Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
Júliusi krónika A megye a mezőgazdaságra figyelt — Olajosok Méhkeréken — Hírünk a világban Csalóka erkölcs A sajtó, a rádió, a (évé bizony nagyon gyakran tájékoztatja az embereket a kereskede-' lemben, a vendéglátóiparban ismétlődő szabálytalanságokról, sőt egyre többször visszaélésekről. Később már csak a „kedves vevők és vendégek” fejezik ki csodálkozásukat, hogy X. V megint itt meg ott dolgozik hasonló vagy ugyanolyan beosztásban, Meg is jegyzik: „hogyan lehetséges ez. amikor az illető már néhányszor összeütközésbe került a törvénykönyv egyik vágy- másik rendelkezésével.” Elgondolkoztató! No. persze elméletben elképzelhető. hogy valaki egyszer megbotlik, ezért megbüntetik, utána jó útra tér és munkáját kifogástalanul elvégzi. Nem is volna helyes, ha valaki élete végéig viselné egyszeri meggondolatlanságának bélyegét. Az emberi humánum lehetőséget ad. hogy tudásának megfelelően helyezkedjen el és a továbbiakban tisztességesen keresse meg kenyerét. De nem erről van sz,ó. nem ez a beszéd tárgya! Társadalmunk ítélete egészen más: akinek kezéhez eltulajdonított pénz tapad. annál ezerszer is meggondolható: alkalmas-e pénzkezelésre. A másik: akit erkölcsi botlás miatt vontak felelősségre, azt nem szabad olvan munkahelyre állítani, ahol ismét ugyanazt a hibát elkövetheti. Csalóka erkölcsi bizonyítvanyt állít ki saját magáról, aki ezt szorgalmazza és áldását adja rá. Kényes terület ez a kereskedelemben és a vendéglátás területén. Joggal kérdezheti valaki: ugyan mit tegyek? Létszámhiány, alacsony fizetés. Tény-, hogy cseppet sem erkölcsös dolog a kiszolgáló vagy a felszolgáló alacsony bérezése azzal a megjegyzéssel: majd a borravaló kipótolja. Ez lealázó, mivel a vendég kénye-kedvének tették ki megélhetését. Ez is elgondolkoztató, de csakis ezzel mentegetőzni naiv érvelés. Lehet, hogy sokan máris elfelejtették, hogy négy évvel ezelőtt kormányrendelet jelent meg. amely erkölcsi bizonyítványhoz köti több munkakör betöltését. Ez a választóvonal, mely kötelezően megkülönbözteti a becsületes dolgozót a könnyű, mindenáron pénzszerzésre „beállott” alkalmazottól. Tehát ez a rendelkezés van és létezik. A kereskedelemben, a vendéglátóiparban a vezetők, de egyes beosztottak is az állam pénzét kezelik, azzal gazdálkodnak. Ezért érthetetlenek azok a megismétlődő esetek, amikor jelentős leltárhiány, vagy más visszaélés miatt leváltják az illetőt és később (olykor a börtönből való visszatérése után azonnal) gebi- nesként vagy éppen kisebb üzlet vezetőjeként alkalmazzák. De az is aggasztó, amikor a vezetőt azért bocsátják el, mert szemet hunyt az erkölcsi visz- szaélések előtt és később olyan beosztást kap, ahol legalább ugyanannyi hasonló szabálytalanságot követhet el. Nyíltan szólunk ezekről az esetekről, mert csak az alapos rendcsinálás változtathatja meg a rosszízű megítélést, amely néhány megtévedt kereskedelmi vagy vendéglátóipari dolgozó magatartása miatt kialakult a közvéleményben. Mi is tiltakozunk az általánosítások ellen. Az általánosítás mindig helytelen és a becsületes többségre igazságtalan. Ez esetben különösen az, hiszen van egy kiválasztást segítő erkölcsibizonyit vány-kötelezettség. Csak élni kell vele, csak a rendeletet kell megtartani, minden kiskapu keresése nélkül. Ideje lenne megérteni vagy megértetni a vállalatok vezetőivel, hogy a rendelettel az érintett dolgozók olyan elismerést kaptak az államhatalom részéről, amely megkülönbözteti és elválasztja őket azoktól, akik csak a könnyű élet csalóka reményében mentek — átmenetileg — erre a pályára. Ök azok. akik nemegyszer szégyent hoztak azokra, akik az itteni nehéz munkájukat nem csupán pénz- kereseti forrásnak tartják, hanem élethivatásnak tekintik, fis akik hivatásnak érzik munkájukat. azokat becsüljék is meg' Még a látszata se legyen meg a könnyű életnek, a csalóka reménynek! Éjjel sül a péksütemény, nappal a kenyér Rekonstrukció előtt a szarvasi kenyérgyár A kenyér- és péksüteménygyártásról, a lakosság ellátásáról