Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
Zilahy István építés* és Btrza Barna a békeemlétunü makettjével SÁRKÁD—BAGDAD —MOSZKVA Beszélgetés Búza Barnával Hat évvel eaeiőtt találkoztam utoljára Búza Barna szobrászművésszel. Budapesten, a Százados úti legendás művésztelepen levő műtermében most régi ismerősként fogad. Az elmúlt fél évtized során mit sem változott fiatalos lendülete. „Hiába, hatvan felett az embernek már nem illik öregedni” — mondja mosolyogva a earkadi származású szobrász. Amikor a régi beszélgetésünk emlékét őrző újságcikket nézegetjük, két mondat ugrik a szemünk elé: „Szeretnék közérthető műalkotásokat létrehozni” — nyilatkozta annak idején, majd arról a tervéről szólt, hogy jó volna, ha Békés megye valamelyik városának egy lovasszobrot készíthetne. — Ami a közérthetőséget illeti, az most is érvényes hitvallásom — mondja Búza Barna. — Lehetnek a művészetben új meg új irányzatok, de minden csak múló divattá válik, ha az alkotó nem a való életből, az emberi világból indul ki, nem azt ábrázolja. Számomra ez olyan mély meggyőződés, hogy erről a sínről aligha fogok már elmozdulni. ___ A tervezett lovasszobor eddig még nem készült el, de a művész igazán nem panaszkodhat, ha érdekes megbízásokról van szó. Néhány évvel ezelőtt a főváros vezetői ugyanis elhatározták, hogy Kőbányán egy hatalmas kultúrparkot létesítenek. A tér központjába egy békeemlékművet terveztek, amelynek az elkészítését Kisfaludi Strobl Z6igmondra és a neves \ szovjet mesterre, Jevgenyij * Vucseticsre bízták. A két idős ember már levelezésbe kezdett a közös niunkát illetően, de sajnos mindketten maghaltak. A város vezetői ezután Búza Barnát bízták meg az emlékmű elkészítésével,. aki Zilahy István Vbl-díjas építésszel közösen munkához is kezdett. Az elmúlt év tavaszán avatták fel a színes pirogránitból készült béke és barátság emlékművet. — Az átadási ünnepségen a moszkvai városi tanács vezetői felkértek, hogy ugyanezt a szobrot készítsem el a szovjet főváros számára is. Nagy megtiszteltetés volt számomra a két nép barátságát jelképező megbízatás, ezért mindjárt hozzá is kezdtem a munkához. Még a helyszín tanulmányozásánál tartottam, amikor a bagdadi főpolgármester Irakba hívott városesztétikai tanácsadónak. Egy hónapot töltöttem a Tigris és az Eufrá- tesz folyók vidékén s megcsodáltam a Közel-Kelet minden pompáját és ellentmondásait is. A mesék bi- I rodalmában tett kiruccaná- i som után teljes energiával a barátság emlékművön I dolgoztam. Az utóbbi hónapokban gyakran megfordultam Budapest és Moszkva között, de most már teljesen készen vagyunk a munkával. Furcsa érzés, hogy itt Kőbányán immár másfél éve köztéren van ugyanaz az alkotásom, amely most a szovjet emberek előtt is bemutatkozik. Búza Barna valóban nem mondhatja, hogy esemény telenül telik az élete. A művészi megbízatások mellett mindig volt ereje a közéleti tevékenységre is. Tizenkét éven át a fővárosi tanács tagja volt, egy ciklusban pedig országgyűlési képviselőként az építésügyi állandó bizottságban tevékenykedett. — Most már minden közéleti funkciómtól megváltam. Hatvanöt éves vagyok, úgy érzem, átadtam tapasztalataimat a fiatalabbaknak, s ezután minden energiámat a szobrászatnak szenteltem. Az elmúlt évben például Gyulán volt egy kiállításom, amelyre az ország minden részéből kellett összeszedni az anyagot. Most azt szeretném, ha ezután friss munkákkal' léphetnék a közönség elé. Gyula városa éppen a közelmúltban kért fel, hogy a művészsétányra készítsem