Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

Szinescserép-gyártás A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat III. számú gyár­egységében ez év július 1-én kezdődött meg a színes cserepek próbagyártása. Jelenleg napi tízezer exportképes, színes' tetőfedő cserepet gyártanak. Amennyiben a belföldi és exportigény emel­kedik, úgy ezt a mennyiséget növelni tudják (Fotó: Demény) &WVSWWWWWVWWWWVWWWWWWWWWWWWWWWWSWVV* Á mezőmegyeri úttörők és a KSH KISZ-eseinek együttműködése Egy éve tart kapcsolatot a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei igazgatóságának Keleti Károly KlSZ-alapszerve- zete a VII. kerületi, mezőme­gyeri általános iskola hetedik osztályos úttörőrajával. A Ga­garin és Partizán őrs tagjait az úttörőmozgalom születésnapján ajándékkal lepték meg a KISZ- esek, más alkalommal sport- rendezvényükön , vettek részt. Tudósították egymást a parla­mentekről is, melyet az úttörő­csapat, illetve a KlSZ-alapszer- vezet rendezett. A legközelebbi közös találko­zás a december 5-i télapó­ünnepség lesz. Ekkor a békés­csabai ifjúsági és úttöróházban a KSH-kirendeltség dolgozóinak csaknem 60 gyermekét köszön­tik a hivatal fiataljai, az ün­nepi műsort pedig az úttörők adják. Az iskolások bábmüsor- ral kedveskednek még ifjabb társaiknak. 0 kádermunka helyzetéről — A megye mezőgazdasága és élelmiszeripara fejlesztésének szakszervezeti feladatairól Tanácskozott a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége Pénteken, november 26-án a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa elnöksége ülést tartott, melynek munkájában részt vett Kovács István, a SZOT elnöksé­gének tagja, a MEDOSZ főtit­kára. Az elnökség első napirend­ként megvitatta a MEDOSZ me­gyéi bizottságának kádermunká­járól szóló jelentését. A jelentés elöljáróban meglá- lapítja, hogy az MSZMP Köz-- ponti Bizottsága 1973 novembe­ri, a SZOT elnöksége 1974-es márciusi határozata alapján a MEDOSZ elnöksége értékelte a káderpolitika helyzetét és intéz­kedési tervében rögzítetté a kü­lönböző szintű vezető szervek t feladatait a kádermunka tovább, fejlesztésére. Az említett alap- határozatok és az intézkedési terv megjelenése után a MEDOSZ Békés megyei bizott­sága meghatározta az ezzel kap­csolatos megyei, alapszervezeti feladatokat és azt a titkárokkal megvitatta. * Az eddigi tapasztalatok — mint azt a jelentés hangsúlyoz­za, s az elnökség is megerősitet- te — azt igazolják, hogy a ten­nivalók széles körben ismertté váltak, a vezető szervek hozzá­értőbben munkálkodnak a ká­derpolitikai elvék valóra váltá­sán. A gyakorlati végrehajtás során a célkitűzések jó része megvalósult, illetve megvalósí­tása folyamatban van. Az 1975. évi szakszervezeti választások eredményeként például növeke­dett á fizikai dolgozók, a nők és a fiatalok részvétele a vezető tisztségekben, s a megválasztot­tak túlnyomó többsége eszmei, politikai szilárdsága, felkészült­sége, személyes tulajdonsága alapján alkalmas a szakszerve­zeti feladatok elvégzésére. A jelentésből — mely részle­tesen taglalja a tisztségviselők pártállását, műveltségbeli kép­zettségét. kor és nem szerinti megoszlását — kitűnik, hogy a káderfejlesztési koncepció fo­lyamatában tervszerűen valósul meg a MEDOSZ megyei bizott­ságának munkájában. A tiszt­ségviselők döntő többsége egyre inkább megfelel a vezetők iránt., támasztott hármas követelmény-1 nek. Kezdeményezőbbek, fej-1 lődik politikai bátorságuk és1 Az országos értekezlet után Előtérben a tömegpolitikai munka Tanácskoztak az MSZBT békéscsabai tagcsoportjainak elnökei és a pártszervezetek titkárai A Magyar Szocialista Mun­káspárt békéscsabai városi bi­zottsága november 25-én ér­tekezletre hívta meg a város­ban tevékenykedő MSZBT-tag- csoportok ügyvezető elnökeit és az illetékes pártszervezetek tit­kárait. Békéscsabán a párt szék­hazában megtartott tanácskozá­son elsőként Hrabovszki Judit a városi pártbizottság munka­társa tájékoztatta a résztvevő­ket a végrehajtó bizottság 1976. augusztus 31-i határozatában foglaltakról, mely a