Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról kiállításra A meglepetések tárlata Békésen Július 17-től 31-ig tartott a II. békési alkotótábor, melynek ünnepélyes záró­aktusa egyben az „Alkotó­tábor '76” című kiállítás megnyitója és a „Paraszt- portré”-pályázat díjnyertes amatőrfilmjeinek bemutató­ja is volt. A kiállítás a művelődési központban kapott helyet, és első benyomásra is nagy­léptű fejlődésről nyújt bi­zonyítékot. Koránt sem csak mennyiségi fejlődésről, arról, hogy az idei, a má­sodik alkotótáborban sok­kal többen vettek részt, mint a tavalyin, és termé­szetesen több képet rajzol- tak-festettek; azt is repre­zentálja, hogy a tábor rész­vevői hellyel-közzel már a hivatásosok színvonalához igazodnak, sőt előfordul, hogy a nem éppen vezető profi képzőművészeket túl is szárnyalják. Az ember, megállva a képek előtt egyszerűen csak arra gon­dolhat: honnan ennyi te­hetség? Aztán arra, hogy volt-e máskor is ennyi, mert ha igen (és nagyon va­lószínű!) akkor de sokan kallódtak el a gyorsan mú­ló évtizedek alatt! Még to­vább meditálva és szemlé­lődve már csak az követ­kezhet a gondolatsorban, hogy „vivát, Békés!”, ahol ennyire érzik-tudják, miért és hogyan kell segíteni, a művészeti életet, a tehetsé­get ahhoz, hogy kibonta­kozhasson, hogy meglelje :gaz önmagát. Vitathatná-e bárki, hogy azt érzelmeket megmozgató művészet él­ménye jobbá és teljesebbé teszi az embert? Azokat is, akik alkotókként csatolód­nak e folyamathoz, és azo­kat a tömegeket is, akikhez eljut a műalkotás, és általa a szinte leírhatatlan érzel­mi — de mi több: tudati! — katarzis is, a jó érzések sokasága, valami nagyléleg­zetű rádöbbenés, múlhatat­lan perc, amit elfelejteni nem lehet. Persze, az él­mény nem jön magától, elé­be kell menni, a legkisebbet is meg kell sokszorozni, hogy újabbaknak készítsen helyet, hogy olyanná vál­jon az alkotó és a befoga­dó kapcsolata, mint a Napé és a víztüköré: abban ra­gyoghat csak fel igazán. A békési kiállítás kife­jezetten nagy élmény. Nem állítom persze, hogy színvo­nala hagyományt-teremtő, megszokott tárlatainkéval vetekszik, baj lenne, ha így lenne (vagy talán inkább öröm), de azért a dolgok rendje kialakít egyfajta egyensúlyt. Ez a kiállítás magán hordozza azt, hogy kiállítói nemcsak azzal fog­lalkoznak, hogy festők, te­hát azt, hogy amatőrök. A meglepetés elsősorban azok számára jelentős, akik is­merik a tavalyi gyűjtemé­nyes tárlatot is, és egyen­ként az alkotók eddigi mun­kásságát, tehetségük bonta- kozását. Azt hiszem az al­kotótábor kitűnő közössége szelleme munkál a különö­sen jó művekben, az az al­kotó légkör, emberi-művé­szi közeg, mely ezt az idei tábort (mint hírlik, az ama- tőríilmes szekciót is) jelle­mezte. És az is,‘ hogy az aikotóórákon túl számos kö­zös programot szerveztek azok, akik szívüket-lelküket adták a sikerért, hogy jár­hattak Biharugrán, Szabó Pál hajlékában és több he- lyen, ahol e vidékre jellem­ző értékek hívják az érdek­lődőt gyarapítani belső gaz­dagságát. Tizenkilenc festő hetven­nél több képe a kiállítóte­rem falain és a művelődési ház lépcsőházának emeleti csarnokában. Bent a fest­mények zömmel, a fehér fa­lú csarnokban a rajzok, temperával festett szín­jegyzetek, akvarellek. Mint említettem: sok a meglepe­tés, az egy-egy alkotó eddig ismert műveihez mért mi­nőségi változás. Semmiféle sorrendet nem jelent, ha Horváth János „Száz év” című képét kiemeljük és az sem, ha Bartóki József mind derűsebb, pomnázatos kedvű tájaira — Karám, Tanya, Táj — felhívjuk a figyelmet, vagy Várkonyi János ..Régi üzletsorját, és tiszta fénjű „Eenepavilon”- ját a tárlat két kiemelkedő­en szép alkotásának minő­sítjük. Szót érdemelnek, mégpedig elismerőt a hiva­tásos vendég Gaburek Ká­roly „Kert” című kompozí­ciói, Párzsa János kemény lendületű, érzékletesen ki­fejező „Férfi portré”-ja és a „Kalapáló”, mely a pa­raszti munka, az aratáfe ré­gi nehezét-keserveit idézi. Hevesi Ferenc változásai új rajzain, ezek közül talán a „Napraforgó” a legbensősé­gesebb hangulatú. Beliczay Mária zöld-mosolyú „Ná- das”-a, Csata Anna „Víz­part” című tehetséges gra­fikája, Takács István egy­szerűségében is hangulatte­remtő két festménye, vagy Jelinek Lajos „Öreg fák” című tusrajza. Fekete János Békést és a békési határt a tárlatra hozó számos képe jelzi, hogy nem