el Székely Aladár szobrát. Szívesen teljesítem ezt a megbízatást is, hiszen szűkebb hazámba. Békés megyébe mindig örömmel térek vissza. Különösen akkor, ha képességeimhez mérten tehetek is valamit megyénk szebbítéséért. / — Nézzen rám. Ki vagyok én? Mi vagyok én? Egyszerű parasztember, mint a többi. Ezer hasonló lakik ilyen rajtamkívul a faluban. Még csak ki sem mozdultam innen, míg ennek a döntőbizottságnak az elnökéül nem választottak. Talán jobban tettem volna, ha nem hagyom magam elbolondítani, de mindenki azt mondta; Menyus bácsi nem nagy dolog eZj_ azelőtt is maga tette az igazságot köztünk, míg a tsz nerri volt. Még a neve is erre a tisztségre ítéli magát — mondták, mert, hogy Bölcs Menyhért lenne a nevem tulajdonképpen. Szóval ráálltam.- Még csak meg se bántam az eleibe. Ha bajba kaptak a vezetőkkel, hogy a Jóska miért a Fekete-dűlőn kapott háztájit, mikor másoknak csak a bíbicföldeken jutott, hát nem volt nehéz igazságot osztani. Ment is ez egy-két évig. Dolgoztam tovább a traktorok körül, mint ahogy már 15 éve teszem. Azzal a kéthetes tanfolyammal sem volt különösebb bajom benn, a megyeszékhelyen. Ott kezdett nekem nem tetszeni a dolog, amikor először került az ügy to- Vább, a bíróságra. Ártatlan apróságnak indult, néhány száz forint keresetkiegészítésről volt szó, és tudom, hogy a legjobb lelkiismeretűnk és tudásunk szerint döntöttünk. De a sérelmező, ráadásul a legjobb barátom, Bori Jóska nem nyugodott bele a végzésbe. A járásbíróság azután helyben hagyta a bizottság döntését. Másnap reggel ott feküdt az ajtóm előtt kiterítve a Burkus, alá akkor került hozzánk kölyökkutyaként, amikor a fiam iskolába indult. Együtt mentek, együtt jöttek. Tanítás alatt a kutya ott hevert az udvaron. Nagyon sajnáltam szegény párát. Méreggel ölték meg. Pedig ez még csak a kezdet volt. Szaporodtak a bo. nyolult ügyek, munkajogi viták. Az igazság már kevés volt ehhez. Volt úgy, hogy éjszakán, át a könyveket kellett bújnom. Képzelheti, hat osztállyal hogyan boldogultam a paragrafusok között. Ilyenkor az' asz- szony csak gubbasztott az ágyon. Nem szólt egy szót sem, csak a szemei fénylettek a sötétben. Utóbb azonban csak kibökte, hogy nem tud ő már nyugodt lenni, mert most már nemcsak a Teca, a Bori Jóska felesége haragszik rá, hanem a boltban, a hentesnél is összesúgnak a háta mögött az asszonyok. Ez megállított engem is. Bántott már a Bori Jóska esete is, hiszen 6uttyó gyerekkorunk, pendelyes korunk óta egy volt a sorsunk, a feleségeink is szomszédlányok voltak. Én meg sosem néztem: traktoros, tehenész, elnök, íőagronó- mus, barát vagy ismeretlen. Egy érdekelt, a törvény betűje. Azután megjártam azzal is. Behivat egyszer az elnökhelyettes, aki a személyi'ügyekkel is meg volt bízva. Elébem tesz egy feljegyzést, hogy a tojótelep egyik dolgozója ebben az évben már ötödször tagadja meg a munkát és a sorozatos fegyelmik után a vezetőség az ágazatvezető indítványára úgy döntött: kizárja véglegesen. Valószínű azonban, hogy ez el. len már fellebbezni fog az illető, jó lenne, ha a fegyelem megszilárdítása érdekében a döntőbizottság sem bonyolítaná az ügyet. — Megvan erre is a törvény — mondtam akkor az elnökhelyettesnek elég nyersen. mert nem nagyon tetteti az a hang, amit megütött. Furcsán nézett rám, azután csak annyit jegyzett meg: — Egy hónap múlva ve- zetöségválasztás lesz. Gondolja csak meg: nem jött az olyan , rosszul magának eddig sém, hogy ilyen- olyan ürüggyel napokig feléje sem nézett a műhelynek. Ez már sok