Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-13 / 242. szám
Előbbre léptünk-e a zöldségtermesztésben? Lakberendezési kiállítás Ni edgyesegyházán A tótkomlóst és a medgyesegyhá zi ÁFÉSZ közös rendezésében bútor- és lakberendezési kiállítás nyílt a medgryesegyházi művelődési központban. Az október 14-ig nyitva tarló kiállítás egyben vásár is. Minden tízezer forint fölött vásárló sorsoláson vesz részt, melyen televíziót, kismotorkerékpárt, ágynemű-garnitúrát lehet nyerni (Veress Erzsébet felv.) »IMWWWmMS*Stt*^*****************4****M********t**VVMt,lVVWWW>W VWWVWWVWVWS Rendelet az egyetemet, főiskolát végzett pályakezdő szakemberek elhelyezkedéséről A munkaügyi miniszter most megjelent rendelete értelmében a jövő évtől csak pályázati rend_ szer keretében létesíthetnek a vállalatok és szövetkezetek munkaviszonyt, illetve szövetkezeti tagsági viszonyt felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben pályakezdő szakemberekkel. '*■< A rendelet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán 1977. január 1-e után végzőkre vonatkozik, s pályakezdőknek a végbizonyítvány megszerzésének napjától a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyeken eltöltött hároméves munkaviszony tartalmára számítanak. (Az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és jogászok esetében a kezdő időpont a diploma megszerzésének napja.) A vállalatok pályázati felhívásukat minden év június 15-ig és december 31-ig közvetlenül a képzés szakiránya szerinti egy vagy több felsőoktatási intézményhez küldhetik meg. A felsőoktatási intézmény a pályázati felhívásokat minden évben, 1970-ben befejeződött az. új szakmunkásképző intézet építése Békéscsabán, a Gyulai és a Dobozi út elágazásánál. Nemsokára befejeződött a tanműhely építése, s ezzel egy új, szép intézménnyel gazdagodott városunk mindannyiunk örömére. Az épület szép, elismerően nyilatkoztak már sokan róla, de annál inkább nehezményezik környezetének csúnyaságát. Való igaz, hogy az utóbbi években az ors,zág legkülönbözőbb városaiból látogatnak városunkba igen nagy számmal — főleg a labdarúgó-mérkőzések alkalmával —, s nem ritkán hangzik el elmarasztaló megjegyzés az elhanyagolt terület miatt. Jómagam részvevője voltam olyan beszélgetéseknek, ahol a rendezésről esett szó, csak a tettek maradtak el. Állítom, nem azon múlott a szépítési munka, hogy az intézet tanulói, felnőtt dolgozói nem kapcsolódtak volna be társadalmi, munkával a parkosításba, hanem azon, hogy csak tervek és elképzelések születtek. Tanácstagok kérdezték nem egy alkalomáltalában legkésőbb január 15- í ig, illetve június 30-ig közzéteszi. Pályázatot az a hallgató nyújthat be, aki a felsőoktatási intézmény utolsó tanulmányi félévére beiratkozott és nem részesül társadalmi ösztöndíj- | ban. A pályázó egy v-agy több, de j legfeljebb három pályázatot: nyújthat be. Az utóbbi esetben külön iraton meg kell jelölnie., ; hogy melyik helyre pályázik el_ ső-, másod-, illetőleg harmad- sorban. A pályázatot a pályázati felhívást kiíró vállalat vezetőjéhez címezve a íelsőokta- { tási intézmény vezetőjénél kell j benyújtani. A felsőoktatási intézmény ve- ! zetője a benyújtott pályázatot a hallgatóról készített jellemzés j alapján véleményezi. Az ugyanazon munkahelyre beérkező több pályázat esetén a pályázók között ajánlási sorrendet állapít meg. E munkába az intézmény párt- és KISZ-szervezetét be kell vonni, s az illetékes szaktanszéket és a pályázókat meg kell hallgatni. Á pályázattal kapcsolatos véleményt és a mai, mikor kívánjuk már rendbe hozni házunk táját? A vezetőségen sem múlott, mert ők is szorgalmazták, és ugyancsak Ígéretet kaptak. Közben megépült a kereskedelmi és vendéglátó iskola. Gazdagodtunk, megint egy szép épülettel, s így a háromszögben meglevő iskolákat csaknem kétezer tan.uló látogatja hétről hétre. Fiataljaink tettre készek, társadalmi munkát végeznek a város legkülönbözőbb területen, ám a környéküket nem tudják rendbe hozni, mert nincs határozott intézkedés. Közterületről van szó, tenni