barátsági munka továbbfejlesztését fog­lalja magában. Egyben bejelen­tette, hogy november 7-én a mezőberényi Petőfi Tsz-ben alakult újabb tagcsoport, mely­nek ügyvezető elnöke Varga Imre. Ezzel 13-ra nőtt Békéscsa­bán a tagcsoportok száma, melyben több mint 15 ezer tag tevékenykedik. A továbbiakban Fekete Jánoe- né, a városi pártbizottság osz­tályvezetője. az országos érte­kezleten: részt vett küldött adott tájékoztatást az MSZBT orszá­gos értekezletéről és a követ­kező tennivalókról. Az értekez­leten részt vevők elsősorban a magyar népgazdaságnak nyúj­tott szovjet segítség propagan­dájáról, a szovjet gépek, áruk, valamint a magyar részről a Szovjetunióba menő exportok megismertetésének és felhasz­nálásának tapasztalatairól, a helyi tagcsoportoknak kisugár­zó tevékenységéről folytattak eszmecserét. A tagcsoportok az elmúlt évek alatt alapvető feladataiknak tar­tották. hogy sajátos eszközeik­kel, nagy öntevékenységgel se­gítsék a párt politikájának vég­rehajtását. Az évek során az öntevékenységhez nagy lehető­séget kínált a békéscsabai Pen­za Klub. Ügy értékelték, hogy a tagcsoportok éltek is a lehető­séggel. Számos akciók, ünnepi rendezvények, vetélkedők, pá­lyázatok, kiállítások kedvező visszhangot keltettek a közvé­leményben. Különösen Kiemel­kedő volt a tavalyi jubileumi esztendő eseménysorozata, amely maradandó élményt adott sok-sok tízezer embernek. Ügy vélték a résztvevők, hogy a munka eddigi jó pártfogói elsősorban a szocialista brigá­dok voltak — melyeknek ten- niakarása további lehetőséget kínál a tagcsoportok kibonta­koztatásához. Hiszen a tagcso­portok a barátság és a kölcsö­nös megismerés érdekében szé­lesíteni akarják tömegbázisu­kat, javítani a tömegpolitikai munkát. Ehhez az is szüksé­ges, hogy a munkahelyen be­lüli sokrétűség mellett töreked­jenek más tagcsoportokkal való együttműködésre, valamint a nem tagcsoportokkal való kol­lektívákkal a jó kapcsolat meg­teremtésére. Ez fokozza az ak­tívák munkakedvét, eredmé­nyességét. A tanácskozás bejelentésekkel ért véget, egyre jobban igazodnak el a j szakszervezet helyzetéből adódó tennivalókban. Jelentős szere­pük van abban, hogy egyre in- ; kább erősödik a választott szer- j vek tömegkapcsolata, a partner í szervek elismerése, megbecsülé- j se, mélyebb tartalmat kap az j együttműködés. A politikai és i gazdasági, valamint a kulturális J feladatok összehangoltabbak. De — mint a jelentés, valamint az elnökség állásfoglalása hangsó: lyozta — van még tennivaló, különösen üzemi és vállalati szinten az együttműködés helyes értelmezésében s a gyakorlati megvalósításban. A testületi ülések tapasztala­tai azt tükrözik, hogy a régiek mellett egyre több új tisztség- viselő nyilvánít véleményt, hoz­záértőbben és aktívabban dolgo­zik. Jelentős szereppel bír ebben az, hogy a békéscsabai és szegedi iskolákon, üzemi, vállalati szak- szervezeti tanfolyamokon, a vá­lasztásokat követően elkezdődött ezeknek képzése. 1976. novem­ber 15-ig például Békéscsabán és Szegeden 261-en részesültek képzésben. Közülük 108-an spe­ciális MEDOSZ-tanfolyamot vé­geztek. a szakszervezeti bizott­ságok pedig 3-4 napos tanfolya­mokon a tisztésgviselők sokasá­gát készítették fel a szakszerve­zeti feladatok ellátására. A jelentéshez csatolt javaslat — melyet az elnökség elfogadott — további tennivalókra sarkall­ja a MEDOSZ megyei bizottsá­gát. Nevezetesen: az eddig elért I eredményekre, tapasztalatokra alapozva kell kimunkálni a ! tisztségviselők képzési, tovább- j képzési, a fiatal káderek utánpót­lási tervét, Intézkedni kell, hogy | ennek megfelelően kerüljenek a káderek a SZOT központi isko­lájába, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa oktatási központjai­ban szervezett tanfolyamokra, különös figyelmet fordítva arra, hogy tsz-alapszervezeti tisztség­viselők megfelelő számban ke­rüljenek beiskolázásra. Az elnökség többek között fel. I hívta a figyelmet arra, hogy . megkülönböztetett figyelmet kell j fordítani a bizalmiak oktatására, törekedve arra, hogy minél job- J ban ismerjék meg a