Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
A közös munka eredményeként Elsők között a gyárban Ä Frirgáeaoíő. SasfWEÓmipari Vállalat békéscsabai forgácsoló- azerszám-gyárának 14 tagú Pe- töfi-brigádja 1968-ban alakult meg. Azóta különös változás nem történt. Az öt férfi és kilenc nő ma is együtt dolgozik, csak a lányokból közben asszonyok lettek. Az sem különös, hogy a ranglétrán egyre feljebb kerültek, és az idén megkapták a Vállalat Kiváló ; Brigádja címet. Vállalásaikat kezdettől fogva komolyan vetlek, s ma is úgy dolgoznak, hogy a gyárban a legjobbak között emlegetik őket. Fodor Ferenc, a 2. az. üzem vezetője így nyilatkozik róluk: — Amennyit elvárunk tőlük, azt teljesítik, sőt még többet is. Okosan, ügyesen, szorgalmasan és balesetmentesen dolgoznak, j Nincs gond velük. Különböző méretű központfúrót készítenek, ami egy kis acélhenger vájattal, két vége kúp alakúra képezve. Szak- nyelven szerszám, ami fúróvagy esztergagépbe szorítva * megmunkálásra kerülő darab forgási központját képezi ki. Ez a magyarázat persze nem a szakembereknek, hanem a magamfajta laikusoknak szók lényeges azonban, hogy tudják, a forgácsoló- és szerszámipar nagyon fontos eszköze a központfúró, még ha viszonylag apróságnak is látszik. Az alapanyaga gyorsacél, ami nem olcsó dolog. Automata gépek formálják ki. amelyek „nekilódulnak”, csinálják sorozatban. Ha a gépet rosszul állítják be és a gép kezelője nem figyel, egyszeriben sok selejt képződik. A csokoládégyárban — szokták mondani tréfásan — a se- lejtet megeszik, itt azonban az, | ami hibás, csak ócskavasnak jó. Ezt tudják a brigád tagjai: a férfiak, akik a gépeket beállítják, ■ az asszonyok, akik termelnek a gépeken. Törekednek is arra, hogy a selejt százaléka | a megtűrt alatt maradjon. — Ha túllépnénk, egyszeriben vége lenne a szocialista brigád címnek —- mondja Hagyó Gá- borné, a brigád vezetője. Ezt pedig egészen természetesnek tartja, amit így indokol: — Néha, amikor vásárolunk valamit, amiről kiderül, hogy hibás vagy használhatatlan, bizony felháborodunk. A pénzünkért, melyért megdolgozunk, joggal elvárjuk, hogy kifogás- tálán árut kapjunk. De csak addig jogos a követelésünk, amíg mi is hibátlan gyártmányt készítünk. Mivel pedig a központfúró igen kelendő cikk, a normát lehet és érdemes is túlteljesíteni. Kubik Jánosné erről így beszél: — Oteaázaléko« töltet jesftést vállaltunk és álljuk is a szavunkat. Amióta megalakult a brigád, központfúrót gyártunk. Egyedül mi, talán az egész országban. Nem tudunk eleget készíteni belőle. Es exportigény is van. A brigád öt férfi bnría WMM Iaftczó György művezetői. Molnár Mihály és Puskás Tibor csoportvezetői munkakörben dolgozik. Az asszonyoknak nincs »rangjuk”, pedig Hagyó Gábor- [ né és Sántha Mihályné köszö- ] rűs, Guibis Györgyné marós szakmunkás. Meg is jegyzem: — Ügy látszik, „nincs egyen- j jogúság”. Meglepődnek az asszonyok, mert ilyen kérdés talán fel sem merült még bennük. Hagyó Gá- j bőmé találja fel először magát', ! Molnár Mihály, aki tO pontot kapott rántottaoütésért aki ígv indokolja a kialakult helyzetet: — A csoportvezetők lakatosok. Ok állítják be ezeket a kitűnő gépeket, amelyekhez hasonló aligha van másutt. Ki is | javítják, ha elromlik. Ehhez a ; munkához nagy szakmai hozzáértésre van szükség. Molnár Mihály, aki a közelünkben tartózkodik, külön elismerést is kap. — Misi három évig technikumba járt. csak családi okok miatt hagyta abba az iskolát. De amit tanult, annak mindannyian a hasznát látjuk, mert nagyszerűen tudja beállítani a gépeket — Az asszonyok erre nem képesek... Tehát elismerik a férfiak „felsőbbségét” ? — kérdezem tréfálkozva. Uagyó Gáborné: „A pénzünkért, amelyért megdolgozunk, joggal elvárjuk, hogy kifogástalan árut kapjunk” Kobfic Jáoosné: »Annyit kér* sűnk, mint a férfiak” Fotó: Kocziszky László Arv«völgyi Jánosné, aki a brigád meósa, megérti, hogy mire _ célzok, t menten válaszol: —A férjem a fő meós, Itt a főnököm, otthon aztán fordul a