volt. Az irodából egyenesen a Ruca Pannihoz mentem. Ügy támadtam rá mérgemben az öt fegyelmi miatt, hogy ijedtében sírva fakadt és zokogva mondta el, amit még ebben a kis faluban sem tudott senki: miért osztotta be olyan sűrűn az ágazatvezetö az elnökhelyettessel egyetértésben éjszakai ügyeletre a tojótelepen. Megindult velem a föld. Panni jóformán gyereklány volt még, az udvarlók is csak most kezdték kerülgetni. A véle megesett csúfságot is leplezni igyekezett, meg kereste azt is, hogy tudna véget vetni a dolognak. Ezért tagadta meg hát utóbb az éjszakai ügyeleteket. Csakhogy tanú nincs. Illetve mindkettő bűnös is abbap, amiben tanú. A törvény betűje meg Panni ellen szól. De, hogy igazat mondott, abban biztos voltam. Nem ttudtam aludni ezen az éjjelen és nem is jutott semmi okos az eszembe, mint máskor. Csak azt tudtam, időt kell nyernem. A vezetöségválasztás előkészületeire hivatkozva, sikerült egy hónappal elhalaszta- nom a tárgyalást. A veze- tősé'gválasztás napján pedig egy váratlan ötlettől indíttatva. a beszámolóba beleszőttem. mint folyó ügyet, a Ruca Panni esetét. Sokat kockáztattam, tudom. Tanúbizonyság nélkül súlyos vádakkal illettem két vezetőnket. Kibukott' belőlem. Magam is csodálkostam. A beszámolót nem tudtam befejezni. Nagy volt a morgás. Akkor felpattant a Bori Jóska... Na, még ez hiányzott! — gondoltam magamban. Jó hangosan mondta, hogy mindenki hallja: — Tudják jól a tagtársak, hogy én szofogó-harag- ban vagyok évek óta a Bölcs Menyhérttel. Mégis azt kell mondanom: igazat szólt. Most értem csak, miiért nincs megállásom az elnökhelyettes előtt, mióta szóltam, hogy mit 6ejtek a tojótelepen. Csak azt • hittem, Menyus is egy követ fúj velük. A Jóska ugyanis a telep melletti takarmánykeverőnek volt az éjjeliőre, mióta reszegen ieouKott a traktorról. Ezután kérte azt a keresetkiegészttést. No, akadt azután tanú nem egy. A levezető ehlök ügyességén múlott csupán, hogy nem íplladt botrányba a közgyűlés. Mindenesetre a választásokat másnap, vasárnap délelőttre kellett halasztani. Én meg ott, a mikrofonnál bejelentettem, hogy keressenek másik bizottsági elnököt, mert én tovább nem vállalom. Én nem szenvedhetem, ha ferdén néznek rám. Azzal hazamentem. Ültem az asztalnál, csak ültem. Nerh hittem már magamban sem. Mi történt? Olyan szépen mentek itt a dolgok a két tsz egyesülése után. Kiváló szakgárda irányította a termelést. Jöttek a íiatalok is. ügy véltük, a másik tsz elnöke, akiből a helyettes lett, csak megtalálja a helyét ezen a poszton is. Hogy mik derültek ki róla a vizsgálatkor! Na, de hagyjuk! Szóval ültem ott, az asztalnál. Azt mondtam az en Ilonkámnak: — Elmegyünk innen. Már holnap reggel. Kell a segédmunkás az építőiparban. Nem ijedtem meg én soha a dologtól. Nem válaszolt, csak állt szótlanul a kis szoba ajtajában. Arcán hangtalanul csurogtak végig a könnyek. Éppen a pálinkás üveg után nyúltam, amikor megzörgették a kertkaput. Kimentem. Az esti sötétben is megismertem élettelenül himbálózó kabátujjáról, hogy a Bori Jóska. Valami vinnyogó jószágot szorongatott ép kezében. Beengedtem. Nem is köszöntöttük egymást. Az asztalhoz ült. Az üveg mögé. Töltöttem neki. A kiskutyát, mert az volt, amit magával hozott, letette a földre. — Burkusnak hívják — mondta felhajtva poharát. Szótlanul ültünk hármasban. Aztán Bori Jóska felállt. — Döntöttél? — kérdezte. Bólintottam, hát így választottak meg másodszor is a döntőbizottság elnökének. ' Andódy Tibor Bujdosó Imre. Fahordás Köváry £. Péter: A DÖNTÉS