Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
Beatfesztivál Orosházán Sarkadiak a pávakörök gyöngyösi találkozóján A palócnapok keretében augusztus 7—-8-án népzenei találkozót rendeznek Gyöngyösön, s megtartják a pávakörök Szakmai találkozóját. A rendezve nyen megyénkből részt vesz a sarkadi pávakor kórusa, citera- zenekara és gyermektánccso- portja ísl A programban augusztus 7-én, szombaton este 8 órától a szabadtéri színpadon gálaműsorra kerül sor 12 együttes részvételével. Fellép az aradványpusz- tai, a forráskúti, a gyöngyöspatai, a nyárlőrinci, a vizslási és az „Egri Csillagok” pávakor valamint a bugaci és a takta- szadai népdalkor, az egerbocsi és a fedémesi asszopykórus, a szsntistváni „Erkel Ferenc” ve_ gyeskar, s bizonyára sikerrel szerepelnek a sarkadi röpülj pá- vások is. Borúra derű Vasárnap reggel van. Előttem, Békésről Mezőberény felé egy katona baktat az út szélén. Hátra-hátranéz, de nem stopok Gépkocsimmal megállók mellette. — Hová? — kérdezem. — Gyomára. — Én is. Szálljon be, elviszem. Elfogadja az invitálást. Beül mellém. — Szabadság, eltávozás? — érdeklődöm tovább, hogy valahogy elkezdődjék a beszélgetés. Kissé meglepő a válasza: — Dolgozni megyek. Társadalmi munkáról van szó. Kérdés kérdési követ és kiderül, hogy egy katonatársa hú. zának az építkezéséhez megy se. gédkezni. Mostanában majdnem minden szombaton és vasárnap ez a programja, ha éppen nincs szolgálatban. A többiek már ott vannak Gyomán, ő azonban lekéste a vonatot és gyalog indult útnak. Abban reménykedett, hogy valaki elviszi és íme ... most itt van. Túljutunk Mezőberényen, s az eső zuhogni kezd. Utasom le- hangoltan mondja: — Nem tudom, hogy most mi lesz. Ma akartuk a tetőt csinálJúlius 30. és augusztus 1. között rendezték meg Orosházán — immár harmadszor — a beat, folk és jazz műfajt művelő fiatalok seregszemléjét, az orosházi beatfesztivált. Tizenkilenc együttes mérte össze tudását, de a lendületes, színvonalas kezdet után ellaposodott a bemutató és elromlott a közönség hangulata is. A zsűrinek — melyben többek között Szentkuthy Pál, Komjáthy György, Gonda György és Wilpert Imre foglalt helyet — nem volt túl nehéz döntést hozni, hiszen a bemutatkozó együttesek többsége még a területi selejtezők szintjét sem A KGST-beruházásként a Bajkál-tó környéki UsztyIlimszkben épülő fa- és cellulózipari kombinát építésén, mint ismeretes, a magyar fiataloknak 300 tagú önkéntes építőbrigádja vesz majd részt. A magyar KlSZ-fiata- lok 300 fős csoportjának tagjaként három orosházi fiatal utazik két évre a Szovjetunió távoli vidékére; Nagy János és Kasza István, az Orosházi Üveggyár, Kiss Ferenc pedig érte el. Viszont a tavalyi feszti, vál győztesei, a debreceni Panta Rhei, a Lux és a nyíregyházi Zenith együttes most is nagyszerű, színvonalas műsort adtak, ezért az idén is aranyfokozatú minősítést érdemeltek ki. A megyénket képviselő három zenekar a vártnál szebben szerepelt a versenyberp. A békéscsabai Hat szív és az orosházi Ördögszekér trió arany-, s a szintén orosházi Dzsuvox együt. tes pedig ezüstfokozatú minősítést kapott. Képünkön: három rézfúvós a békéscsabai Hat szív együttesből. (Veress Erzsi felvétele) a Nagyalföldi Kőolaj- ás Földgáztermelő Vállalat orosházi üzemének dolgozója, mindhárman kőművesek. Az önkéntes építőbrigád tagjai számára ez a nem könnyű, de szép és nagyon megtisztelő feladat a KISZ IX. kongresszusa határozata értelmében KISZ-megbízatás. A fiatalokat az elmúlt héten KISZ- alapszervezetük tagsága, vezetői taggyűlésen búcsúztatták. Orosházáról három fiatal utazik a magyar csoporttal Uszty-llimszkbe Néhány kilométerrel