Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-31 / 258. szám
1% ui Csoór István: SZOLGÁT...? Az este már közelről hallatszott az agyúk dörgése. A padlásíeljáró • legfelsőbb fokáról már látta az öreg ember a torkolati tüzek fényeit.. Egy rövidke villanásnak hatott; amit sorban több villanás követett. A fényt hamar elnyelte a sötétség, de a dörgést magával hozta. Megremegtette a cselédház rozzant ablakait és szétszaggafla a pókhálók cérnavékony szálait. Nagyon sok villanást számolt meg az öreg ember. Mindegyik a folyón túl lobbant fel és a világnak eresztett lövedékek a majortól messzi, a domb oldalát verték, iszonyatos erővel tépték az, erdő megyériült fáit, hasgatták a fák törzsét, szilánkká tördelték a gallyát és marékkai szórták szét a lángra lobbant száraz levelek százait. — ítéletidő...! Magának mondta a szót és lassan leereszkedett a létra fokain. Bement a házba. A régi tarisznyát leakasztotta a szegről, amit még az első világháborúból hozott magával, igaz, cserébe hat fogat köpött a Piavé vizébe . .. Kenyérdarabot lökött a tarisznyába, mellé a bicskát, vállára akasztotta és akkor szólt a fiának, aki a vacok szélén ült, a szoba szögletéből nézett ki a közelgő éjszakába, a felvillanó fényekre és az elborult árnyékokra. — Menjünk ...! A fiú felállt a varokról, az apja felé fordult és úgy kérdezte. — De hová ...? hasító eke után és tartotta a. markát a szűkön mért kom- menciónak. S azulan megszólaltak az ágyúk. Előbb csak Szaionta irányából hallottak valamilyen halk morgást. Kicsit. mosolyogtak, mert arról jött a hang, amerröl a Nap is indul mindennapos munkájára. Amerröl a jó meleg érkezik, langyosítja az eke szarván elgémberedett ujja- kat és a harmatos gazban kastoló csupasz ’lábakat. S azután a hétfőbe belépett a kedd, keddbe a szerda és a napok sorolásába mind jobban és mind közelebbről szólaltak meg az agyúk. Mentek a sötétségben. Ütjukat világították az őszi csillagok, a felhők mögül kibukkanó hold és a sűrűn felvillanó fények. Az uradalom szérűskertjénél állottak meg, az egymás mellett sorakozó szénakazlak- nál. Az öreg ember szólalt meg. — Ne tovább ... A kazalból húzott szénából vetettek maguknak ágyat, terítettek vastag takarót. Belebújtak, tarkójuk alatt pihentették kezüket és nézték a felhőkből kibukkanó csillagok apró fényeit. Elvétve szót szórtak szét. Akadt közöttük olyan is, amelyik elröppent, akadt olyan is, amelyik ott maraot velük, fészket rakott és a parányi szó nagy-nagy gondolatokat kavart bennük. — Ott másképpen van .. A mérhetetlen távolságot is legyőzi a kepzelet. katonasapkát úgy igazította a fejére, hogy a koronás gomb az orrával egy vonalba essék és a lába szárán megkötötte a nadrágja madzagját és indultak. Vissza a majorba. Enni és inni kér a jószág..: Két lépést sem tettek a hajnali harmatban, amikor kemény, idegen szó verte őket hátba. — Sztojj! Hirtelen állottak meg és fordultak vissza. Két katona állt velük szemben. Ott virított a piros csillag a sapkájuk elején. Csőre töltött géppisztolyt irányítottak rájuk és a nagyobbik, a rangosabbik újra szólott. — Magyarszki szóidat....? Az öreg mosolygott, mosolygott a fiatal is és nagy- nagy örömmel szinte egyszerre mondták. — Szolgák vagyunk, szolgák . .. Azok vagyunk, testvérek ... Szolgák, szolgák, itt, ebben a majorban . .. Elkomorult a két katona. A rangosabbik megrántotta a géppisztolyt és azzal intett. Feltartották a kezüket és a második intésre fordultak és indultak. ■— Davaj! Davaj! Mentek a poros dűlőúton, végig a kemény kövesúton. Az új hajnalban, a sokat ígérő reggelben. Rogyadozó innal, cafatokká tépett gondolatokkal. Ügy érezték, beborult