Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-04 / 209. szám

Két hír Párizsból Fö feladatunk az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak sikeres végrehajtása Leonyid Brezsnyev felszólalása Kazahsztán párt­ós gazdasági aktívájának köztársasági értekezletén Moszkva Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára pénteken beszédet mondott Alma-A Iában, Kazahsztán fővárosában, a köztár­saság párt- és gazdasági aktívaértekezletén. A tanácskozás részvevői nagy ünneplésben részesí­tették az SZKP főtitkárát, akinek jelenlétét ezen az aktivaértekezleten Dinmuhamed Kunajev, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Ivazah KP KB első titkára „nagy jelentőségű politikai ese­ményként” jellemezte. Az értekezletet, melyen a Kazahsztáni Kommu­nista Párt Központi Bizottságának tagjai, a köz­társaság párt-, állami és gazdasági vezetői, tudo­mányos és kulturális közéletének kimagasló sze­mélyiségei vesznek részt, Dinmuhamed Kunajev nyitotta meg. Bevezető szavaiban hangsúlyozta, hogy Kazahsztán dolgozói jelenleg legfontosabb feladatuknak az SZKP XXV. kongresszusán jóvá­hagyott tizedik szovjet ötéves terv végrehajtását tekintik. Kunajev megnyitó szavai után Leonyid Brezs­nyev lépett a szónoki emelvényre. Elégedetlenség Franciaországban Párizs i Baracs Dénes, az MTI tudósí­tója jelenti: A szárazság sújtotta parasz­tok, akik a kormány által kilá­tásba helyezett segélyt kapják és a bérből, fizetésből élők, akik a kormány döntése értel­mében a segély finanszírozásá­ra szolgáló adót fizetik majd, egyaránt elégedetlenek Francia- j országban. Bár a Barre-kor- mány a végső döntést csak szeptember 29-re ígérte, már most sokasodnak a tiltakozá- •ok. Az FKP Politikai Bizottsága a L’Humaité pénteki számában közzétett közleményében rámu­tat, hogy a parasztság rászorul a segélyre, mivel az elmúlt két esztendőben reáljövedelme 20 százalékkal csökkent, de az FKP elutasítja, hogy ezt újabb „giscardi szuperadóval” fedez­zék. Ehelyett a szárazságból hasznot húzó élelmiszertrösz­töket, a nagyvállalatok profitját kellene megadóztatni és csök­kenteni kellene Franciaország hozzájárulását az BGK mező­gazdasági alapjához — mutat A főtitkár közel egyórás be­szédében ismertette az ország gazdasági helyzetét, beszámolt a tizedik ötéves terv sikeres indu­; lásáról, s különösen részletesen elemezte a szovjet mezőgazda­ság helyzetét. Hangoztatta, hogy a párt erőfeszítései és a falu dol­gozóinak odaadó munkája biza­kodásra ad okot az idei termés- eredményeket illetően. — Az SZKP és a szovjet nép fő feladata a jelenlegi szakasz­ban, a XXV. pártkongresszus ha­tározatainak, az ötéves terv fő irányainak sikeres végrehajtá­sa — állapította meg Brezsnyev. — Az emelkedő, amelyet a kö­vetkező öt évben le kell küz- denünk, azt mondhatnám, meg­lehetősen meredek. Annál na­gyobb megelégedéssel jelenthe­tem ki, hogy egészében véve jó ütemben kezdtük meg a mun­kát. — Az ipari termelés hét hónap alatt a tervben előirányzott 4,3 százalék helyett, mintegy öt szá­zalékkal nőtt. Az ipar terven fe­lül több mint 4 milliárd rubel értékű terméket realizált. , Brezsnyev elmondta, hogy az ötéves terv első hónapjaiban a tervezettnél többet termelt a fűtőanyagipar, a villamosener­gia, vegyi- és a gépipar. A fo­gyasztási cikkek gyártása a ter­vezett 2.7 százalékkal szemben 3.4 százalékkal nőtt. Javultak va­lamelyest a minőségi mutatók Is. „Mindent összevéve teljes jog­gal feltételezhetjük, hogy az 1976. évi ipari termelési tervet az or­szág túlteljesíti.” — hangoztat­ta. A szónok egyszersmind utalt arra, hogy az iparban tapasztal­hatók fogyatékosságok is, külö­nösképpen a minőség és haté­konyság javítása tekintetében egyenetlenek az eredmények. Kazahsztánban például a mun­ka termelékenysége az év eddi­gi részében csak 1.1 százalékkal nőtt a 3,3 százalékos országos átlaghoz képest. A köztársaság­ban az ipari termelés növeke­dése is alacsonyabb volt az át­lagnál — 2,8 százalék. Az SZKP főtitkára a további­akban emlékeztette a pártaktí­va részvevőit arra, hogy a szov­jet mezőgazdaságnak a kilence­dik ötéves tervben és különös­képpen tavaly a kedvezőtlen idő­járás