Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-31 / 258. szám
Az 1858-as hagyomány még tart Senkit sem kerget a tatár. Mór « coabai kisbíró is megmondta, a vasutasokat nem kergeti a tatar. Ezek a bölcs szavak a piacon hangzottak el, mégpedig 1858. október 24-én, amikor is három ízben közzétételen. hogy másnap reggel pontosan 8 órakor befut Budapesti-ól az első vonat. Így hót a jó csabaiak megnyugodva, hogy semmitől sem kell tartaniuk, azon a bizonyos napon ahánvan csak voltak, mind elmentek vonatot nézni. Telt az idő, egyik óra a másik után, s már estébe hajlott a nap és sehol semmi. Végtelen türelmüknek mégiscsak meglett a gyümölcse. Jóllehet szurokfekete éjszaka köszöntött rájuk, mire megérkezett a várva várt vonat. A vasutasok elismerték, hogy közel tíz órát késtek. Ám közmegelégedésre hozzátették, amit már a kisbíró jó előre megjósolt, hogy szerencsére nem kergette őket a tatár. Szerencsére, ma sem. Ámbár a szerencse vitatható, a tény azonban cáfolhatatlan. Száztizennyolc év óta óriásit fejlődött a vasút. Csabának már expressze is van, mégpedig kettő. Lélegzetelállító sebességgel röpíti utasait a fővárosba, illetve onnan vissza. Legalább a menetrend szerint ez a helyzet. Minden úgy megy, mint a karika- csapás. A múltkor is csak egy órát késett a Körös expressz. Objektív akadály. Kisiklott egy Diesel Mezőtúr alatt. Gyorsan elvontatták az állomásra, de a pályát nem tették szabaddá. Át kellett szállni egy másik vonatra. A sérült gép körül vagy 30 vasutas szívta a cigarettát, élcelődött, bicskázta a szalonnát, ahogy az illő munkaidő alatt, amikor senkit sem kerget a tatár. De van munkafegyelem, értekezlet és szabályzat. Kitűnő a szervezés. És ez a fontos! Mindenki teszi a magaét. ki igy. ki úgy. Az állomásfőnök ezt, a a Diesel-vezető azt. a váltókezelő emezt. Helytáll példásan, híresen. De senkit sem kerget a tatár. Így hál néha késnek a vonatok. Nem általában, csak hébe-hóba. De ez éppen elég. Mert a vonaton nem marslakók, hanem földi halandók utaznak. Munkások, művezetők, hivatalnokok. S ha késik a vonat. késnek a munkahelyen '*■ S tiszta lelkiismerettel okolják a vonatot. Elháríthatatlan objektív akadály. Hány munkaóra marad kihasználatlanul emiatt? Mennyi értéket lehetne ez alatt az idő alatt előállítani? Csupa kérdőjel, indulatos felkiáltással, A vonatkésések hatása azonban nem áll meg ennél a pontnál, hanem tovább gyűrűzik. Kihat a vállalatok, a hivatalok munkafegyelmére. Bár ebben sehol sincs hiba. Mindenki csinálja a magáét. Ám munkaidőben senkit sem kerget a tatár. Hátha még indok is van rá, hogy lám, késik a kolléga. Elfecsérelt percek, kárba veszett munkaórák, valamennyid társadalmat terheli. Mindany- nyiunkat. De nemcsak a munkaórákról van szó. Más esetek is ilyen nyomatékkai esnek latba. Az viszont vitathatatlan, hogy társadalmi szinten a munkafegyelem megszilárdítása nem kis mértékben a közlekedés fegyelmétől is függ. Tehát nagyon is sürgető társadalmi igény, hogy a vasút pontosan megtartsa azt a menetrendet, amelyet saját maga irt elő. Sem többet, sem kevesebbet, csak azt. Már virtusból is. Hogy végérvényesen megcáfolja a csabai kisbirót. Hiszen igazán csiribiri ember volt a oag.v vasúthoz képést. Még a nevét sem őrizte meg a krónika. Seredi János Andrej Jahontov. Hogyan csapta be az építésvezető a Halált ? (Modern mese) Az egyik éjszaka, midőn lfigenov építésvezető kiment a konyhába vizet inni, a Halált találta ott. akt az egyik' széken vine a kasza jót javítgatta. — Már felkeltél? — kérdezte a Hala' az odóban megjelenő, ijedt lfigenov tói. — Mkkor mehetünk.