Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET MINDENKI MŰVÉSZ? A pszichológia legfiatalabb ága: a művészetlélektan Alexin Andor Portré Májusjárás Polner Zoltán Fölszalagozott idom, ez a nyár I Tűzdobogású, táncoktól ékes. Tulipánok pirosát lobogtatni szegődöm forró szélhez. • Hej, morgolódó dudám, hegedűm. Szívemen dér nem gyöngyöz csöndet. Ringató szerelemmel zabolátlan örömök ölelnek. Te hujjogaió muzsika, ének. Ez a nyár nekem zöld koronát hoz. Hajam zilálja, vérem ontja, kézen fogva visz a tánchoz. Szikrák Hunya Márta Nyári zápor. Mos. Elmos. Elmosott téged. »** Véres harcom szégyenes leplét lelkem patakjában tisztára moshatom. Feladom. Sándor bácsi Alexia Andor Másfél száz évvel ezelőtt tönkrement egy norvég kereskedő, búskomorrá vált, felköltözött a padlásszobába és naphosszat járkált ott fel-alá. Az egész család szenvedett ettől a járkálás- 1 ól, tompán dobolt tőle a mennyezet, és a kisfia is egy életre magába szívta az emlékét. A drámairodalom egyik nagysága lett a fiúból, akinek sok alkotásában ott él valaki a család fölött a padláson, egy ember, esetleg egy vadkacsa és valamiképpen beleszól a többiek életébe. A fiú Ibsen Henrik A padláson járkáló édesapa történetéhez hasonló hatásokat, a művészi alkotás és a műélvezet rétegeit egy fiatal tudomány kutatja — a művészetlélektan. Minden művészetnek három tényezője van: az alkotó, a rftű és a befogadó — vagyis a közönség. A művészetlélektan a három közül a két szélsőt kutatja, azt, hogv miképpen születik egy műalkotás, és hogy mi-r képpen fogadja ází be r. néző. az olvasó, a zenehallgató. Maga 3 művészetlélektan az 1930-as években jelentkezett. Iga^, a német Müller már 1911-ben megírta Psychologia den Kunst című alapművét, de jó másfél évtized kellett még ahhoz, hogy e tudomány egyik, alapkérdését, a művészi tehetség és a személyiség ösz- szefüggését széles körben kutassák. A műalkotás megszületését, igei) leegyszerűsítve, azzal magyarázza a művészet- lélektan, hogy a művész mint minden ember, él- rpényhatás alatt van. De a többi embertől eltérően, személyes, ugyanakkor mindenkinek szóló sajátos művet alkot ezekből az élményhatásokból. A oélda milliónyi. Révész Béla már 1922-ben leírta Ady párizsi halálvágyát, s azt, hogy miképpen született ebből a „Halál a síneken” című verse. Nyilvánvaló az összefüggés Shaw fiatalkori, lak- bérbeszedö foglalkozása és a pénzviszonyokon alaouló „Szerelmi házasság” című alkotása között. Még nyilvánvalóbb Csontvari „Magányos cédrus” című képe és az azt megelőző vízió, vagy a „Rákóczi-induló ’ és zeneköltőjének, Berlioznak a magyaroktól való ismeretei között. A példatár kimeríthetetlen. Az átlagember, aki nem művész, jó adag kisebbrendűségi érzéssel néz .’el a művészvilágra, mint a régi görögök az Olümposz csúcsára. Elérhetetlen magasságokban áll előtte a művészet, és az elérhetetlenség csak növeli benne a szorongást, a kicsiség tudatát. Életviteléhez, boldogságához sok mindenbe szüksége van, arra is, hogy az alkotás szépségét megismerje, felismerje — önmagában. Forradalmi változást hozott e kérdésben a művészetpszichológia. Igaz, Magyar- országon mindössze a Halász László szerkesztésében nemrég megjelent Művé- szetlélektan című gyűjtemény ad ízelítőt erről a tudományról. Mégis megszületett a remény: lélektanilag nincs művészeti arisztokratizmus. a mindennapok embere értékes alkotóeleme a művészeti életnek. E tudomány azt ígéri tehát, hogy tovább növekedhet önbecsülésünk. A műalkotás lélektanáról megállapított törvényszerűségek ugyanis igen demokratikusak és a művészetlélektant nagymértékben a- haladó tudományok közé sorolják. E tudomány kiinduló pontja éppen az, hogy minden emberben van élményképesség. Más kérdés, hogy személyes különbözőségek révén az ilyen képességek, adottságok nem mindenkiben halmozódnak fel azonos mértékben. Sok például az olyan nő, aki nagyon ízlésesen öltözködik, nincs rajta semmi esztétikai ellentmondás, sőt remekül varr is, de kevésben fejlődnék ezei a képességek annyira, hogy jelmez- tervező, divattervező váljék belőlük. Tízezernyi a terméskő-kerítést ízlésesen, szépen felrakó munkás, de minden ezredikből válhatna csak szobrászművész. Vagyis: sok emberben van valamilyen művészet iránt átélőképesség, és igen kevésben megvan ehhez a rendkívüli kifejezőképesség is. * Éppen itt áll össze egységes tudománnyá a műalkotás és a műélvezet lélektana. Hiszen az olvasó, a néző, a hallgató azonos a művésszel abban, hogy átélőképessége van. Ezen nyugszik a kulturális élet' az alkotók és az alkotásokat befogadók közös 'alapú élménvképesséaében. Ezt a kánességet befolyásolhatta