnként bemond valamit. Ott is csak nehezen érthető, de a váróteremben végképp nem le­het megérteni. Aki utazni akar, választhat: vagy kiáll a peron­ra, a nem éppen kellemes télbe, vagy kétpercenként felugrik, hogy megnézze, jön-e már, mondjuk a kötegyáni vonat, mert azzal kell maid Gyulára. Sarkadra vagy onnan tovább utaznia. Hangszóró nincs? . Vezeték? Energia?... Az utóbbinak van egy különleges fajtája. Szellemi energiának hívják... * * * A gyulai autóbusz állomáson az utas csak akkor tudhatja meg, melyik kocsiállásról indul a busz, ha benyit a forgalmi iro­dába és megkérdezi. Itt sem mű­ködik hangosbemondó már he­tek óta. A forgalmi iroda üvegfalán két nyílás. Ez a „beszélő", ezen át kellene tájékoztatni az érdeklő­dő utast. Ám ez se „működik”: kartonpapírbkat ragasztottak rá belülről. Nyilván a hideg ellen. I Mikór, honnan indulnak a vo­natok Csabán, a buszok Gyulán? Ugye. jó lenne tudni! Hiába. A MÁV és a Volán ügyesen leplezik. —vj— — EGYENKÉNT HÉT ÉV BÖR­TÖNRE ÍTÉLTÉK azt a három olasz rendőrt, akik az elmúlt hét hétfőjén Belluno városában — bármilyen furcsa is —, ban­kot raboltak. A hatmillió lírás zsákmánnyal menekülő rend­őröket fiatalok vették üldöző­be, és gépkocsijuk rendszámá­nak közléssé után a bellunoi rendőrség Is hamar elcsípte a bűnösöket. A tv műsorából: Ez csak divat A zenés, tánoos divattörténeti filmsorozat második részét ma este 21.20 órakor vetíti a televízió. Ebben a részben a Illés évek má­sodik felét idézik a képek, slágerek, A képen: jelenet a filmből MA: Ködös idő 1976. DECEMBER 22., SZERDA Zénó napja A Nap kél 7.29 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 7.13 — nyugszik 17.57 órakor — A BÉKÉS MEGYEI GABO­NAFORGALMI és Malomipari Vállalat 69 szocialista brigádja összesen 14,5 ezer óra társadal­mi órát vállalt erre az évre. A kollektívák eszel szemben az idén 16 ezer órát dolgoztak tár­sadalmi munkában. — SZÁZHETVENMILLIÓ A TAKARÉKBAN. A takarékbe­tétek összege meghaladja a 170 millió forintot az OTP szarvasi járási fiókjánál, ahol mintegy 9500 betétkönyvet kezelnek. — FENYŐÜNNEP BÉKÉSEN. A békési művelődési központ­ban december 22-én, ma fenyő­ünnepet rendez az úttörőelnök­ség és a KISZ-bizottság a bé­kési, és a város környékén lakó kisdobosok és úttörők számára. — A TUDÓSOK SZAMARA MÁR RÉGEN KÖZTUDOTT VOLT. a turistáknak a jövőben valószínűleg nagy csalódást okoz: a Winchester-kastély nagytermében álló óriási kerék­asztalnak semmi köze a legen­dás Arthur király kerékaszta­lához. A történészek ugyanis megállapították, hogy az 1.2 tonna súlyú és 5,5 méter átmé­rőjű asztallap III. Edward ko­rából, azaz a XIV. századból származik és nem az V—VI. századból, amikor Arthur király feltehetőleg élt. Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő. Az esti óráktól kezdve többfelé köd, ködszitálással. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt délkeleti sz^^Várható legala­csonyabb -újlakai hőmérséklet 0—mínusz 5 ' legmagasabb nap­pali hőmH^scklct: általában plusz 1—plusz 6 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. (MTI) — A RÖNTGEN- ÉS KÖRUÄZ- TECHNIKAI VÁLLALAT oros­házi üzemének KISZ-szervczete december 23-án, csütörtökön ün­nepi taggyűlést tart, amelyen az alapszervezet Williem Konrád Röntgen nevét veszi fel. eim mw, gnunTr'iiiT'i111,1,1 — MPUJSAGi Az MSZMP" megyei bizottság* és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Föszerkeszto-hel yettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf.; 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-1&6, 12-035 Kiadja a Beké«; megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.* Ili Telefon; U-021, ll-Oői Felelő« kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti'a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egv hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 KERESSE Békéscsabán, Tanácsköztársaság útja 79—83. szám alatt (vasútállomás mellett) megnyílt úi egységeinket! A KAKAS presszót, önkiszolgáló élelmiszerboltunkat, édességboltunkat, háztartási, illatszerboltunkat és a III. OSZTÁLYÉ „KAKAS” ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTERMÜNKET, ahol családi ünnepségek (névadó, esküvő stb.) lebonyolítását vallatjuk 60 személy részére, saját felszolgálókkal, III. osztályú áron teremdij nélkül. Szeretettel várjuk Kedves Vásárlóinkat, Vendégeinket \FÉSZ IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA

Next

/
Thumbnails
Contents