* lfigenov megértette. ha nem segít valahogy magán, akkor senkire sem számit- hál. — Sajnos — szült a Halainak — nem tudok most veled menni. Nemsoká itt az év vége. alig látszom ki a munkából. Már a múlt negyedévben át kellett volna adnunk egy épületet, es még csak ma kezdtük meg ,az alap kiásását. Egyezzünk meg: amint átadtuk az épületet — vihetsz. — És mikor lesz az* — Egy hónap núl ■ va — szólt lfigenov. — Így vállaltuk. Itt az írás, olvasd! Elolvasta g Halál a megállapodást, és látta. hogy az építésvezető nem beszélt mellé. — Rendben van — mondta. — Legyen úgy, ahogy akarod. Beállü a Halai egy hónap múlva. — Nos, kész az épület? — Még ugyan si- H.iZÍ — válaszolt W- genov. — Eyy hónapja raktuk le az első leglát. és te már kész hazat akarsz? Gyere egy fél év múlva. n<ojd akkor döntünk! — Hát a vállalás? — érdeklődött a Ha- lál. — Az nem rád tartozik. A te dolgod vávni, amíg át nem adjuk az épületet. Eltelt a fél év. üj- hól megjelenik a Halál Ifigenovnál, aki igy fogadja: — Már megint itt vagy? Igaz,/ a falak mar állnak, ez kétségtelen. De még tuidlot kell csinálni, bevezetni az aramot... Szóval, fogalmam sincs, mikorra szabadulok meg ettől az épülettől. Azért érdeklődj majd. Még-megje'ent a Halai Ifigenovnál Lefogyott, elgyengült, még a kaszát is alig vonszolta. Az építésvezető pedig mondta a magaet: — Az átvevő bizottság bái melyik nap jöhet. Csak azt kell kit árnod. ,4 Halál elhatározta. hogy pihenni fog. Egy éltig nem érdeklődött Ifigenovnál. — Nos, volt a bizottság? — kérdezte, amikor újból beállított. — Volt. — Es? — Semmi. Nem vették át. Itt a oapir. direkt neked őriztem meg. Elolvastad? Nos. akkor hord el magad! lfigenov még most is vígan él, amit sziliből kíván önöknek is. Fordította: Sass Attila Falu és Táros között Azt beszélik • • • Az ingázó munkások művelődéséről AZ 1970-ES népszámlálási adatok szerint Magyarországon az aktív keresők negyede ingázó, pontosabban: lakóhelyéről eljáró dolgozó. 1970-ben 956 100 ember naponta, 305 200 pedig hetente, kéthetente kelt útra, hogy munkahelyére eljusson vagy onnan hazatérjen. Mivel újabb adatokkal nem rendelkezünk. csupán feltételezhetjük, hogy az említett számok az elmúlt évek során növekedtek. Az ingázó életforma fennmaradása annál is valószínűbb, mivel korunkban a világ nagyvárosaiból sajátos népvándorlás indul kifelé, a természetközeli lakóhely mind több ember számára éri meg a hosszabb közlekedést. Egyéni szempontból óriási különbségek adódnak: ingázó az is, aki Í5 perc alatt éri el munkahelyét a szomszédos városban. az is. akj napi 3—4 órát utazik vagy csak hetenként megv haza; és ingázó az lin. „kijáró” is. aki városbeli otthonából jár vidékre dolgozni. Napjainkban a munkás-paraszt szövetség családokon belül is megvalósul: országos átlagban a falusi lakosság 55 szá. zaléka „kétlaki”, vagyis valamelyik családtag ipari dolgozó és égj ben ingázó is. A megoszlás nem egyenletes: az „erősen vonzott” községek a városokhoz közel fekvő kis falvak. Az ingázás előnyei és hátrányai az egyén szempontjából a távolság szerint módosulnak: a közeibe járók számára a természetközelség, a szabad időben végzett kerti munka mint áktív pihenés, a falu nyugalma es jó levegője az előnyök túlsúlyát hozza, ám a lávolaob lakók élete annál fárasztóbb, hiszen szabad idejük tetemes részét emészti fel az utazás. Esőben, hóban, sötét hajnalokon és késő este (műszak szerint) viszi őket a „fekete vonat”, következésképp megbetegedéseik aránya is jóval meghaladja a lakóhelyükön dolgozókét. Ezzel szemben gyermekeik szempontjából többnyire kedvezőbb a falun lakás: nyu- godtabb