Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-04 / 209. szám
Meridián Jól nevel-e az életre minden óvoda? Reggel nyolckor már zsivaj- gó az élet minden óvodában. De azért még ilyenkor is jönnek gyerekek, mint az a kisfiú, akivel összetalálkoztam, útban a békéscsabai Szigligeti utcai óvodába. Ahogy a sarkon befordultam, éppen az édesapjától búcsúzott. Háromszor Ugrott a nyakába a sarok és az óvoda között, aztán a papa csak elindult visszafelé. A kisfiú, hogy tovább láthassa, hátramenetben bandukolt egészen a kapuig elmerültem Ott vett csak észre engem. Megfordult és bekísért. Egészen a vezető óvónő szobájáig kalauzolt, majd szaladt a többiekhez, már várta a játék és a társaság, nem akart semmiről lemaradni. Nem lehet elég korán kezdeni Balázs Imrénével az óvodában folyó munkára nevelésről beszélgettünk. Mit tanulnak, sajátítanak el itt az apróságok olyat, aminek most és később is hasznát veszik? Otthon és másutt. És ami alapja lesz a koruknak mindig megfelelő, további folyamatos munkának. — A három-négyéves kiscsoportos gyermek először az ön- kiszolgálást tanulja meg az óvodában. A kézmosást, a ruhaujjat felgyűrni, a nadrágot felhúzni, s kevés segítséggel a cipőt. Az ajtót kilincsre becsukni. Étkezéshez vinni magának a tányért a poharat, a szalvétát. A játékokat helyre rakni, a széket szintén, majd étkezés végén a tányért és a poharat. — A középső csoportban négy-ötéves gyermekek .vannak. Ok amit eddig mint kiscsoportosok maguknak csináltak, ekkor már a közösségért végzik. Hatan ülnek egy asztalnál, egyikük a napo6. Hetenként egyszer mindenkire sor kerül. A napos felelős az asztalért. Megterít, kiosztja az evőeszközöket, ha valami hiányzik, érte megy. Rendet tartanak és ha kell, segítik egymást. Fiúk és lányok egyformán. — A nagycsoportban már iskola-előkészítés folyik. A munkákban az év közepétől kezdve még több az önállóság, például zuhanyozás után maguk öblítik ki a fürdőnadrágjukat, alvás után a takarót összehajtogatják és rendben hagynak mindent. Barkácsolnak, kézimunkáznak, festenek. Az ecseteket, szerszámokat ők osztják ki és rakják el. Az ollóval is ügyesen bánnak már, bőrből, filcből mintákat vágnak ki. Apró ajándékokat készítenek. Szoktál-e dolgozni otthon? A kérdést a nagycsoportos fiúknak és lányoknak tettem föl. A gyerekek mindegyike igennel válaszolt és sorolta is mindjárt hozzá, hogy mit: — Mosogatni szeretek és enged is anyukám. Bedugom a dugót a mosogatóba, vizet engedek és elmosogatom a tányérokat és a poharakat. Már összeraktam az ételhordót is. Aztán meg szoktam segíteni, ha szendvicseket készít, amikor vendégeket várunk — mondta Jancsika. — Otthon is elrakom a párnát, paplant és a lepedőt. A zoknimat is én mosom ki. Meg port is törülgetek. Anyu mindig megnézi jól csinálom-e? Volt már, hogy újra csináltatta. De aztán jó lett — tájékoztat bennünket Rita. — Teríteni szoktam. Felrakom Könyvek a kistermelőknek Elsősorban a kistermelőknek nyújt segítséget a Mezőgazdasági Kiadó két, most megjelent könyve. Az egyik Komjáti Ist- ván—Tuza Sándor: Veteményeskert, a másik Gonda Irén: Baromfi a ház körül című munkája. Ami az elsőt illeti, a szerzők igyekeztek mondanivalójukat úgy összeállítani, hogy az a veteményeskertjéban dolgozó vasutas, de egyszersmind ügyvéd vagy gyári munkás számáKonyhára nőt dolgozót felveszünk két műszakra. Jelentkezés: Szlovák Kollégium, Békéscsaba, Jilem- nicky u. 1. ra is olvasmányos, legfőképpen pedig jól haszosítható legyen. Szól a veteményeskeltben használatos eszközökről, berendezésekről, a talajmüvelésről, a növények ápolásáról, a zöldségtermesztésről. A közérthetőség mellett nagy erénye a könyvnek, hogy 167 ábrával siet a ker- tészkedők segítségére, bemutatva nemcsak az egyes növényeket, hanem a kerti munka néhány szakmai fogását is. A másik könyv, a Baromfi a ház körül, immár harmadik, bő- I vitett kiadását érte meg. A | szerző tájékoztatást nyújt a baromfitartás fontosságáról, a keltetésről, a takarmányozásról, az I egyes baromfifajtákról. Ismerteti a tyúk, a pulyka, a gyöngytyúk. a kacsa, a lúd jellegzetes- | ségeit, tartásának legfontosabb- ! tudnivalóit. Hatvanhat ábra, s j tizenhat színes tábla segíti a 1 jobb tájékozódást. Gömbölyű és ízletes — rágja felnőtt és gyerek! csemege rágógumi A Magyar Édesipar terméke Kapható a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban. a