rftiatt. milyen nehézségek­kel kellett megbirkóznia. „Mind­azonáltal képesek voltunk bizto­sítani az ország fejlődésének rendes ütemét és a nép életének normális feltételeit. Ezért kö­szönet illeti a kolhozparasztsá­got és a munkásosztályt, egész pártunkat” — állapította meg Leonyid Brezsnyev. A tizedik ötéves terv első esz­tendejének lendületes kezdetét jellemezve a KB főtitkára kie­melte azt a tényt, hogy nagy erőfeszítések árán sikerült meg­akadályozni a komoly vesztesé­geket az állattenyésztésben. Je­lenleg a tavalyihoz képest na­gyobb a szarvasmarha-állomány, javul a helyzet a baromfi-, a juh- és a sertéstenyésztésben. — A későn beköszöntő tavasz, a szokásosnál hűvösebb nyár az idén is sok nehézséget okozott a földműveseknek. A gabona, cu­korrépa, napraforgó és gyapot terméshozama azonban nem lesz rossz — folytatta a szónok —, a várható gabonatermés számsze­rű jellemzése még korai, A ieg­1 fontosabb most az eddig körill­belúl felerészben elvégzett be­takarítási munkák sikeres befe­jezése, Ezt a feladatot sok he­lyen megnehezítik a záporesők. Az eddigi eredmények mégis azt tanúsítják, hogy országunknak ebben az évben is lesz kenyere. Az SZKP vezetője elismerés­sel szólt a kubanyi gabonater­mesztők kezdeményezéséről, amely eddig 22 szövetséges és autonóm köztársaságban, 41 te­rületen talált visszhangra. Csu­pán ezeknek a gabonavidékek­nek a felajánlásai 8 millió ton­nával járulnak hozzá az ország gabonamérlegének javításához. „A kenyérgabona és más élelmi­szerek termelése mindig is egy ország gazdaságának legfőbb mutatói közé tartozott” — je­gyezte meg Brezsnyev. — Az elmúlt ötéves tervben Kazahsztán éves átlagban 12 millió tonna gabonát adott az államnak, s két ízben — 1972- ben és 1973-ban — elérte a 16 millió tonnás határt. Meggyő­ződésem, hogy a köztársaság az idén, a tizedik ötéves tervidő­szak első évében legkevesebb 17.6 millió tonna gabonát ad a népgazdaságnak — emelte ki L. Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára a ta­lajjavítás, kemizálás, gépesítés, termelési szakosodás és koope­ráció jelentőségéről szólva, meg­említette az öntözéses művelés fontosságát: Kazahsztánban pél­dául az összes szántóterületek­nek mindössze négy százaléka öntözött, mégis ez a terület ad­ja a mezőgazdasági termelés egyötödét. — Nemrég fonó* határozatot fogadtunk el a tizedik ötéves tervidőszak talajjavítási tervé­ről és az öntözött, területek ki­használásának javításáról. Ez a célirányos program fontos fel­adatot tűz ki: a tervidőszak vé­gére a megjavított földeknek kell adniuk a mezőgazdasági termelés legalább egyharma- dát. A talajerózió elleni védelem szükségességét hangsúlyozva Leonyid Brezsnyev rámutatott: az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott e tárgyban. Olyan kiegészítő forrásokra van szükség, amelyek lehetővé te­szik a talajerózió elleni védeke­zés megduplázását az előző terv- j időszakhoz képest. — Természetesen realisták | vagyunk és megértjük: komoly i és kitartó munkára van szűk- I 6ég ahhoz, hogy mezógazdasá- i gunk kisebb mértékben függ- I jön az időjárástól, s minél je- I lentősebb beruházásokat, minél több gépet, műtrágyát es egyéb eszközt kap a vidék, annál job­ban kell harcolnunk hatékony kihasználásukért — állapította meg a szónok. — Kazahsztáni kolhozok és szovhozok eszköz­állománya például a legutóbbi I évtized alat* 2,2-szeresére növe­kedett, a munka termelékeny­sége viszont lassan emelkedik. — A másik probléma, amely­re ki akarok térni, a köztársa­ság állattenyésztése fejlesztésé­nek meggyorsítása. Nem mond­hatjuk, -hogy e téren nincsenek kedvező változások: a legutób­bi öt év alatt például az éve6 átlagos hústermelés 21 száza­lékkal emelkedett. Az állatte­nyésztés problémáját azonban mélyebben kell megvizsgál­nunk. Itt elsősorban az ágazat fejlődésének ingadozására, az állatállomány és a termelékeny­ség időszakonkénti csökkenésé­i-e gondolok, azaz olyan jelen­ségekre, amelyeket a külterjes gazdálkodás von maga után. Mind a termelés sorsa, mind az egész ország gazdasági fejlő- , dése végső soron a sokmilliós tömegek munkájától függ, at­tól, hogyan dolgoznak a kom­munisták, az egész