környezetben, jó levegőn nőnek fel; s egyáltalán van hely szamukra. Ha az ingázók művelődési helyzetét figyeljük — s most ! elsősorban ez a célunk —. kiderül, hogy minden akadály ellenére érdeklődőbbek, mint a faluból el nem járó dolgozók. Átmeneti helyzetben élnek falu és város között, könyvvásárlásuk, házi könyvtáruk meghaladja a falu átlagáét. Ugjan- úgy a lakásviszonyok civilizációs foka. (Az otthon kényelme és a könyvgyűjtés összefüggése annyira feltűnő, hogy statisztikailag alig mérhető.) A KÉTLAKI CSALADOK jövedelme általában nagyobb, ’ tehat tágasabb, kényelmesebb. 1 háztartási gépekkel jobban fel- [ szerelt otthont teremtenek. A gépekre azért is rászorulnak. ' meri szabad idejük viszont kevesebb. A Békés megyei nagyszabású szociológiái kutatások, melyek a falusi családok életmódját vizsgálják, kimutatták, hogy az ilyen családok „tolla- sodása” mögött milyen erőfeszítés húzódik meg: puritán takarékosság és erőt nem kímélő munka. (A háztáji gazdaság, a gyerekek nevelése minden gondjával rendszerint a feleségre hárul, s ez különösen feltűnő Békés megyében, ahol igen sok község valósággal „asszonyok faluja”, mivel a férfiak távol dolgoznak.) Ezekben a csaladokban a könyvgyűjtés is többnyire a gyermekek kedvéért történik, a felnőtteknek sem idejük, sem erejük nem marad a rendszeres olvasásra. ELVILEG PERSZE a vonaton is lehet olvasni. Kivált, ha megfelelő világítás is volna hozzá. (Különös kettősség: miközben minden erővel művelődésre sarkalljuk az embereket, senki sem gondol rá. hogy a várótermek, vonatok, buszok, presszók mind sötétek, aki ott olvas, kockáztatja a szeme világát. Persze elszánt emberek is akadnak, nem is kevesen. Egy felmérés adatai szerint az ingázók 18,4 százaléka rendszeres olvasó, 40 százalékuk pedig „időnként” vesz könyvet a kezébe. Ugyanez a felmérés szűri le adataiból azt a következtetést, hogy az olvasás mennyisége az urbanizálódással arányos. (Ami nem feltétlenül jelent ízlésbeli fejlődést is az említett adatok csak a mennyiségre vonatkoznak, ám a megkérdezettek olvasói ízlése, tehát művelődésük minősége nem haladta meg a faluban dolgozókét.) A falu kultúrája ugyanis hagyományosan szóbeli és közösségi kultúra volt, a városi élet viszont magával hozza az érdeklődő számára az egyéni művelődést és ezzel együtt az írásbeliséget. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az ingázók a művelődés kezdeti lépéseinél előnyben vannak a falun dolgozókkal szemben, az alaposabb elmélyülésben azonban a közlekedési körülmények gátolják őket, A kezdeti lépések előnyéhez tartozik a tájékozódás tá- gabb lehetősége: a városi könyvesbolt, a városi, illetve üzemi könyvtár gyakran ráirányítja az érdeklődők figyelmét az új művekre: ám közülük is a nagy többség épp úgy a televízióból vagy a rádióból szerzi értesüléseit. mint a falun dolgozók. Az elevenebb szellemű ingázók azonban közvetítő szerepet töltenek be város es falu között, s ez akkor is serkentő, friss fuvallatot hoz a falu életébe, ha ők maguk — eppen köztes helyzetük miatt — sok mindenből kimaradnak (pl. előadások. irodalmi körök, színházi esték). HA ARRA GONDOLUNK hogy az ingázók életformája a csaladjukra is hat, akkor kb. négymillió embert vehetünk alapul, akiket valamiképp befolyásol ez a helyzet. A művelődés munkásainak gyakori kérdése: mit tehetnénk értük? Am a könyvtárak alkalmazkodó nyitva tartása, a rendezvényeknek a vonatindulással való egyeztetése, az olvasmányos, vonaton is olvasható. értékes irodalom ajánlása csak egyik része a segítségnek. A másik a közlekedés ilyen szempontú ei- vilizálása: amint