arrébb a ?lhő eloszlik, kisüt a nap. A atona arca is felderül. S Iáim a tükörből, amikor a zse- éből előhúz egy mérőszalagot, mutatja: — Már csak 134 centiméter osszú. A helyszínhez közeledünk. A lérőszalagot még mindig a keiben tartja, s búcsúzás előtt zt mondja: — Mire elfogy, biztosan kész ;sz a ház. Vagy talán előbb is. jyekszünk. Gyomán aznap egész estig de- üs volt az égbolt. Balázs János V Szarvasi úttörők nyári táborozásai Második évadját kezdte el az idén a szarvasi Erzsébet-liget- ben az úttörőtábor, amelynek faházaiban egyszerre mintegy 120 pajtást tudnak jó, kényelmes körülmények között elhelyezni. A Körös-parton saját kis strandjuk van az úttörőknek, s megfelelő élelmezésükről is saját konyha gondoskodik. Júniusban 66 szarvasi pajtás volt itt örsvezetőképző táborban, s ugyanekkor szép élményeket Hídszélesítés Békéscsabán Elzárják a Bánszki utcai hidat V békéscsabai Városi Tanács [szaki osztályától kapott tá- oztatás szerint augusztus 5- december 15-ig mindennemű galom elől elzárják a Bánszki ai közúti hidat — annak szé- itési munkálatai miatt A íiíd- irás ideje alatt a Bartók Beüt—Árpád sor—Gyulai út kivető útvonal helyett a teher- »jármüvek a Bartók Béla út— Szabadság tér—István király tér —Széchenyi utca útvonalat igénybe vehetik. A hídépítéssel kapcsolódóan elzárják a Felsőkörös-sor Bánszki utca felőli 50 méteres szakaszát is. A műszaki osztály kéri a gépjárművezetőket, hogy az újonnan kihelye- . zendő KRESZ-tábláknak megfelelően közlekedjenek. szereztek e helyen az íjász szaktábor tagjai. Az ország más részeiből, így Budapestről, Salgótarjánból is érkeztek Szarvasra úttörők ez év nyarán, s jelenleg is vendégek népesítik be a hangulatos környéket. A napközis tábor — 140 résztvevővel — június közepén kezdődött és a napókban fejeződött be. Szintén befejeződtek már a csapattáborok. Szarvasról júliusban két csoportban Komló mellett, egy-egy csoportban pedig Mátraszentimrén, illetve Dunabogdanyban töltött feledhetetlen napokat csaknem 300 -pajtás. Jelentős úttörőesemény volt még ezen a nyáron a szarvasi, vízi úttörőszakasz Tisza-túrája. Pedagógusok irányításával 20 pajtás csaknem 600 kilométert tett meg csónakokkal vízén, miközben Rákóczi-emlékhelyeket kerestek fel, s ellátogattak többek között Sárospatakra, Le- ninvárosba, Kiskörére és Tisza, lökre. A túra során, sátorban laktak és önállóan főzlek. MA: 1976. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK Krisztina napja A Nap kél 4.26 — nyugszik 10.13 órakor A Hold kél 15.30 — nyugszik ------ órakor F elhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan eső, zápor, néhány helyen zivatar. Megélénkülő északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30—24 fok között. (MTI) Tizenöt évvel ezelőtt, 1961. augusztus 5-én halt meg — 64 éves korában — Václav Kopecky kiváló cseh kommunista újságíró, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja, 3 Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese. Fiatal diákként bekapcsolódott előbb az ifjúsági kommunista mozgalomba, majd 1921- től tagja lett Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Elsősorban a sajtó területén tevékenykedett; 1925-től 1929-ig több kommunista lapot szerkesztett. A kiváló tollú, jó szónoki és szervező készségű Václav Ko- peckyt 1929-ben beválasztották a csehszlovák testvérpárt központi bizottságába, s alig két esztendővel később, 1931.-ben a párt politikai bizottságába. 