kocka. Derülnek az asszonyok. Végül is az a vélemény alakul ki, hogy ha 20 évesek lennének, akkor bizony közülük is kikerülne egy-két csoportvezető vagy művezető. Bár anyagilag nincsenek hátrányban, amiről Kubák Jánosné mond néhány szót: — Annyit keresünk, mint a férfiak. Néha többet. Attól is függ. hogy állítják be a gépet, ök igyekeznek a legjobb tudásuk szerint. A közös eredmény alapján bírálják el a munkánkat, s elsősorban azért kaptuk meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Ezenkívül persze van más érdeme is a brigádnak. Az például egészen természetes, hogy a kommunista műszakokon minden asszony és férfi részt vesz. Az asszonyoknak ugyan nagyobb áldozatot jelent, mert otthon azért" még nem teljes a „munkamegosztás”. A férfiak olykor készséggel elismerik, hogy az asszonyok az ügyesebbek, tehát csinálják ezt is, meg azt is. A politikai oktatásokon egyebek közt szó van a női egyenjogúságról és — bár ilyenkor mind ott vannak —, értik is a dolgokat, de változtatni azon, amit megszoktak, nem lehet egyik napról a másikra. Egyre többet segítenek azonban mégis és belátóbbak a férfiak. Júniusban kulturális vetélkedőt rendezett a vállalat, amelyen a brigád is részt vett Többek között ilyen kérdések voltak: — Mekkora a föld súlya? — Mi a pentagon? — A férfiaknak a sütés, főzés tudományáról is számot kellett adniuk. Molnár Mihály azt a feladatot kapta, hogy készítsen rántottét zöldpaprikával. Minden kellék ott volt az asztalon, ami a villanytűzhely mellett állt. y Felejthetetlen emlék marad az asszonyok számára ez a játékos és mégis nagyon is izgalmas rántottasütés. — HÚ6z pontot kapott Mí6Í, a legtöbbet, amit lehetett, mert jól csinálta a rántottét, két pontot pedig még hozzáadtak, mert a meghatározott idő előtt készült el vele. Aztán megettük a rántottét és nem is volt rossz — dicséri Hagyó Gáborné így utólag is Molnár Mihályt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bizonyítsa: a férfiak is tudnak egy és másban ügyesek lenni, ha akarnak. Persze ugyanolyan lehetőségük van a nőknek az üzemben, hogy megmutassák, ki a „legény” a gáton. r ászt or Béla Helyi igények — helyi lehetőségek B megyei tanácson meghök. kenten forgatták az egyik városból érkezett levelet. „Településünkön a közhangulatot zavarja, hogy az üzletekben nem lehet zöldségfélét kapni. Kérjük tehát, hogy városunkat kapcsolják be a központi zöldségellátásba ..." Az illetékesek csak hümmögtek. Dunába vizet? Hiszen a helységnek jókora határa van. amelyben szép számmal élnek szorgalmas parasztasszonyok. Ezek saját maguknak természetesen megtermelik a zöldborsót, zöldbabot, petrezselymet, sőt a gyümölcsfák száma sem kevés. Miért kell készleteket elvonni az országos ellár tásból, miért kell túrajáratokat szervezni, hogy ott is legyen zöldség. Szervezzék meg odahaza a helyi ellátást! Persze ez több munkával jár, mint egy levelet megírni, de feltétlenül cél. ravezetőbb. Sajnos nem ritka eset, hogy országos intézkedést, központi gondoskodást kémek a kisebb településeken olyan ügyekben is, amelyek pedig odahaza jól megoldhatók. A zöldségügynél maradva például nemcsak azt lehet közüggyé tenni, hogy nincs paradicsom a boltban, de azt is, hogy az egyébként is működő kiskertészetek adjanak árut helyi közfogyasztásra is. Ha felkeresik őket, szerződést kötnek velük, emellett pedig gondoskodnak szaktanácsadásról, magvakról, vegyszerekről, fóliáról, netalán előnevelt palántáról is, akkor a kistermelők bizonyára megoldják ezt a problémát. Utó- végre nem szerelemből kívánják ezt tőlük, hanem tisztes fizetsé. gért. Nagyon sok olyan nagyüzem van már, amely saját maga ugyan nem ékelt be munka- szervezetébe egy kicsi kertészetet, de rábeszélte dolgozóit, tag. jait, hogy kertészkedjenek, és ehhez segítséget nyújt, nemcsak a termelésben, de a felvásárlásban és értékesítésben is. Követendő az a mozgalom is, amelyet az általános fogyasztási szövetkezetek indítottak már esztendőkkel ezelőtt a helyi húsellátás