bizalmiak munkájának, jogainak fejleszté. sére hozott SZOT-elnökségi és kormány határozatokat, a tiszt- [ ségviselők a rutinmunka helyett j mind jobban ismerkedjenek meg j a végrehajtás korszerűbb mód­szereivel. Hangsúlyozottan jutott kifeje­zésre, hogy a kádermunkában tovább kell lépni úgy is, hogy javuljon a minősítések tartalma, kritikai szelleme, őszintesége. Törekedni kell arra. hogy konk­rét ismeretek álljanak rendelke. zésre egy-egv vezető, tisztségvi­selő, avagy testületi tag maga­tartása. tevékenysége megítélé- ' séhez. Fokozott felelősséggel kí­sérjék figyelemmel munkájukat, s ezek alapján kapjanak elisme­rést azok, ^ akik szorgalommal dolgoznak'és nagyobb gondot kell fordítani azokra, akik hosz. szú időn át becsülettel munkál­kodtak, szolgálták a mozgalom ügyét, de egészségük romlása, vagy egyéb okok miatt már nem tudnak ..egész emberként” tevé­kenykedni az egyre fokozódó fel­adatok ellátásában. 5 1976. NOVEMBER ZS„ A továbbiakban az elnökség a Szakszervezetek Megyei Tana. csa elé ajánlásként Szakszerve­reti feladatok Békés megye me­zőgazdasága és élelmiszeripara fejlesztésének elősegítésére cím­mel programtervezetet fogadott el. A tervezet a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága Titkárságának 1976. szeptember 27-i ülésén megjelölt feladatok, valamint az MSZMP Békés megyei bizottsága 1976. november 9-i ülésén programba foglalt fejlesztési feladatok szak- szervezeti tennivalóit rögzíti. Többek között kiemeli, hogy a gazdálkodási tevékenység haté­konyságának növelése végett hathatósabban irányítják és szervezik az állami gazdaságok közötti — országos méretű tej­termelési versenyt, mely a hoza. mok növelésére irányul. A je­lenlegi termelési versenyek to­vábbi elterjesztése mellett új versenymozgalmat kezdemé­nyeznek a cukorrépaiiozair. nö­velésére, a zöldségtermesztés te­rületének és hozamának növelé­sére, a versenyformák kiterjesz­tésére, a korszerűbb technoló­giák gyorsabb kiterjesztésére, a termelőegységek közötti ered­ményes munkamódszerek átadá­sára. Az eddiginél Is jobban szorgalmazzák a szakemberek és szakszervezeti tisztségviselők tapasztalatcseréjét, s a fejleszté­si program megvalósítása vé­gett a Találmányi Hivatal be­vonásával újítási ankétot ren­deznek. A szakember-ellátottság foko­zására többek között a Szakszer­vezetek Megyei Tancicsa 1977-től ösztöndíjat is alapit a fizikai dolgozók gyermekei részére, el­sősorban azoknak, akik mező­gazdasági vagy műszaki főisko­lán folytatják tanulmányai­kat. A Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézettel együtt­működve, tervszerűbb és aktívabb felvilágosító tevékeny­séget folytatnak a mezőgazdasá­gi és élelmiszeripari szakmák megkedveltetésére. Szorosabb kapcsolatot teremtenek a mező- gazdasági és élelmiszeripari fő­iskolákkal és szervezik a gazda­ságok és főiskolák gyakoribb ta­lálkozóit. A feladatién'' hangsúlyozza- arra kell törekedni, hogy a gaz­daságfejlesztési feladatok meg­oldásával párhuzamosan javul­janak a biztonságos munka fel­tételei. A szakszervezeti jogse­gélyszolgálat megfelelő színvo­nalú ellátásval, munkajogi pro­pagandával, a munkaügyi viták gyors és szakszerű intézésével segítsék a szakszervezetek a munkahelyi légkör javulását, s a gazdasági egységek szakszer­vezeti bizottságai a párt. és KISZ-szervezetekkel együttmű. ködve vegyék ki részüket a Ma. gyár Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Titkárságá­nak határozata és a párt me­gyei bizottsága programba fog­lalt feladatainak helyi kimun­kálásából, folyamatosan ellen­őrizzék a kimunkált tervek va­lóra váltását. Az elnökség ezután az SZMT- iiek elfogadásra javasolta a Bé­kés megyei Tanács és a Szak- szervezetek Békés megyei Ta­nácsa közötti „Együttműködési megállapodás’-t. Elfogadta a Szakszervezetek Megyei Taná­csa 1977. évre szóló kö’tségve- tés- tervezetét, majd megvitatta 4 Táncsics.kiadványok és a Nép­szava terjesztésének tapasztala­tairól szóló tájékoztató jelentést Az elnökséei ülés bejelentések­kel ért véget. — d. —

Next

/
Thumbnails
Contents