megalapo­zatlan a vélemény: az „Al­kotótábor 76” kiállítás a nyár egyik jelentős képző- művészeti eseménye. Ha még azt is megemlít­jük, hogy az alkotótábor részvevői valamennyien megajándékozták egy-egy' képpel Békés városát, egy létrehozandó városi galéria számára, a kép teljessé iga­zodik: Békésen újból tör­tént valami. És ez már ré­gen nem véletlen. A XI. Székely Aladár országos fotókiállítás Hevesi Ferenc Napraforgó Szeretem a fényképfelvé­teleket. A fénykép elkíséri az embert egész életén, egy idő óta pedig legavatottabb művelői művészetté emel­ték. Erről beszélt, ezt emlí­tette Koszta Rozália festő­művész is, amikor augusz­tus 9-én megnyitotta Gyu­lán a múzeum Dűrer-ter- mében a XUSzékely Aladár országos fotókiállítást. A földszinti és a felső traktuson 73 alkotó 159 fo­tógrafikája, fő helyre emel­ve a Székely Aladár em­lékplakettel és első díjjal kitüntetett Urbán Tamás négy felvételből álló kollek­ciója, mellette a második díjas Tóth István és a két harmadik díjas, Benkö Im­re és Zsedényi Ferenc fel­vételei. Körben pedig a ki­állítás másfélszáz műve: gyors áttekintésre is hosszú időt igényel. Kétszeri, háromszori- vizs­gálódás után azonban kér­dőjelek tolulnak az ember gondolataiba. A tavalyi ki­állítás tapasztalata például, amikor nem éreztük szik- laszilárdan azt, hogy a leg­jobbak kapták a díjakat. Úgy tűnik, az idén sem.. Bár a fődíjas Urbán Tamás jó­szemű és tehetséges, legjobb képe, a „Kocsik” mégis csak egy abból a jó tucat­ból, amelyek kiugrának a másfélszáz közül. Ugyanez áll Tóth István művész­portréira, technikai színvo­naluk szinte kifogástalan, de a plusz, a bemutatott művész személyiségének ki­emelt hangsúlyozása bizony hiányzik. (Gondoljunk csak Székely Aladár portréfotó­ira!) A harmadik díjas Zse­dényi az anyaság szépsége­it jár-ja körül, erősen műte­remízű felvételeken, míg a másik harmadik díjas Benkő Imre, az élet játékos­elgondolkoztató pillanatait keresi, és rá is talál azok­ra. Képeinek megítélésében a zsűri nem tévedett. Nincs rá lehetőség, és nem is feladatunk a hatal­mas kollekció minden da­rabját értékelni, megteszik ezt a kiállítás látogatói. Megjegyzésünk azonban mégis lenne. Először is: azt hiszem, fel kellene figyelni arra, hogy fotóművésze­tünkben mind jobban elu­ralkodik a technika minde­nek felettisége, és ennek egyenes következményeként az, hogy fotósaink kissé el­távolodnak az embertől, az élettől, a világ valóságától. A kivételek ezúttal a sza­bályt erősítik és nem vélet­lenül aratnak sikert. Má­sodszor: immár tizenegye­dik éve gondozza, ad ott­hont Gyula városa és vele együtt Békés megye a Szé­kely Aladár országos fotó­kiállításnak. Elgondolkozta­tó azonban, hogy a kiállí­tásra meghívott 73 alkotó között egyetlen egy, Balogh Ferenc a Békés megyei, pe­dig országos, sőt nemzetkö­zi fotókiállításokon díjat nyert fotográfusok sokan él­nek és dolgoznak még ezen a tájon. Ennyire — és fel­tétlenül jó értelemben — kötelességünk lokálpatriótá­nak lenni! Akiknek kell, bi­zonyára megtalálják majd a lehetőségét, hogy azok is meghívást kapjanak erre a jelentős pályázatra-kiállí- tásra, akiket, ez alkalommal hiányoltunk, Sass Ervin Párzsa János Férfiportré Simái Mihály: Révület (Buda Ferencnek) Költő kit meg nem rontanak csönddel ráolvasással Feszül földjének hallgatag s némasága is rávall Kinek arca nem eladó kinek szeme a fényé kit csak a könnyen-mondhaló tehetne koldússzegénnyé Jegenyén jár a délután Lábánál autóshad Romlanak fájnak a tanyák , vas-éggel takaródznak őrizve őrzi hangjukat s a fönti gyermeksírást míg csak egy nyilalló pillanat nem kezdeti az írást Szájában foga közt a kés amit sorsától elvett A Sugár-éles Kő-nehéz forog faragja a nyelvet S a késpengére írva van: cselekedj bátorságot S a száj sarkán s a papíron vércsík verssor szivárog . Es minden sebére írva van a világ-vívó ember: Faragd vésd éld és öld magad elemi szerelemmel! Sutba csalogatom Sarusi Mihály fölfutottál babám föl a hegyig kaporszakállú Sarusiig deres, vagyishogy deres szóval nem fejér csak zúzmarás jeges hoppá, jeges! bajszát csókolgatod hóna alá teszed magad kis betyár hóna alá bújnál már ha tudnál ám holnap menni fog ha jön Gergő Ferkó örzsike föl a hegyig mélytengeri tűztarajig lángbabusgatónak sutba csalogatónak szabadságra szabadítónak i

Next

/
Thumbnails
Contents