kéne már valamit. El kellene végre dönteni, mit akarnak és hogyan? Határozott lépést kellene tenni, mellyel kimozdulna a holtpontról e terület parkosításának ügye, s eltűnne ez az igen csúnya folt a szép épületek környékéről. Biztos vagyok benne, hogy az iskolák KlS'Z-fiatal- jai, tanulói, felnőtt dolgozói örömmel kapcsolódnának be á parkosítási munkába, csak már szólnának: lehet kezdeni... Háló Ferenc felsőoktatási intézmény ajánlási sorrendiét a hallgatóval ismertetni kell. A felsőoktatási intézmény vezetője által véleményezett pályázatot minden év március 31-ig. illetve szeptember 15-ig a pályázatot kiíró vállalat részére meg kell küldeni. Ha vállalat a pályázat elbírálása szempontjából szükségesnek tartja, lehetőséget kell adni arra, hogy megbízottja a pályázó hallgatókkal a közvetlen. kapcsolatot felvehesse. Ennek megszervezéséhez a felső- oktatási intézmény köteles segítséget nyújtani. A vállalatnak a pályázatokról egy hónapon belül döntenie kell. és arról a pályázókat haladéktalanul értesíteni köteles. A pályázat elfogadása esetén a munkaszerződést két héten belül írásban kell megkötni. A munkába lépés időpontját úgy jcell meghatározni, hogy az a tanév befejezését, továbbá az azt közvetlenül követő államvizsga letételét, illetve a diplomaterv megvédését lehetővé tegyeA vállalat a munkaszerződés megkötéséről tájékoztatja azokat a felsőoktatási intézményeket, ahol a pályázati felhívást közzétették. Ha a pályakezdő szakember állást akar változtatni, ezt csak újabb — a felsőoktatási intézményekben közzétett pályázati felhívás alapján, a pályázatot kiíró vállalathoz közvetlenül benyújtott —- pályázat útján teheti. Pályakezdő pedagógus, orvos, fogorvos, gyógyszerész vagy jogász alkalmazása esetén a pályázati felhívás kiírásához a felügyeletet gyakorló minisztérium, országos hatáskörű szerv, illetve a tanácsi, szövetkezeti ügyeleti szervek előzetes engedélye szükséges. Ka a pályakezdő szakember — különösen méltánylandó okok miatt — pályázat útján nem tudott elhelyezkedni, a felügye. letet gyakorló miniszter a mun. káltatónak engedélyt adhat a pályázat nélküli alkalmazásra. A munkaügyi miniszter rendelete nem vonatkozik a tanulmányi szerződés alapján pályát kezdő szakemberekre, továbbá az iparművészeti, a képzőművé. szeti, a színház- és filmművészeti, valarhint a Zeneművészeti Főiskolán nem pedagógus képe. sílést szerzett pályakezdőkre, (MTI) Vannak, akik azt mondják igen. mások nem értenek egyet ezzel az állítással. Az előbbiek néhány kiemelkedő eredményre, az utóbbiak a nyár eleji zöldséghiányra hivatkoznak. Nehéz lenne végül is eldönteni, kinek van igaza. Tény azonban, hogy a hetekig tartó szárazság minden eddiginél élesebben vetette fel a zöldségtermesztés ellentmondásait. Világossá vált, hogy mind a termesztésben, a kereskedelemben, mind a szabályzók területén módosításokra van szükség. A legutóbbi mi. nisztertanácsi határozat éppen ezek megvalósításához teremt kedvező feltételeket. így nagy feladat vár a napokban az irányító szervekre, a szerződést kötő gazdaságokra és kereskedelmi egységekre: Munkájuktól a termesztés holtpontról való kimozdítása várható. A tervidőszak végére Békés megyében mintegy 11 ezer hektáron termesztenek majd zöldséget. A terület növelése mellett fontos, hogy a termésátlagok is emelkedjenek. Ennek egyik előfeltételé — vállalati integrációs közreműködéssel — iparszerű termesztési rendszerek létrehozása. Nem hanyagolható el azonban a műtrágya, az öntözővíz szakszerű felhasználása sem. Mezőgazdaságunkra is egyre inkább jellemző a munkaerő- hiány, ráadásul a zöldségtermesztés kézimunka-igényes ágazat. A gépesített termesztési rendszerek szolgáltatnák a megoldást. Csak hogy ezekhez milliókat érő gépsorok, külön erre a célra termesztett fajták kellenek. De beszerzésük nem valósulhat meg egyik napról a másikra. Az már nyilvánvaló, hogy a korábbi évekhez képest több zöldséget kell termeszteni. Vannak azonban még nyitott kérdések. A kidolgozás alatt álló ösztönzők. fejlesztési programok minden