tárgyalt egyebek között legutóbbi ülésén a szarvasi Városi Tanács V. B. A Gyomai Sütőipari Vállalat szarvasi üzemében éjjel sül a péksütemény, nappal pedig a kenyér. Sütőipari terméket szállítanak innen örmény- kútraj Kardosra, Békésszent- andrásra és Öcsödre is. Szarvason egyébként 66 ÁFÉSZ-élelmiszer kiskereskedelmi üzletet, illetve kenyérboltot látnak el nap mint nap friss kenyérrel, kiflivel, brióssal és egyéb péksüteménnyel. Az elmúlt esztendőben csupán fehér cipóból és félbarna kenyérből egymillió 800 ezer kilót sütöttek Szarvason, péksüteményből pedig több mint négymillió forint értéket adtak közfogyasztásra. A lakossági áruellátás sokat javult az utóbbi időben, komoly gondot okoz azonban a tanyavilágban a földút mellett le,vő boltokba a pékáru kiszállítása. A gépjárművekkel sáros időiben megközelíthetetlen helyekre ma is lovas kocsik viszik az illatos friss kenyeret, a ropogós péksüteményt. Szarvason egyébként az V. ötéves terv idején nagyarányú rekonstrukciót hajtanak végre a kenyérgyárban. A több millió forintos beruházást igénylő bővítéssel egyebek között új kenyér-, illetve péksüteményvonalat helyeznek üzembe. ‘ Ezenkívül a gyár saját kenyérgyárát úgy bővítik, hogy a friss péksüteményhez tejet is fogyaszthassanak helyben a vevők. Amikor megyénk belpolitikai ] életének júliusi eseményeit próbáljuk összegezni, mindenekelőtt arról is szólnunk kell, ami bár még országhatárainkon is túli esemény, de jól felfogott értelmezése napi munkánk eredményességét segíti és elvi tisztánlátásunkat erősíti. Ez a berlini útmutatás. Két napon át tekintett a világ Berlinre, ahol 29 európai kommunista és munkáspárt vezetői tanácskoztak. A berlini dokumentum bevezető mondataiban ot4t áll az a megállapítás: a békés egymás mellett élés politikája valamennyi nép érdekeivel, az emberiség haladásának ügyével , teljes összhangban van. A berlini tanácskozás nyílt, világos szóval beszélt a békés egymás mellett élés politikájának győzelméről úgy, hogy a következőt sem hallgatta el: eá nem változtatja meg a kapitalizmus természetét és minket sem térít e! a szocialista eszméinktől, céljainktól. Ebben találjuk meg mi. Békés megyei kommunisták és a szocializmushoz hű emberek teendőinket, ami nem lehet más. mint a marxista—leninista elmélet tisztaságának megőrzése, a gyakorlati tapasztalatok hasznosítása és a proletár internacionalizmus elvének érvényesülése. E gondolatok előreoocsátísa után vázoljuk, mi is történt megyénkben. LÁTOGATÁSOK E hónap elejére esett a lengyel napok rendezvényeinek befejezése, mely június 24-én kezdődött megyénkben. A baráti találkozók során köszönthettük dr. Stefan Jedrychowskit, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetét és feleségét, valamint több lengyel politikust. Kifejezésre juttatták: az új helyzet még a korábbinál is jobban megköveteli az együttműködést és az összhangot a szocialista országok között. A testvéri népek , barátságát erősítő eseményként tartjuk számon azt is, hogy e hó folyamán vietnami vendéget fogadhattunk. Régi ismerős, Nguyen Manh Cam. a VDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látogatott Körösladányba, a Magyar— Vietnami Barátság Termelőszövetkezetbe. A megye székhelyén, Békéscsabán pedig találkozott j Nagy Jenővel, a megyei pártot- , zottség titkárával és Nvári Sán- j dórral, a Hazafias' Népfront me- i Rvei titkárával, akikkel baráti eszmecserét folytatott. „Egyszerűbb” vietnami látogatóink is voltak. Harminctagú j vietnami küldöttség egy napot j töltött a megyeszékhelyén. A j küldöttség forradalmi harcosok- j bői. kitüntetett katonákból állt. Ugyancsak Penza testvérmegyénkből 24 szovjet úttörő csaknem két hétig tartózkodott megyénkben. Viszontlátogatásra pedig 22 magyar úttörő utazott Penzáha. A népek megismerésének szép példáia az is-. hogy csaknem három hetet, töltöttek gyakorlati munkán a moszkvai Gorjocskin mező°azdasá2i műszaki egyetem végzős növendékei a Békéscsabai Állami Gazdaságban. HARMINCÖT FOKOS HŐSÉGBEN Ebben a hónapban meglepetésszerűen tört