jobban kibontakoztathatta — főleg az iskolai nevelés révén — egy ország masas közkultúrája. De az alapképességek művészben és nézőben, olvasóban, zenehallgatóban egyaránt benne szunnyadnak. A műélvezet, a mű befogadása vonatkozásában tehát két részre kell bontani a művészetlélektant. Az irodalmat. a képzőművészetet és p televíziót, a rád’ó óta részben a zenét és a filmet színhazat — egvénenkéni fogadia be a közönsége Egy sarokban olvasva, <-s»n- lcéntó rj sutákon, tétté eiéHt, rádió mellett ülve. TV a hangversenvt, a színházat. a mozifilmet már tömeg nézi. Itt - kapcsolódik a művészetlélektan egy másik tudománnyal; a szociálpszichológiával. Ide tartozik lélektanilag a cirkusz és bizonyos értelemben a sport- csarnok is. A lényeg: az egyes nézőben élő emlékek is befolyásolják a művészi élményt, de Ilyenkor ezen kívül még a mellettünk le- vó tömeg hangulata, a benne levő hangadók is. A Szociálpszichológia igen bonyolult, nehéz tudomány, épipen mert az ezerfejű Caesarról”, a közönségről akar törvényszerűségeket megállapítani. Művelődésünkhöz, sőt, életvezetésünkhöz, önbecsülésünkhöz igen fontos tudomány tehát a művészetlélektan. Mégis — legfeljebb csak odáig jutottunk el, hogy elismerjük a fontosságát. De csupán divatból. Csak úgy szemezgetve, idézgetve nem lehet a művészetpszichológiát alkalmazni. Sokan hivatkoznak rá, de kevesen ismerik. Használatához elmélyült kutatások szükségesek és elegendő szakember. Az utóbbi azonban hosszú évek után képzelhető majd csak el. Addig is munkálkodnunk kell azért, hogy a kulturális életben kialakuljon legalább a művészetlélektani és a szociálpszichológiai szemlélet. Földessy Dénes Még egyszer az idei Kohán-kiállításról A Békés megyei Népújság 1976. jún. 20-i számában megjelent „Az idei Kohán- kiállításról” című cikkemre Koszta Rozália a Ijúlius 11-i számban válaszolt, s kifejtette, hogy véleményemet felelőtlennek tekinti, amely „nem szolgálja Kőbán jobb megismerését — ellenkezőleg.” A válaszcikk erősen elferdíti írásom lényegét, úgy véli, hogy én Kohán jelentőségét akarom kisseb'oíte- ni, illetve életművét félreértem. Bizonyára nem eléggé ismerem Kohánt, nem úgy, ahogy szeretném, de hogy értem és tisztelem, azt talán az 1971-ben általam ren- oezett csabai emlékkiállítás is bizonyította, amelyről Dömötör János ezeket írta: „...jó szemű válogatóra Vall a békéscsabai kiállítás..., ugyanis központi gondolatként Kohán György monumentalitását hangsúlyozza. S ez Kohán György művészetének kétségkívül egyik legerőteljesebb, legkarakteresebb oldala.” Valóban nem láttam Kohán 1965-ös kiállítását, de a vele kapcsolatos dokumentáció áttanulmányozását (a Magyar Nemzeti Galériában) már évekkel ezelőtt kötelességemnek tartottam. Ismerem viszont mindazokat a képeket, amelyek halála óta a közönség elé kerültek. Természetesen ismerem a Kohánról szóló írásokat is. beleértve B. Sonka Magdolnáét is, aki költői hangú tolmácsolnia a Kohán-életműnek. azonban a „Levél” című kén megítélésében nem tudok vele egyetértőm — a már leM okok miatt. De felesleges tovább magyarázkodni: én azt kifogásoltam hogv a válogatót és a rendezés nem ad olyan képet Kohánról, mint amilyennek őt tudjuk és hisz- szük. Kifogásoltam, bógy sok a tanulmány, hogy a jó képek el vannak dugva. Nem Kohán ellen tehát, hanem — ha úgy tetszik — érette vitatkoztam. Nem lenne helyes most visszatérni a válaszcikk minden részletére, egy lényeges tartalmi kérdésről azonban feltétlenül szólni kell. Való igaz, hogy én a Uoháni életmű csúcsának az utolsó időkben festett „fekete” olajképeket tartom, s ezekhez képest a viasztemperákat előzménynek. A most kiállított viasztemperák közül az Óra gyümölcscsel és a Poharazók Koszta Rozália szerint is: cezanne- os, illetve Velazauezre emlékeztető — s mi más ez, ha nem tanulmány. (Egyébként számunkra nem becsmérlő fogalom a tanulmány, nem is feltétlen csökkent érték, mint azt Koszta Rozália elhiteti, csak valamihez viszonyítva előkészület és egy ilyen szűk keresztmetszetű kiállításon soknak bizonyul. Hadd jegyezzem meg még, hogy a „drámai erőt hordozó müvek egy szintre rendezése” olyan sémának tűnik, ami nem lehet koncepció. A két szintre osztás — szerény véleményem szerint — mégsem ezen. hanem stiláris különbözőségeken nyugodott; mert hisz ki állítaná, hogy nincs drámai erő a felső szinten levő viasztemperákban, például a napraforgós csendéletben! Végezetül: ha komolya« ’'ennénk, hogv Kohán-ügy- ben csak az szólalhat meg, aki a ha svat ék egészét ismeri, akkor ma Maevaror- .szágon mindössze két embernek lenne ehhez joga. Ezzel a joggal azonban nem szabad visszaélni... V. Kiss Marsit