1933—34 között ő volt a Rudé Právo, a cseh párt központi lápjának fő- szerkesztője. A hitleri megszállás elől a Szovjetunióba távozott, ahol a második világháború idején tagja volt a CSKP moszkvai vezetőségének, aktívan részt vett a kassai kormányprogram kidolgozásiban. A felszabadulás után 1945-től a CSKP KB elnökségi tagja és 1954-ig különböző miniszter funkciókat töltött be; 1934-től haláláig ő volt a csehszlovák köznonti kormány esvik miniszterelnök-helyettese. — JOBB A KOCSTKIHASZNA- LAS. A MÄV békéscsabai csomópontjáról az év első felében 178 ezer 300 tonna árut szállítottak el. A kocsik átlagos kihasználása a múlt év hasonló időszakához képest javult, a vagononként! 17,72 tonna rakomány 101,2 százalékos kihasználtságot jelent. — VULKÁN. Tizenharmadik hónapja működik Kamcsatkán a Tolbacsik vulkán. Kráteréből 1100 fokos folyékony bazalt lövell elő, és a három irányba haladó lávafolyam hossza immár 7 kilométer. — MEGKEZDŐDÖTT Csordáson a lakásépítő szövetkezet területének előközművesitése. A villanyhálózat bővítéséért és az elektromos energia hálózatának kiépítéséért 800 ezer forintot fizet a nagyközségi tanács. — KERÉKPÁRTÚRA PÖSTE- LEKRE. A békéscsabai Penza- lakótelep nyári úttíjröprogram- jában augusztus 6-án, pénteken pósteleki kerékpártúra szerepel. A pajtások délelőtt 9 órakor gyülekeznek a lakótelepi KRESZ-parkban. — AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD, a betegségek megelőzése, a családvédelem, az alkoholizmus, a véradás jelentősége' — ezekben a témakörökben hangzott el a legtöbb előadás tavaly, a Vöröskereszt orosházi városi szervezetének rendezésében. Az előadásokon több mint 2100-an vettek részt. — LAKÄSÄTADASOK. a Békés megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat az idén 131 lakást beköltözhetően, 115-öt pedig összeszerelve ad át a megye különböző településein. I Egy pillanatra... ■ Nincsen nálunk szesztila• [lom, : De kimondja egy rendelet: • Hirdetni és reklámozni • A szeszfogyasztást nem \ [lehet! 5 A jő bornak nem kell cégér ■ — Szól valaki: No és végül, • Azt hiszik, hogy jól berúgni : Nem tudok én reklám nél- : * [kül?... — o — IflIHIIIIIiailllllllllllMlMMllllMIU ■ ■ — HONVÉDELMI TABOR. Az eleki általános iskola és ’ gimnázium 105 tanulója honvédelmi táborozáson vesz részt Miskolctapolcán, — a halálos Áldozatok száma már meghaladja a 80-at Colorado államban, ahol árvíz pusztít. A helyi hatóságok szerint tartani lehet attól, hogy a hatalmas esőzések nyomán a hét elején medréből kilépett Thompson folyó ennél jóval több áldozatot szedett, és hogy legkevesebb 200-an vesztették életüket. Az első becslések szerint az anyagi kár elérheti a 20 rrtillió dollárt is. — A MUNKAKÖRÜLMÉNYEK JAVÍTÁSÁRA az V. ötéves tervben több mint 90 millió forintot költenek az ózdi kohászati üzemekben. A nemrég jóváhagyott vállalati tervben külön előírások intézkednek többek között az üzemek világításának javításáról és a zajvédelemről. t — CSOMAGOLJAK AZ ÚJ LISZTET. A békéscsabai Ist- ván-malomban modern, NDK- gyártmányú lisztcsomagoló géppel óránként 2500 darab kilós csomagolású lisztet készítenek, amelyeket konténerekben szállítanak az üzletekbe. — HYBÁR CIROK VETŐMAGOT 50 hektáron termel az idei gazdasági évben az orosházi Üj Elet Termelőszövetkezet. E növény a legjövedelmezőbbek közé tartozik, a leggyengébb talajon is jól teremBÉKÉS Hím)SSz?. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja főszerkesztő: Unyedi G. Sándor Föszerkesztő-hel ve,t tes: Deák Gyula Szerkesztőséé* - 5601 j Békéscsaba — Pf.: ill Telefon; 12-196. 12-035 Kiadja a Békés mesyel Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon- u-021 li-05] Felelős kiadó: Lehoczkv Mihálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi eev hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 1