Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-13 / 191. szám
I Közlemény MEGSZŰNT A VlZKORLÄTOZAs BÉKÉSCSABÁN A békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a lakosságot, hogy a város területén a közműves vízhasználat korlátozása augusztus 13-án 0 órától megszűnt. Vizsgából Újkígyóson Augusztus 15-én este 7 órakor kezdődik a tánciskolások vizsgabálja az újkígyó6i Kisvendéglőben. Mint minden évben, most is nagy érdeklődés közepette készülnek a fiatalok Felczán Béla tánctanár vezetésével erre az eseményre. Rendőrségi hírek KÖZLEKEDÉSI BALESETEK Augusztus 10-én 15.00 órakor Kaszaper belterületén a 4-es el. ágazásnál Hegyi Zoltán 49 éves, Budapest VIII. kerület, Batthyány u. 280/a szám alatti lakos személygépkocsijával az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem biztosította az áthaladási elsőbbséget a Tótkomlós irányából érkező tehergépkocsinak, amelyet Krátki András békéscsabai lakos vezetett. Az összeütközés következtében Hegyi Zoltán könnyű sérülést szenvedett, s a két gépkocsiban keletkezett anyagi kár meghaladja a 20 ezer forintot. * ♦ * Figyelmetlenül közlekedett motorkerékpárjával augusztus 10-én Békéscsaba belterületén Jakus István 48 éves Békéscsaba, Trefort u. 13. szám alatti lakos és elütötte a veié azonos irányba haladó, az úttest szélén kerékpárját toló özv. Lipták Andrásnét. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, Sipiczki Kolarovszki György és özv. Lipták Andrásné súlyos. Jalcus István könnyű sérülést szenvedett. Mindkét ügyben az eljárás folyamatban van. Törvenysértők j ■ Ősi íratlan és több mint l húszéves írott törvényt : sértett meg két fran- ; cia hölgy szerdán partra \ szállva az Észak-Cörögor- ! szágban levő Szent Athos 1 hegy lábánál, az 1200 szer_ ■ zetesnek otthont adó szá- \ mos monostor közelébe^.. A j hegyet az 1953-ban tör- i vénybe is foglalt régi szó- ; kásjog szerint „asszony- t személy’’ nem közelítheti \ meg. A bikiniben „elfogott” ! turisták arra hivatkoztak, • hogy motorcsónakkirándu- [ lás közben a társaságukban : levő kisgyerekek tengeri : betegek lettek, ezért kellett ! sürgősen szilárd talajt ke- | resni. A szaloniki bíróság • elfogadta a mentséget. ■ m m tnirnr r--------------------------1 — K önyvkiadásunk a világ élvonalában 30 év adata! a statisztika tükrében Nemzetközi összehasonlításokban az országok kulturális életére vonatkozó mutatok között fontos helyet foglalnak el a könyvkiadás adatai. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése évente terjedelmes kiadványban teszi közzé a hazai könyvkiadás adatait. Szemléletes a 30 éves fejlődést jellemző adatsor: a felszabadulást követő 15 évben a megjelent könyvek (a 48 oldalnál terjedelmesebb kiadványok) évi átlaga még nem érte el a háromezret; 1960. és 1964. között már 3 600 volt, 1965. és 1969. között 4 500-ra, a tárgyalt időszak utolsó öt évében pedig 6 200-ra növekedett. 