javítására. Szerződést kötnek a hizlaló kistermelőkkel és ugyanakkor létesítenek egy- egy kisebb, körzeti feldolgozó- üzemet A távolságok kicsik, fu. var alig van, ezeknek a kis vá- góhidaknak, húsfeldolgozóknak a hatása azonban az országban már nagyon sok helyen jól meglátszik az ellátás javulásában. Hasonló mozgásnak lehetünk tanúi a takarmányellátásban. A jobb tsz-ek módot találnak arra, hogy saját takarmánykeverő-üzemükből juttassanak tápoí a tagoknak, ma már egyre inkább kívülállóknak is. A téma azonban nem csupán mezőgazdasági. Kár lenne például kis méretű autószerviz felállításáért folyamodni ott ahol a tsz-nek meg az állami gazdaságnak jól felszerelt üzemi karbantartóműhelye van. Ahol a 200 lóerős traktor futó javítását el lehet végezni, ott megrepa- rálhatnak egy aprócska Trabantot is. Persze ilyen esetben nő az adminisztráció a nagygazdaságban, esetleg jobban kell ügyelni a visszaélések megakadályozására, de a fáradtságot megéri, mert az a Trabant talán éppen egy saját dolgozó járműve lesz. És ha nem azé? Tovább folytatva a sort, min^ den „vidéki” nagyüzemben van néhány kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszereló, esetleg szobafestő is. Ezek a szakemberek esténként és vasárnapon, ként — kontármunkában — úgy is dolgoznak a faluban, a nagyközségben, a mezővárosban, ugyanis egyszerűen nem tudnak ellenállni a rokonok és ismerősök ostromának. Ám nem feltétlenül szükséges a kontárkodás, megszervezheti ezt a szabályok betartásával maga • nagyüzem is. Hosszú a sor, ám legalább említsünk meg még egy jelentős példát. Ha egy „vidéki” ktsz valamelyik dolgozójának elromlik valami háztáji masinája, akkor az illető biztos nem nyugszik addig, amíg egy kollégája nem esztergál neki pótalkatrészt, és azután azt beleszereli saját maga a gépbe, hogy tovább használhassa. Eb a gyakorlati folyamat is „nagyüzeme- síthető”. Az országban ma már szinte mindenki gazdálkodik egy kicsit, vagy használ tartós fogyasztási cikkeket A központi alkatrészellátás és javítás nem mindig zökkenőmentes. Nagyon sok olyan üzem működik azonban, amelynek nem e* a profilja, de be tud segíteni. Miért ne lehetne ezt szervezetté tenni ? M em as tehát a helyes őt, hogy kérjünk mindenkor és mindenre központi segítséget Tájékozódjunk, gondolkodjunk szervezkedjünk odaha. za. Különben is: „segíts magadon, az állam is megsegít”. Bizonyos, hogy ezernyi apró problémát meg lehet így oldani. Sőt Egy-egy jobban sikerült kezdeményezés esetleg odáig fejlőd- j hét hogy még a környék, netalán az ország ellátásába is sze- I repe lehet i Földeák Bél* Békés-Tar hős Csende Béla könyvének országos visszhangja A békés-tarhosi énekiskola megalapításának 30. évfordulója alkalmából gyűjtötte össze és írta meg Csende Béla, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának közművelődési csoportvezetője az iskola megszervezésének és működésének történetét. Számos, eddig ismeretlen dokumentumot is felhasznált, kiemelve ezek által is az 1954-ben megszűnt iskola korszakos jelentőségét a magyar zeneoktatásban, zenei nevelésben. A könyv — melyet Békés város Tanácsa adott ki, és a Kner Nyomda kitűnő munkáját is dicséri — országos érdeklődést váltott ki. Recenziót közölt róla eddig a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Parlandó. Az Élet és irodalom szintén megemlékezett a könyvről, többek között a következőket írva: „Békés város szép kiállítású könyvben örökítette meg az. első magyar ÍV lami énekiskola históriáját. A békés-tarhosi kezdeményezés mozzanatait, a nyolc emlékezetes év (1946—1954) krónikáját Csende Béla gyűjtötte és állította össze. Levéltárakban kutatott, szájhagyományokból rekonstruálta a kezdeteket.” Legutóbb a Kossuth rádióban sugárzott „Üj Zenei Újság” méltatta a hézagpótló könyvet és hívta fel a figyelmet a békés- tarhosi hagyományokra, a Békés város kezdeményezte „Békés- Tarhosi Zenei Napokra”, melynek sikerét zenei életünk országos jelentőségű eseményének tartja. etmmcm 1016. AUGUSZTUS 20.
