Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
Szilás Erzsébet Tavaszi tánc Várj és ne sírj! Vájná! László Varázsos alföldi rónák, fényhajók. Piroslik ajkamon vágy-gyümölcse-csők. Ha vársz megjövök, mikor az ég rirvafakad. Elindulok feléd, hogy megtaláljalak. Addig üzenem a füvekkel; jól vagyok! Magányom dzsungelében élő hű rabod. S hidd, megjövök, mikor a táj homlokát kisimítja, és a nyár ökle tenyérré terül. Mikor az esők golyózáporát betemeti a por; Meglásd megjövök érted ... valamikor. De addig vár), friert sorsunk, értelem. Ha elédbe állok szótlan, szembe nézz velem. S ha együtt leszünk, én Veled és Te velem. Az lesz a megérdemelt szerelem. Hát várj és ne sírj! Üzenem. . Tihany Takóts Ilona Szép vagy Tihany! A déli partról fájón, tűnt élet elszállt álmaként nézlek, éjek ködén át visszaidézlek. Emlék, — míg sóhajnyi időm marad, — feltámaszt kihunyt éveket napokat. Esti csendet hold-ezüst-híd alatt, már holt s még élő neves barátokat, levegőd ízét, jázminos tavaszt. SzKás Erzsébet „ Margit királylány KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Miért érdemes és miért kell festeni? Tihanyból messzire látni Az előregyártott betonelemekből készült házikóban, ott fent, a tihanyi Kopasz-hegyen, egyetlen szoba. Ez a íestőnő, Szitás Erzsébet műterme, pihenőhelye; ez a barátságos kis nyári lak tanúja életének kora tavasztól késő őszig. „Pesten lakom különben a Krúdy utcában, és Füzes- gyarmaton születtem, a Sárrét kellős közepén. Itt Tihanyban is az Alföld gazdagságát szerettem meg, a fák, virágok, bokrok, ösvények, a tavaszi szél vagy a nyári vihar ugyanolyan itt is. Csak a Balaton, az a több. A fodrozódó víztükör vagy az opál- csillogású sima lap mindig új és elbűvölő. Különösen a tihanyi félsziget csúcsáról, innen a Kopasz-hegyről, ahol any- nyian megálltak már, hogy természet diadalszimfóniáit meghallgassák. Akik itt élnek, szeretetten emberek^ A fügefámat Illyés Gyula* ültette, ilyen gyönyörű mediterrán fát nem lát a környéken ... A kert végében szoktam ülni, és nézem a tavat, A révtől Tihanyba húzó hajókat, a déli partszegély házait, fáit, a távolsággal elmosódó messzibb településeket. Közben körülöttem a virágokat, őszibarackfáim gyümölcsbe fordulását, és madár vendégeimet. Aztán az emlékképeimre figyelek; a füzesgyarmati gyerekkorra, a poros kis utcákra, házakra, majd eszembe jut a legutóbbi találkozás, amikor hazahívtak: rendeznék tárlatot a szülőfalumban is. És mindebből születnek újabb és újabb képek: olajak, akvarellek, linómetszetek, rajzok. Amit a benti kiállításon is láthatott: az utóbbi évek termése mind.” Az a „benti kiállítás” a tihanyi pártházban nyílt. Alpesi hangulatú épület, előcsarnokában és belső termeiben Szitás Erzsébet képei. Előbb a linómetszetek: Margit királylány, Tavaszi tánc, aztán a rajzok: Anyáin, Anett, a belső teremben leheletfinom, költői akvarelljei: Tihanyi dombok, Virágzó fák, Falu széle, még beljebb az olaj- képek: Zsuzsa, Búcsú, Le- ningrádi emlék. Reggel. A lelke rajta, bennük mindben. A bizakodás, édesanya-mosolya, barátságosan csillanó szeme, fürge járása, messzire suhanó tekintete, ha arról a régi gyerekkorról, Füzesgyarmatról beszél. „Annyira bennem élnek azok a távoli évek, mintha tavaly történt volna. Pedig igen hamar elkerültem Gyarmatról, már tízéves koromban felfigyeltek a rajzaimra, játékaimra. Amikor meg falukutatók jártak arra, hogy tehetségeket keressenek, rám találtak ... De minek is részletezzem: Pestre kerültem, kijártam az Iparművészeti Főiskolát, és hogy megélhessek, a Nemzeti Színház jelmeztárának lettem a vezetője. Közben persze