1974-ben 7 300 különféle könyv jelent meg hazánkban, csaknem 69 millió példányban. Az elmúlt év megfelelő adatai: 7300 cím, néhány kötet híján 74 millió példány. A Í0 000 lakosra jutó művek száma 7,7, egy lakosra pedig majdnem hét könyvpéldány jut. Ennél maga. sabb értékekkel csak a skandináv államok, Finnország, Svájc, Hollandia és az NSZK dicseked. hetnek. Az idegen nyelvekből fordított művek könyvkiadásában elfoglalt részarányát elemezve, számos következtetést Grafikai kiállítás a Kner Nyomdában Szombaton délelőtt 11 órakor grafikai kiállítás nyílik Békéscsabán, a Kner Nyomda földszinti kultúrtermében. A tárlaton .az I. országos grafikai müvésztelep résztvevői mutatják be itt készült alkotásaikat. vonnak le egy ország szellemi életének sokszínűségéről, az olvasók tájékozódási lehetőségei* ről és igényeiről. A magyar kiadás e tekintetben is állja a versenyt, hiszen a felszabadulás óta eltelt időben a kiadott műveknek 8 százaléka, a példányok 14 százaléka volt fordítás. A hazánkban 30 év során megjelent szépirodalmi kiadványok számának csaknem fele, példányszámának pedig a felénél is nagyobb része közvetítette az olvasókhoz a világirodalom alkotásait. Egy szemléltető összehasonlítás: 1974-ben Magyarországon 757 szépirodalmi kiadványból 369, azaz 48,7 százalék volt fordítás, míg az igen fejlett könyvkiadású NSZK-ban a szépirodalmi műveknek csupán 25,9 százaléka kínálta valamely más nép irodalmát. Napirenden A közművelődési munka továbbfejlesztése Ülés! tartott a HHP városi elnöksége Tegnap, augusztus 12-én, csütörtökön délután ülést tartott a Hazafias Népfront békéscsabai városi bizottságának elnöksige a szervezet Kiss Ernő utcai székházában. Először a közművelődési munka fejlesztésére hozott határozatok végrehajtásáról, további feladatairól volt szó. Majd megvitatták, illetve elfogadták az elnökség második félévi munkatervét. Az ülés bejelentésekkel ért véget. A karmesternő Váradi Katalin 1973-ban szerezte meg karmesteri diplomáját a Zeneművészeti Főiskolán és azóta az Operaház tagja. Magyarországon jelenleg ő az egyetlen női karmesteit. 1976. májusában a San Remóban rendezett nemzetközi karmesterversenyen VI. díjat nyert és elnyerte a Riccordi cég különdí- ját is. Képünkön: Begányi Ferenccel és Rozsos Istvánnal próbálnak. (MTI Fotó: Naszályi Kornélia felvétele—K£>) MA; 1976. AUGUSZTUS 13.1 PÉNTEK Ipoly napja A Nap kél 4.37 — nyugszik 19.01 órakor A Hold kel 20.11 — nyugszik 8.20 órakor Harminc évvel, ezelőtt, 1946. augusztus 13-án halt meg — 28 éves korában — Ihász Miklós géplakatos, a kárpát-ukrajnai Kákóczi-partizánegység bátor harcosa. Géplakatos szakmát tanult és 15 éves korában Kassán bekapcsolódott az ifjúmunkás mozgalomba. Aztán Debrecenbe került, s 1936-ban onnan a fővárosba jött, a csepeli Weiss Manfréd csőgyárban helyezkedett el. Vezető szerepet vitt a vasas ifik között, s 1937-ben belépett az MSZDP-be. 1940-ben behívták katonának, s amikor 1943-ban a keleti fronton szovjet fogságba esett, azonnal jelentkezett a fasiszták elleni par. tizánmunkára. 1944. elején Dé- kány Sándor 13 főnyi partizán- csoportjába osztották be, amely csatlakozott a Fjodorov tábornok vezette észak-ukrajnai szovjet egységhez. Ihász Miklós a volhiniai harcokban hősiesen helytállt; később az osztag par. tizánjai cseh, jugoszláv, illetve magyar területen harcoltak. 1944 szeptemberében magyar és szovjet harcosokból alakult meg a Rákóczi-partizánegység, amely azt a feladatot kapta, hogy Kárpát-Ukrajnában végez, zen felderítő munkát, akadályozza meg az ellenség utánpótlását vasúti robbantásokkal, s igyekezzen megnyerni a lakosságot is az ellenállásra. A szovjet hadsereg katonájaként Ihász Miklós részt vett hazánk felszabadításában. s 1945-ben belépett az MKP-ba. A háborúban tanú. sított helytállását azonban nem folytathatta a békés építőmunka időszakában: a harcokban szerzett súlyos