tányérokat, az evőeszközöket meg a szalvétát. A barátommal a nyáron virágmagot szedtünk, aztán elvetettük. A szomszéd bácsi mondta is, hogy mi vagyunk a kis kertészek. Anyu apuval együtt készíti a> vacsorát. Én addig rajzolok, de csak azután, hogy levetettem a ruhát es átöltöztem, meg előbb kezet mostam — sorolta Zolika. — Mi hárman vagyunk testvérek, Éva a nagyobb, ő csinál rendet a szobában. Rita, a kisebb, segít neki, szedi össze a lehullott papírokat. Én port törülök, de mosogatni is szoktam. És mindig magunk ágyazunk magunknak — magyarázza lelkesen Ildi. A többiek is hasonló, kisebb- nagyobb munkáról számoltak be. Egyetlen gyerek nem volt, akinek ne lenne dolga otthon. És később mi van? Visszafelé jövet az óvodából kétszer is megálltam beszélgetni az utcán, két régi ismerőssel. Az egyik így panaszkodott: — Nem lehet kibírni, amit csinál. Vagy inkább azt, amit nem. Még maga után sem rak el semmit. Kimosni a holmiját? Ha én megcsinálom. Képtelen vagyok a takarításra rászoktatni. Még a keze se áll rá a munkára, pedig tizennyolc éves. Egy rántottat nem csinált még meg életében, s ha ott áll halomban az edény a mosogatóban, tőle ugyan ott is marad. Legalább jól tanulna, de hát csak éppen- éppen. Pedig milyen esze van... A másik örömmel újságolta: — Alig van pénzembe, pedig még tanul. Egyetemista. Mindig keres az ösztöndíjához, mert a tanulás mellett időnként dolgozik is. De nem is most kezdte. Már tízéves korában a téli szünetben jött velem a téesz savanyítóüzemébe. amikor tettük el a káposztát. Míg gimnazista volt, egy családnál vigyázott két kisgyerekre délutántól késő estig. Fizetést kapott, ebédet, vacsorát. És közben a leckét is megtanulta. Hamar megismerte az életet. Kellett a pénz, egyedül éltünk, kis keresetből. Most is segít. Amikor itthon van, főz, mos. takarít, csak hogy nekem könnyebb legyen. » » • Valamikor, egynéhány év különbséggel ugyanabba az óvodába jártak mind a ketten... Vass Márta mm Első alkalommal vállalkozott televíziónk arra. hogy határainkon túlról tűzzön műsorára színházi közvetítést. A választás a Komáméi Magyar Terüle. ti Színház darabjára esett, melyet Jan Solovic, a Szlovák Író- szövetség főtitkára írt. Meridian címmel, a szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulójára. A kétrészes színművet augusztus 31- én tűzte műsorára televíziónk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így tisztelegjen annak a nemzeti felkelésnek az emléke előtt, melyben szép számmal vettek részt magyarok is. Jan Solovic írói vállalkozási nem szokványos megközelítése a történelemmé merevedett hősi múltnak. Nem ropognak fegyverek, nem folynak öldöklő csaták. Helyettük a jelennel szembesül a múlt, a régi harcok, eszmények és célok kificamodása, eltorzulása miatt háborog a lélek. Pontosabban Benedik Tamás — egykori partizán — mozdonyvezető lelke, aki túl van ötvenedik életévén, mégis fáradtságot, betegséget leküzdve naponta vállal újabb és újabb feladatokat, hogy eleget tegyen egyre szaporodó funkcióinak, melyeket önzetlenül, társadalmi munkában lát el. Pedig élhetne másképp is, hiszen egykori harcostársainak többsége szép karriert futott be, komoly, vezető állást töltött be. Addig nincs is komolyabb baj, míg kisebbik fiát — kitűnő érettségivel — nem veszik fel az orvosi egyetemre, s idősebb fia nem szeretne előnyös álláshoz jutni kapcsolatok révén. Ettől kezdve felforrósodnak az indulatok, s ki-ki a maga érveivel próbálja jobb belátásra bírni a hajthatatlan apát, aki nem akarja belátni, hogy rengeteget változott azóta a világ, s ma már az természetes, hogy mindenki kihasználja kapcsolatait, összeköt, tetőseit, ha egymaga nem boldogul. Nem tudom a kedves nézőben milyen gondolatok támadtak a Á gazdaságfejlesztés kulcsproblémája IV. Munkaeritartalékok — útközben Az elmúlt öt év egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a gazdálkodás mai feltételei között, a munkaerőforrások beszűkülése önmagában nem váltja ki az észszerűbb vállalati munkaerő gazdálkodást. Mi' több: ebben az időszakban a vállalatok úgy „alkalmazkodtak” az erősen csökkenő munkaerő-kínálathoz, hogy még jobban növelték a keresletüket. De megkockáztatnám: ezért nemcsak — s talán nem is elsősorban — á vállalatok hibáztathatok. Igaz: számolni keli az úgynevezett — és sokat ostorozott — „helytelen vállalati szemlélettel”, a konzervatív vállalati