tervezgettem, hogy mégiscsak festőművész leszek, rajzoltam is, festettem is, amint időm volt erre. Domanovszky Endre fogott kézen, és azt hiszem, az ő művészete által lettem azzá, amivé lettem.” Tihanyi kiállításán találkoztunk. Aztán kiderült gyorsan, hogy már előbb is: Békéscsabán, 1972-ben, a Megyei Művelődési Központban volt önálló tárlata. A hazai táj szépségeit idézgettük útközben, a Kopasz-hegyre induló sétánk közben, és azt is, hogy miért érdemes, miért kell festeni, mire jó a művészet, mit akar az ember, aki arra adta a fejét, hogy szebbé és értelmesebbé varázsolja a világot embertársaiban is. „Amikor rajzolok, azt érzem, ez a legszebb gyönyörűség. Amikor festek, akkor a színek bűvöletében élek, és egészen feloldódok a tájban, a iák hűvösében, a napsütésben nyújtózkodó hegyoldal lankáiban. Különös érzés. Aztán arra gondolok, aki majd látja ezeket a képeket, talán ugyanúgy azt érzi majd, hogy megszépül minden körülötte. Ha többet nem ,is, ha csak ennyit érez, boldog vagyok. Érdemes volt megküzdeni a vonalakkal, színekkel, formákkal, az egész valóságos világgal, hogy kiragadjak belőle valamit, és azt mondhassam képeim által: ide figyeljetek, ezt lássátok!... Tihanyban is Füzesgyarmatra gondolunk. „Amikor 74-ben megrendezték nekem azt á kiállítást, felejthetetlen emlékeket kaptam. KucSmás bácsik segítették be a képeket a kiállítóterembe, aztán vitték a hírt, hogy megjött a Szitás Erzsiké, aki képeket fest. Fél utcák jöttek a hírre, tényleg fél utcák. Nem is tudom, hogy mondjam el, mégis megteszem : soha nem éreztem azt, amit ott, akkor, ahogy megláttam, milyen büszkén néznek rám. Vérükké váltam, hazaivá. Büszkék voltak arra, hogy íme, elment innen egy kislány, aki évtizedek múlva visz- szajött, és még ajándékokat is hozott magával. Egy nagy csomó képet, arról, hogy milyennek látja a világot. Aztán, amikor azt is látták, hogy ugyanúgy, ahogyan ők: a szívükbe zártak ... Tudja, ezért érdemes volt.” Őszibarackot hámozunk. Színében, zamatéban a Ti- hanyra tűző napsugár. „A természetben és a festészetben nem lehet csalódni, csak az emberekben. Megrémülök, amikor látom: hogyan kallódnak el tehetségek, mert elvesztik a felelősséget önmaguk iránt... A kudarc is tanító lehet, és az is: mit, hogyan ne tegyünk többé. Es számomra a legnagyobb öröm, ha látom, valaki megtalálta önmagát és emberségét. Ha művész, ha nem az. Mindegy, ember és ember között a jóra törekvésben nem lehet különbség. Csak abban, ki hogyan valósítja meg önmagát. Tisztán, becsületesen, ráébredve az élet megismételhetetlen szépségeire.” Mondja később, hogy Füzesgyarmaton arra kérték: jönne el kétévenként újabb képeivel. Most ezt a meghívást várja, és ősszel, amikor már sárgulnak a levelek a tihanyi fügefán, és guggoló őszibarackfáiról is leperegnek, hazai ndulfii szeretne. Talán nagyobb izgalommal készült erre, mint Berlinbe, ahová a napokban hívták, Tihanyt idézd tárlatra. Mire a Kopasz-hegyről újra a faluba érek, esteledik. A Balaton roppant ezüst tükör, és. a barokk- tornyú templom magasából egészen Füredig látni, A vízen sok apró fehér petty: vitorlások húznak a kikötő felé. Aztán még egyszer visz- szanéz a Nap, piros-aranyban, széles mosollyal. Sass Ervjn Teiihold Katona Judit Udvara fénylik, tiszta a held görnyedve ott ül anyácskám. Kinőtt sorsomból nyes s beletold, szélvásznat sző ma, ruhát rám. Perdül a rokka. Hullik a szösz, fonja csak tépi a szálat, lángol a kert vizén, újra kiköt s füöblöt verdes a bánat. Vitorlát bontott, ringat a csend, tűnnek a hangok, a léptek. Perdül a rokka, jár odafenn s lenn én dúdolok, aki élek. /