sérülései korán elra. gadták az élők sorából. — KIÁLLÍTÁSOKRA készülnek. A jövő hónapban ünnepli alakulása 10. évfordulóját a gyulai kiskertmozgalom. Ebből az alkalomból a művelődési központban terménykiállitást rendeznek. Részt vesznek a hónap végen Békéscsabán és a jövő hónapban Budapesten sorra kerülő megyei és országos kiállításon is. — NEMZETKÖZI FILMPLA- KÁT-KIÁLLÍTÁS nyílik augusztus 19-én a Csepeli Munkásotthonban. A tárlat — Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Magyarország legjobb filmplakátjainak vándorkiállítása — 36 olyan film plakátját teszi közszemlére, amelyet korábban a felsorolt országok bemutattak, illetve be fognak mutatni. — ŰJ ÜZEM ÉPÜL CSORVA- SON. A Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár Csorvás nagyközségben 1977-ben új üzemet épít. A jelenlegi munkahelyen korszerűtlen körülmények között folyik a termelés. Az üzem vezetői és dolgozói ezért is szeretnék, ha a beruházás még ebben az évben megkezdődne. — A BOLGÁR VÁMŐRSÉG Kalotinu határállomáson 1500 kiló hasist talált egy osztrák rendszámú, Volvo teherautó alvázában elrejtve. Az autó tulajdonosát és vezetőjét — mindketten osztrák állampolgárok — őrizetbe vették. Esős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, szórványosan előforduló zápor, zivatar, mérsékelt, időnként megélénkülő északkeleti, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22— 26 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekszik a felhőzet, futó záporral. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) — A PANNONHALMI VÁRAT KÖRÜLVEVŐ ARBORÉTUMNAK különösen gazdag az anyaga. Mintegy 400-féle növény-, köztük különleges fa- és cserjefélék díszlenek a várat körülvevő hegyoldalakon. A néhány éve védetté nyilvánított arborétumot tervszerűen bővítik, fejlesztik. Rendbehozták a barokk pihenőhelyet is, amely kedvelt tartózkodási helye a Pannonhalmára látogató turistáknak. •uf^iuimuaMiniiaaiiaia(4Mtlll|aHV, ■ ■ * * j Egy pillanatra... \ ■ ■ ■ ■ ; Lassan ismét benépesül ■ Biharugra — vadvízország, ■ : Hosszú útra készülődnek ■ : A kócsagok, gémek, gólyák. [ ■ ■ • ■ ■ Egy nap aztán elrepülnek, * : — Nem kell vízum, sem j : útlevél —, : ■ Számukra nincs országhatár, : • S nem kérdezik, ; • merre van dél. * ■ m ■ • —or. ; — KIHELYEZETT ÜLÉS. A Békés megyei Tanács V. B. ma kihelyezett ülést tart Gyulán, a városi tanácsok és járási hivatalok igazgatási osztályvezetői részére, az Erkel Művelődési Központban. — AZ IDÉN, szeptember 2—5-e között rendezik meg a hagyományos „hírős napokat” Kecskeméten. A programban, amelynek előkészületei már megkezdődtek, kiállítások, tudományos tanácskozások és szakembertalálkozók szerepelnek. Ez alkalommal kerül sor az országos kertészeti konferenciára, ahol átadjál-: a Mohácsi Mátyás emlékérmeket, a Mathiány-díjakat a mezőgazdasági termelés kiválóságainak. — MEGNYITÓÜNNEPSÉG ME- ZÖKOVÁCSHÁZÁN. A járási polgári védelmi kiképzési köz- portt ünnepélyes megnyitóját augusztus 19-én délelőtt 10.00 órától tartják Mezökovácshá- zán. BitäjGSMSS. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Saador Főszerkesztő-h e l vettes: Deák Gyula Szerkesztőség* 6601 Békéscsaba — Pf.: 111 Telefon: 12-196. 12-035 Kiadta a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon- 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lchoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: »5 054