az ég, felleg felleg után nyomult és a nap egyetlen sugarat sem tudott lebocsátani. Csak a hideg kő verte a talpukat, hideg marék szorongatta a szívüket és .a visszatérő keserű — Csak ki innen..! Az öreg ember ,a mennyezetre mutatott, a szúette mestergerendára, ami vén- ségére annyira meggörnyedt, hogy a magasabb növésű ember csak kushadva járhatott alatta. — Még itt veszejt bennünket . . . A fiú a menekülő magyar katonától cseneselt katona- sapkát a fejébe nyomta, a haját a saoka szélén begyűrte, a sötétben még azt is kitapogatta, hogy a koronás gomb vonalban van-e az orrával. Elindultak. Elöl az öreg ember, hátul a fia, aki még a háború kezdetén belépett a katonasorba, de a sorozásnál kívül- maradt, mert gyengéllték a mellét. Itt maradt aZ uradalomban. a megözvegyült apja mellett, s az istállóban az ökrök mellett. Kelt a csillagok fekvésével és feküdt a csillagok ébredésével. ült a hatökrös szekér derekában, ment a barázdát — Ott nincs tekintetes úr, hágyságós úr, méltóságos úr, intéző :ür .. . Ott fcsak ember van ... Egyszerűen ember. .. Csend. A kimondott szavakra még a dörgések is elcsendesedtek. — Aszerint, hogy kinek mennyi van a fejében, a kezében és a szivében ... Csend. — Minden mindenkié ... Csend. — Aki dolgozik eszik, aki nem. éhen vész... Ez .’is a dolgok rendje . ,. Csend és utána egy hirtelen elröppenő éjszaka, amit magával vitt az ébredő hajnal halk lépésekkel, megnyugodott nyugalommal. Az ágyúk is pihenni tértek, de meglehet, hogy a forgó kerekek tovább vitték újabb állásokba, más világot teremtő munkára ... Kászálódott a két ember is. Kibújtak a szénából, gúnyájukról leverték- a mo- szatot. Az öreg a kucsmáját a fülére húzta, a fiú a Egyszer — Szolaák vagyunk,' szolgák . .. M-agyai-szki szolgák ... Uradalmi szolgák ... Hosszú utat tettek meg a faluig. Addig nem is pihentek, csak a parancsnokságon. A meszelt fallal szemközt néztek és várták sorsuk szomorú végét. Gondolatért nem mertek mélyre bukni. A régieket elnyelte az új. Golyó, bitóta, iszibériá. De mit vétettek? Nem kaptak rá feleletet. A régiek, a szénakazalban született gondolatok messzire jártak. Akkor csengettyűnek hatott, itt a fallal szem- ben már birkák repedt ko- lompjának . .. — Ott másképpen van ... Ott... A tolmács szava rázta fel ókét. — Kik vagytok? öt perc alatt tisztázódott minden. A szó, a két szó két különböző fogalma. Együtt nevettek a tolmáccsal, a két poros káto- nával, a lityinántíál, a felhők mögül előbukkanó nan- pal, a bőségesen ömlő fé- nvekkel és együtt ízlelgették a mindegyikőjüknek idegen szavakat. — -Szóidat... Szolgák . .. Sülé István Dalmát kisváros Könyvjelző Szekeres Károly: Kéz kezet mos7 Nincs közhangulatot irri- tálóbb, munkakedvet és ambíciót demoralizálóbb, mint az, ha az emberek czűkebb-tágabb csoportja, naponta tapasztalja, nogy környezetükben olyan emberek élnek, akik olajozottan működő ügyességgel, a kiskapuk gyakorlott nyito- gatóiként, síkos hal módjára siklanak a paragrafusok útvesztőiben, s közben- közbpn egészen elfogadható módon boldogulnak, jóval az átlag feletti életnívón élnek, s arra is hajla mosak, hogy lenézzék azokat, akik „csait*'becsületesen dolgoznak. Szekeres Károly, a téma avatott szakembere, legújabb könyvében (ez á nyolcadik, mely bírói gyakorlatából merít) széles skálájú csokrot nyújt át az olvasóknak ebből a világból, mert; „Amíg élek, soha nem hagy nyugodni az a kriminológiai és pszichológiai,, kérdés, hogyan is válik valaki bűnözővé, s hogyan lehetséges, hogy egy ember a bűn minden következményét vállalva a bűncselekmények elkövetésére rendezkedjék be.” — írja. Amint ezt az egész könyv