magatartással. De nem szabad megfeledkezni egyéb tényezőkről; arról például, hogy a vállalati bér- és jövedelemszabályozási rendszer a legutóbbi időkig lényegében az 1967—öP-es állapotoknak megfelelően működött, s ez alapvetően befolvá- solta a vállalati munkaerő-gazdálkodást. Tekintsünk most el az átlagbér-szabályozás előnyeinek és hátrányainak aprólékos jnéricskélésétől s annak boncol- • fcatasatól is, hogy a különböző bérszabályozási formák, ösztönzési módszerek esetleges korábbi alkalmazása mennyit segített volna a munkaerő-gazdálkodás korszerűsítésében. Ma már tény: az átlagbér-szabályozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vállalati létszámgazdálkodáson, s mindenre ösztönözte a vállalatokat, éppenosak a munkaerővel való takarékos, ésszerű gazdálkodásra nem. De ne feledkezzünk meg egyéb, úgymond „apróságokról” sem. amelyek hosszú évek alatt szintén nem a legkedvezőbb irányba befolyásolták a sokat emlegetett vállalati magatartást. Gondolok például arra, hogy nem is olyan régen, alig néhány éve, az átlagosnál magasabb színvonalú szociális ellátást nyújtó vállalatok egyrészt követendő példaként állítottak a közvélemény elé, másrészt kárhozta tnivaló munkaerő-csábi tőkként ítéltettek el, abban az esetben, ha szociális tevékenységüket — nagyonis önös és érthető szempontoktól vezettetve — közhírré tették. Vagy gondolok azokra a szórványos és félénk drámai konfliktus kibontakozásának kezdetén, de én teljesen úgy éreztem magam, mintha hazai „vizeken” eveznénk, a főiskolai és egyetemi felvételi vizsgák idején. Minden bizonynyal érdekes históriák állnának össze egy olyan felmérés után, mely azt az eszköztárat vonultatja fel. amit a szülök latba vetnek egy-egy sikeres felvételi reményében. Félreértés ne essék! Emberileg mindenkit meg tudok érteni, aki azon fáradozik, hogy gyermeke tanult, diplomás ember legyen, hiszen már az érettségiig is elég sok áldoza. tot vállal minden szülő azért, hogy ne hiányozzon a gyermek keresete a család költségvetéséből. A sikertelen felvételiről szóló értesítés — ezt a magam bőrén is éreztem — nem tartozik a derűs olvasmányok közé. Pillanatnyilag egy egesz világ omlik össze a pályázóban és környezetében is, s ezt a letar- giás hangulatot csak fokozza egy-egy olyan hír, mely szerint X-et bezzeg felvették, mert Z volt a protektora. Naivság lenne most azt írni, hogy ez teljesen alaptalan feltételezés, mert ilyen ma már nincs, ez a múlté. Viszont, hogy komoly küzdelem folyik ellene — éppen a felvételi rendszer alaposságának kidolgozásával — azt viszont kár lenne tagadni. Benedik Tamás két fia végül is révbe jut, mert az orvos — veterán nyugdíja reményében — intézkedik. A drámai cselekmény mégis kulminál, mert a makacsul ellenálló apát hirtelen szívhatni ragadja el. Egyedüli vigaszunk ebben a reménytelenségben az idősebb fiú színre toppanó felesége, aki az egy-’ hónapos Éva személyében új életet tart karjában. S. miközben vastaps közepette összemegy a függöny, titokban abban bízunk, hogy az ő világuk még tisztább, konfliktusmente- sebb lesz, mint nagyapáiké volt. Szilárd Ádárn kísérletekre, amelyek a vállalati létszám belső átcsoportosításával voltak kapcsolatosak, vagy éppen bizonyos létszámfeleslegek megszüntetésével próbálkoztak, s aztán gyorsan beleütköztek azok értetlenségébe és ellenállásába, akik előtt egyedüli és kizárólagos szempontként lebegett a teljes foglalkoztatottság jelszava és akik közül sokan, a mai napig, is képtelenek fölfogni, hogy a teljes foglalkoztatottság megteremtése és fenntartása nem a vállalatok, nem a munkahelyek, hanem az állam feladata. A létszámgazdálkodással és általában a munkaerő-politikával kapcsolatos vállalati magatartást befolyásold tényezők közül — meglehet: önkényesen — a már-már parttalan méretű fluktuációt tartom a legfontosabbnak. És gyorsan hozzáteszem: a vállalatok legföljebb csak hozzájárultak ahhoz a gazdálkodási környezethez, amelyben a munkaerő spontán, befolyásolhatatlan és jószerével ellenőrizhetetlen mozgása tág teret kapott. A társadalmilag nem szükség- szerű munkaerőmozgás összes költsége — tehát a népgazdaságot élt közvetlen anyagi kár — már a hetvenes évek elején is meghaladta a 3 milliárd forintot. Egy-egy nagyobb vállalatnál, évente több millió forint veszteséget okozott a munkaerő- fluktuáció. s amikor az ebből származó károkat bizonyos nagy-