bizonnyal hamarabb érik el céljukat, ha ezekhez alkotó szemléletváltozás is párosul. Hogyan lehetséges ez? Már az elmúlt időszakban nőtt azoknak a nagyüzemi gazdaságoknak a száma, melyek vállalták a zöldségtermesztés nem kis kockázatát. A fejlődést gyorsítaná. ha az üzemek bátrabban kapcsolódnának be a zöldségtermesztési rendszerbe. Jó példaként említhetnénk a burgonyatermesztési társulást, melyben négy termelőszövetkezet működik együtt. A kondo- rosi Egyesült Termelőszövetkezel, a szentesi paprika termesztési rendszerben vesz részt ked. A népgazdaság V. ötéves tervében szerepel a húsipar, ezen belül a baromfiipar fejlesztése is. Ennek megvalósítására a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat még tavaly középtávú tervet, műszaki fejlesztési és beruházási programot dolgozott ki. Ezek a termelés növelése mellett jelenA Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat (Zsákellátó) felvesz GÁZMESTERT gabonafertőtlenítás'nez, fertőtlenítő és növényvédelmi szakmunkásokat, valamint fertőtleníteshez segédmunkásokat Jelentkezés: Tanács- köztársaság u. 56. sz. alatt \ vező tapasztalatokkal. A szakemberek hozzáértését, a tagok munkáját dicséri a termesztésben elért fantasztikusnak tűnő eredmény. Hektáronként 710 mázsa paradicsomot takarítottak be az idén kézi műveléssel. A békéscsabai Május 1. Termelőszövetkezet 280 hektáron termeszt zöldbabot, 105 hektáron paradicsomot. A zöldbab termesztése a vetéstől a betakarításig gépesített. A paradicsom szedését kézzel végzik, megsem ez a legnagyobb gondjuk. Szállítási nehézségek miatt nem növelhetik ezt a termőterületet. De említhetnénk a gvu- lai Köröstáj Termelőszövetkezetet is. ahol 40 vagon káposztát szedtek fel az idén. ötezer négyzetméteren kí>rai salátával, paprikával segítették a lakás- sági ellátást. Az előbb említett üzemek évek óta folytatnak zöldségtermesztést, ezért az ágazat bázisgazdaságaivá válhatnak. Gazdag tapasztalataikat átadhatják a többi szövetkezetnek. A nagyüzemi zöldségtermesztésen túl — annak kiegészítése miatt is — ésszerűbben kell kihasználni a háztáji kisgazdaságokban rejlő lehetőségeket. A háztáji termesztés serkentésének máshol is hasznosítható tapasztalataival találkoztunk a békéscsabai Szabadság Tsz-ben, Méhkeréken, Medgyeseglyházán, Ezek után azt gondolnánk, az említett községekben, termelőszövetkezetekben azért termesztenek zöldséget, mert kedvezőbbek a feltételeik, mint máshol. Csak hogy a valóságban más a helyzet. Kevés a dug- hagyma és ez egyformán gondot okoz Békéscsabán és Hu- nyán, de a megye más pontjain is. Azután az előrelépést elodázza az is, hogy kevés a palánta, az öntözővíz. Zöldségtermesztésünk mai gyakorlatában a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, szakcsoportok többsége egymástól elszigetelten termel, a felvásárlók és termeltetők gyakran ellentmondásos intézkedéseket hoznak. Ezért a zöldség- termesztés további fejlődését nagymértékben segítheti a szervezett irányítás, a közös erőfeszítés. Előbbre léptünk a zöldség- termesztésben? A kérdés jogos. Válasz helyett mégis inkább az itt felsorolt példákra hivatkozunk. melyek egyértelműnek bizonyítják a megélénkülés jeleit. Kepenyes János tősen javítják a munkakörülményeket, csökkentik a fizikai munkát. A rekonstrukció egyik része volt g 80 vagon tárolókapacitású hűtőház, amelyet ez év szeptemberében adtak át. Mint kiegészítő létesítmény most épül a hűtőházhoz kapcsolódó iparvá- ány, amely várhatóan decem- erre készül el. Folyamatban van a békéscsabai gyárban a vízi- szárnyas-feldolgozó bővítése, amely óránként 5200 csirke és 3500 pecsenyekacsa feldolgozására lesz alkalmas. Ez a létesítmény várhatóan a jövő év tavaszán készül el. Ugyancsak Békéscsabán ezerszemélyes szociális létesítményt, 650 adagos konyhát terveznek 1978—79-re. Az orosházi gyárban 50 vagonos tároló, 8 vagon fagyasztókapaóitá- sú hűtőház és gépház épül a tervidőszakban. Rendeznénk házunk táját... Jövőre elkészül Békéscsabán az új viziszárnyas-feldoigozó Orosházán tárolót és hűtőházat terveznek