példatára igazolja, az esetek többségében mindig kis „tételekkel” indul útjára egy-egy olyan bűncselekmény, ahol a végső fejlemény már csak súlyos tízes százezrekben realizálható, és akkor még nem kalkuláltuk bele azt a mérhetetlen erkölcsi kárt, mely forintokban ki sem fejezhető! A jelszó az ilyen üzleti kapcsolatokban: valamit, valamiért! Előnyös külföldi „tanulmány”-utat, melynek során megköthető a szintén előnyös adás-vételi szerződés. Gázsi-emelést a csinos kis cigánynóta-énekesnek, s cserébe iopoít szerelmet a meghitt étteremvezetői irodában. Persze ez csak a nyitány. Es ahogy fokozatosan belemelegszenek az érdekelt felek a „témába”, már az is természetessé válik, hogy külföldi útra, Trabantra fizet be a gáláns lovag szive imádottjának. Teheti, mert negyedosztályú ái'on terhelik be számára a bort, amit ő első osztályba sorolt áron értékesít. De, hol vannak az ellenőrök, akik mindezt észrevehetnék? Vagy alusznak, vagy nem látják, vagy talán nem is akarják, mert esetenként bizony ők is „sárosak” néhány száz forinttal, ami hallgatásra kényszeríti őket. így azután csodálkozni sem lehet azon, hogy a sorozatosan .sikkasztó, manipuláló étteremvezető, még „kiváló dolgozó” is lesz, s ónmagával vitatkozva arra az álláspontra jut, hogy bizonyára azért kapta ezt a kitüntetést, mert ügyesen lop. Vannak viszont, akiknek nem pénzre, hanem kapcsolatokra van szükségük előbb ahhoz, hogy majd pénzhez jussanak. Menő szakmás kisiparosok, műanyagfeldolgozók és autószerelők. akik gardenpar- tykra hívják meg befolyásos vendégeiket ..szerény” kis kéjlakjaikba, ahol car- rarai márvány a burkolat, antik bútorok, kristály világítótestek, • fürdőmedence ejti ámulatba az érkezőt, aki néhány deci márkás itó- ka felhajtása után már mindent megígér. Korántsem lenne teljes azonban a kép, ha megfeledkeznénk azokról a fő- és alvállalkozókról, akik egy- egy tsz nevét bitorolva, melle kúzemági tevékenységei folytatnak különböző üzemeknél, vállalatoknál, s kalkulációikban, bérelszámolásukban (sokszor fiktív nevekkel) 4—300 százalékos haszonkulccsal dolgoznak. S az érdekeltek fizetnek, mert nem akarják, hogy a kapcsolat szeplős legyen, s különben is jobb a békesség, minek az a sok hercehurca. ami a tárgyalásokkal. pereskedéssel jár. Hogy a íővállakozónak nincs erkölcsi bizonyítványa, mert nem is kérték tőle? De, jobb is. hogy nem kérték, mert akkor kiderült volna, hogy börtönviselt emberre bíztak milliókat... Kéz kezet mos, de! — esetenként mindkét kéz piszkos, s mindegyik a másiktól várja, hogy tisztára mossa az övét. Ez azonban majd csak akkor sikerül, ha a bíróságok előtt kell számot adni a könnyen szerzett jövedelmekről, az, ügyeskedéssel összeharácsolt vagyonról, ami ugyanolyan gyorsan válik sém- missé, mint amilyen gyorsan teremtődött. Jó szolgálatot teljesít Szekeres könyve — melyet a Kossuth Kiadó jelentetett mog —, mert a konkrét ügyek bemutatásán túl nemcsak igazságot szolgáltat a becsületesen élő millióknak, hanem meggondolásra készteti azokat is, akik esetleg a könnyen élés bűvkörének szélén sétálnak már, s nem elég erősek ahhoz, hogy hátat fordítsanak a kísértésnek. Szilárd Ádám Vczjnai László Kosárgörbe paliján, gurul a nap, Állok a csapzott csillagok alatt, miként Bábel tornya, s újraépülök naponta. Vágyaim alagútjaiból ajkamra robbannak tűz-tulipánok. De ki figyel, ha kiáltok? Csupa bonyolultság. Vér-hús-csont világ vagyok, munkál bennem milliónyi sejt, s agyamban spirálvonalak a gondolatok. és hallom, húscsipke fülemmel, szívemben hogy zúg az almok szitakötöszárnya, míg egyszer, mint Jónást partra vet a gyors időnek hulláma Takács István Napraforgói