ránk a hosszan tartó száraz, kánikulai meleg. Az egész megye — legyen az város vagy község lakosa — a mezőgazdaságra figyelt. Egy cél volt: minél előbb fedél alá kerüljön a gabona, ami mór megtermett. Hiszen azt tartjuk: ha kenyér van. minden van. Lapunk bőséges tájékoztatást adott arról a hősies munkáról, mellyél sikerült befejezni a nehéz aratást. Krónikánkban most csak .szerény emléket állítunk néhány sorban azoknak, akik szenvedő, ám boldog győztesei , voltak annak az emberfeletti munkának. Mindenekelőtt szocialista termelési módszerünk kiválóan alkalmasnak bizonyult ésszerű kei’etek közé fogni az emberi munkát és érdekeltté lenni az empert a kollektív erőfeszítésekben. A 30—35 fokos hőségben a mezőgazdasági dolgozók szorgalma kivívta az egész megye tiszteletét és elismerését. Több mint egy hónapig sanyargatta a negyedszázada nem tapasztalt aszály földjeinket. Végre jött a bőséges eső — bár 25 ezer hektáron jég is esett. A gazdaságok dicséretesen szorgalmaztak a másodvetést. Ma is van olyan öntözési berendezésekkel jól felszerelt üzemünk, amely az aszályt alig érezte mezsgyéje határain belül. Azért itt is fontos a másodvetés és az, hogy minden takarmányt megfelelően tároljanak.' Nem tudni, mi lesz a következő esztendőben. Vagy éppen a szomszédos gazdaság gondjait enyhítik a felesleges takarmánnyal. Nagyon kell a zöldség is. A rossz tavasz és a forró nyár miatt nem kielégítő a zöldségellátás. Az órak a csillagokig szöktek fel a piacon. Magasabbak, mint tavaly voltak. Most az átvevők sem fanyaloghatnak, ha kicsit gyengébb a minőség. Akkor is kötelességük, hogy átvegyék. mert az ellátás nem zavartalan. És ez nem csupán vállalati kérdés! Külön szólhatnánk a . kiskerttulajdonosokról. Ha valaha szükség volt, most aztán igazán szükség van rá. hogy a legkisebb földdarabká- nak is hasznát vegyük — legalább a másodvetés révén. OROSHÁZI ADAPTER KÜLFÖLDÖN Üjabb sikert ért el az orosházi kukorieacső-törő adapter. E* a .megállapítás Rabi Béla kohó- és gépipari miniszterhelyettes látogatásakor hangzott el a MEZŐGÉP orosházi gyárában. Ugyanis 1972-től a gyár az NDK- beli kombinát Fortschit gyárral közös kísérletezést folytatott a nagy teljesítményű E—516 kombájn fejlesztésén. A kísérlet sikerült, hiszen a 6, illetve a 8 soros adapterek az NDK-ban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és hazánkban is sikeres próbát tettek, megfeleltek, jól bevál- »tak. Várhatóan a sorozatgyártása is megkezdődik. FŐPRÓBA MÉHKEREKÉN Megyénk több településén mar nem hat meglepetésnek az olaj- kútíúrás. A méhkerékieknek viszont igen, az, hogy éppen az ő községük határában magasodik a fúrótorony. Ez annak a kormányprogramnak a tartozéka, amely kimondta: a kőolaj és földgáz felmérése érdekében fel kell térképezni hazánk minden táját, ahol remény van energiaforrás feltárására. így jutottak el az „olajosok” Méhkerékre is. Tehát mondhatnánk, szokvánvoa és mindennapi, nem valami különös esemény. Hogy mégis krónikánkba kívánkozik, annak oka.: itt próbálnak ki először ha‘- zánkban ?gy űj magyar kísérleti berendezést. Román—magyar— francia—amerikai gépegyüttest, amelyet a magyar tervezők alakítottak ki egységessé. RÖVIDEN Összefoglalónkba még több belpolitikai esemény kívánkozik, közülük néhányat egy mondatban felidézünk emlékeztetőül. Ülést tartott az MSZMP megyei bizottsága, értékelte az 1976. I. félévi fervteljesitést. Ifjúsági parlament tanácskozott a Sar- kadi Cukorgyárban. Rekordtermést takarítottak be a füzes- gyarmati Vörös Csillag Tsz-ben: búzából több mint 50 mázsa termett hektáronként. És végül: egy hosszú kitartó munka gyümölcse érett be: az UNESCO is elismerte a gyulai eszoerantó egyetemet. Felvette a világ legjelentősebb kulturális rendezvényeinek sorába. Rocskár János fala jerő-u tán pótlás \ végegyházi Szabadság Tsz-ben megkezdték a szervestrágya kihordását a földekre. Képünkön , közös gazdaság idén vásárolt nagy teljesítményű szervcstrágyaszórojanak segítségével luttat- ják a tarlóra az értékes tápanyagot (Foto: Kocziszky László)