párt. Nagy megelégedést vált ki az a tény, hogy pártunk és népünk egész szivével támogatja az SZKP XXV. kongresszusának határo- I zatait és aktívan hozzákezdett e határozatok gyakorlati meg- j valósításához — fejezte be Leo- I nyid Brezsnyev. (MTI) II Viking—2 leszállás előtt Pasadena A második amerikai Mars­szonda leszálló egysége pénte­ken éri el a Mars felszínét, középúlon az Északi-sark és a bolygó egyenlítője között, ahol a tudósok feltételezése szerint nagyobb a lehetősége annak, hogy élet nyomaira bukkan­nak. A Viking—2 csatlakozik majd ikertestvéréhez, a Viking—1- hez. amely az utóbbi hat hét során olyan jelzéseket küldött, Ellenállók Varsó Edward Gierek, a LEMP KB első titkára fogadta az Ellenál­lók Nemzetközi Szövetsége (FIR) ülésszakára Varsóba ér­kezett küldöttségvezetőket, köz­tük Úszta Gyulát, a szövetség főtanácsának tagját. A találko­melyek szerint a vörös bolygó talajában létezhetnek az élet bizonyos formái. A csütörtökön elvégzett ötórás ellenőrzés sze­rint a második amerikai Mars­szonda leszálló egysége teljesen működőképes és az előzetes ter­vek szerint pénteken 23 óra 58 perckor ereszkedik majd le a Mars egy mélyebben fekvő, szik­lák és kráterek által szabdalt 1 területére, amelynek a tudósok I az Utópia nevet adták. (MTI) jubileuma I zó alkalmából Edward Gierek I méltatta az ellenállási mozga­lom történelmi jelentőségét, A találkozó végén Agialdo Banfi, a szövetség elnöke átnyújtotta Edward Giereknek a FIR 25. évfordulója alkalmából kiadott emlékérmet Ami a parasztságot illeti, kép­viselőik azért vannak felhábo­rodva, mert keveslik az egye­lőre megállapított 2,2 milliárd frankos gyorssegély összegét. És az egyik francia lapban fénykép érzékelteti a segély gyakorlati értékét: egy állat- ; tenyésztő egy marok szénát nyújt tehenének — a segély ) ugyanis naponta és állatonként ; 33 deka takarmány megvásár­lására elég csupán. A kormány egyenesadót kíván kivetni a bérből és fizetésből élőkre, kivéve a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákat. A terv ellen sorra tiltakoznak az ér­dekképviseleti szervek és az el­lenzéki pártok, de még a kor­mánypártok soraiban is hallat­szanak elítélő hangok. rá az FKP PB. » * » Francois Mitterrand, a szocia­lista párt első titkára az Euro­pe—1 rádióállomásnak nyilat­kozva, kijelentette, hogy a bal­oldal választási győzelme ese­tén Giscard d’Estaing elnöknek tiszteletbe kell tartania az ered­ményeket. „Mi tiszteletben tartjuk az 1974-es elnökválasz­tás eredményét. Azt követeljük, hogy ha erre sor kerül, tart­sák majd tiszteletben az 1978-as parlamenti választás eredmé­nyét.” Mitterrand feltette a kér­dést: vajon van-e valamiféle ti­lalom arra vonatkozólag, hogy a baloldal kormányozzon? — a francia politikai rendszer alap­ja a hat-lom váltakozása — tette hozzá. rj é r r Zaroules Genf Oltványi Ottó, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Pénteken tartotta nyári ülés­szakának zárótanácskozását a genfi leszerelési bizottság, amely úgy döntött, hogy a környezeti hadviselés eltiltásáról -kidolgo­zott konvenció-tervezetet az ENSZ-közgyűlés közelgő, őszi ülésszaka elé terjeszti. A környezetmódosító lechni- kák katonai vagy bármefy más ellenséges célú használatának betiltására, vonatkozóan, először a Szovjetunió tett kezdeménye­Genfiben zést. Az ENSZ-közgyűlés 1974­es ülésszakán benyújtott szovjet javaslat kedvező fogadtatásra talált, s a tervezetet a genfi le­szerelési bizottság elé utalták megvitatásra. A szovjet javas­lat széles körű és intenzív meg­tárgyalása után, 1975 nyarán a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok azonos szövegű terveze­tet nyújtott be a leszerelési bi­zottságban. Ennek a konvenció­tervezetnek vitája, valamint szövegszerű kidolgozása végző­dött eredményesen a most zá­ródott ülésszakon. Nagygyűlés Pekingben A földrengéskárok leküzdésében kitűnt csoportok és egyének tiszte­letére nagygyűlést rendeztek a kínai fővárosban. A parlament épü­letében tartott gyűlésen részt vettek a kínál párt- és állami veze­tők, Hua Kuo-feng kormányfővel (az előtérben) az élen. (Rádiókép — ÜJ Kína — AP — MT! —KS)

Next

/
Thumbnails
Contents