létezik nemdohányzó szakasz úgy létezniük kellene jól világított, nyugalmas „otvasószakaszoknak”, ahol nem bömbölhet a zsebrádió, nem csattoghat a kártya, nem járhat körbe a pohár, nem léphet be a kapatos ember. Akkor maga a „hely szelleme’’ sugallná. hogy megbecsülésre érdemes a művelődő dolgozó, nem pedig csudabogár, s akkor bizonyára többen akadnának, akik kihasz. nálnák a drága időt. a vonattal együtt futó órákat. Bozóky Éva KŐBÁNYÁI SÖRGYÁR i KIRENDELTE EGE Orosháza. Táncsics u. 5 frjtőü/emébe két műszakra NŐI MUNKÁSOKAT FESZ FEL. ...hogy nem mindegy, mit keres az ember. Lehet keresni például boldogságot, kutyát, bajt is saját magunknak — szóval sok mindent, változó eredménnyel, ám mostanában gyötrő álmaim tartalma egészen más. AUavdó- an egy monoton mondat zaka- tol-sürget még az agyamban is. mégpedig ez: „Keresse a kupakot!”. Amikor először hallottam a tévében, nem tudtam mire vélni a dolgot. Vajh, miféle kupakot kellene keresnem, de aztán egy felszolgáló ismerősöm megvilágította elmémet azzal, hogy a kedvelt üdítő ital kupakjának belsejét figyeljem, hátha rózsaszínű, vagy kék, mert akkor nyertem. Ám miközben ezt mondta, lemondóan legyintett, hogy ők bizony a raktárban már felbontottak több ládával ebből az italból, mégsem bukkantak nyereményre. Szegény annyira le volt törve a sikertelenségen, hogy tapintatosan nem kérdeztem meg tőle, vajon mit csináltak a felbontott palackok sokaságával, s ugyanakkor eszembe villant egy másik dolog is: hiszen ebben a hónapban a szifonpatronok dobozaiban nyereményutalványokat helyeztek el. És ekkor nagyot csalódtam. Az történt ugyanis, hogy egy jó éve ezen a helyen megemlítettem, ha üres patronokat viszek vissza a boltokba, mindíg- belekukkantanak a dobozba: meg van-e benne mind a tíz, s ugyanakkor a megtöltött pat- ronos dobozokba a kutya sem néz bele, én is csak otthon, egészen addig, amíg egyszer csupán kilencet találtam tíz helyett. Tehát egyoldalú volt az ellenőrzés, s pár hete örömmel nyugtáztam, hogy ahol csak patront vettem, mindenütt felbontott dobozokat adtak át. Akkor meg nem fogtam gyanút, figyelmességnek gondoltam e tényt bár furcsálottam. hogy nem a szemem láttára történt az ellenőrzés, is lám, egy világ omlott ös*'e bennem a nyereményutalványokról Hallva. De nem akarok vádaskodni, s ezzel bajt keresni magamnak. Jön az magatói is. Mert — kérdem én — mitől van az. hogy Békéscsabán, a Gyulai úti forgalomirányító jelzőlámpa mindig akkor vált át pirosia amikor odaérek?! Az ember ugye már jó előre megpillantja a zöldet, mire nekirugaszkodik, beletapos a gázba, robog hetvennel, ille tve pontosabban hatvannal, de akkor már sárga és jöhet a fékezés, esetleg a rendőr, az utas meg kuncog pedig neki is várnia kell. És más irányból persze ilyenkor egyáltalán nincs .forgalom... Nem akarok a jelzőlampák ellen ágálni, kell az a Bartpk Béla úton és a Tanácsköztársaság útján is — majd ha akkora lesz a forgalom, hogy szükség legyen rá De egyelőre sürgősebb lenne rendet teremteni a Sznbadsáq térnél, hiszen ide a Dózsa György útról csak úgy lehet eljutni. he szinte minden más irányból érkező járműnek megadjuk az elsőbbséget. Ez peaty hosszú perceket jelent még az autóbuszoknak is, mert itt aztán van forgalom, o jataból, no meg izgalom is. Azt beszélik egyesek nem nézik a térében a krimiket, elhanyagolják a kalandfilmeket játszó mozikat. inkább ebbe az útkereszteződésbe jönnék el izgulni — ingyen, A maguk szempontjából versze igazuk van. csak a járművezetőiküldenek el őket a legszívesebben a... a kupakokat keresni. Vitaszek Zoltán fi mm V 1976. OKTOBER 31
